Az üdvösség ( I )
Az üdvösség vagy másképp: üdvözülés, megszabadulás, megmenekülés; Mitől ? Az áteredő bűntől , amit még Ádám és Éva követtek el és ezért kiűzettek a paradicsomból hogy ne tudjanak az örök élet fájáról is enni . Ezáltal megszakadt a paradicsomi harmónia az ember és a Teremtője között , és az újszülött nem is tud a teremtettségéről , vagyis eredendő bűnben születik .
Pál apostol világosan kifejti, hogy a halál az első ember bűnének következménye (1Kor 15,21), és azt is, hogy az első ember vétke által mindnyájan bűnösök lettünk.
Isten megszabadítja a megtérő embert a bűntől és a haláltól, és örök életet ajándékoz neki, amellyel a létezés új dimenzióit nyitja meg. A megváltó Istenről, illetve az üdvösségről szóló tanítás végigvonul a Biblián, a keresztény örömhírnek pedig alapját képezi.
Az üdvösség a kereszténységben a mennyország elnyerése; a pokoltól való megmenekülés; az örök haláltó való megszabadulás Krisztus megváltásának érdemei alapján. Innen származik Krisztus egyik neve, aki mint az üdvösség szerzője, Üdvözítőnek mondatik .
A keresztény misztika minden korban azt tanította, hogy Krisztusnak a hívőkben szellemileg kell megszületnie, ha el akarják nyerni az üdvösséget. Az első lépés a hit, utána a keresztség, majd pedig a hívőnek föl kell vennie a keresztjét, vele együtt át kell élnie a lemondást, részt kell vállalnia az önmegtagadásban, hogy Pál apostollal együtt elmondhassa: „Élek pedig többé nem én, hanem Krisztus él énbennem”. Dom. Scupoli szerint a spirituális élet alapja bizalmatlanság önmagunkban és bizalom Istenben. Ez azért van, mert egyedül Isten van teljesen a természet felett és a természetfeletti kegyelem által adhat hatalmat az embernek ellenségeit legyőzni. Elragadott ádáz ellenségeimtől, gyűlölőimtől, akik erősebbek nálam. (Zsolt. 18:17)
Aquinói Szent Tamás szerint az üdvösség útján a három legnagyobb ellenség, Jézus három megkísértése nyomán: a világ, a test és az ördög (mundus, caro, et diabolus). Jellemzőik:
Világ – kísértés, mely az emberen kívülről származik (természetes szinten) – hiúság (öntetszelgés), külsőségek, fényűzés;
Test – kísértés, mely az emberen belülről származik (természetes szinten, az eredendő bűn következményeként) – testi vágyak (pl. evés, ivás, alvás túlzásba vitele), érzékiség;
Ördög – kísértés, mely az emberen kívülről származik (természetfölötti szinten) – gazdagság, hírnév, hatalomvágy (ambitio).
A világot adakozással (alamizsnálkodás), a testet böjtöléssel, az ördögöt imádsággal lehet legyőzni.[13]
Üdvösség = tágabb értelemben az élet beteljesedésének állapota , amelyre mindenki vágyik , szorosabb értelemben = a menyországba jutottak állapota .
Az evangéliumot olvasva , önkéntelenül adódik a kérdés : mi az élet értelme ? ; és adódik a válasz is : Krisztusnak tetsző életet élni , üdvözülni , a menyországba jutni
Korábban márt volt szó az üdvözülés egyik útjáról : https://draft.blogger.com/blog/post/edit/2890656179765200113/7537149590691067154
Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatai
hogy az ember önmagát legyőzze és életét rendezze , az egykori „gyakorlatozó” katona – a saját tapasztalati alapján foglalta rendszerbe azokat a gyakorlatokat, elmélkedési módszereket, melyek elvégzése a Jézus által meghirdetett értékek melletti döntéshez, akár az egész életre szóló jó elhatározásokra vezethetnek.
Isten az embert testtel , lélekkel és szellemmel teremtette .
- a test = a hardware
- a lélek = a software
- a szellem = operátor / Budha természet /
A tudatosság ez az a nem név , nem forma , amit szellemnek vagy szellemiségnek nevezünk , ami a látó , amelynek a tükrében látszik a lélek és a test minden működése , és ha jól látod akkor irányítod is , - helyesen irányítod ! - Chong An Sunim
A meditáció , a kontempláció , az imádság út , mód , lehetőség az Isteni élmény , megtalálására , megtapasztalására . – A katolikus egyház nem vet el semmi olyan értéket a nagy világvallások gyakorlatából, melyet maga is szentnek és igaznak tart, ezért bátorítja híveit, hogy merítsenek más hagyományok imamódozataiból – olvassuk a Hittani Kongregáció 1989-es állásfoglalásában a keresztény meditációról.
Egy Jézus-tanítvány számára lehet-e segítség a zen útján Isten csendjébe merülni? Van-e helye a mai világban a kétezer éves, gazdag keleti és nyugati keresztény meditatív/szemlélődő hagyománynak?
II. János Pál pápa enciklikája püspökeihez a hit és az értelem kapcsolatának természetéről FIDES ET RATIO /HIT ÉS ÉSZ /- részletek :
„A hit és az ész olyan, mint két szárny, melyekkel az emberi szellem felemelkedik az igazság szemlélésére. Istent megismerve juthatunk el önmagunk teljes igazságához.”
A delphoi templom szemöldökgerendájába vésett „Gnóti szeauton”, 'Ismerd meg magadat!' felirat tanúskodik egy főigazságról, melyet alapszabályként el kell fogadnia mindenkinek, aki a teremtett dolgok közül ki akar emelkedni mint „ember”, azaz mint „önmagát ismerő lény”.
12. Így a történelem lesz az a hely, ahol megbizonyosodhatunk Istennek az emberiség javára szolgáló tevékenységéről. Isten azokban a dolgokban érint bennünket, melyek számunkra a legmegszokottabbak és könnyen bizonyíthatók, mert a mindennapos környezetünket alkotják, mely nélkül nem tudnánk megérteni önmagunkat.
Isten Fiának megtestesülése lehetővé teszi, hogy lássuk azt az örök és végleges beteljesedést (szintézist), melyet az emberi szellem önmagától még csak el sem képzelhetett: az Örökkévaló belép az időbe, a Minden elrejtőzik a részben, Isten magára ölti az ember arcát. Így a Krisztus kinyilatkoztatásában kifejeződött igazság már nincs szoros földrajzi és kulturális keretek közé zárva, hanem kitárul mindazon férfiak és nők felé, akik el akarják fogadni az életnek értelmet adó színtiszta beszédet. Krisztusban most már minden embernek útja van az Atyához; halálával és föltámadásával nekünk ajándékozta az isteni életet, melyet az első Ádám elveszített (vö. Róm 5,12-15). E kinyilatkoztatással az embernek fölkínáltatik az életére és a történelem sorsára vonatkozó végső igazság: „Valójában csak a megtestesült Ige titkában tárul föl az ember titka” állapítja meg a Gaudium et Spes konstitúció. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, az emberi személy titka megfejthetetlen marad. Hogyan találhatna az ember választ oly drámai kérdésekre, mint a fájdalom, az ártatlan szenvedése és a halál, ha nem abban a világosságban, mely Krisztus szenvedésének, halálának és föltámadásának misztériumából sugárzik?
... Ha létezik az igazság keresésében a saját út tiszteletben tartásának joga, akkor előbb és még inkább létezik mindenki súlyos kötelezettsége az igazság keresésére és a megismert igazsághoz való ragaszkodásra”.
26. Az igazság kezdetben kérdések formájában jelentkezik az ember számára: van az életnek értelme? hova vezet az élet? Első pillantásra az embernek mint személynek a létezése teljesen értelmetlennek tűnhet. Nincs szükségünk az abszurditásokat képviselő filozófusokra vagy a Jób könyvében olvasható provokatív kérdésekre ahhoz, hogy kételkedjünk az élet értelmében. A szenvedés, önmagunk és mások szenvedésének mindennapos tapasztalata, sok olyan jelenség, melyek az ész fényénél megmagyarázhatatlannak látszanak, elegendőek ahhoz, hogy elkerülhetetlenül találkozzunk a dolgok értelmét kereső drámai kérdéssel. Ehhez járul, hogy létezésünk első abszolút biztos igazsága azon a tényen kívül, hogy egyáltalán létezünk a halálunk elkerülhetetlen volta. E megrendítő körülmény föltétlenül kimerítő válasz keresésére indít. Mindenki tudni akarja és mindenkinek tudnia kell élete végének igazságát. Tudni akarja, hogy létének a halál végleges vége-e, vagy van valami, ami túlmegy a halálon; remélhet-e továbbélésben, vagy sem. Nem véletlen, hogy a filozófiai gondolkodásra döntő hatással volt Szókratész halála, s e hatás 2000 év után is megmaradt. Nem véletlen tehát, hogy a filozófusok a halál tényét látva újra meg újra fölteszik az élet értelmének és a halhatatlanságnak kérdését is.
Isten Igéje kinyilatkoztatja az ember végső célját, és a világban végzett tevékenységének egyetemes értelmet ad.
72. A tény, hogy az evangelizáció a maga útján először a görög filozófiával találkozott, nem azt jelenti, hogy a megközelítés más útjai ki vannak zárva.
Gondolataim önkéntelenül Kelet felé fordulnak, melynek országai oly gazdagok ősi vallási és filozófiai hagyományokban. Indiának egészen sajátos helye van közöttük. Az indiai lelket nagy szellemi erőfeszítés vitte olyan tapasztalat megszerzésére, mely által a lélek az idő és a tér akadályaitól való megszabadulása után eléri az abszolút jót. A szabadulás e keresési folyamatába illeszkednek a főbb metafizikai iskolák.
A mai, főként indiai keresztények feladata, hogy e gazdag örökségből kiemeljék azokat az elemeket, melyek úgy egyeztethetők össze a hitükkel, hogy ezáltal a keresztény tanítás gazdagodjék.
A dolgok e megítélésénél, a Nostra aetate zsinati határozatból kiindulva, néhány alapszabályt meg kell tartani. Az első szabály az emberi szellem egyetemessége, melynek alapvető követelményei az összes kultúrában azonosak. A második szabály az elsőből adódik: amikor az Egyház olyan nagy kultúrákkal találkozik, melyekkel korábban nem volt kapcsolata, nem vetheti el mindazt, amit a görög-latin gondolkodásba történt inkulturációja során elsajátított. Lemondani erről az örökségről ellentmondana Isten gondviselő tervének, aki az Egyházat az idő és történelem útján vezeti. Ez a szabály egyébként minden korszak Egyházára érvényes, a holnap Egyházára is, mely úgy fogja érezni, hogy gazdagodott a keleti kultúrákhoz történő mai közeledésével. Ebben az örökségben új indításokat fog találni arra, hogy termékeny dialógusra lépjen azokkal a kultúrákkal, melyeket az emberiesség fog segíteni, hogy előbbre jussanak a jövőbe vezető úton. Harmadszor: óvakodni kell attól, hogy az indiai gondolkodás sajátosságainak és különlegességeinek őrzésére vonatkozó jogos igényét összetévesszük azzal a véleménnyel, hogy egy kulturális hagyománynak be kell zárkóznia a maga különlegességébe és fönn kell tartania szembenállását más hagyományokkal; ez ellentétes volna az emberi szellem természetével.
Amit Indiáról mondtunk, érvényes Kína, Japán és Ázsia népei nagy kultúráinak hagyományaira, valamint arra a gazdagságra, amit Afrika, főként szájhagyomány útján átadott kultúrái hordoznak.
Jézus földi tartózkodása idején amikor imádkozott többnyire elvonult egy magányos helyre / Tábor hegy / hogy egyedül legyen és úgy imádkozott !
Manapság sok keresztény nagyon vágyik arra, hogy megtanulja, hogyan éljen át egy mélyebb és hiteles imaéletet a nem elhanyagolható nehézségek ellenére, amelyeket a modern kultúra a csend, a visszaemlékezés és a meditáció útjába állít.
Keresztény ima a Kinyilatkoztatás fényében
Jézus saját imája, a „Miatyánk” világosan jelzi ennek a mozgalomnak az egységét: az Atya akaratának meg kell történnie a földön, ahogyan a mennyben is (a kenyérért, megbocsátásért és védelemért való könyörgések világossá teszik Isten életének alapvető dimenzióit). akarat számunkra), hogy új föld legyen a mennyei Jeruzsálemben.
A keresztény még akkor is, ha egyedül van és titokban imádkozik, tudatában van annak, hogy mindig Krisztussal egységben, a Szentlélekben és minden szenttel együtt imádkozik az Egyház javáért.
A keresztény út az Istennel való egyesüléshez
Az imádság helyes "útjának" megtalálásához a kereszténynek figyelembe kell vennie:
A szemlélődő keresztény ima mindig a felebaráti szeretethez, a cselekvéshez, a megpróbáltatások elfogadásához vezet, s éppen ezért közelíti Istenhez.
A módszer kérdései
A későbbi, nem keresztény klasszikus korszakban a tökéletesség életének három szakaszát kényelmesen megkülönböztették: a tisztító út, a megvilágosító út és az egyesítő út.
Az imádság általi Istenkeresést meg kell előznie és kísérnie kell aszketikus küzdelemnek, valamint a bűnöktől és tévedésektől való megtisztulásnak, hiszen Jézus azt mondta, hogy „csak a tiszta szívűek láthatják meg Istent” (Mt 5,8). Az evangélium mindenekelőtt az igazság és a szeretet hiányától való erkölcsi megtisztulást célozza meg, mélyebben pedig mindazon önző ösztönöktől, amelyek akadályozzák az embert abban, hogy felismerje és elfogadja Isten akaratát annak tisztaságában. A szenvedélyek önmagukban nem negatívak (ahogy a sztoikusok és a neoplatonisták gondolták), hanem az önzésre hajlamosak. Ettől kell megszabadulnia a kereszténynek, hogy eljusson a pozitív szabadság állapotába, amelyet a klasszikus keresztény időkben „apatheiának”, a középkorban „Impassibilitasnak” neveztek. Ez lehetetlen radikális önmegtagadás nélkül, amint az Szent Pálnál is látható, aki nyíltan használja a „bűnös hajlamok” szót. Csak ez az önmegtagadás teszi szabaddá az embert Isten akaratának végrehajtására és a Szentlélek szabadságában való részesedésre.
Ezért helyesen kell értelmezni azoknak a mestereknek a tanítását, akik azt javasolják, hogy "kiüresítsék" a szellemet minden értelmes ábrázolásból és minden fogalomból, miközben szeretetteljesen figyelmesek maradnak Istenre. Ily módon az imádkozó üres teret hoz létre, amelyet aztán betölthet Isten gazdagsága. Az üresség azonban, amelyet Isten megkíván, a személyes önzésről való lemondás, nem feltétlenül azokról a teremtett dolgokról való lemondás, amelyeket nekünk adott, és amelyek közé helyezett bennünket.
Kétségtelen, hogy az imádságban teljesen Istenre kell koncentrálni, és amennyire csak lehetséges, kizárni e világ azon dolgait, amelyek önzésünkhöz kötnek bennünket. Ebben a témában Szent Ágoston kiváló tanító: ha meg akarod találni Istent, azt mondja, hagyd el a külvilágot, és lépj be újra önmagadba. Azonban, - folytatja, ne maradj magadban, hanem lépj túl önmagadon, mert nem vagy Isten: Ő mélyebb és nagyobb nálad. „Keresem az ő szubsztanciáját a lelkemben, de nem találom; mindazonáltal elmélkedtem Isten keresésén, és hozzányúlva a teremtett dolgokon keresztül igyekeztem megismerni „Isten láthatatlan tökéletességeit” (Róm. 1:20). „Önmagában maradni”: ez az igazi veszély. Az egyház nagy doktora azt ajánlja, hogy az önmagunkra koncentráljunk, de túllépjünk azon az énen is, amely nem Isten, hanem csak egy teremtmény. Isten „mélyebb, mint legbelsőbb lényem, és magasabb, mint a legnagyobb magasságom”. Valójában Isten bennünk és velünk van, de titkában felülmúl rajtunk.
Dogmatikai szempontból, lehetetlen eljutni Isten tökéletes szeretetéhez, ha valaki figyelmen kívül hagyja önmagát nekünk a Megtestesült Fia által, akit keresztre feszítettek és feltámadt a halálból. Benne, a Szentlélek hatására, tiszta kegyelemből veszünk részt Isten belső életében. Amikor Jézus azt mondja: „Aki engem látott, látta az Atyát” (Jn 14,9), nem csupán emberi alakjának látványára és külső ismeretére gondol ("a test nem használ", Jn 6,63). ). Sokkal inkább a hit kegyelme által lehetővé tett látomásról van szó: Jézus érzékszervi megnyilvánulása által meglátni azt, amit ő, mint az Atya Igéje, valóban ki akar nekünk jelenteni Istentől. a Lélek, amely életet ad [...]; a szavak, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet." uo.). ez a "látás" nem pusztán emberi elvonatkoztatás („abstractio”) attól az alaktól, amelyben Isten kinyilatkoztatta magát; inkább az isteni valóság megragadása Jézus emberi alakjában, örökkévaló isteni dimenziója időbeli formájában. Ahogy Szent Ignác mondja A lelkigyakorlatok során meg kell próbálnunk megragadni "az istenség végtelen parfümjét és végtelen édességét" (124. sz.), továbbhaladva attól a véges kinyilatkoztatott igazságtól, amelyből indultunk ki. Amíg felnevel minket, Isten szabadon „kiürít” bennünket mindattól, ami visszatart minket ebben a világban, hogy teljesen bevonjon minket örök szeretetének szentháromságos életébe. Ezt az ajándékot azonban csak „Krisztusban a Szentlélek által” kaphatjuk meg, és nem saját erőfeszítéseinkből, kinyilatkoztatásából kivonva magunkat.
A keresztény élet útján a megvilágosodás a megtisztulásból következik, azon a szereteten keresztül, amelyet az Atya ad nekünk a Fiúban, és a kenet által, amelyet tőle kapunk a Szentlélekben (vö. 1Jn 2,20). Az írók az ókeresztény időszak óta hivatkoznak a keresztségben kapott „megvilágosodásra”. Az isteni misztériumokba való beavatásuk után ez a megvilágosodás megismerteti a hívekkel Krisztust a szeretet által munkálkodó hit által. Egyes egyházi írók kifejezetten beszélnek a keresztségben kapott megvilágosodásról, mint Krisztus Jézus fenséges tudásának alapjáról (vö. Fil 3:8), amelyet „theoriaként” vagy kontemplációként határoznak meg. A hívők a keresztség kegyelmével a hit titkainak megismerésében és tanúságtételében „a lelki valóságok általuk megtapasztalt bensőséges érzet révén” vannak elhívva. Semmilyen Istentől származó világosság nem teheti feleslegessé a hit igazságait. Bármilyen későbbi megvilágosodási kegyelem, amelyet Isten ad, inkább segít tisztábbá tenni az Egyház által megvallott és ünnepelt titkok mélységét, miközben várjuk a napot, amikor a keresztény úgy szemlélheti Istent, ahogy Ő a dicsőségben van (vö. 1Jn 3: 2).
Végül, az imádkozó keresztény, ha Isten úgy akarja, eljuthat az egyesülés egy különleges élményéhez . A szentségek, különösen a keresztség és az eucharisztia a keresztények Istennel való egyesülésének objektív kezdete. Ezen az alapon az imádkozó személy a Lélek különleges kegyelméből elhívható az Istennel való egyesülésnek arra a sajátos típusára, amelyet keresztény értelemben misztikusnak neveznek .
Kétségtelen, hogy a kereszténynek szüksége van a magányba való visszavonulás bizonyos időszakaira, hogy visszaemlékezzen rá, és Isten jelenlétében újra felfedezze útját. Mindazonáltal, tekintettel teremtményi jellemére, és olyan teremtményre, aki tudja, hogy csak a kegyelemben van biztonságban, Istenhez való közelebb kerülésének módszere nem alapul a szó szoros értelmében vett technikán . Ez ellentmondana az evangélium által megkívánt gyermekkori szellemnek. Az igazi keresztény miszticizmusnak semmi köze a technikához: mindig Isten ajándéka, és aki hasznot húz belőle, az tudja, hogy méltatlan. -https://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/rc_con_cfaith_doc_19891015_meditazione-cristiana_en.html#top
A zen nem utasítja el a keresztény meditációt , sőt ... ajánlott alapmű : Krisztus követése : Imitatio Christi ...- erről a folytatásban .
És akkor most lássuk a test kisértéseinek a legyőzését a böjt segítségével.
A test a hardware , a motor , elsősorban azt kell megtisztítani , rendbe tenni .
A böjtről sok mindent összehordanak manapság , ezekkel nem foglalkozunk , lényegtelenek , hamisak . Csak az igazi böjt számít amiről Hamvas Béla a következőket írja :
"Fent a hegyen az erdei házban silentiumot és böjtöt készülök tartani. Este nyolckor könnyű vacsorát eszem. Az emésztés éjjel tizenkettőkor fejeződik be. A böjt kezdete. Az egész következő nap, harmadnap délután négyig. Összesen negyven óra....Ádám a paradicsomban negyven napig élt, Izrael negyven évig bolyongott. Jézus negyven napig volt a pusztában, Krisztus negyven óráig feküdt a sírban. Ezért választottam a negyvenet....A negyven óra alatt egyetlen hangos szót sem ejtek ki. Csendesen sétálok, testi munkát nem végzek, inkább az árnyékban ülök, olvasok, meditálok, ha szükségét érzem, imádkozom. A gyomor lázongó követelőzését időnkint enyhén citromos vízzel kell csillapítani. Reggel és este tetőtől talpig megmosdani....kell a csend és a magány és a böjt és a mosdás, ez a vesztegzár, az élettempót lelassítani, ha lehet, megállítani, és így az értelem teljes felismerésére a lehetőséget megteremteni....mert tudom, hogy azt, amit meg akarok érteni, csak ebben a mágikus állapotban vagyok képes megközelíteni....és azokra a fényes pillanatokra, amelyek a kedélyen többször villámszerűen felragyogtak, nagyon is jól emlékszem. "
Ezt a 40 órás böjtöt manapság a dolgozó ember csak nehezen tudja megtartani , inkább csak hétvégén de akkor is szükséges a család toleranciája . Ami mostanság inkább elérhető vagy könnyebben megvalósítható az , az időszakos böjt avagy intermitent fasting (IF) /ami már divatdiéta lett /- A mi esetünkben ezt úgy kell elképzelni hogy délután 6-ig bezárólag egy könnyű vacsorát eszünk , lehetőleg valami kis salátát , aztán másnap délig semmit , esetleg egy kis vizet , teát citrommal vagy kávét cukor nélkül , maximum édesítővel , eközben találunk egy órát az imádkozásra , meditációra , lehetőség szerint reggel mindjárt felkelés után .
A böjtből való kijövés egyik legjobb étele , a rántott leves , ahogy Hamvas Béla írja : Messze túl azon hogy valaki szereti , vagy sem , a rántott leves mindennemű feszültség nélkül való étel , ami különösen szeretetre méltó benne , hogy szelid és egyszerű .Az ember a nap bármely órájában eheti, reggelire, ebédre, vacsorára, forrón, langyosan, vagy hidegen. Zsíron, vagy olajon pörkölt liszt és víz: „A püthagóreusok kétféleképpen ismerték, sósan, esetleg köménymaggal, ahogy mi esszük, vagy a halványan pirított lisztet tejjel föleresztve, mézzel édesítve. A tibeti csámpá is ilyesféle étel, de a lisztet forró teával öntik fel, és néha faggyúdarabokat tesznek bele.”Nem ínyencség, és nem torkoskodni való, vagyis nem izgalom, hanem az éhes ember számára készült, és kenyérrel a legjobb: ”ha pedig a kenyeret megpirítják, vagy különösen ha azt apró kockákra vágva forró zsírban kicsit megsütik, gazdag, tömény és laktató, annyira, ha az ember két tányérral megeszik, semmit sem kíván utána, csak egy pohár félédes bort.”
.jpg)
