Oldalak

2022. május 18., szerda


Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatai / II

hogy az ember önmagát legyőzze és életét rendezze



Második hét


ELMÉLKEDÉS JÉZUS KRISZTUS
KIRÁLYSÁGÁRÓL

Az előkészítő ima : legyen a szokásos.

Első előgyakorlat: színhely-kialakítás. Képzeletben lássam a zsinagógákat, városokat és falvakat, ahol Krisztus Urunk prédikált.

Második előgyakorlat: Kérjem a kegyelmet, amit kívánok. Itt azt a kegyelmet kérjem a mi Urunktól, hogy ne legyek süket az ő hívására, hanem készséges és szorgos szent akaratának teljesítésében.
Ezek után a kiegészítések következnek amit itt most nem részletezünk
Nagyon hasznos, ha második héten és a többi heteken valamit olvasunk Krisztus követésének könyvéből vagy az Evangéliumból vagy a szentek életéből.

Első nap

Első szemlélődés: a megtestesülés
Ez magában foglal előkészítő imát, három előgyakorlatot, három pontot és egy imabeszélgetést.

Az előkészítő ima : legyen a szokásos.

Első előgyakorlat:
lelkem elé idézem azt a történetet, amelyről szemlélődnöm kell, amely itt abban áll: hogyan szemlélik az isteni Személyek az egész föld színét és kerekségét, amely tele van emberekkel, és látván, hogy mindnyájan elkárhoztak, hogyan határozza el a Szentháromság az ő örökkévalóságában, hogy a második Személy emberré legyen az emberi nem megváltására, és hogyan küldte el, mikor az idők teljessége elérkezett, Boldogasszonyunkhoz Gábor arkangyalt.

Második előgyakorlat:
helyzetkép-alakítás: látom a helyet. Itt látnom kell a világ nagy terjedelmét és kerekségét, ahol oly sok és oly különböző nemzetek laknak. Hasonlóképpen külön elképzelem Úrnőnk házát és szobáját Názáretben, Galilea tartományában.

Harmadik előgyakorlat:
kérem azt, amit elérni akarok. Itt kérnem kell az Úr mélységes ismeretét, aki érettem emberré lett, hogy őt jobban szeressem s kövessem.
1. Látom a különféle személyeket, mégpedig először azokat, akik a föld színén vannak, öltözetük és viselkedésük nagy változatosságában: egyesek fehérek, mások feketék; egyesek békében vannak, mások hadakoznak; némelyek sírnak, mások nevetnek; az egyesek egészségesek, mások betegek; egyesek születnek, mások meghalnak stb. Azután szemlélem és megfigyelem az isteni Személyeket, amint királyi széken vagyis isteni Fölségük trónján ülnek, és hogyan nézik az egész föld színét, terjedelmét és kerekségét és látják az összes nemzeteket, amelyek nagy vakságban sínylődnek, és látják hogyan halnak és hullanak sorra a kárhozatba. Aztán látom Boldogasszonyunkat és az arkangyalt, aki őt üdvözli; és végül magamba tekintek, hogy hasznot merítsek ebből a szemléletből.
2. Hallgatom, amit az emberek a földön beszélnek: hogyan beszélnek egymásközt, hogy esküdöznek és káromkodnak stb. Hasonlóképpen azt is, amit az isteni Személyek mondanak, vagyis: „Váltsuk meg az emberi nemet!” Azután pedig, hogy mit mond az angyal s Boldogasszonyunk ; majd végül magamba tekintek, hogy hasznot merítsek az említett személyek minden szavából .
3. Végre megfigyelem, mit művelnek az emberek a földön, vagyis hogyan ütik, gyilkolják egymást és mennek a pokolba stb. Azután megfontolom, mit cselekszenek az isteni Személyek, vagyis megvalósítják a megtestesülést stb.; hasonlóképpen, mit tesz az angyal és Boldogasszonyunk , ti. az angyal teljesíti a küldetésének szerepét, és Boldogasszonyunk megalázza magát és hálát ad az isteni Felségnek; majd magamba tekintek, hogy hasznot merítsek mindebből.
Az elmélkedés végén imabeszélgetést kell végeznem és meggondolom, mit kell mondanom a három isteni Személyhez vagy a megtestesült örök Igéhez vagy Atyánkhoz és Boldogasszonyunkhoz; és az éppen a belső indíttatás hatása alatt kérem azt, ami arra jobban segít, hogy kövessem, utánozzam ami Urunkat, aki értem az imént emberré lett.
Elmondom a Miatyánkot.

Második szemlélődés: Urunk születése

Az előkészítő ima : legyen a szokásos.

Első előgyakorlat:a történet,
és pedig itt az, hogyan hagyta el Nagyasszonyunk Názáretet áldott állapotának kilencedik hónapjában, szamáron ülve, – mint jámborul híhetjük, – és Szent József és a szolgáló tinót vezet, hogy Betlehembe menjenek megfizetni az adót, amelyet a császár azokra a vidékekre rárótt.



Második előgyakorlat: helyzetkép alakítása, látom a színteret. Itt néznem kell a képzelőtehetség látásával az utat Názáretből Betlehemig, figyelve annak a hosszúságát, szélességét és azt, vajon sima-e az az út avagy völgyeken vagy lejtőkön vezet-e keresztül. Hasonlóképpen megtekintem a helyet vagyis a születés barlangját, hogy az milyen tágas, milyen szűk, mily alacsony, milyen magas és miképpen volt berendezve.

az egykori Názáret - Origo


Cornelis de Bruijn 1698 - Bethehem




Harmadik előgyakorlat: ugyanaz és ugyanoly módon végzendő, mint az előző elmélkedésben.

1. Látom a személyeket, vagyis Nagyasszonyunkat, Szent Józsefet, a szolgálót és a kisded Jézust, miután megszületett, mégpedig úgy, hogy szegény és méltatlan szolgává teszem magamat, és nézem és szemlélem őket és minden lehető készséggel és tisztelettel szolgálok nekik nehézségeikben, szükségükben, mintha tényleg jelen volnék; majd magamba tekintek, hogy valami hasznot merítsek.
2.: Figyelem, észreveszem és átelmélkedem mindazt, amit a személyek beszélnek, és azt magamra vonatkoztatva valamelyes hasznot merítek.
3. Nézem és megfontolom, amit tesznek, vagyis az utazást, fáradozást, hogy az Úr a legnagyobb szegénységben szülessék, és hogy annyi fájdalom, éhség, szomjúság, hőség és hideg után, igazságtalanságok és gyalázatok után végre meghaljon a kereszten és mind ezt érettem teszi. Azután magamba tekintek, hogy valamilyen lelki hasznot merítsek.
Az elmélkedést ima-beszélgetéssel végzem be, mint az előző szemlélődésnél, és elmondom a Miatyánkot.

Harmadik szemlélődés : az első és a második szemlélődés ismétlése

Az előkészítő ima és három előgyakorlat után meg kell ismételnem az első és második gyakorlatot mindig különösen azokra a részekre figyelve, amelyekben valaki világosságot, vigaszt vagy vigasztalanságot érzett, az elmélkedést mint egyébkor, ima-beszélgetéssel fejezzük be és elmondjuk a Miatyánkot. Ebben és az összes következő ismétlésben ugyanazt a módot kell követnünk, mint az első hét ismétléseinél, a formát megtartjuk, csak az anyagot kell változtatnunk.

Negyedik szemlélődés : az első és a második szemlélődés ismétlése ugyanoly módon, mint az előbbi ismétlésnél

Ötödik szemlélődés : Az öt érzék alkalmazása

Az öt érzék alkalmazása az első és második szemlélődés anyagára.

Az előkészítő ima és három előgyakorlat után hasznos a képzelőtehetség öt érzékét az első és második szemlélődésre alkalmazni a következő módon:
1. a képzelőtehetség látásával nézem a személyeket és elmélkedem részletesen az életkörülményeikről és hasznot merítek e szemlélésből.


A továbbiakat itt nem részletezzük mert gyakorlásuk igen elvont és igen nagy képzelőerőt igényel , ennek a gyakorlatnak a teljesítéséhez tanácsos egy lelki vezető segítségét kérni - a továbbiakban a lelkigyakorlatos könyvben leírtak szerint járunk el , a leírást itt tovább nem folytatjuk mert igen terjedelmes lenne , aki szeretné a lelkigyakorlatot folytatni az :Loyolai_Szent_Ignac_Lelkigyakorlatai_1.pdf
interneten szabadon elérhető könyv alapján teheti meg .


Ezen bejegyzés a Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatai mű , a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) – a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza – állományából kivonatolva készült : http://www.ppek.hu


2022. május 12., csütörtök


   Loyolai Szent Ignác



Loyolai Szent Ignác áldozópap (1491–1566), a jezsuita rend (Jézus Társasága) alapítója. Eredeti nevén Inigo López de Loyola, egy baszk nemesi család sarjaként látta meg a napvilágot.
Az ifjú Ignácnak udvari apródként, később lovagként nagyratörő tervei voltak; a hozzá közel állók szerint „bátor volt a játékban, a nők körüli forgolódásban, a verekedésben és a hadakozásban. Megkísértette a test, és le is győzte.” Ignác nem volt hivatásos katona, de a spanyol király felhívására hadba indult mint lovag. 1521 pünkösdvasárnapján Pamplona várának védelmében súlyosan megsebesült egy francia ágyúgolyótól. Ez véget vetett becsvágyó vágyainak. Sebesült lába, hiába tettek meg mindent az orvosok, rövidebb lett. Hosszú ideig kellett feküdnie otthon, Loyolában, a kastélyukban. Olvasnivalót kért, de csak Jézus élete volt kéznél egy karthauzi szerzőtől, Szász Rudolftól és egy a szentek életéről szóló könyv. A sebesült először kedvetlenül lapozgatta a könyveket, de végül egészen e művek hatása alá került. Díszes nemesi ruháját egy koldus rongyos öltözetével cserélte fel, és egy Manréza nevű kis város melletti barlangba vonult vissza, ahol majdnem egy egész évet töltött. Ez az időszak először a küzdelem ideje volt, a már-már kétségekig fokozódó lelki gyötrődésé, később pedig a misztikus átalakulásé. Itt született meg a lelkigyakorlatos könyvének magja, amely később nagy segítségére volt abban, hogy társakat verbuválva közelebb vigye Istenhez az embereket.

Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatai

hogy az ember önmagát legyőzze és életét rendezze

A lelkigyakorlatra négy hetet szán Ignác, felosztva a gyakorlatokat: az első rész a bűnök megfontolása és szemlélése; a második Krisztus Urunk élete, virágvasárnappal bezárólag; a harmadik Krisztus Urunk szenvedése; a negyedik a feltámadás és a mennybemenetel, kiegészítve az imádkozás három módjával.

A lelkigyakorlat első hetének gyakorlatai először arra vezetik a lelkigyakorlatozót, hogy az Istentől elidegenedett, bűnös világ részeseként ismerje meg magát. Ebben néhány alapvető teológiai és biblikus megfontolás, valamint a bűn természetének gyakorlatias megértése segít. A második hét gyakorlatainak célja Jézus bensőséges megismerése, hogy ebből erős szeretet és az Úr szorosabb követésének vágya fakadjon. Itt találkozik a lelkigyakorlatozó a Szent Ignác-i szemlélődéssel a maga teljességében. A Jézus életéről szóló evangéliumi elbeszélések részleteinek átélése, a személyes érintettségből fakadó imabeszélgetés a Jézus személyére irányuló figyelemnek nyit teret. A lelkigyakorlatozó a Lélek vezetésére bízva magát hosszabban időzhet el azokon a pontokon, ahol a gyermek Jézus életének eseményei vagy a küldetésében járó Jézus szavai, cselekedetei, kapcsolatai titokzatos, az érzelmeket is megmozgató módon kapcsolódnak személyes életéhez. A harmadik hétbe lépő lelkigyakorlatozó Krisztus szenvedését szemlélve imádkozik. Újabb önismereti lépést megtéve szembesül olyan, emberileg érthető tulajdonságaival, amelyek akadályozzák abban, hogy Krisztussal maradjon: menekülés a szenvedéstől, mások hibáztatása vagy önvád, a fájdalom csillapítása pótcselekvésekkel. A negyedik hét a feltámadástörténetek szemlélésével telik, és a feltámadás derűjének befogadására nyit meg: „Szemléljem a vigasztalás szolgálatát, amelyet Krisztus Urunk gyakorol.” A lelkigyakorlatozó készül arra is, hogy a szemlélődő beállítottságot, amely Krisztus életének misztériumaira figyelve formálódott ki benne, a hétköznapi életbe visszatérve is gyakorolni tudja  majd. https://www.magyarkurir.hu/hirek/loyolai-szent-ignac-lelkigyakorlatok


Meditáció avagy zsonggatás /ősmagyar / vagy mantra

Szemlélődés / imagináció / kontempláció


Ez a módszer Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatos könyvében van kifejtve. A személyes átélést és az Úrral való találkozást segíti. Bevonja az imádságba az egyik fontos képességünket, a képzeletünket.
Csak eseményszerű szentírási helyekre alkalmazható. Egyik lényeges feltétele a fantáziánk szabad használata, a másik, hogy kellő időt kell hagynunk a gyakorlatra.

Szemlélődés a szeretet megszerzésére


Először is tanácsos, hogy két dologra ügyeljünk.
Az első az, hogy a szeretetet inkább a tettekbe helyezzük, mint a szavakba.
A második az, hogy a szeretet a kölcsönös adományozásban áll, hogy ti. az, aki szeret, annak, akit szeret, adja és közli azt, amije van; vagy azokból, amije van, ad, amit csak adhat; és viszont az, akit szeretnek, annak adjon, aki szeret;

A gyakorlat menete:

1. Lecsendesedünk, hogy kilépjünk a rohanásból és befelé figyeljünk. Csukd be a szemedet, és a gyakorlat végéig tartsd csukva.” „Észleld a testedet: lábadat, ahogy érintkezik a talajjal; a testedet, ahogy érintkezik a székkel; az orrodat, ahogy be- és kiáramlik rajta keresztül a levegő.”

Első hét

Első gyakorlat: Elmélkedés a hármas bűnről

Elmélkedés a három lelkitehetség alkalmazásával az első, második és harmadik bűn fölött.
Idézzük fel emlékezetünkben a három fő bűnt , mert manapság már főleg a fiatalok körében ez nem annyira nyilvánvaló , tehát :
1. Lucifer és angyalainak lázadása , amely bűnnek a következménye lett a kiűztetésük a menyországból .
2. Az áteredő bűn : Ádám és Éva annak ellenére ettek a tudás fájának almájából , a kísértés nyomán amely Lucifer eszközölt a kígyó képében , hogy ez tiltva volt . Az Úr ezek után megátkozta őket : „Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Tövist és bogáncskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek füvét. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel.” (I. Móz. 3:17– 19) {SR 39.3}
Az emberi fajnak ezen időtől fogva szenvednie kellett Sátán kísértéseitől. Ádám osztályrésze az állandó fáradságos munka és aggodalom lett, a boldogító és vidám munka helyett, amelynek eddig örvendett. Csalódást, bánatot és fájdalmat kell azóta elszenvedniük és végül el kell múlniuk. Porból lettek és újból porrá kell válniuk. {SR 40.2}
3. az ember aki pokolra kerül a harmadik bűn, vagyis akárkinek külön bűne fölött, aki egy bűn miatt kárhozott el, és számtalan sok más bűne fölött, akik kevesebb bűn miatt, mint amennyit én követtem el, jutottak a kárhozatba.

Az előkészítő ima és két előgyakorlat után magában foglal három fő pontot és egy imatársalgást (kollokviumot).

Az előkészítő imádság : a szokásos = Az előkészítő ima abban áll, hogy kegyelmet kérek Urunktól, Istenünktől, hogy minden szándékom, cselekedetem és működésem kizárólag az ő isteni Felségének szolgálatára és dicsőítésére irányuljon.
- Első előgyakorlat : a helyzetkép alakítása , a hely elképzelése
2. Meghallgatjuk a kiválasztott szentírási részt.
3. Isten jelenlétébe helyezkedünk.
4. Mindenki magában kérje Istentől, mutassa meg mit szeretne, hogy elfogadjon tőle az imában.
5. Távolabbi előkészítés: Kialakítjuk a színhelyet. Használjuk képzeletünkben az érzékszerveinket: „lássad a tájat, a távolabbi környezetet, lássad a színeket, halljad a hangokat, érezd az illatokat, meg is tapinthatsz valamit...”
-Második előgyakorlat: kérem Urunktól, Istenünktől, azt, amit elérni akarok és kívánok.
6. Közelebbi előkészítés: „Lássad az embereket, akik Jézust körülveszik; hogyan vannak öltözve stb.; hallgassad, miről beszélnek; szemléljed mit tesznek, hogyan vannak jelen. Kérdezd meg magadtól, hol vagy a jelenetben?”
7. „Lépj közelebb, nézzed, mit tesz Jézus, hogyan néz ki, hallgassad, mit mond. Kérdezd meg magadtól, hol vagy, és hogyan vagy jelen a jelenetben, milyen érzésekkel stb.” Erre a részre bőven kell időt hagyni.
8. Fontos lehet, ha a szemlélődés ezen pontján Jézus, vagy az egyik szentírási szereplő a résztvevőhöz fordul és ima-beszélgetés kezdődik köztük.
9. Az ima végén búcsúzzunk el Jézustól és a többi szereplőtől. Térjünk vissza az imánk színhelyére (röviden érzékeljük a hangokat, azt a hol vagyunk). 10. Mindenki kérdezze meg magától, mi az, amit magával hozott a jelenetből.
11. A következő, vagy hasonló kérdések megbeszélésével segíthetjük tudatosítani a szemlélődésben történteket: „Mit tudtál a legelevenebben elképzelni? Mit a legnehezebben? Mi érintett meg leginkább? Mi lepett meg leginkább? Isten milyennek mutatkozott? Felfedeztél valamit magadról? Beszélgettél-e Jézussal, vagy valamelyik szereplővel?
12. Ezt követheti a történet feldolgozása, de ez nem mindig könnyű a mély személyes élményt követően.
13. Változat: Lehet a szemlélődéssel zárni a Szentírási szakasz feldolgozását.
14 Imabeszélgetés (kollokvium): Elképzelem Krisztus Urunkat, amint jelen van és a kereszten függ, beszélgetek vele felvetve a kérdést, hogy Teremtő létére hogyan jutott el odáig, hogy emberré lett és az örök életből az ideigvaló halálba jött, hogy így bűneimért meghaljon. Ugyanígy magamra tekintek és kérdezem magamtól, hogy mit tettem Krisztusért, mit tegyek Krisztusért és mit kell tennem Krisztusért. És amint Őt ilyen állapotban látom így a keresztre szegezve, azokba a gondolatokba és érzelmekbe akarok mélyedni, amelyek önként adódnak.


Második gyakorlat:
Elmélkedés a saját bűneinkről



Elmélkedés saját bűneinkről és magában foglal az előkészítő imádság és két előgyakorlat után öt pontot és egy imabeszélgetést. Az előkészítő ima legyen ugyanaz! Az első gyakorlat: ugyanaz a helyzetkép. A második előgyakorlat: kérnem kell azt, amit elérni akarok; e helyen kérnem kell nagy és bensőséges bánatot és könnyeket bűneim felett.

1.A bűnök sorozata. Idézzem emlékezetembe életem minden bűnét, áttekintve egyik évet a másik után, egyik időszakot a másik után. Ebben három dolog segít:

— először, vegyem Szemügyre a helyet és a házat, ahol laktam;

— másodszor, emlékezzek a másokkal folytatott beszélgetéseimre;

— harmadszor, a foglalkozásra, amelyet folytattam.

2. Mérlegeljem a bűnöket, szemlélve azt a rútságot és gonoszságot, amelyet minden elkövetett halálos bűn magában rejt, mégha nem is volna tilos.

3. Szemléljem, ki vagyok én, összehasonlításokkal kisebbítve magam:

— először: milyen kicsiny vagyok én az összes emberekhez képest;

— másodszor: mik az emberek a mennyország összes angyalaihoz és szentjeihez képest;

— harmadszor: szemléljem, mi az egész teremtett világ Istenhez képest; akkor én egymagamban mi lehetek?

— negyedszer: tekintsem testem minden romlandóságát és rútságát;

— ötödször: tekintsem magam úgy, mint valami fekélyt és gennyes daganatot, amelyből annyi bűn, annyi gonoszság és olyan undok méreg fakad.

4. Fontoljam meg, a tulajdonságai alapján, kicsoda az Isten, aki ellen vétkeztem. Hasonlítsam össze azokat a bennem levő ellentétes tulajdonságokkal:

— az ő bölcsességét az én tudatlanságommal;

— az ő mindenhatóságát az én gyengeségemmel;

— az ő szentségét az én méltatlanságommal;

— az ő jóságát az én gonoszságommal.

5. Csodálkozó felkiáltás felfokozott érzelemmel, sorra járva az összes teremtményeket,

— az angyalok, mint az isteni igazságosság kardja, hogyan tűrtek meg, vigyáztak rám és imádkoztak értem;

— a szentek, miként jártak közben és könyörögtek értem;

— az ég, nap, hold, csillagok és elemek, termények, madarak, halak és állatok, hogyan hagytak és tartottak életben;

— és a föld hogyan nem nyílt meg, új poklokat teremtve, hogy örökre bennük gyötrődjem?

6. Fejezzem be az irgalom imabeszélgetésével; társalogva Istennel, a mi Urunkkal, hálát adva neki, hogy mind ez ideig életben tartott. Határozzam el, hogy kegyelmével a jövőben megjavulok.

Harmadik gyakorlat: az első és második gyakorlat megismétlése, hármas imabeszélgetéssel.

Az előkészítő ima és a két előgyakorlat után meg kell ismételnem az első és második gyakorlatot úgy, hogy főleg azoknál a pontoknál időzöm, ahol nagyobb vigaszt vagy vigasztalanságot vagy nagyobb lelki felbuzdulást éreztem. Ezek után hármas ima-beszélgetést végzek a következő módon: Az első ima-beszélgetést intézem a mi Asszonyunkhoz, hogy Fiától és a mi Urunktól három dologra eszközöljön ki számomra kegyelmet: először, hogy megismerjem és átérezzem bűneim gonoszságát és azokat megutáljam; másodszor, hogy átlássam cselekedeteim rendetlenségét, hogy attól irtózva megjavuljak és életemet rendezzem; harmadszor kérem a világ ismeretét, hogy attól irtózva a világias és hiú dolgokat magamtól eltávolítsam. Utána egy Üdvözlégyet mondok. A második ima-beszélgetést intézem ugyanúgy a Fiúistenhez, hogy ugyanazt a hármas kegyelmet eszközölje ki számomra mennyei Atyjától. Utána elmondom a „Krisztus lelke…” imát. A harmadik hasonlóan fordul a mennyei Atyához, hogy maga az örök Úr adja még nekem ugyanazt. Utána Miatyánk.

 Negyedik gyakorlat: a harmadik összefoglalása



Ez az összefoglalás úgy történik, hogy az értelem azokra a dolgokra való ráemlékezéssel, amelyekről elmélkedett az előző gyakorlatokban, szórakozás nélkül állandóan foglalkozzék. Azután ugyanazt a három ima-beszélgetést kell végezni, mint fönt.


Ötödik gyakorlat: Elmélkedés a pokolról


Az előkészítő ima a szokásos.

Első előgyakorlat: a színhely kialakítása. Képzeletben lássam a pokol hosszúságát, szélességét és mélységét.

Második előgyakorlat: Kérjem, amit kívánok. Itt a benső átérzését az elkárhozottak gyötrelmének, avégre, hogy ha hibáim miatt meg is feledkezném az örökkévaló Úr szeretetéről, legalább a büntetéstől való félelem késztessen arra, hogy ne vétkezzem.

Első pont: Lássam képzeletben az óriási tüzet és a lelkeket mintegy tűztestbe öltözve.

Második pont: Halljam fülemmel a panaszkodásokat, jajveszékeléseket, kiáltozásokat és a káromlásokat Krisztus Urunk és minden szentje ellen.

Harmadik pont: Szagoljam szagló érzékemmel a füstöt, kénkövet, bűzt és szennyet és a rothadó anyagokat.

Negyedik pont: ízleljek ízlésemmel keserű dolgokat, mint könnyeket, szomorúságot és ízleljem a lelkifurdalás férgét.

Ötödik pont: Tapintásommal érzékeljem, hogy azok a lángok miként érik el és égetik a lelkeket.

Miközben imabeszélgetéssel fordulok Krisztus Urunkhoz, emlékezetembe idézem a lelkeket, akik a pokolban vannak: egyesek azért, mert nem hittek eljövetelében, mások, mert bár hittek, de nem cselekedtek parancsai szerint.

Osszam három csoportba őket:
— az első csoport: akik az ő eljövetele előtt,
— a második: akik az ő életében,
— a harmadik: akik az ő földi élete után éltek.

Egyben adjak hálát Neki, amiért nem engedte, hogy életemet befejezve, ezen csoportok valamelyikébe jussak. Hasonlóképpen azért is, hogy mind ez ideig oly nagy könyörületességgel és irgalommal volt irántam. Fejezzem be egy Miatyánkkal.

Megjegyzés: Az első gyakorlat legyen éjfélkor, a második reggel a felkelés után, a harmadik a szentmise előtt vagy után, de mindenesetre ebéd előtt, a negyedik a vecsernye órájában, az ötödik egy órával a vacsora előtt. Az óráknak ezt az elosztását mind a négy hétre többé-kevésbé érvényesnek gondolom, aszerint, hogy a lelkigyakorlatozó életkora, egészségi állapota és hajlama javasolja-e a napi öt gyakorlatot, vagy kevesebbet tesz ajánlatossá.

Ezen bejegyzés a Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatai mű , a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) – a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza – állományából kivonatolva készült :  http://www.ppek.hu
folyt. köv.


2022. május 10., kedd


Megvilágosodás : az arany középút , 

avagy a buddhizmus sugallata : a szenvedés megszüntetésének útja


       A szeretet , a bölcsesség és a gyógyító erő , ez az amire szükségünk van . - Laár András

 Lehet-e a keto-t aranyosan , vagyis nem túlzásban vive , középúton csinálni ? Hát persze , naná , sőt , mára már megvilágosodtam : szinte csak úgy érdemes , személyre szabottan , csak úgy ami neked megfelel , persze az alapelvek betartásával .


Igen ám de ha az ember megbetegszik a gyógyuláshoz nem elég mondjuk a táplálkozási intervenció , az úgymond csak a fizikai testi dimenzió része . Van itt még egy másik összetevő : a stressz , és akkor már közelítünk a szoftverhez . Jön a tudatalatti , azt is uralni kell az eredményes gyógyuláshoz mert a test , a szellem és a lélek hármasának harmóniája hozza meg a kívánt  eredményt - dr.Váczi Péter szerint .



Lokomotív GT : És akkor jött a doktor

 
A táplálkozásban az arany középút (aurea mediocritas - Horatiusi életelv és Arisztotelészi etika) a szélsőségektől mentes fogyasztás , a szükségesnél egy kicsivel kevesebb . Ennek jegyében ajánlok egy pirított májat vágott natúr  zöldbabbal :





A háborgó tudat megnyugtatása



Az anyagi világ egy tünemény , egy illúzió , de ez annyira erős hogy ezt éljük át , nem úgy hogy ez nincs , de van csak az én viszonyom az anyaggal határozza meg hogy mi lesz , a dolgok önmagukban jelentőség nélküliek , a kapcsolat a dolgok és én köztem határozza meg hogy mi lesz aztán , és ez minden oldalról így néz ki , ez tulajdonképpen egy tudati hologram , amiben minden és mindenki benne van , az összes jelenség kölcsönhatásban áll egymással , de végülis valójában nem is történik meg , nem is tudjuk pontosan mi történik , attól függ hogy honnan nézzük ,mert innen nézve így történik , onnan nézve úgy történik , tehát az egész egy szubtilis lebegésben van , de a valóság az az amit tapasztalunk , mert azt nem lehet visszavonni , mert már megtörtént , de még utólag átértelmeződik , tehát nincs jó vagy rossz döntés csak rajtunk múlik hogy mivé tesszük , és belülről fakad minden , mert a tudatunk , a személyiségünk , küzd a jelenségekkel , mert a tudaton belül élünk , de a gondolatot szembe lehet állítani az akarattal , és akkor a dolgok akár meg is történnek - Laár András - Mátrix ?


A szenvedés természete

/okok és megoldások /

Buddha először meghatározta azt, hogy mi a szenvedés, utána megmondta, hogyan jön létre, aztán megállapította, létezik a szenvedés megszűnése, végül elmondta a szenvedés megszűnésének okát.


A négy nemes igazság


A lét , az élet színtiszta fényessége: .


az emberi élet lényegében szenvedéssel teli;
a szenvedés oka az emberi önzés és a vágyakozás;
van egy út (vagy mód), amelyen keresztül meg lehet szabadulni az önzéstől és a vágyakozástól;
a megszabaduláshoz az ún. „nemes nyolcrétű ösvény” vezet:
a helyes szemlélet, 
a helyes gondolkodás, 
a helyes beszéd, 
a helyes cselekvés, 
a helyes élet, 
a helyes törekvés,
 a helyes vizsgálódás, 
a helyes elmélyedés = beleélés > új felismerés > mi a helyes ? = 0 , a nullaság = bármi lehetséges , ezen igazságok megértése > középút , a középút szélsőségektől mentes gyakorlása > meditáció > a légzés gyakorlata > végtelen béke = nyugalom > harmónia eredményezi a tisztánlátást amely egy tudatállapot és ennek eredménye a szeretet .

Ezen buddhista szemlélet  a gyakorlattal , a  meditációval lényegében megegyezik szellemiségével és eredményét tekintve ugyanaz a Loyolai  Szent Ignác lelkigyakorlata ,amely megér egy külön bejegyzést az elkövetkező időben .


2022. május 5., csütörtök



Lecsuszás


A vodka csak 0-4 C° az igazi mert másképpen agresszívnak hat . Mit is ihatnánk mást egy agresszió közepén ? Amennyiben zöldfülűnek számítasz a témában, Thibault azt javasolja, hogy ismerkedj meg a száraz Martini készítésével, mivel nincs ennél tökéletesebb koktél a különböző vodkák összehasonlításához. Ha pedig már kipróbálod, csináld úgy, hogy James Bond is büszke legyen rád, szigorúan .- a Dívány szerint .


 kép: PARAMOUNT PICTURES & NPCKELODEON MOVIES


És ha már eleget ittál és érzed a bódulatot már nemigen tudsz szabadulni a delíriumtól . Csalóka érzés kerít hatalmába , forog veled a világ és mintha csúsznál lefelé egy lejtőn .


 kép: PARAMOUNT PICTURES & NPCKELODEON MOVIES

Először csak az ijedség kerít hatalmába , de tétován mélázol hogy vajon mi következik ezután ?



 kép: PARAMOUNT PICTURES & NPCKELODEON MOVIES


Aztán következik a döbbenet , hogy nincs visszaút , ez már megtörtént és csak rosszabb lesz , nem várható semmi jó !


 kép: PARAMOUNT PICTURES & NPCKELODEON MOVIES


Na valami ilyesmi történik az orosz - ukrán háború során , nincs megállás , folyamatos a csúszás lefelé .
Na és repülünk mint a nehéz kő és kitudja hol állunk meg ?


 kép: PARAMOUNT PICTURES & NPCKELODEON MOVIES


Ezek után talán stílusos lenne egy ukrán vagy egy orosz saláta / mert annak idején az orosz urak miután jól bevodkáztak ők is salátát , Olivje salátát ettek a moszkvai l'Hermitage étteremben .A receptjeiket nézegetve nagyon hasonlítanak , mintha testvérek lennének , mert talán azok is. 


kép: https://karpatalja.ma/vinyegret-ukran-ceklasalata/


kép:https:///valodisafrany/orosz /vinegret


Ezért inkább egy könnyített Cézár salátát javasolok a francia chef Alexia Duchêne nyomán , annak is egy ketogén változatát .



Hozam: 4 adag
Idő: 25 perc

Hozzávalók

  • 1 ⁄ 4 csésze plusz 2 tk. extra szűz olívaolaj, osztva
  • 4 fej kis szív saláta , hosszában félbevágva
  • parajdi só
  • 1 ⁄ 2 csésze morzsa / darált Röfi chips , ami tk. kisütött sertésbőr
  • 1 gerezd fokhagyma meghámozva és enyhén összetörve
  • 1 szál friss kakukkfű
  • 1 nagy tojássárgája
  • 1 tk. dijoni mustár
  • 1 ⁄ 2 csésze növényi olaj
  • 6 olajba csomagolt szardellafilé, finomra aprítva (1evőkanál)
  • 1 ⁄ 4 csésze plusz 1 evőkanál. friss citromlé, osztva
  • 1 csésze író
  • 2 evőkanál. friss cseresznye, leszedve és durvára vágva
  • Frissen őrölt fekete bors

Utasítás

  1. Egy közepes serpenyőbe közepes lángon adjunk hozzá 1 evőkanál olívaolajat. Amikor az olaj felforrósodott, adagonként adjuk hozzá a salátát, vágott oldalukkal lefelé, és süssük aranybarnára az egyik oldalát 3-4 perc alatt. A sült salátát enyhén sózzuk, majd egy nagy tányérra  félretesszük.
  2. Ugyanebbe a serpenyőbe öntsünk 1½ teáskanál olívaolajat. Amikor az olaj felforrósodott, adjuk hozzá  a fokhagymát és a kakukkfüvet, és gyakori kevergetés mellett süssük 3-5 percig, amíg aranybarna nem lesz. Ízlés szerint sózzuk, és félretesszük.
  3. A majonéz elkészítése: Egy közepes tálban habosra keverjük a tojássárgáját, a mustárt és a csipet sót, majd folyamatos habverés közben, lassan öntsük bele a növényi olajat, ügyelve arra, hogy ne olyan gyorsan adjuk hozzá az olajat, hogy a majonéz elvágódjon.  Hozzákeverjük a szardellát és 2 evőkanál citromlevet, ízlés szerint sózzuk, majd félretesszük.
  4. Egy másik közepes tálban keverje össze az írót a maradék citromlével és az olívaolajjal. Ízlés szerint sóval és fekete borssal ízesítjük. Osszuk el az íróöntetet 4 peremes tányérra, majd öntsük rá a sült salátát. Mindegyik saláta felét megkenjük  majonézzel, és bőségesen megszórjuk a fenntartott morzsával. Melegen vagy szobahőmérsékleten tálaljuk.
Kép : Saveur