Oldalak

2017. február 2., csütörtök



Február 2

Urunk bemutatása / presentatio Domini / magyar népi nevén Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe.

     Írva vagyon hogy : " Megparancsolta az Isten Mózes által a zsidó népnek , hogy amely asszony férfigyermeket szült , negyven ; amely pedig leány gyermeket hozott , nyolcvan napig otthon tartózkodjék , és a szokott templomba járástól , valamint az emberekkel társalkodástól elvonja magát . Ezen meghatározott idő tisztulás idejének neveztetett . Mikor pedig lefolytak e napok , köteles volt az anya szülöttével együtt a templomban megjelenni , nem csak azért , hogy a papok által megtisztultnak nyilatkoztatván , szokott foglalatosságira felszabaditassék , hanem azért is , hogy magzatát Istennek bemutassa , és érette esztendős bárányt , vagy ha erre módja nem volna , egy pár galambot vagy gerlicét ajánlana föl . "
Találkozás az Úrral (15. sz.) - forrás : Magyar Kurír
A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. Róma a 7. században fogadta el e liturgikus napot, a Simeon és a kisded Jézus találkozására utaló hypapante (találkozás) néven – ekkor találkozott először Jézus az emberiséggel, az emberekkel, akikért megtestesült. Az agg Simeon felé fordult, nagy örömmel ismerte fel benne az üdvösség hozóját: karjába vette a gyermeket, és áldotta Istent, hogy megérhette ezt a boldog napot. - http://www.magyarkurir.hu

Rembrandt: Simeon hálaéneke (1669) - forrás : Magyar Kurír
Ezután még megáldotta Máriát , és megjövendölte neki , hogy az ő gyermeke sokaknak romlására és üdvösségére leend , amint tudniillik elfogadják , vagy megvetik ... .
Ezen jeles történet emlékezetére van a mai ünnep rendelve , éspedig amint mondják , Gelesius pápa által 492. évben .
Az 1092-es szabolcsi zsinat a kötelező ünnepek közé sorolta.

Giuseppe Porta (Salviati), Jézus bemutatása a templomban

A gyertyák megszentelése régebben a népi vallásosságban is igen fontos szerepet játszott, ma már szimbolikusabbá vált, és egyértelműen a köztünk élő és Egyházát folytonosan megvilágosító Krisztust juttatja eszünkbe . A szentelt gyertyát a sublótban, ládafiában tartották, vagy szalaggal átkötve a falra helyezték, és főképpen vihar idején gyújtották meg és imádkoztak mellette.A naphoz fűződő időjóslás egy középkori deák szentenciát őriz, eszerint: ha Gyertyaszentelőkor süt a nap, hidegebb lesz, mint előtte volt. (Vagyis: ha a medve meglátja árnyékát, visszabújik barlangjába, mert hideg napok jönnek még.)

Ezután a történelmi áttekintés után lássunk egy nem szokványos paprikás receptet.  A paprikás a magyar konyha egyik ékköve . Paprikás az van sokféle , a leghíresebb a csirkepaprikás valamint a birkapaprikás és a borjúpaprikás de van még nyúlpaprikás , halpaprikás és különféle hús nélküli paprikások úgymint a paprikás krumpli vagy a gombapaprikás  , stb .
  A most  következő paprikás egy tejfeles tojáspörkölt , ami tulajdonképpen egy tojáspaprikás , csak míg a paprikást csak főzzük,  a pörköltet pedig saját zsírján pirítjuk , ugyan  mindkettőbe tehető tejföl , de az íze más lesz.
     Ezúttal egy tojáspaprikás következik egy kis gombával megbolondítva , /nem bolondgombával / mint a csirkepaprikásnál is szokás egyes helyeken .
     Mivel fogyásra ítéltettem /- vádlott , álljon fel , maga  a kóros elhízás vétkébe esett , hiába is tagadja , mert látszik , az ítélet : 10 kg. fogyás , és halmazati büntetésként :  szénhidrátszegény diéta ! / , ezért durum tésztával pedig nokedlivel a legfinomabb .


kép:http://agotakonyhaja.hupont.hu
Hozzávalók :

 1 evőkanál étolaj
 1 vöröshagyma
 6 tojás
 1 k. liszt
 2 dl. tejföl
 1 db. leveskocka
 2 dl. víz
 1 cs. petrezselyemzöld
 1 tk. őrölt pirospaprika
180 g. csiperke gomba 

Elkészítés : A szokásos módon indítunk mint egy pörköltnél , aztán miután a hagyma megpárolódott , levesszük a lángot és megpaprikázzuk , hozzáadjuk a felszeletelt gombát és a vizet és együtt tovább főzzük , hozzáadjuk a leveskockát is majd mikor már a gomba is jó akkor jöhet bele a felnégyelt főtt tojások , ezután a tejföllel és a liszttel behabarjuk , sózzuk ,borsozzuk valamint a petrezselyemzöldet is hozzáadjuk , egyet rottyan és kész