LECTURA X ,
avagy az olvasmány tanulmányozása
" Ebben az önteremtő processzusban ugyanakkor az ember teljes mértékben szabad. „Sehol másutt, sem értelmében, (…) sem cselekvésében, sem akaratában, csak imaginációjában, mert senki és semmi nem kényszerítheti, hogy imaginációja középpontjába kit és mit helyez.” Ezen életformáló belsőszabadság tudatosítása, elfogadása és tevékeny alkalmazása Hamvas szerint a realizálás legfontosabb feladatává válik, amelynek gyakorlása egyetlen ember elől sincs elzárva " -Thiel Katalin - Teória és praxis Hamvas Béla életművében
 |
| Bambuszerő |
Hamvas Béla : Mágia szutra /az életvezetés gyakorlata
Gondolati fogalmak az én olvasatomban : Folyt.:
90. A válságponton ügyelni
Aki azt hiszi, hogy a sötétség hatalmai az, ember megvalósulását szívesen és türelemmel nézik, téved. Itt elsősorban nem a várakozási időszakban oly gyakori kísértésekről van szó. Az elhatározó választás még nem történt meg, és addig minden függőben áll. A sötétség hatalmai (Orkus, alvilág) erejüket a válságra tartják fenn, és ez a realizálás döntő mozzanata (metanoia).
ROSENSTOCK a helyzetet a következőképpen írja le: a mennyország boldogságának varázsképét a pneumatikus hatalmak az emberiségbe, mint a földbe a magot, elszórják, csaknem meggondolás de talán válogatás nélkül, és ez a látomás az emberben úgy hat, mint a határtalan lét betörése a tér és idő kényszervilágába. A senkiföldjén történik, a művészek álmaiban, a rajongásban, azokban, akik az eszmékben hisznek. A teológusok és filozófusok, akik a transzcendentálisról oly sokat beszélnek, szintén ide tartoznak. Ez a Grálkastély. A túlnan. De csak az sikerülhet, ami e földi lét törvényeit elszántan és tudatosan magára veszi. Csak az nőhet magasra, ami gyökeret vert. Annak, ami először felülről lefelé sugárzott, mint a villám, egyetlen hatalmas pillanatban, annak alulról fölfelé kell nőnie, és visszatérni. Nem egy kezdet van, hanem kettő. A befogadás az első, a második a lassú növekedés.
Ez a válság. Vis eius integra, si conversus fuerit in terram (Tabula Smaragdina). Ereje teljessé válik, ha a föld felé visszafordul. A befogadás a megtermékenyülésnek, a visszafordulás a szülésnek felel meg.
Hogy semmi félreértés ne legyen, még egyszer: amikor az életképzelet a normális ember mágikus látomását magába fogadja és magát a látomással azonosítja, az történik, amit BÖHME követői centrálismeretnek neveznek azért, mert az embert felismerése létezésének középpontjára (a valóság egészének megismerésére) vonatkozik. Ez a centrálismeret azonban minden esetben átalakulással történik, amikor az ismerő a megismerttel azonosul, és ez az egész dolog lényege: az ismeret és a cselekvés egysége, vagyis megvalósulás (átvalósulás, transzmutáció). Ebben az aktusban az ember összes rejtett erői megmozdulnak, mert visszavonhatatlan elhatározás előtt áll. Megmozdul a világosság, de a sötétség erői is. Ez az a mozzanat, amit a teológia úgy hív, hogy a szó testetöltése. Ez az, amikor a pneuma leszáll, megtermékenyít, és most a megtermékenyült visszafordul. És elkezdi a világot magával együtt fölemelni (si ascendit a terra - ha a földről visszafordul). Ami a pillanatban szóhoz jut, az éppen a sötétség, amelynek létét a fordulat gyökerében veszélyezteti. Az embert csaknem minden esetben elragadja. De kiderül, hogy a sötétség csak távolról félelmetes. Az embert elragadja, s végül is, ha az ember nem ijed és nem hátrál meg, nem tud vele mit kezdeni. A válságponton egyetlen varázsszó van, amely minden helyzetet megment s ez: Legyen meg a Te akaratod! A sötétség erre hatalmát veszti. BAADER azt mondja, hogy ezzel a szóval minden infernális erőt az alvilágba lehet taszítani.
A hagyomány azt tanítja, hogy a teljes értékű ember az, aki kétszer született (dvidzsa), először test szerint, aztán szellem szerint. A realizálás középpontja ez a második születés. Az ige leszáll, az emberben megfogan, és az ember önmagát (a kisdedet) világra hozza, másodszor, nem az élet, hanem az üdv jegyében. A második születés értelme és igénye az emberiségből elveszett, s ennek következményei különösen akkor tapasztalhatóak, amikor az ember a művészet, a gondolkozás, a tudomány, az államvezetés, a papság területén az avatatlanok garázdálkodását látja.
91. Három fokozat van
Ez a három fokozat: a koncentráció, a kontempláció és a meditáció. A három között világosságban, hőben és színvonalban van különbség. A koncentráció az életképzeletben káprázó látomások közül azt, amelyre szüksége van, kiválasztja és megállítja. Többnyire a középpontba helyezi. A kontempláció a látomás helyét tudatosan rögzíti oly módon, hogy látását reá irányítja, vagy ami ugyanaz, önmagát a látomás sugárzásába helyezi. A kép és az ember között a kölcsönhatás megindul. A meditáció lassan és óvatosan mindent, ami nem a látomáshoz tartozik, leválasztja és elkülöníti, végül az elkülönített elemeket a középpont köré csoportosítja és rendezi.
A színvonalban, hőfokban és világosságban való fokozatok eksztatikus fokozatok. A koncentrációban az eksztázisz a kép hatalmának, varázserejének felismerésében kimerül. A kontemplációban a látomás mágikus erejébe tudok merülni. A meditációban a látomással magam azonosítani tudom.
92. Próbaidőt alkalmazni
Ez merő praktikus tanács. Ha a belehelyezés elég mélyre történt, az ember a várakozási idő alatt nem lankadt el, és valamely alkalmas gyakorlatot folytatott, a válság eredménye minden esetben ugyanaz, s ez a megkettőződés. Eleinte fölöttébb kínos és kényelmetlen. Kettészakítva lenni. Rendesen az egyik fél férfi, a másik nő. Az világos, ez, sötét. Ha az ember álmait figyeli, a két ember tulajdonságkatalógusát meg tudja szerkeszteni. Végül is az alkímiának itt is igaza van. A két elem (két ember) nem más, mint a primordiális teremtés két őseleme, a víz és a tűz (es-majim), és ezért ez a kettő, mert az ég (az üdv) e két elem egysége (samajim) a tűzvíz. A kettő egyelőre külön él, sajátságos drámai dialogikában, amelyet most már nem lehet és nem is szabad a sötétség-világosság ellentétes szembenállásával összetéveszteni. A tűz-ember a megváltott pneumatikus lény; a víz-ember a teremtett, természetes ember, az animális lény. Az előbbi a férfi, az utóbbi a nő. A próbaidőt, amit ajánlatos alkalmazni, az ember begyakorolja, hogy kivétel nélkül minden esetben a pneumatikus ember iniciatívájára cselekedjék. A művelet elég nehéz. Az ember önmagával (az animális lénnyel) szemben ne legyen szigorú (főképp kegyetlen), de ne legyen engedékeny sem. A szigor ahhoz a tigrisaszkézishez vezet, amit a középkorban használtak, igazán nem sok eredménnyel. Az engedékenység pedig elzülléshez vezet. Az ember legyen generózus. A nagylelkűség a két lény között levő viszonyt kedvezően temperálja. Az animális lény (aki magát rendesen a testtel azonosítja) abban a félelemben él, hogy a pneumatikus lény előle az üdvöt elveszi. Az az ostoba hiedelem, hogy a test a bűnök fészke, és a hústömeg a földbe rothad, mialatt a szellem a gyönyörökben dúskál, a két elem között levő viszonyt elmérgesíti. A pneumatikus lénynek meg kell győznie a testet arról, hogy az, üdvből a test is megkapja részét és ha az átvalósulás (megvalósulás) sikerrel befejeződik, a test is megszabadul. Az ember szellem-lélek-test, és soha semmiféle létezés színvonalán nem lesz és nem lehet más, mint szellem-lélek-test. Amiről a realizációban szó van, hogy a rongált szellem-lélektestből ép-éber-egészségeset kell készíteni. Ha az animális (testi, természetes) embert erről sikerült meggyőzni, a pneumatikus kezdeménynek nem fog ellene szegülni, sőt készségesen engedelmeskedik. A tűz áthatja a vizet, kifejtheti teljes erejét és a víz nem fog ellenállni.
A próbaidő alkalmazása a következőképpen történik: az ember bizonyos időt (eleinte napot, napokat, később hosszabb időszakot - de negyven napnál több sohase legyen) tűz ki, amely idő alatt bizonyos feladat teljesítésére önmagát fokozott ellenőrzés alá veszi. Ennek sohasem szabad a büntetés vagy a sanyargatás jellegét öltenie, és sohase legyen merő tilalom (negatívum). Ha az ember negyven napig nem akar húst enni, negyven napig egyen gyakrabban mézet, vagy olyan ételeket, amelyeket kedvel. A próbaidőn az a fontos, hogy az elemek összműködését (integrálódását) próbálgassa egészen addig, amíg rájön, s azok milyen ponton egyeznek és tudnak kapcsolódni. A szellem sohasem helyettesítheti a lelket, és a lélek a testet. A mesterek azt mondják, hogy a szellem csak primitív lélek és negatív test, a lélek negatív szellem és primitív test, a test negatív lélek és primitív szellem. A negatív és primitív pólusokat úgy kell összeigazítani, hogy a teljes egység megvalósulhasson. Ebben az esetben mindhárom helyére kerül, teljes hatalmát kifejtheti, vagyis szabad. Ilyesmi soha másként, mint tevékeny kísérletezéssel és próbálkozással nem sikerülhet. Ezért kell próbaidőt alkalmazni.
93. Technikát mindenki maga csinál
Régebben, a hagyomány korában e technikai eljárások az embert készen várták. Ilyen volt a többi között a dhjána (a kínai csan, a japán zen). A dhjána olyan realizáló metódus, amelyet az emberi élet minden területén alkalmazni lehetett. Dhjána-módszerrel meg lehetett tanulni vívni vagy kendőt készíteni, ruhát varrni, halászni, nyelvet tanulni, szónoklatot tartani, képet festeni, vagy földet művelni. A dhjána alapelve (gyakorlata), hogy az ember a pneumatikus kezdeményező lényt a cselekvésből kivonja, nézővé, szemlélővé, irányítóvá, bíróvá teszi meg: az animális ember pedig nem tesz egyebet, mint a láthatatlanból irányító szellemi lény utasításait pontosan és egzaktul végrehajtja. A dhjána hallatlan előnye, hogy az ember cselekvésében (munkájában) a mozgató erő nem valamely ösztön, vagy szenvedély (démon), amely vak és indulatos, baromi és értelmetlen, hanem minden esetben a világos pneuma. Az ember, mint a dhjána tanítja, ha dühösen vív, rosszul vív. Csak az küzd helyesen, aki ellenfelére nem haragszik. Ez a távlat.
A dhjána minden esetben alkalmazható. De technikát mégis a leghelyesebb, ha az ember maga csinál. Az alkímia erre vonatkozólag tanácsokat bőven nyújt. Az európai úgynevezett morálgyakorlatai mind használhatatlanok. Többnyire az ellenkező eredményt érik el, mint amit kívánnak, (amire példa az egész európai nevelés: jó állampolgárt akar készíteni, és a becsvágyó gonosztevőt ébreszti fel).
A technika kialakítása a második születés után következő időszak nehéz feladata.
94. Vigyázat! Álalakzatok
Az álalakzatok megkülönböztetése (diakriszisz pneumatón) a várakozási idő és a kísérletezés feladata: A befogadás hevében és a válság elhatározó pillanataiban a megkülönböztetést nem az ember, hanem helyette felsőbb, pneumatikus hatalom végzi. A megkülönböztetés nem a felülről lefelé, hanem az alulról fölfelé való növekedés munkája. Helytelen lenne azt mondani, hogy a jót és a rosszat kell elválasztani. Miért? Mert az egész valóságot meg kell ismerni, és minden lehetőséget birtokba kell venni, hogy az emberben a létezés teljes egésze éberen és tisztán, épen és egészségesen esedékessé válhasson. Rossz az, amit helytelenül alkalmazok (nem a helyén). Ezért a legfontosabb tudás az alkalmazástan (realizálás).
A realizáció azt tanítja, hogy az ember életét irányító hatalom nem az értelem és nem az ész és nem a tudatos elhatározás és nem az ösztön, hanem az imaginációban lakó hatalom, a mámor (Begierde), amely a mágikus képet befogadja és azt aktív (testi) valósággá teszi (realizálja). Imagination, das wesenschaffende Potenz macht magische Gestalf leibhaft. Reálisnak nevezzük azt, ami a mágiából (látomás) indul ki és aktívvá lesz. Wirklich ist, was wirkt. Ami valóságos, az minden esetben a potenciából a tényleges jelenlétbe való utat megteszi.
Ezért határtalan fontossága van mindannak a képnek (látomás), amit az ember imaginációjába befogad. Mert a kép az életképzelet permanens mámorában tüzet fog (megfogamzik) és önmagát testi valósággá (aktívvá) teszi. A realizáció azt tanítja, hogy nem a tudaton és nem az észen kell kezdeni, hanem a látáson (- a látást kell tartanod a boldogság alapjának), mert amit az ember életképzeletével lát (megcsodál), az benne megfogamzik, és azt a képet az imagináció testbe öltözteti, és minden látomásnak az emberben olyan bélyege marad eltörölhetetlenül, amilyen bélyeg marad a gyermeken, ha a terhes anya valamit megcsodál. Életünket az életképzelet látomásai irányítják, és éppen ezért, mivel életünk nem egyéb, mint látomásaink visszképe, a megvalósítást (élet-, üdvterv elkészítése) az életképzeletben kell kezdeni.
Az alkímia az emberi létezés ezen alaptevékenységét tingálásnak nevezi. A tingálás a tinktúrából származik. Tinktúra a merő ideális és a merő reális lét között a középen álló élő vízió.
Háromféle tinktúra van: égi, földi és infernális. Amilyen tinktúrát az ember életképzeletébe fogad, olyan lényt fogan, és abban az alakban (lényben) szüli ma át nem az életre, hanem az üdvre. Tingálni tehát annyit jelent (BÖHME alapján és BAADER szerint), mint valamely lényben elrejtett tinktúra életének megnyitásával, azt más egzisztenciába átvezetni. Annyit jelent tehát, hogy életképzeletem megvalósító (megtestesítő) hatalmán keresztül valamely látomás alakjaira magamat átvalósítani. Tudjuk, hogy a tinktúra minden esetben szó (logosz, kép, őskép, szám, fermentum, látomás). Az álalakzatok megkülönböztetése tehát mindig szavak megkülönböztetése. Tinktúráik szerint a szavak égiek, földiek és infernálisak. Amiről most, ebben a percben tudást kell szerezni, hogy az infernális szavakat miről lehet felismerni. Az infernális szavak a tulajdonképpeni álalakzatok. Az infernonak végeredményben nincs szava, helyesebben a szóhoz való viszonya negatív. Az infernális hatalom nem tudja magát exponálni (kihelyezni, azonosítani). Csak más kifejezés ez arra, hogy az infernális szó soha nem tud testet ölteni (nem tud realizálódni), és éppen ezért soha nem lehet személyes. Minden esetben arról ismerhető fel, hogy nincs tartása. Ez a szó áltat és ravaszkodik és rágalmaz és csábít és hízeleg és henceg és fennhéjáz és hazudik és másít és elken és elburkol és gyanúsít és tagad és piszkol, mindezt azért, hogy önmagát elrejtse, vagyis elrejtse, hogy szava tulajdonképpen nincs. Ezért, mert nincs szava, nincs magja, nem kép, hanem álkép, nem látomás, hanem káprázat, nem arc, hanem maszk, nem alázatos, hanem megalázkodó, nem színes, hanem kimázolt, nem átlátszó, hanem üres. Inferno minden esetben jelen van, amikor a szó nem beszél ("...vagyok, aki vagyok"), hanem éppen nem beszél, hanem gyanúsít, kihív, csal, áltat, leplez, piszkál, rágalmaz, elken (nem vagyok, aki nem vagyok). Ha az ember arra kényszeríti, hogy magát exponálja (azonosítsa), eleinte megpróbál zűrzavart csinálni, a dolgokat összekeveri, homályba takarja, mázol, ravaszkodik. Végül az egészet otthagyja, és eltűnik.
Egész életünk tele van álalakzatokkal. Ezeknek realitásértéke nincs. Megvalósíthatatlanok. Vagyis nem valóságként, hanem káprázatként tarthatók fenn. Nem mint arcok, hanem mint maszkok. Nem mint számok, hanem mint a nulla. Hatásuk csak egyetlen helyen és csak egyetlen ponton van: az életképzeletben. Sehol másutt. Itt terjesztik a sötétséget, a tévedéseket, az összetévesztést, az ájultságot, az ingadozást, a hitetlenséget, a gyávaságot, az irigységet, az indulatokat, és akadályozzák a megvalósulást. Az infernális tinktúra olyan - az ideális és reális lét között - középen álló vízió, amely soha sem az ideálisba felemelkedni, sem a reálisba belépni nem tud, ezért marad káprázat, maszk, álkép, pszeudosz, homály, fölfelé is, lefelé is negatív; ezért nem látomás és kép, hanem álalakzat. A beszédet alapcsengéséről (fermentumáról, számáról) azonnal fel lehet ismerni, hogy abban a beszélő viszony a szóval pozitív (személyes), vagy negatív (személytelen). A felismerés ismertetője az, hogy: pozitív (személyes), ha a szót magamra nézve kötelezőnek ismerem el (azonosítok), negatív akkor, ha a szóból magamat kiveszem és csak másra tartom érvényesnek, magamra nem. Ebben az esetben tartásomat elvesztem, nem tudok beszélni, kezdődik a hencegés, a nagyzolás, a gyanúsítás, a denunciálás, hogy ezt eltakarjam, bevetem az indulatokat, hogy ezt letagadjam, hazudok, és hogy ezt igazoljam, erőszakhoz nyúlok. - És kész az inferno.
Az álalakzatok megkülönböztetése (diakriszisz pneumatón) egészen szoros kapcsolatban áll a démonológiával, mivel minden álalakzat démoni búvóhely. Az álalakzatok tenyészhelye a turba, vagyis a káprázat (avidja). Semmi ok sincs arra, hogy az ember ezektől megijedjen. A felszámolás módja: az összes határok felfüggesztése, és az egész vonalon a szabadság érvényesítése. A szabadságban a nem szabad lény nem érzi jól magát és oda húzódik, ahol ismét szolgálhat. Ott is van a helye. Az alvilágban, ahol a sötétben a parancsot kell teljesítenie, és panaszkodik. A tehetségek igen nagy része ide való.
95. Nemcsak az ember
Egyetlen fontos dolog van, ahogy BAADER mondja: az ember önmaga mágikus látomása számára ne szűnjön meg állhatatosan tükörként élni, a látomást felfogni, hogy a még meg nem nyilatkozott bölcsesség (Szophia) a kedély mélyéből kibontakozhasson. Csak ha ez a látomás az életképzeletben folyamatosan él és tevékeny, szerezhet az ember tapasztalatot arról a műveletről, ahogy a szó önmagát az emberben megvalósítja (kimondja). A bölcsesség (Szophia) természete mindig mágikus (meg nem nyilatkozott).
A szó ezt a mágiát úgy bontja fel, hogy aktívvá teszi. Ezt hívjuk realizálásnak. És ezért mondjuk hogy a teremtő hatalom a szó, mert a meg nem nyilvánultat tevékennyé teszi. Az ember primordiális őslátomása önmagáról (a normális ember) sokkal több mint az egyetlen én. A teljes létezés jelentlétéből indultunk ki, és az összes határokat felfüggesztettük. A realizálás nem maradhat egyéni mű, és ha mégis az marad, rossz. De nem maradhat emberi mű sem. A realizálásnak az egész természetre ki kell terjednie. BAADER azt mondja, hogy az ember bűnbeesésével az egész természetet megrontotta és magával rántotta a bűnbe, az őrületbe és a betegségbe. A realizálás ilyen megrontott természetben nem teljesülhet. Az egészet újra vissza kell emelni. Ez az, amit kultúrának hívnak. Amit, persze, eddig kultúrának láttunk, nem volt sokkal több, mint a rongáltság kiterjesztése. A valódi kultúrának exorcizmussal (a démonok kiűzésével) kell kezdődnie. Az élet elemésztése helyébe vissza kell hozni az életről való gondoskodást. Ehhez csak annyit, hogy: szabadság és üdvözült (eleutherosz) ugyanaz a szó. Vagyis: a természetnek is van üdvakarata, de ez az ember kezében van.
(Jegyzet: PÁL apostol (Róm. 8:19-21): a természet is sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését. Mert a természet nem a maga jószántából, hanem a Teremtő ama reményt nyújtó végzéséből vettetett a mulandóság alá, hogy az enyészet rabságából maga is megszabadul, és Isten dicső fiainak szabadságában részesül.)
96. Fontos a tulajdonságok
Tudjuk, hogy a realizálás fermentálás útján történik. A fermentum szín, de nem olyan szín, amit valamire kívülről kentek fel, hanem az a szín, ami valaminek tinktúráját jelzi. A szín ezek szerint szám, vagyis hang, végül is értelem (logosz, szó). A tulajdonságok, ha az exorcizmus megtörtént, vagyis amikor a templomból (életképzelet) a kufárokat (démonok) az ember kiűzte, a tulajdonságok nem démoni búvóhelyek többé, hanem a létezés fermentumai (számok). A realizálás pedig, mondja BAADER, a számok rendje szerint történik. A tulajdonságokkal szemben a kinyilatkoztatás óta más álláspontot foglalunk el, mint amilyet régebben a hagyomány őskori emberisége elfoglalt. Akkor a tulajdonságokat hierarchiában, vagyis a törvény értékrendjében értették meg. Ami a régieknek a hierarchia volt, az ma nekünk a szabadság. Ezért a régiek kasztrendszerben éltek, mi az egyenlőség igényével és követelésével élünk. A régiek fennhatóság alatt éltek, mi testvériségben akarunk élni. A tulajdonságokat a régiek lépcsőfokonként rendezték, mi a tulajdonságokat önértékük szerint szervezzük.
A szabadságnak a tulajdonságokra való helytelen alkalmazása anarchiát teremt. Ebben az anarchiában élünk ma. Miért? Mert nem a szabadságot alkalmazzuk, hanem a szabadság álalakzatát. Ezért van társadalmi válság. Az emberen belül a tulajdonságok fejetlenségének, esetleg egyetlen tulajdonság (tehetség) mértéktelen hatalmának, a közösségben az emberek fejetlenségének, esetleg egyes emberek (zsarnokság) mértéktelen hatalmának felel meg. Mert ami kint van, ugyan az, mint ami bent van. A valódi közösség a szabadságjegyében valósul meg, ahogy az emberben a tulajdonságok rendje is a szabadság jegyében valósul meg. Olyan gondolkozóknak, mint NIETZSCHE, aki a tulajdonságról szóló jó és rossz babonáját véglegesen eloszlatta, és a tulajdonságnak jón és rosszon túl levő természetét kimondta, sokat köszönhetünk. A szabadság azt jelenti, hogy a gazdagodás és a sokszerű kibontakozás vezet az egységhez. Az egyre egyénibb (személyesebb) embereken nyugszik a közösség teljes egysége. Az ember tulajdonságaiban minél árnyaltabb és sokszerűbb és változatosabb (differenciáltabb), annál teljesebb és egészségesebb integráltabb).
A megvalósítás száma az Egy. Minden realizálás az egy felé halad, éspedig a számok rendje szerint. De ahhoz, hogy valami (valaki) egy lehessen, lényének minden nyílt és rejtett lehetőségét ki kell bontania, vagyis minden lehetőséget birtokba kell vennie. Distinguer pour unir, ahogy SAINTMARTAIN írja. Végül is minden tulajdonságnak tehetséggé, s minden tehetségnek géniusszá kell lennie. Ha a tehetség (tulajdonság) nem démon búvóhelye, hanem géniusz háza lesz, a sokszerűség kibontakozásában az egység megvalósul.
97. egészének
A tulajdonságok egészének, vagyis kivétel nélkül minden tulajdonságnak az emberen belül és a közösségben minden egyénnek. A természetben minden lénynek és minden erőnek és a szellemvilágban minden értelemnek és hatalomnak. Mert ez az egész. Az egész az igaz. Das Wahre ist das Ganze.
98. monumentális felszabadítása,
Ez a felszabadítás monumentális aktus. Monumentalitása abban van, hogy a világ (a teremtés) nem merev mű (nem, mint amilyen a benne működő törvény - és nem a szükség, nem a gép, nem az ananké), hanem éppen a legnagyobb mértékben rugalmas, és a világ az erőbevetés irányába mindig annyit tágul, amennyi és amilyen értékű erőt (tulajdonságot) bevet. A világot a dérnonok szűkítik le, és a géniuszok tágítják ki. Ez a világ itt sokkal nagyobb, mint ahogy hisszük és látni véljük. Ha tulajdonságainkat be tudnánk vetni, akkor látnánk csak, hogy milyen határokat tudunk áttörni. De a szükség (kényszer) csak a szabadságnak enged. Ezt már tudjuk. Ha az ember a szükségben (törvény, predesztináció, fátum) megáll, szabadságáról, a tulajdonságok monumentális felszabadításáról lemond, nem tesz egyebet, mint önmagát szabadságvesztésre ítéli. Abban a pillanatban meg van fogva, mert életképzeletében a szükség hatalma kezd imaginálni. Ezt a mozzanatot mindig fel lehet ismerni, éspedig csalhatatlanul, arról, hogy a szükségben (leszűkült létezésben) elkezd félni. Ez már démoni hatalom jelenléte. Mert a démont sokszorosan úgy határozzák meg, hogy a szabadságtól való rettegés. De abban a pillanatban, amikor az ember a szükséget áttöri, önmagát felszabadítja és a létezés kitágul. Mindig a szabad tevékenység irányában tágul és rugalmasan enged. Ez a felszabadítás (felszabadulás) monumentális volta és ez a mozzanat sohasem jelentkezik igen intenzív mámor nélkül. Minden felszabadulás természetes megnyilatkozása az ujjongás. A monumentális tevékenységnek az emberre (összes tulajdonságokra), a közösségre (minden egyénre), a természetre (lényekre, erőkre, hatalmakra, értelmekre) ki kell terjednie.
99. mert az előzmény és következmény
Az ember ahhoz ér el, amiből kiindult, vagyis nem indulhat ki másból, mint a célból, amit el akar érni. Az előzmény és a következmény egymást fedi. Abból indultunk ki, hogy a létezés minden emberben állandóan és teljes egészében esedékes. Az egész mindenkiben és mindig aktuális. Ha nem így lenne, ilyesmi, hogy realizálás (megvalósítás) szóba sem kerülhetne. Az élet akkor sikerül, ha az üdvtervet felépítettem és megvalósítottam.
100. a szabadság.
A megvalósítás (megvalósulás) személyes mű, de ez a személyes mű a közösséget építi és a közösség a természetet és világot. Ezen belül minden határ immorális (őrület, betegség). Ilyen immorális határ az emberiséget fajokra és népekre és nemzetekre és vallásokra és osztályokra bontani. Az egyetlen morál a szabadság. Az egyetlen közösség az emberiség (az Egyház). Az Egyházról tudjuk, hogy Isten országától nem választható el. Az Egyházat a szabad ember építi szabadságával és szabadon. De az Egyházat építenie kell a történet szigorában mindenkinek kényszer és szükség parancsára, ha negatívan is, akármennyire nem akarja. A helyzet ma az, hogy e negatív építő erők túlsúlyban vannak. - Birodalmamat az én ellenségeim építik, ellenem, ezért lesz az jól megépítve.
Szentendre, 1950. október 19 - Hamvas Béla
 |
| https://p0.pikist.com/photos/104/779/landscape-garden-japan--japanese-style-room.jpg |
Gasztronómia
Milyen halakat esznek a japánok ?
Japán különösen szerencsésnek számít a halak és a tengeri ételek tekintetében. Földrajzi elhelyezkedésnek köszönhetően az északi hideg vizeket és a trópusi meleg tengert is érinti. Öblökkel szabdalt partvonala számos tengeri faj élőhelye. Japán belső tengere (setonaikai) a nyugodt vizének köszönhetően, ideális körülmények adottak a halászatra. A kurishio áramlat minden évben, ugyan abban az időben hozza magával a bonitok, a heringek és a lazacok hatalmas rajait. Az évszázadok során a halak elkészítésének számos módszerét fejlesztették ki. Gyakorlatilag mindegy, hogy a halat nyersen, sütve, pácolva, párolva, szárítva vagy erjesztve fogyasztották, a hal frissessége és minősége volt a legfontosabb.
Kevés olyan ételalapanyag van, amely akkora hatást gyakorolt volna a hagyományos japán ételkészítésre és a kultúrára, mint a hal , ezek a következők :a lazac. a tonhal , a vörös tengeri keszeg , a tőkehal , makréla , az angolna , a gömbhal /fugu /-csak körültekintéssel , mert mérgező részei vannak - , az ayu (édes hal), amely egy keszegre hasonlító halfajta , a különböző fajta rákok, a hínár, a kagylók, a tintahalak és a halikra /kaviár és shirako / , a polip valamint szárított gyümölcsök , zöldségek, és más tengeri növények .
A Japán gasztronómiában a tengeri növények közül a kombu és a nori bír a legnagyobb jelentőséggel valamint a wasabi /vizitorma / , bővebben - https://www.omiyage.hu/japan-etelek-a-halak-es-mas-tengeri-finomsagok
A japánok elszántan kulturált halevők , de itt most nem a nyershallal készült /sushi és sashimi / ételekről lesz szó , /mert azokról már értekeztünk / hanem a sülve vagy főve /párolva készült halakról , kivétel a tenger gyümölcsei és az osztriga , valamint a lazac .
 |
| https://p0.pikist.com/photos/524/537/shishamo-capelin-japanese-fried-fish-japan-gourmet.jpg |
grillezett japán hal
 |
| https://www.pikist.com/free-photo-sgdbv/hu |
 | ||
| https://p0.pikist.com/photos/27/989/restaurant-cuisine-food--grilled-fish-japanese-food-japan-food.jpg lazac zöldségekkel
|
 |
| https://p0.pikist.com//pan-seared-salmon-salmon-belly-delicious-yummy-fried-japanese-food-lemon-singapore.jpg |
teriyaki lazac
 |
| https://p0.pikist.com/photos/food-salmon-teriyaki-jpg |
grillezett lazac ,avokádóval
 |
| https://p0.pikist.com/photos/-salmon-fish-grilled-gourmet-plate-white-avocado.jpg |
cápauszony leves
 |
| https://p0.pikist.com/photos/600/365/shark-fish-eye-.jpg |
 |
| https://www.e-hapi.com/img/goods/L/065615s.jpg |
grillezett dorada / aranydurbincs
 |
| https://p0.pikist.com/-grilled-fish--grill-fried-dorada-healthy-thumbnail.jpg |
grillezett makréla
 |
| https://p0.pikist.com/photos/mackerel-sabah-baked-mackerel-salted-mackerel-grilled-white-fish.jpg |
sült angolna
 |
| https://p0.pikist.com/photos/-japan-food-eel-taro-bando-gourmet-japanese-style-fish-dishes.jpg |
grillezett édesvízi hal / ayu
 |
| https://p0.pikist.com/photos/256/502/fish-freshwater-fish-ayu-food-grilled-fish-cuisine-eat-japanese-food-bake.jpg |
süllő
 |
| https://p0.pikist.com/photos/723/87/fish-food-lemon-zander.jpg |
egészben sült tengeri sügér
 |
| https://img.freepik.com/premium-photo/deep-fried-sea-bass-fish-with-sweet-sauce-and-trimmings-asian-food-style_1339-125026.jpg?w=996 |
garnéla rák
 |
| https://p0.pikist.com/photos/736/1021/japanese-broiled-cooked--food-garnish-gourmet.jpg |
sült tengeri keszeg
 |
| https://p0.pikist.com/photos/fish-sea-bream-fried-lemon-healthy-fresh.jpg |
szószban párolt hal / Sakana no nitsuke
használt halfajták : a sziklahal ( mebaru ), a lepényhal ( karei ), a makréla ( saba ) és a fekete tőkehal ( gindara )
 |
| https://images-on-off.com/img/en/9/japanese-simmered-fish-sakana-no-nitsuke-recipe_1.jpg |
osztriga
 |
| https://p0.pikist.com/photos/-oyster-raw-oysters-ja-japan-food-gourmet.jpg |
polip
 |
| https:///octopus-tsukiji-market-red-tsukiji-japanese-gourmet-seafood-market.jpg |
hamaguri kagyló
 |
| https://japanshop.cdn / hamaguri_calm.jpg |
tempurában sült hal
 |
| http://hu.halal-seafood.com/Content/upload/.jpg |
És még számtalan halétel
A japán tálalás szépsége egyedülálló és szinte felülmúlhatatlan a világon , bár mostanában a fine dining vonal kezd felzárkózni és kétségtelenül a japán hatást véljük benne .
A japán ételek legszembetűnőbb jellegzetességei a páratlan színgazdagság, a színharmóniák és textúrák oly módon történő egymás mellé helyezése, hogy az esztétikai élvezet, mely megelőzi az ízélményt, legalább olyan mértékű legyen, mint amikor az első falatot a szánkba helyezzük. Az ízlelés művészete sokszor végletesen lenyűgöző , máskor csak egyszerűen jóleső , ahogyan a színek egymás mellé vannak téve egy terítéken , úgy az ételek ízei is hasonlóképpen felfokozottak lehetnek együtt .
 |
| kép:http://www.kitsimono.hu/project/lazac-es-gyomber |
Mint sok esetben egy sushi étteremben, vagy sushi bárban, nincs túl bonyolítva a dolog. A tálon egyetlen lazac szelet és egy kis gyömbér. Különbség a megszokotthoz képest, hogy itt nem a sushi – t mártjuk szója szószba és a gyömbért egészítettük ki más ízekkel hanem a lazacot.-http://www.kitsimono.hu
További tálalási tippek , receptek és japán gasztronómia :http://www.kitsimono.hu/gastro-kitsimono/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése