Egyesítés ,

………... egyesítsük erőinket hogy hagyományainkat megőrizzük és kellőképpen átadjuk az utánunk következőknek! 

„Hagyomány egy van, mint ahogy egy emberiség, egy szellem és egy Isten.”(Scientia Sacra) Hamvas Béla

    Sajnos napjainkra nagyon is jellemző, hogy a dolgok összekeverednek, a tradíciók pedig végleg feledésbe merülnek. Fájdalmas veszteségek ezek. Ezért már Jókai is egyre inkább sürgette pusztuló emlékeink megmentését ráérezvén hogy az őt követő korok igen csak segítettek a rombolásban. A következőket írja: „Napjaink feladata minden téren összegyűjteni azt, ami sajátunk, ami nemzeti életünk alakító része: népünk költészete, dallamai, viselete összegyűjtve, értékükbe visszaállítva, megbecsülve, rendszerezve vannak. Hasonló érdemmel és beccsel bíró gyűjtemény volna egy olyan nemzeti szakácskönyv, mely valódi magyar ételek készítésmódját adná elé. ”

   „Ki lehet bírni, ha rossz ételeket főznek, de azt nehezen, ha jó ételeket készítenek rosszul” – tartja a mondás. Ezért talán nem árt, ha az ember ismeri egy-egy étel elkészítésének többféle módját és az már külön dicséretes, ha ennek érdekében nem sajnálja az időt egy kis kutatásra. A régi magyar receptek összegyűjtésére,olyanokéra amelyek csak a szájhagyományokban élnek és nem szerepelnek csak elvétve a most megjelenő számos kiadványban. Nagyon régre nem érdemes visszanyúlni egyrészt mert ma már hozzáférhető egy csomó reprint mű,másrészt meg konyhatechnológiailag már rég elavultak. Olyanokat írnak mint: Tehénhús pecsenye sályával ispékelve , akár majoránnával. Az tehénhús pecsenyét megmossad , nyársra felvonjad és az tűzhöz tegyed , hogy megkeményedjék . Annak utána bokrostul úgy vonjad bele az sályát vagy az majoránnát . Azt az mint sül , untalan megöntözzed forró vajas borral vagy tehénhúslével , hogy az fűnek ereje hassa által az pecsenyét , szép levesen add fel ; mert ha száraz lészen , nem érzik az fű az ereje.  Radvánszky Béla: Régi magyar szakácskönyvek (1893)A két világháború közötti receptek , szokások , főzéstechnikák még érdekesek lehetnek számunkra , még azokat az ízeket talán vissza lehet hozni .- 

    Igen,igen..;általában a régi receptekkel mindig az a baj hogy  számos híres fogással kapcsolatban ma már szinte lehetetlen megállapítani, hogy milyen lehetett az eredeti  étel íze. Most nem arra gondolok hogy a paradicsom levesnek paradicsom íze van,vagy legyen , hanem  hogy milyen íz kombinációk lehettek abban a régi ételben úgy mint a nagymama krumpli levesében amit ma már igen nehéz elérni ,rekonstruálni. Talán nem is lehet , az alapanyagok mássága,silány minősége  miatt és a hiányzó odafigyelés , kellő türelem …miatt ! Sikerül-e még főzni és vajon ehetünk-e még  valaha pont olyan finomat. Mert az ízeknek nincs , még nincs géntérképük mint ahogy már van egyes növényeknek vagy állatoknak . Talán az ételek ízeit is úgy kellene elemezni és leírni mint ahogy a borászok teszik és a sommelier-k ajánlják: Közepes szalmasárga színnel indít. Koronája gazdag, sokágú, illatában a friss vegetális jegyek keverednek egy érintésnyi sóssággal. Szájban elegáns,friss, lendületes citrusos íz jellemzi. Szép egyensúly, kellemes kesernyés lefutás. Hosszú percekig tartó, intenzív utóíz…

   Nem rég olvastam hogy a sógoraink e téren is előttünk járnak , megcsinálták a  Gulaschmuseum-ot. A bécsi gulyásmúzeumban (amely neve ellenére nem egy múzeum, hanem egy helyes kis étterem, melynek az árai elérhetőek) 15 fajta gulyás kóstolható meg, melyeket eredeti, különböző magyar régiókból származó receptek szerint készítenek. Ha Bécsben van, Budapesten miért nincsen „Gulyásmúzeum” étterem? Miért találnak ki a magyar éttermeknek furcsábbnál furcsább idegen neveket?

   Vagy igazak Lukács evangéliumának (Lk. 4,24) sorai, miszerint: „Egy próféta sem kedves az Ő hazájában.”?.... írja @Az,Öreg Lásd: www.gulasch.at