ANYAG , KÁPRÁZAT VAGY VALÓSÁG ? ( 2. )
Az időt nem csak mennyiségében de minőségében is megtapasztalhatjuk , a kellő pillanatot felismerhetjük vagy elszalaszthatjuk és hogy az itt és mostból vajon vezet-e út az örökkévalóságba .
Müller Péter / 1936 - / , író , A hazai spirituális irodalom egyik legismertebb alakja. 1956-ban átesett egy halálélményen, a lábát szétlőtték.
Véleménye szerint : Az aki az idő áramában evez , akkor evez jól ha egy állandó lélekjelenléttel pontosan tudatosítja magában azt hogy a változások milyen hullámán hajózik - általában az ember ezt nem tudja , rögtönözni kényszerül és ezért nem siklik kellően a változó idővel . Az éber szellemek , azok akik saját középpontjukkal soha nem veszítették el a kapcsolatot - ők az örökkévalóságban élnek - , mindig pontosan tudják hogy a változás világa hol tart . Ez nyomon követhető pl. az evangéliumból , ahol Jézus az egész történetét ismeri előre ,- amikor ráakarják beszélni hogy menjen fel Jeruzsálembe , akkor azt mondja : az én időm még nincsen itten - Ő pontosan tudja azt hogy az idő , a lassan kibomló időben valami kialakuljon , az már valahol készen van , de annak meg kell érni . És ez az a pillanat amikor az idő mennyisége és az idő minősége összeér , akkor történnek meg a dolgok , akkor válik a láthatatlan , láthatóvá . De ez mindennel így van , csak az ember ezt nem tudja és ezért vagy késleltetni , /sokkal gyakrabban / vagy siettetni akarja a dolgok megtörténtét . Egy adott időpillanatban benne van valaminek , valami végtelen mély múltnak az eredménye , sok , sok milliárd esztendőnek a végeredménye , és ugyanakkor benne van valami újnak a kezdete is . Minden vég egyben kezdet és minden kezdet egyúttal lezár egy véget . Az ember akkor teszi jól ha nagyon ügyel a kezdő pillanatra , mert a kezdő pillanat az amikor még tudsz változtatni a dolgokon . Azt abban a pillanatban jól megfogod és ott azt az álmot odateszed , ott a rossz helyett a jót , valamilyen belehelyezed a dolog szívébe , akkor az nő ki belőle , később már nehéz ; Ez egy ősi kínai bölcselet , a változások könyvének egyik alaptanítása hogy akkor lehet megragadni a sorsot mikor születőben van , később már nehéz . Az egész változások könyvét azért hagyományozták generációról generációra hogy segítsenek az embernek élni az életét , pontosabban megcsinálni a sorsát . ... A jelenlét , mondhatjuk úgy hogy a lélekjelenlét , több mint jelenlét . Azt jelenti hogy lelkileg vagyok jelen valamiben , az én egész belső gazdagságommal abba a pillanatban benne vagyok . A földi másodpercet az örökkévalóság szempontjából élem meg , nem tekintem változónak azt a pillanatot , hanem a múlhatatlan állapotból tudom a múlandóságot megnézni . Egyébként a földi idő - mint azt ahogy a fizikából tudjuk - nem abszolút idő , hanem az egy itteni idő , az itten élőknek egy fajta közmegegyezése hogy minálunk az számít időnek hogy a Föld milyen sebesen forog a saját tengelye és a Nap körül . Az időt kétféle módon tudom megélni :
- az egyik amikor kifelé fordulok és kívül vagyok ,
- a másik amikor befelé fordulok , magamba nézek és belül vagyok .
Hasonlít ez egy kerék forgásához / az idő kereke / , a keréknek van egy mozdulatlan pontnál kisebb tengelye , középpontja , ami mozdulatlan , és minnél távolabb kerülsz ettől annál inkább forog , forog , forog , ... és egyre gyorsabban forog a kerék . Minnél periférikusabb az életünk , minnél inkább kifelé nézünk , minnél inkább elborít bennünket a külsőség , annál gyorsabb az életünk , annál inkább rohanunk , annál inkább értelmetlenebbül száguldunk , annál gyorsabb az idő . Ezzel szemben a befelé forduló embernek az ideje sokkal lassabban telik , egyre inkább megéli a nyugalmát , a békéjét . Ha valakinek sikerül - a szó igazi értelmében - a saját középpontjával találkozni és ott megélni önmagát , ott akkor az idő megszűnik , akkor jelenik meg az örökkévalóság . A dolgok legbelselyébe és a szívünk legbelselyébe nincs idő , az ember egy kicsit kilép a rohanásból , eltávolodik a zaklatott külvilágtól , bevillan valami nagyon szép egységlátás . A mi keresztény hagyományunkban ott van az a krisztusi mondás hogy : a világ elmúlik de az én szavaim azok soha nem múlnak el . Ez pont azért van mert a világ téridő , a világ az változik , a történelem az sodródik , áramlik , a tegnap nem ugyanaz mint a ma . De aki a szíve közepéből láthatja ezt az egészet az , az örökkévalóságból tudja megnézni a mulandóságot és erre minden ember képes . Minden embernek megvan az a csodálatos adottsága hogy részint áldozata a korának , részint fölül tud emelkedni rajta és rá tud nézni egy olyan szempontból ami időtlen , amire azt mondja hogy nem vagyok azonos egészen azzal , van bennem egy több , egy mozdulatlanabb , egy maradandóbb , ahonnan az egészet megtudom nézni . Ez egy gyönyörű ránézés a világra , hogy benne is vagyok , meg kicsit nemis vagyok benne . ...
Az uralkodó paradigmán túlmutat a következő hipotézis :
Paulinyi Tamás : Az élet kialakulása feltételez egy ötödik mezőt , az úgynevezett pszimezőt , az ismert energia mezökön túl van egy információs háttér , amit ismerünk László Ervin munkásságából vagy Rupert Sheldrake morfogenetikus mező elméletéből . A morfogenetikus elmélet szerint a keletkező formák , legyen az anyagi forma vagy viselkedési forma , nyomot hagy ebben a bizonyos morfogenetikus mezőben , egyfajta visszaható nyomot . Tehát valamiféle kliséjét teremti meg bizonyos bevált módszereknek . A pszimező amit László Ervin professzornak köszönhetünk ugyanazt sugallja : minden ami történik , minden mozzanata a világnak elraktározódik egy emlékezetben , ez az emlékező mező * , amiben minden egyes rezdülés akkumulálódik , felhalmozódik örökre , egy emlékezetben megmarad és ez nem egy passzív emlékezet , hanem egy olyasfajta emlékező mező - nevezzük pszimezőnek , vagy Jung szavaival a kollektív tudattalannak - , amely aktív módon hat , folyamatosan támpontokat ad , visszahat mindenfajta fejlődési folyamatra . ...
*... a kvantum elmélet szerint amikor a fekete lyukak teréből kiszabadul néhány részecske és sugárzás és létrejön az alagút affektus , vagy a féreglyuk . Ezzel nem csak térben de időben is utazhatunk . ... Amit állítani lehet az az amit Ernetti atya nyilatkozott és több kutatóval is megosztott hogy például látta Sodoma és Gomora pusztulását , visszament ie. 753-ba , Róma alapításáig , meghallgatta Ciceró beszédeit , látta Mózest amint megkapta a Tízparancsolatot /az eredeti parancsolatokkal / a két kőtáblát .
A gép tesztelése során először Mussolini beszédeit , majd Napóleonét hallgatták meg , majd visszamentek Traianus császár idejébe egy zöldségpiacra és ezeket összevetették hiteles dokumentumokkal .
Mindent láttunk , nyilatkozta Ernetti atya, az utolsó vacsorát , a Getsemani kertben zajló agóniát , Judás árulását , a megpróbáltatást , a Golgotát és a megfeszített Jézust is . A kronovizor csapata mindent lefilmezett és bemutatta a Vatikánban . Ezek után Pius pápa megtiltotta hogy bármilyen részletet nyilvánosságra hozzunk a készülékről , mert a gép nagyon veszélyes volt . Képes volt korlátozni az ember szabadságát .
Létezik egy olyanfajta befolyásolás ami a pszimezőben , tehát a tudatmezőben folyamatos hatásként az evolúciót áthatja . Minden egyes evolúciós folyamatra , csakúgy mint az egyed fejlődésére nézve igaz lehet az hogy van egy információs tár , egy általunk beláthatatlan , magasabb dimenziójú mezőből ami ezeket a folyamatokat befolyásolja . Ennek a mezőelméletnek első szükségszerű oka hogy enélkül nem tételezhetjük fel az evolúciós változásokat , enélkül nem működőképes az a fajta anyagi rendszer amit mi az evolúcióban jobban megismertünk . Másodsorban olyan megfigyelések támogatják , amik más módon nem magyarázhatók . Tehát nemcsak a genetikus változásoknak , az úgynevezett irányított mutációknak megfigyelése vezetett ide hanem konkrétan viselkedési , tudati hatásoknak a megfigyelése is . ...
Igen rejtélyes az hogy az agynak meddig terjednek valójában a képességei ? Az emberi agy sokkal inkább tekinthető valamiféle adó-vevő készüléknek , valamiféle köztes közvetítőnek ebben az informatikai mezőben mintsem a gondolatok és a tudat teremtőjének . ...
László Ervin : Az univerzum alap-energetikai állapota energetikailag aktív . Hatalmas potenciális energiái egy aktív holografikus mezőt képeznek ,amely nem lineáris kölcsönhatásba lép a kvantumokkal és a kvantumokból építkező komplex anyag-energia konfigurációkkal . ... Ez a mező minden információs veszteség nélkül képes hullámfrontokat regisztrálni és megőrizni . Az univerzum holografikus mezeje nincs kitéve szétszóró erőknek , ezért a természet "memóriája" állandó és teljes , az univerzum "jegyzőkönyve" tartós . A holisztikus tudományos elméletek szerint a kvantum alatti holomezőkből kapott visszahatás energiái a nem konvencionális energiaformák kategóriájába tartoznak . Ezek az energiák annyira irracionálisak , hogy alapvetően semilyen eddig ismert meghatározásba nem férnek bele . Ezek az univerzum eredeti energiái : az érzékelhető energiák , ezeknek csak specifikus aktualizálódásai . A kvantum alatti holomező visszahatásában található energiák se nem tisztán potenciálisak , se nem teljesen aktualizáltak . Ezek apró fodrozódások , amelyek a kozmosz legmélyebb energiatengeréből jutnak a felszínre , amelyik semmiképen sem egy valamiféle passzív víztároló , hanem aktív résztvevője a fejlődési folyamatnak . A kvantum alatti holomezőt "pszi-mezőnek "és a reagálását az anyagi világra "pszi-hatásnak " nevezzük . Azok a szellemi tartalmak amelyeket az elmére vonatkozóan a pszi szimbólummal jelölünk a Schrödinger - féle hullámfunkcióktól a pszichéig terjednek , azaz a lélekig , az emberi intelligenciáig , vagy még általánosabban az élet princípiumáig , a szellemig . ...
A mi szempontunkból azt kell kiemelni hogy a pszi-mező nemcsak organizmusok saját jellenbéli információs halmazát tárolja , hanem azokat az információkat is , amelyek az eddig létezett összes egyedtől származnak , ...
Az organizmus a pszi-mezőben található minden információs mintával képes összeköttetést létesíteni . *Azt hiszem így magyarázható a kronovizor
Az ôsi kultúrák más-más nevet adtak a megfoghatatlannak, mint minden információt tartalmazó mezőnek, és az ebből származó energiának is: Japánban a sintoizmus kinek, Kínában a taoizmus csinek nevezi. Az ókori hindu bölcseletben prána a neve, a Közel-Keleten az ókori judaizmusban cheim. Európában az ókori görögöknél Püthagorasz központi tűznek nevezte el. A középkorban az alkimisták Azothnak hívták.
Az újkorban a gyógyítás terén jelent meg újra az életenergia koncepciója. A 18. században Anton Mesmer ezt az erőt animális magnetizmusnak nevezi. A 20. század elején Sigmund Freud libidónak, Wilhelm Reich orgonenergiának hívja, hogy csak néhányat említsünk.
A nyugati technikai-materialista civilizációban, az elmúlt 300 évben a tudomány vette át a vallás szerepét. A gyógyítás már nem jelentette az ember életének spirituális részét, hanem hivatalosan teljes egészében a természettudományok között kapott helyet, és fejlődésé fantasztikusan nagy léptekkel haladt előre. A mai kor legújabb tudományos kutatása azonban ismét visszatér a finomenergiák vizsgálatához. Ezt úgy képzeljük el, mint egy csigavonalban felfelé emelkedő fejlődést. A legalsó szinten állnak az ősi kultúrák, ahol az ember még szoros egységet alkot a természettel, és a finomenergiákat is érzékeli. Felfelé haladva egyre távolodik egymástól a kétfajta érzékelés, és inkább a materiális oldal fejlődik. Ahogy egyre feljebb és feljebb haladunk, a materialisztikus technikai civilizáció már olyan fejlettségi fokot ér el, ahol az új kvantumfizika eszközével – tudományos kutatásai során – fizikai oldalról is eljutunk a finomenergiákhoz. Bár már Albert Einsteintől is ismerünk egy idézetet, amely szerint egyedül a mező irányítja a részecskék működését, mégis csak az elmúlt 30 év új fizikai kutatásai érik el azokat a finomenergiai mezöket, amelyeket az emberek több ezer évvel ezelőtt csak érzékelni tudtak, kutatni és megmagyarázni egyáltalán nem, hiszen eszközük sem volt hozzá. Manapság azonban az új fizikai kutatások azt bizonyítják, hogy megdőlt az elmúlt 300 év során érvényben levő mechanikus materialista gondolkodás, amely csak a fizikai eszközökkel közvetlenül mérhető anyagot fogadja el létezőnek, és pusztán az anyag érzékelhető tulajdonságait és kölcsönhatásait vizsgálja. A legújabb fizikai kutatások azt bizonyítják, hogy a világegyetem nemcsak ilyen anyagból áll, hanem egy úgynevezett energiaplénumból, energiaállapotból is, amelyből hullámformában kerülnek elő a különböző anyagok, és valójában még az élő szervezetek is ennek az energiaplénumnak a különböző hullám sűrűségei. Ugyanakkor azáltal, hogy az anyagok egy olyan energia mezőből kerülnek elő, ahol megtalálható az információjuk is, ezen keresztül minden egyes anyag és minden élő létező egymással szoros összeköttetésben áll. Olyan szorosban, hogy bármi történjék ebben a rendszerben, az az összes többire is hatást gyakorol.
Az anyagi világ nagyon bonyolult, finom információhálózaton alapuló, nagyon érzékenyen összehangolt rendszer. E nélkül a Föld ökológiai egysége is elképzelhetetlen lenne. A jelenség tudományos magyarázatát – ha röviden is – László Ervin munkáiból idézzük. László Ervin , akárcsak több vezető tudós, az új fizika paradoxonjainak, a posztdarwinista biológia és a transzperszonális pszichológia anomáliáinak megoldására az úgynevezett kvantumvákuum figyelembevételét ajánlja. A kvantumvákuum, a kozmosz ősjelensége hivatott arra, hogy a jelen tudomány számára megoldhatatlan, különös természetbeli összeköttetések rejtélyeire magyarázatot adjon. „A kvantumvákuum megdöbbentő sűrűségű energiát tartalmaz. Wheeler ezt a tömörséget köbcentimétereként 1094 grammra becsüli, ami annyit jelent, hogy a vákuumban rejlő energia nemcsak az anyagban megkötött összes energia mennyiségével egyenlő, hanem David Bohm számításai szerint még ennél is körülbelül 1040-szer több.” A kvantumvákuum nem üres tér. Jelentős eleme a világegyetemnek, ezért elvárható, hogy valamilyen módon az univerzum minden folyamatában részt vegyen. A kvantumvákuum hatásai mintegy a kvantumok alatt elterjedő mezőben jelentkeznek. ... A tudományos anomáliák és paradoxonok arra mutatnak, hogy a természetben maradandó információtárolás létezik. Egy hatás (információ), amely egyszer létrejött, újra és újra felbukkan, előkerül. Ezt a jelenséget a kvantumfizikában időbeni nemlokalitásnak nevezik. A világegyetemnek tehát emlékezete is van. Ez az emlékezet azonban nem létezhet üres térben. László Ervin szerint a maradandó információt a szubkvantum mező hologramszerű formában tárolja és továbbítja. Így a természet emlékezete egy holografikus elvű információőrző és -továbbító mezőt feltételez. A kozmikus hologram minden olyan tárgyról információt továbbít, amelynek mozgását kódolva őrzi minden más tárgyhoz képest, amely a vákuum egy bizonyos térségében mozog. A vákuum ily módon összekötő holomezővé válik, és éppen ez a mező oldja fel a fizika, a biológia és a többi tudományág László Ervin munkáiban bemutatott ellentmondásait. Ebben a felfogásban a holografikus szerkezetű vákuum az az információs mező, amely az anyagi részecskéket a világegyetemben egymáshoz köti. De összeköti a részecskék által alkotott tárgyakat is, legyenek ezek atomok, molekulák, sejtek vagy akár élő szervezetek. A vákuum szubkvantum mezőjét László Ervin korábban pszi-mezőnek, jelenleg Akasha mezőnek nevezi. „A görög Ψ (pszi) betű azt a tényezőt jelzi, amely a kvantumtartományban Schrödinger pszi-függvényét kiegészíti. Egyúttal azt a kapcsolatot is jelenti, amely az élő szervezeteket egymással és környezetükkel köti össze a biológia tartományában. Jelenti továbbá az emberek tudata közti kapcsolatot is a pszichológia és a megismerő tudományágak terén, beleértve azokat a rejtélyes kapcsolatokat, amelyek »pszi-jelenség« néven ismeretesek.” A modern kísérleti tudomány százával szolgáltatja azokat a kísérleteket, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy agyunk felveszi a vákuum szubkvantum mezőjéből származó információkat és energiákat. - László Ervin Science and the Akashic Field , illetve The Akashic Experience című könyveiben. ...
Minden, ami a világban történik, legyen az bármilyen kicsi, bármilyen egyszerű vagy bármilyen összetett, végeredményben ebben a holografikus, univerzális mezőben tárolva van és kiolvasható! Ez a holografikus mező olyan, mint a világ internetje. Manapság az interneten már ezer-millió honlap található; bármelyiket elolvashatjuk azáltal, hogy megfelelő információval lépünk be a rendszerbe. ... Ez történik akkor is, amikor a gyógyító belép a beteg információs mezőjébe, és kiválasztja a sok információból pontosan azt, amely a beteg mezőjének információja. A gyógyító és a beteg között a kvantuminformáció átvitele alapján történik meg az összeköttetés. Ily módon a gyógyító és a beteg közötti távolság az információátvitelt nem befolyásolja. Ezen az alapon működik a távgyógyítás.
Mi a szerepe az információnak az élő szervezet működésében? A szervezet részecskékből áll, amelyek atomokká és molekulákká, azok pedig sejtekké, szövetekké és szervekké állnak össze, ebből keletkezik az élő-lény szervezet. Ebben a szerveződésben minden egyes egységnek van egy anyagi és egy információs aspektusa. Az anyagi aspektust vizsgálva megismerjük, hogyan állnak össze a szervezetben az „anyagi” kvantumrészecskék atomokká; az atomok molekulákká, a sejtek szövetekké, ezek szervekké, majd a szervek szervezetté .
Az információs aspektust vizsgálva megismerjük, hogy
az egyes szerveződési szinteken az összeállás, a szerveződés azért lehetséges, mert az alkotóelemek frekvenciái összeillenek, harmonizálnak egymással, ezáltal együttműködnek; koherens szint keletkezik. Folker Meissner szerint
ez a koherencia egy hatalmas információs rendszer, amelyben a minden egyes sejt között meglevő információcsere
biztosítja, hogy minden egyes sejt tudja, mi történik. Ezért
a test állandóan koherens rendszereket keres. Ha nincs meg
ez a koherencia, akkor szétesik az élő szervezet. Együttműködni csak addig képes, ameddig megvan az egyes alkotórészek közös információja. Amikor meghal egy élő szervezet, ez a koherencia megszűnik.
A NASA épített egy szatellitet / CHANDRA obszervatórium /amit kiküldtek az űrbe azért hogy vizsgálja és mérje azokat a mezőket amelyek számunkra nem érzékelhetők . 1980-ban a Nature közzé tette hogy a visszaküldött információk alapján bizonyítást nyert hogy nincs üres tér , ezek a mérések igazolták a holomező , vagy kvantum-mező létezését . ...
A katonai kutatások igen széles körben elemzik és alkalmazzák a telepátiát , mindezeket hadititokként kezelik . Azt kommunikáljak hogy ezek paranormális jelenségek és a véletlen művei , így nem kényszerülnek a további elhallgatott kérdésekre gyenge magyarázatokkal reagálni .
Ha egy mágnest apró darabokra törsz akkor sok apró mágnesed lesz , amelyek mindegyike saját mágneses mezővel bír .
A mező az ami meghatározza hogy a részecske hogy viselkedik . Ha megváltoztatod az elektromos vagy a mágneses mezőt , megváltozik az atom . A szív és az agy hozza létre a legerősebb elektromos és mágneses mezőt . A szívben , ott ahol az érzés van , a szívnek az elektromos mezeje 100-szor erősebb mint az agyé . A szívünk hozza létre azokat a mezőket amelyek megváltoztatják a testünket - a kísérletben nem érzékelték hogy ez a mező mozog , de ez nem jelenti azt hogy nincs ott . A non- lokális tudatnak a megnyilvánulása a kvantum-mező , ami a kvantumvákuumon , avagy a "nullponti mezőn" keresztül van hatással a fizikai valóságra . A világegyetemben minden rezgés ( energia ) és információ . A kvantum-mező az elsődleges létező valóság és ezért mint információ mindenütt jelen van . Dr. Hagelin szerint ez egy aktív és intelligens mező , amely az emberhez hasonlóan tudattal rendelkezik . Gregg Braden fizikus néhány éve Milánóban tartott előadást az "Isteni Mátrix"-ról. előadásában a fizikai világot egyenesen a " mező " anyagi kivetülésének nevezte . Ez azt jelenti hogy semmi sem létezhet az általunk felfogható anyagi világunkban ami azelőtt nem létezett a " mezőben ".
Az " Isteni Mátrix "voltaképp magában hordozza valamennyi esemény lehetőségét , ezáltal pedig minden elképzelhető történés a te életedben vagy akár az enyémben végbemegy , méghozzá egyszerre . A " mező " , a végtelen és örök lehetőségek tárháza , ahol a világon minden egyszerre van jelen . A te gazdagságod és szegénységed , az én egészségem és betegségem , tökéletes párkapcsolatok és egész életen át tartó magányok , egyszóval minden .
A világot átfogó energiamezővel mindennap kommunikálunk .
Az elektromos eszközök képesek lesznek mérni a tudatosságot , ennek alapján a Princetoni Egyetemen építettek 40 drb. eszközt amit a Föld különböző területein helyeztek el , minden kontinensen . Ezáltal mérni tudták az emberi tudatosság szintjét és az így nyert eredményeket összegezték egy központi számítógépen. Ilyenformán a tudósok láthatták a tudatosság szintkülönbségeket az egész világon . Bármelyik pillanatban . 2001 szept. 10.-én már látták a másnap bekövetkező tragédiát !
Hogyan működik ez a "mező" ?
1. a mező holografikus
2. össszefonódott , úgy néz ki mint a rostok
Az amerikai légierő megismételte a Michelson/Morley kísérletet , sokkal jobb felszereléssel. Az eredményt 1986-ban közzétették a Nature , 322. sz.-ban : a " mező " létezik , ott van . Miért nem tud a nagyközönség minderről ? ; igen de mit kezdjünk vele , a mező annyira új hogy most újra felfedeztek : Gregg Braden előadása Milánóban:
Az tény, hogy a kvantumfizikában nem lineáris a részecskék egymáshoz való viszonya. És „felületi, felszíni” látásmód esetén automatikusan adódik az információ mágneses jellegű érzékelése. A vonzás-taszítás, mint már belső tükröződési lehetőség, illetve ennek normalizálása, tovább már egyre kevésbé halogatható.
Tehát a hagyományos időfelfogás önmagát rekeszti ki a nonlinearitás mélyebb zónáiból. Itt még nem tárgyaljuk, még nem megyünk bele a világegyetem holografikus értelmezésébe, s az idő görbületét és a skalár hullámok összefüggéseit sem tárgyaljuk . ... Az időhöz rendelt extra dimenzió, az időgörbület, hasonlóan a tér görbületéhez, képzelhető el. A skalár hullámoknak, az idő görbületével való kollerálása illeszthető a húr elméletéhez, melynek a bizonyítása, legalább negyven éve várat magára. Ugyanis, ha a húr egy speciális időgörbület, azaz egy időspirál egy adott koordinátájaként, részeként értelmezhető, akkor nonlineáris értelmezést kap, mely a hagyományos horizontális időérzékelést, egy „merőleges” terjedéssel bővíti ki./
A megfigyelő szerepét nem lehet, eléggé hangsúlyozni. Az időtükrözés megértéséhez javallott meghaladni a jelenleg alkalmazott logikai rendszereket, mintegy kiemelkedve belőle. Erre van lehetőség, de ez alanyi jogú tapasztalatot kíván. S ez a terület már a dimenziókutatás területe, ami egyfajta Tacit tudást feltételez. ...
A másik terület az a többsíkú gondolkodás segítése. Ez a mi esetünkben az intuíció hatványozottabb megjelenését teszi lehetővé.
– Ez a jelenlegi tudománynak, ma még, – egy kevéssé ismert területe.
Egyelőre az is viszonylag kevéssé ismert tény, hogy a Schumann rezgések emelkedésének ellenére a kreatív, alkotó, “másként gondolkodó”, művészek, jógik stb. esetében “éber-tudati” kommunikációnál is, – nemhogy Alfa, de nagyon sok Delta és Theta impulzus és szakaszhossz mutatható ki szignifikánsan. (Delta 0-3Hz Theta hullámok 4-7Hz körüli lassú agyhullámok) Ez több ezer mérési adattal is alátámasztható. És akkor még nem is beszéltünk a Schumann frekvencia módusairól…
László Ervin professzor szerint a vákuum virtuális részecske-hullámai, más néven a skalár-hullámok lehetővé teszik az ember számára, hogy a kozmosz egész információs mezejébe foglalt információhoz hozzáférjen. Ezek a kvantumrészecskék attól „virtuálisak”, hogy rövid ideig élnek, pontosabban a kvantummechanika határozatlansági törvénye megengedi kis tömegű részecskék spontán keletkezését és fennmaradását úgy, hogy minél kisebb tömegű egy virtuális részecske, annál hosszabb ideig maradhat fenn.
A skalár-hullámok kvantumainak tömege tetszőlegesen kis értéket vehet fel, így ők a legalkalmasabb anyagi hordozók a legfinomabb gondolkodási, létezési folyamatok fenntartására. A skalár-hullámok fizikáját még az einsteini relativitáselmélet előtt fedezte fel Whittaker 1903-ban és ismertette szakfolyóiratokban. A skalár-hullámok terjedési sebessége annál nagyobb, minél kisebb tömegű a virtuális részecske, és így elvileg korlátlan.
A kozmikus információs mező, illetve a pszi-mező hullámait skalár-hullámok hordozzák. A skalár-hullámok a vákuum virtuális részecskéinek hullámait jelentik. Ezek tömege, energiája nem elég ahhoz, hogy valóságosan, makroszkopikus mérőműszerekkel mérhetők legyenek jelenleg, /Ezt hamarosan orvosoljuk./ de az emberi agy és az élő szervezet erre alapból képes. A skalár-hullámok, rendkívül alacsony energiájuk révén, képesek az elektromágneses hullámokénál nagyobb, kozmikus léptékű koherenciahossz biztosítására.
Az emberi tudatvilág egyre mélyebb szintjein egyre gyorsabb és nagyobb számú gondolati folyamat zajlik. Ehhez egyre finomabb, kisebb tömegű anyagi hordozó szükséges. A skalár-hullámok, amelyek a legmélyebb tudatszint hordozói, a világegyetem egészével hangolnak össze bennünket.
Mire is jó?
Segít megőrizni testi-lelki-szellemi egyensúlyunkat, valamint karbantartja egészségünket azáltal, hogy olyan energiamezőt is biztosít számunkra, amelynek rezgésszáma megegyezik a Föld természetes rezgésével. Ezt a rezgést felfedezője nyomán Schumann-frekvenciának hívjuk, melyről a fentiekben már volt szó, s az ember számára élettani szempontból létfontosságú jelentőséggel bír. Bármilyen elhangolódás, azaz betegség keletkezése esetén segít visszatérni az egyensúlyi helyzethez, azaz hatékony utat kínál a gyógyulás felé. Emlékeztet a szervezet harmonikus alaprezgésére, s mint egy köldökzsinór, az élő szervezetet saját természetes állapotában tartja.
Segít megtalálni és fenntartani öntudati egyensúlyunkat bármilyen külső befolyás esetén. A többdimenziós állóhullám-alakzatokon túl a Schumann-hullámok az agynak egy specifikus impulzusszórást biztosítanak.
Az agyunkat az ún. Alfa (8-14 Hz), illetve Theta (7-4 Hz) állapotok irányába szinkronizálják, amelyek az emberi agyműködés mély, nyugalmi állapotait jelentik. Ez a tudatállapot hatékonyan segíti többek között a tanulási folyamatokat és a nagyfokú kreativitást igénylő, alkotó tevékenységek végzését is. Ez a hatékonyság megmutatkozik a tanulási folyamatok hihetetlen mértékű felgyorsításában, de tapasztalható a megszerzett tudás tartósságában is (pl. Alfa-learning).
A gyermekek az elmélyült játék során Theta állapotban vannak, és bár a felnőttek azt gondolják, hogy ilyenkor a gyerek semmit nem fog fel a külvilágból, ennek éppen az ellenkezője igaz. Ebben az állapotban minden fizikai és lelki ingert érzékelnek, és a befolyt információkat mélyen el is raktározzák, a periférikus szenzóriumok, – aktív receptorok jóval nagyobb intenzitása miatt.
Közreműködhet tudatossági szintünk emelésében azáltal, hogy segít elérni és fenntartani a kiegyensúlyozottság, illetve ihletettség (Alfa) és (Theta) állapotait, így olyan csatornák megnyitására és folyamatos használatára nyújt lehetőséget, melyek nélkül nem képzelhető el a valódi tudatosság, a bölcsesség elérése. Ezek a bizonyos stabil frekvenciák folyamatos, illetve impulzusszerű használatát igénylik.
A napjainkban jelentkező természetes és mesterséges eredetű mágneses anomáliák esetén is fenntartja, biztosítja a szervezet és legfőképpen az agyunk kiegyensúlyozott és stabil működéséhez szükséges teret. Meg tudjuk őrizni tiszta gondolkodásunkat és higgadt ítélőképességünket még olyan helyzetben is, amikor ez egyébként a környezeti hatások miatt nem lenne lehetséges.
Itt azért kell még tegyünk egy kitérőt a skaláris hullámok felé , az események már jó tíz évvel ezelőtt történtek de az aktualitásukból semmit sem veszítettek .
“Szervezetünk minden idegi impulzusa elektromos áram, minden sejtünk egy-egy miniatűr elem, amely 70-90 milliVolt áramot termel optimális esetben. Az energia bizonyos fajtái hatékonyabbak a többinél. Amikor energiákról beszélünk, általában részecskékre és hullámszerű mozgásra gondolunk. Ezeknek a hétköznapi energiáknak a grafikus görbéjét (szinuszos vagy lépcsőzetes) jól ismerjük, és Hertz-hullámként ismerjük. Igaz ez minden fajta energiára, az elektromosságtól a mágnesességig, a fénytől a hangig. Az energia különböző formái között csak az a különbség, hogy milyen sebességgel hullámzik a görbe fel-le (frekvencia), illetve, hogy mennyire intenzívek a kilengések, azaz milyen magasra emelkedik vagy süllyed a görbe (amplitúdó).
A skaláris energia azonban egy egész más fajtajellegzetességekkel bír. Tudni kell, hogy a skaláris energia mindig is létezett – az idők kezdete óta – , de tudósaink csak a nem túl távoli múltban fedezték fel, és kezdték hasznosítani. Igazából az 1800-as évek közepén történt, hogy a skaláris energia létezését négy forradalmi jelentőségű egyenletben bizonyította James Clerk Maxwell skót matematikus. Érdemes lehet mélyebb kíváncsiság esetén megvizsgálni a Kvaternió – elméletet is, amit Maxwell kihagyott az egyenletéből, és ez specifikusabban tartalmazza a longitudinális komponenst már. Maxwell első ízben igazolta a skaláris energia elméleti létezését (a még mélyebb matematika és fizika iránt érdeklődők Maxwell fejtegetéseinek és számításainak elemzéseit olvashatják a NASA idevágó web oldalán: http://www.grc.nasa.gov/WWW/K-12/Numbers/Math/Mathematical_Thinking/maxwells_equations.htm
Aztán csaknem fél évszázad telt el, míg Nikola Tesla ténylegesen bebizonyította a skaláris energia létezését. Halálával, Tesla magával vitte a sírba a skaláris energia gerjesztésének titkát, és csaknem egy újabb évszázadnak kellett eltelnie, mire a modern tudósok ismét egyértelműen igazolni tudták a skaláris energia létét, neki lehetett kezdeni a benne rejlő lehetőségek kutatásának, fejlesztésének. Megjegyzendő, hogy ez a hivatalos verzió, az alapkutatásban kevésbé jártas közönség számára.
Mik azok a skaláris hullámok?
A széles körben elterjedt definíció szerint a skaláris hullámokat két, teljesen egyforma (idegen szóval replikáns) hullám (hullám és ellenhullám) hozza létre, amelyek szinkronban vannak egymással térben, de időben nem. Más szóval, a két hullám fizikailag teljesen egyforma, de időben 180 fokban eltérnek egymástól. A lényeg, hogy a skaláris hullámok teljesen eltérnek a megszokott Hertz-hullámoktól, egészen másképpen is néznek ki – nagyjából úgy, mint egy végtelen Möbius – minta egy tengely mentén . Miben különbözik?
A skaláris energia számos fontos szempontból eltér a megszokott Hertz-hullámoktól: Először is, a skaláris energia hullám inkább térben mozog, mint hullámokban. Ahelyett, hogy kifeszített kábelekben szaladna végig, vagy kisugározna, inkább betölti a környezetét. Ez akkor válik fontossá, amikor skalártechnológiákat akarunk kifejleszteni. Képes áthaladni tömör anyagokon anélkül, hogy veszítene intenzitásából. Igazából pontosan emiatt volt képes Tesla közel 100 évvel ezelőtt skaláris hullámokat átküldeni a Föld túloldalára, veszteség nélkül. Ennek ismét a fenti szempontból van jelentősége. Tömör anyagoknak átadja saját “aláírását”. Ez az egész kérdés lényege. Minden elektromos tér, képes hatással lenni a közelében lévő tárgyakra, de távolról sem olyan mértékben, mint a skaláris energia. Ez akkor bír kardinális jelentőséggel, amikor a skaláris energia mezőt át akarjuk adni különböző esetleges anyagi struktúráknak. A skaláris energia végtelenségig képes önmagát kijavítani és regenerálni. Ennek a szervezetünkre nézve is fontos kihatásai vannak. A megfelelő skaláris frekvencia egész sor rendkívül jótékony hatást gyakorol az emberi szervezetre.
Az utóbbi évtizedekben, sokan és egyre gyakrabban hivatkoztak különböző sugárzó, energiát adó tárgyakra, tachionokra (elméletileg a fénynél gyorsabban közlekedő szubatomi elemekre, mely a fénynél Tesla szerint 27-szer gyorsabb terjedési, információ átadási “sebességgel” bír. lásd; kvantum fizika), piramis effektus, stb. A kutatások igazolták, hogy ezek, lényegében, mind skaláris energiatermelő rendszerek – de távolról sem annyira hatékonyak. Minden élet energián .alapul, pl. minden sejt falában megtalálhatók kristályos struktúrák – ezek képesek tárolni a töltést és az információt, mivel a hagyományos értelmezést, érzékszervi tartományt meghaladó dimenziószámmal rendelkezik .
Klaszterszintű alakzat van a sejtközi térben található kollagén-hálózatban is – ezek ugyancsak képesek megtartani az információt a DNS-ben is, bár itt a skalár hullámok természete, illetve nonlineáris mivolta még sok kérdést vet fel, mely további kutatások tárgyát képezi. Még egy pillanatra, muszáj elvont területen maradnunk, – azután könnyen érthető formában összegezzük az egészet. Léteznek olyan kvantum mechanikai modellek, amelyek olyan szub-atomi részecskéket írnak le, mint az exciton, a plazmon és a szoliton, amelyek képesek a makro-molekulákhoz hasonló módon biológiai információkat tárolni és szállítani kis mennyiségű skaláris energia hatására. Más szóval, a skaláris energia képes beépülni még saját DNS-ünkbe is .
A Skaláris Energia tulajdonságai:
* Kiiktatja és semlegesíti az ember-alkotta, természet-ellenes frekvenciákat az emberi szervezetben.
* Növeli a sejt minden egyes sejtjének energia szintjét a kívánatos 70-90 milliVolt szintre.
* A spektrográfok mérései szerint emeli a szervezetben lévő minden egyes hidrogénatom kovalencia értékét. Ez azért jelentős, mert a DNS-ünket kovalens hidrogén-kötések tartják egyben.
* Fokozza a sejtfal áteresztő képességét, ami segíti a tápanyagok bejutását a sejtekbe, illetve a toxinok kiválasztását és eltávolítását a sejtekből.
* Csökkenti az anyag felületi feszültségét, ezáltal a szervezetnek lényegesen kevesebb időre van szüksége az emésztéshez.
* A sejtek milliárdjainak energia szintjének emelkedésével párhuzamosan növeli a szervezet egészének energia szintjét.
* Tisztítja a vért, javítja a vérben lebegő fehérjék és zsírok szintjét, a triglicerid értékét és a vérfibrin mintákat.
* Független laboratóriumi vizsgálatok tanúsága szerint 149%-al fokozza az immunrendszer hatásfokát.
* Javítja a szellemi koncentrációt és fókuszt, amit az EEG vizsgálatokban kimutatott amplitúdó-növekedés bizonyít.
* Kiegyensúlyozza a két agyféltekét, ugyancsak EEG-tesztek alapján /Pontosabban az intuitív tartomány felé koordinálja, a működést, ami egyfajta koherencia megjelenését is biztosítja./ - Forrás: Dr. Siva Poobalasingam MD and Nisha Lakshmanan MA-Az optimális energia a csúcsteljesítmény eléréséhez a skaláris energiával-könyvében.
Az összes energiaforma, amire csak gondolhatunk és nap, mint nap találkozhatunk, mi magunk is kibocsátunk, illetve használunk részecske, illetve hullám tulajdonságokkal rendelkezik és Hz-ben mérhető (mint pl. napenergia, hőenergia, elektromosság, mágnesesség, hang). A két meghatározó különbség ezen energiaformák között, hogy milyen gyorsan terjednek hullámaik, illetve milyen intenzitásúak, azaz mekkora a frekvenciájuk és az amplitúdójuk.
A skaláris energia azonban egy igen egyedülálló energiaforma, 5 dimenziós állóhullámokból épül fel.
Ahelyett, hogy sugarakba csoportosulna, vagy vonalasan terjedne, a skaláris energia kitölti a teret, s forrásából kifelé haladva sem veszít intenzitásából. Többek között ezért sem hasonlítható a mágnesességhez, vagy a hőenergiához. Ez az energia képes áthatolni a szilárd testeken, és korlátlanul képes regenerálódni, fenntartani eredeti klaszter szerkezetét, /tudati mintázatának alakzatát /.
Definícióját illetően a skaláris energia két azonos, azaz a térben egymással fázisban lévő, azonban időben kifejezve 180 fokkal egymástól eltérő fázisú hullám ütköztetésével laboratóriumi körülmények között volt létrehozható eddig. Más szavakkal kifejezve a két hullám (ahogyan nevezik őket: a hullám és az anti- hullám) fizikálisan teljesen egyforma, azonban időben 180 fokkal eltér egymástól. Tehát a skaláris hullámok merőben többrétűek, összetettebb törvényeknek engedelmeskednek mint az általunk ismert Hertz hullámok. Jellemzői:
* Nem lineáris
* Mezőszerű holografikus energia halmazok
* Statikus, mozdulatlan / más idővel rendelkező / energiaforma
A Skaláris Energia története:
* 1800-as évek közepén James Clerk Maxwell kutatta
* 1920-ban Einstein azonosította
* Később Nikola Tesla bebizonyította a Skaláris energia létezését
* Egy évszázaddal később a Skaláris energia hatásmechanizmusát, már széleskörűen alkalmazzák” . Szerkesztve, szorítkozva a működési mechanizmusokra.
Murzsicz András - CHARON INSTITUTE :
Ha csak a közelmúltat vizsgáljuk és kevésbé a média fősodrát tartjuk szemünk előtt, akkor szinte elég, ha csak egy példát ragadunk ki. – Ez mondjuk legyen Szíria. – Kivonultak, akik kivonultak, aztán haza is mentek, pedig meg volt minden felhatalmazás, hogy maradjanak, mégis az első bombázások után lekerült a hírek palettájáról az egész kirándulás.
– Vajon mi történhetett? Talán demonstrált valaki?
Azt szintén tudjuk, hogy a longitudinális hullámok kutatása valóban Nikola Teslával kezdődött el. De mintha az emlékét is kitörölte volna a hivatalos történelem. A kutatásait, azonban nem felejtették el, s voltak országok, akik ebben potenciális lehetőséget láttak. – Ezek voltak a Longitudinális (álló, skalár) hullámok. – Ahogy megjelent az alapkutatásban, azonnal begyorsult minden”, de hát ahogy Wiktor bá’ mondaná; Kiegyenlített, azaz katasztrófa mentes Világrend, csak félanyagi dimenzióban valósulhat meg.
– Amit leszögezhetünk, hogy olyan technológia áll rendelkezésre kisebb, nagyobb fejlettségi szint-különbségekkel, amihez már nem kell “vasat gyártani”. Az is tény, hogy ezzel a technológiával ugyanúgy jártunk mint a késsel. Lehet vele kenyeret szelni és lehet vele ölni. Embert, állatot egyaránt.
De mit is kezdjen a ma embere ezzel az egésszel? ...
A fizikai síkon a technológia, a tudatfejlődés az állóhullámok megismerésétől, alkalmazásától immár nem térhet el. Ez azt jelenti, hogy még-aktívabb, elterjedtebb lesz az állóhullámok alkalmazása. Az állóhullámok alkalmazása, illetve megjelenése a polgári alkalmazásban is, ez azt jelenti, hogy buli van és egyébként is száguldunk a Foton övben, még vagy kétezer évig .
Ugyanis a fizikai síkon egyre inkább belátható, hogy az állóhullámok más törvények alá esnek, mint amit a hivatalos fizika be bírna nyelni.
Ebből kifolyólag, ezek után valóban csak két lehetőség maradt.
Az Ember vagy megváltozik és a pszichikai, mentális dimenziókat is figyelembe veszi, vagy megdöglik. Ehhez pedig elsősorban a gondolkodásnak kell megváltozni, mert minden preventáció, rehabilitáció csak a sokat gondolkodó elmék kétségbeesett és hiábavaló próbálkozása. Azt szintén beláthatjuk, hogy ez “ébresztő események” nélkül nem fog menni.
Foglalkoznak mindenféle energiákkal az emberek, – energia hálózatokkal, legyen az akár elektromos, kémiai, atomsugárzás, vagy virágillat, de akár lehet a Földön mindenfelé talált piramisok hálózata, hiszen azokat is állóhullámok előállítása miatt építették. – Mondjuk ez nem teljesen „köztudott”. – Lej vonalak, Sárkány vonalak, Vízerek, Hartmann háló, a föld elektromágneses hálózata, morfogenetikus mező, Holográfia, hírközlés mind, – mind hálózatok. Most, hogy regionális hatalmak belenyúltak az állóhullámok világába a hatvanas, hetvenes évektől kezdve, – úgy nem maradhat semmi, ahogy eddig volt. Nos ez egy kicsit megborzolja a transzverzális hullámok világát. – Pont azzal indították el a folyamatot, hogy alkalmazni szerették volna. ... Sokat foglalkoztunk már azzal, hogy a Théta állapotnak megfeleltethető agyhullámok (4-7Hz), mennyire befolyásoló tényező a mindennapjainkban. ... Attól, hogy állóhullám jelen van, – és ezt is már évekkel ezelőtt mértük a TF terhelés-élettani laborjában, – simán attól, hogy működött, 20%-al növelte a Théta hullámok százalékos idő-arányát. És katonai alkalmazásban már régóta szórakoznak ezzel. – Ráraknak mindenféle „vivő” frekvenciákat, aztán nézzék meg mit csináltak. Szóval érdekes dolog ez a Létezés. Komfort zóna ide, vagy oda, az állóhullámok világa egy más korszakot hoz és ezt a szellemet már nem lehet visszagyömöszölni a palackba. Az állóhullámok időtől függetlenül is Dimenziók összekötőjeként vannak nyilvántartva.
Lao Ce szerint a fizikai sík arra való, hogy kipróbáljuk a Taótól eltérő elképzeléseinket. De mi van akkor, ha nem eltérőek az elképzeléseink a Tao-tól! ... A kvantum részecskéknek is van „tengelyük”, csak egy másik Dimenzióban és ez a Pszichikum . A Tér-időhöz képest, a “Sötét anyag”, – ahogy a tudomány nevezi, – tele van információval. A Tesla-reneszánsz az autó ipar után újabb innovációs formát talált. – Üdvözöljük.
És van itt még egy másik dolog : tárgyaljuk tovább a holográfia fogalmát egy újabb aspektusból.
Mányoki Gergely , - CHARON INSTITUTE :
A vallások irányultságai közül leginkább, a Buddhizmus helyezi a hangsúlyt a belső megértésre gyakorlói számára. Ennek egyik eszköze a meditáció. A meditációhoz való helyes hozzáállás nélkülözhetetlen. A Buddhista irányzatok közül talán a legmarkánsabban a Zen Buddhizmus helyezi a legnagyobb hangsúlyt magára a gyakorlatra. A célja az általánosan értelmezett meditációnak, alacsonyabb nívón, vagyis a meditáció kezdeti szakaszában, hogy a túlműködő bal agyfélteke elfáradását előidézzük. ... A meditáció helyes gyakorlata, valóban különleges érzetek, képességek jelentkezését helyezi kilátásba az ember pszichokémiai alkatában. Ezt a nyugati hagyományok is tárgyalják, bár itt ezeket titkos iskolák keretein belül gyakorolták, a “hogyanok” szigorú betartásával és betartatásával. A buddhizmus a tudat legmagasabb szintű működésére koncentrál mind a meditációs gyakorlatban, mind a dharma tanulmányozásában. A buddhizmus és a tudomány összekapcsolódása révén a pszichológusok kezdik felismerni, hogy a buddhizmusnak létezik egyfajta biológiai vonatkozása is. A buddhizmus a boldogság tudománya. Erre példaként szolgálnak a Wisconsin-Madison-Egyetemen folytatott, Richard Davidson által vezetett kutatások. A vizsgálatokban kimutatták, hogy az agyban, a boldogságért és jó közérzetért felelős terület folyamatosan növekszik azoknál az embereknél, akik naponta meditálnak, a „tapasztalt” vagy „profi” meditálók esetében pedig meghaladja az egyébként maximális értéket. Pontosabb mennyiségi meghatározás hiányában a tudósok azokat az embereket nevezik „tapasztalt” vagy „profi” meditálóknak, akik eddig minimum 10000 órát meditáltak. Ugyanakkor az is nagyon érdekes, hogy az új meditálók agyában is már hat hét elteltével észlelhető volt a változás. Tehát – most először – szilárd, tapasztalaton alapuló bizonyítékunk van arról, hogy a meditáció hatással van az agyban található neurobiológiai mintákra. A tudósok például tudják, hogy melyik terület aktív az agyban, de nem tudják, honnan származik a tudatosság tapasztalata. Mivel a tudomány folyamatosan bizonyítja azt, amit Buddha több, mint 2500 évvel ezelőtt tanított, ezért a tények lehetséges haszna korlátlan. Képzeljünk csak el egy jövőt, melyben az orvosok nem csak a gyógykezelésekre írnak recepteket, hanem a meditációra vonatkozóan is; egy olyan kort, amikor a betegségből való gyógyulás nem csak fizikai terápiát foglal majd magába, hanem a tudat képzését is. Néhány évvel ezelőtt tudományos körökben ezek a gondolatok még gúny tárgyát képezték volna.
A párizsi egyetemen 1982-ben különleges kísérletre került sor. Az Alain Aspect fizikus vezette kutatócsoport a 20. század egyik legfontosabb megfigyelését tette. Az eredményekről nem tudósított a média, és Alain Aspect nevéről is csak azok hallhattak, akik folyamatosan bújják a tudományos szaklapokat. A francia kutatócsoport felfedezte, hogy bizonyos körülmények között a szubatomi részecskék, például az elektronok képesek egymás közötti azonnali kommunikációra, függetlenül a közöttük húzódó távolságtól. Így nem számít, hogy három méterre vagy tízmilliárd kilométerre vannak e egymástól. A jelek szerint valahogyan mindegyik részecske tudja, hogy mit csinál a másik. A probléma ezzel csak az, hogy ellentmond Einstein azon tézisének, miszerint semmilyen információ nem haladhat a fénysebességnél gyorsabban. Mivel a fénysebességnél gyorsabb haladás egyet jelent az időkorlát áttörésével . Másokat viszont az eredmények ennél is radikálisabb kíséreltek elvégzésére ösztönözték. David Bohm, a University of London fizikusa például arra jutott, hogy Alain Aspect eredményei közvetve az objektív valóság cáfolatát jelentik. Tehát az univerzum kézzelfogható formája csupán látszólagos, a mindenki által megélt valóság gigantikus hologram.
Bohm következtetésének megértéséhez tudni kell, mi is az a hologram. Ezeket a háromdimenziós fényképeket lézer segítségével készítik. A megörökítendő tárgyat először lézersugárral pásztázzák. Egy második sugár fénye a visszaverődő mintával interferenciát hoz létre, és ezt a mintát örökítik meg a filmen. Előhíváskor a film csupán fényes és sötét vonalak kavalkádja, de ha lézerfénnyel világítják meg, megjelenik az eredeti tárgy háromdimenziós képe. A hologramok viszont nem csak a háromdimenziós kép miatt különlegesek. Ha egy rózsa hologramját félbevágják és lézerrel világítják meg, mindkét fél a teljes képet tartalmazza. A hagyományos fényképekkel ellentétben a hologramm minden szelete az eredeti információ egészét tartalmazza. A „teljes egész a részletekben” – megközelítéssel teljesen új utak nyílnak meg a természettudományok előtt. A nyugati világ tudósai mindig is hajlottak arra, hogy a fizikai jelenségek megértéséhez, legyen az béka vagy atom, a szétdaraboláson és a részletek tanulmányozásán keresztül vezet az út. A hologram viszont megmutatja, hogy a világban néhány esetben téves lehet ez a megközelítés. A holografikus struktúrák szétdarabolása nem , nem az építőkövekhez, hanem kisebb egészekhez vezet. Ennek fényében Bohm más utat javasolt az Aspect-féle felfedezés értelmezéséhez.
Bohm szerint a szubatomi részecskék nem azért képesek egymással kapcsolatban maradni, függetlenül a távolságtól, mert valamilyen titokzatos jel áramlik közöttük. Ehelyett a szétválasztottságuk nem más, mint a megfigyelőt becsapó illúzió. A kutató érvelése szerint a valóság valamely mélyebb rétegében ezek a részecskék nem különálló egységek, hanem egy alapvető egész kiterjesztései.
A jobb megértés érdekében Bohm a következő példát vezeti elő. Képzeljünk el egy akváriumot, amelyben egy hal úszkál. Az akváriumot nem láthatjuk közvetlenül, és a benne szereplő világról is csak tévékamerák révén értesülünk. Az egyik kamera az akvárium elejét veszi, a másik az oldalát. A megfigyelő a két monitor képét figyelve azt gondolhatja, hogy a két hal külön-külön létezik, majd a halakat tovább figyelve felfedezi, hogy valami kapcsolat van közöttük. Amikor az egyik hal elfordul, a másik ugyanabban a pillanatban hasonló fordulót végez. Ugyanígy amikor az egyiknek az eleje látszik, a másik mindig az oldalát mutatja. Ha a teljes összeállítás továbbra is rejtve marad a megfigyelő előtt, az nyugodtan feltételezheti, hogy a halak valahogy összebeszélnek, ezért mozognak egyszerre. Mélyebb a valóság .
Bohm szerint a szubatomi részecskékkel pontosan ez történik az Aspect-féle kísérletben. A látszólagos fénynél is gyorsabb kommunikáció valójában arról árulkodik, hogy a valóságnak a kézzelfoghatónál mélyebb rétegei is léteznek. A szemmel nem látható komplex dimenziókat nem érzékeljük úgy, mint a megfigyelő a halat körülvevő akváriumot. A részecskéket azért látjuk egymástól elválasztva, mert csak a valóság egy szeletét érzéklejük. A ilyen részecskék nem különállóak, hanem részei a mélyebben meghúzódó egésznek, amely holografikus oszthatatlanként viselkedik. És mivel a fizikai valóságban mindent ez épít fel, az univerzum is csak egy illúzió.
A világegyetemnek ezen fantomszerű viselkedése mellett más megdöbbentő tulajdonságai is lehetnek. Ha a szubatomi részecskék csak látszólag szétválaszthatóak, ez azt is jelenti, hogy a valóság mélyebb szintjein a teljes világegyetem összefügg. Az emberi agyban meghúzódó szénatom elektronjai kapcsolatban állnak a Nap vagy egy tetszőleges távoli csillag felszínén lévő hidrogénatomok protonjaival. Minden összefügg
Ahogy minden mindennel összefügg, értelmetlenné válik a világegyetem jelenségeinek osztályozása, mivel az összefüggő hálózatot alkotó természet fittyet hány minden ilyen felosztásra. A holografikus univerzumban még az idő és a tér sem tekinthető alapfogalomnak. A helymeghatározás minden formája csődöt mond olyan környezetben, ahol semmi sem válik el igazán a másiktól. Így az idő és a háromdimenziós tér úgy viselkedhet, mint a halat mutató monitorok, és csak kivetülései a mélyebb rendnek. Bohm nem az egyetlen kutató, aki igazolva látja, hogy csupán hologram a világegyetem. Agyi jelrögzítés .
Az agykutatás területén dolgozva Karl Pribram, a Stanford egyetem neurofiziológusa szintén arra a meggyőződésre jutott, hogy holografikus lehet a valóság. Pribram akkor dolgozta ki ezt a modellt, amikor az agyban az emlékek tárolási helyét kereste. Évtizedek során sok tanulmány jutott arra a következtetésre, hogy az emlékek adott helyhez kötöttség nélkül, a teljes agyban szétoszolva őrződnek. A múlt század húszas éveiben Karl Lashley rendkívüli jelentőségű kísérletsorozatban mutatta ki, hogy bármely részletét távolítja el a patkány agyának, képtelen megszüntetni a műtét előtt megtanult bonyolult műveletsorra vonatkozó emlékeket. Akkoriban azonban senki nem állt elő olyan magyarázattal, amely leírhatta volna ezt a „teljes egész a részletekben” jelenséget. Pribram a hatvanas években ismerte meg a hologram elvét, és rádöbbent, hogy megtalálta az agykutatók által régóta keresett magyarázatot. A kutató szerint az emlékeket nem neuronok vagy idegsejtek kis csoportja őrzi, hanem idegi impulzusok mintázatába kódolva hordozzuk, ahogy a lézerfény interferenciája elmenti a holografikus képet. Vagyis Pribram szerint agyunk holografikus tár. Ez az elmélet egyébként magyarázatot ad arra is, hogyan képes az emberi agy ilyen kis helyen ennyi emléket megőrizni. Becslések szerint egy átlagos emberélet során az agy tízmilliárd bitnyi információt ment el. Ez az Encyclopedia Britannica adatmennyiségének ötszöröse. Jelek özöne .
A rendkívüli emlékezőtehetség nem az egyetlen talányos agytevékenység, amely érthetőbbé válik a holografikus agymodell által. Legalább ilyen rejtélyes, hogyan képes az agy megbirkózni az érzékszerveket érő különböző frekvenciák özönével, és hogyan képes valós időben értelmezni az érzékszervek jeleit. Pribram szerint az agy holografikus elvet használ a fogadott frekvenciák matematikai átalakítására. Ez az elmélet egyre több támogatót szerez. Hugo Zucarelli argentin származású olasz kutató a holografikus modellt kiterjesztette az akusztikai jelenségek területére. Ez az elmélet ugyanis megmagyarázhatja, hogyan képesek az emberek meghatározni a hang pontos forrását a fej elfordítása nélkül még akkor is, hacsak egy füllel hallanak. Eltűnik a valóság .
Pribram holografikus agymodelljének legmegdöbbentőbb vonatkozása mégis az, amikor összevetik Bohm relativitás elméletével. A világ megfogható képe így másodlagos valósággá változik, a tényleges környezet frekvenciák holografikus kavalkádja lesz, amiből csupán néhány fontos frekvencia választódik ki, és az érzékszervek jeleként értelmeződik. Mindeközben az objektív valóság azonban teljesen elsikkad. A keleti vallások már régóta azt tartják, hogy az anyagi világ illúzió, és bár azt gondolhatjuk, hogy fizikai lényként mozgunk a fizikai világban, valójában vevőkészülékek vagyunk a frekvenciák tengerében, és amit kiszűrünk ebből a kavalkádból, az csak egy szelete a valóságnak. Természetes a telepátia .
Bohm, Pribram elméleteinek egyesítését, a holografikus paradigma-ként emlegetett megközelítést sok kutató szkeptikusan fogadta, másokat viszont felvillanyozott. Néhányan egyenesen azt gondolják, hogy ez a modell képes lehet tudományosan eddig le nem írható rejtélyek megoldására, vagy a parapszichológiai jelenségek átértékelésére, amelyek ezáltal a természet részeként értelmezhetővé válhatnak. A holografikus paradigma által leírt univerzumban minden agy részét képezi a láthatatlan egésznek, és a telepátia pusztán a holografikus szint elérését jelenti. Hasonló módon a telekinézis (tárgyak mozgatása az akarat segítségével) szintén megszűnik rejtély lenni, hiszen az összefonódó mélyebb valóságban az egyén és a tárgy eleve egy. Bohm és Pribram egyaránt emlékeztet arra, hogy sok vallási illetve misztikus élmény, például az univerzummal való transzcendens együvé tartozás érzése szintén a holografikus szint elérése lehet. A régi írásokban ugyanerre, a mélyebb valóság elérésére gondolhattak, amikor a kozmikus egység érzéséről számoltak be.
A mezőelméletek világa ha igaznak bizonyul a teremtés és az evolúció között a hiányzó láncszemet adhatja meg .
https://www.scribd.com/doc/295244913/Gregg-Braden-Az-Isteni-Matrix-Nyelvehttps://charoninstitute.wordpress.com/2015/11/23/%ef%bb%bfa-schumann-rezonancia-a-foldi-hullamok-meglovaglasa/
Laár András : A világ eredete az ige , az Úr első megtestesülése az ige , ... ami valójában azt jelenti hogy minden egy rezgés ... és minden a szemlélő tudat révén jön létre , ... és gyakorlatilag az ima ezt a rezgést érinti meg , ezt az eleve rezgést , ... egy sima hang az egész testünket meg tudja rezegtetni .
Tehát a hang az emberben egy rezgető elem , az az egyetemes rezgéssel összekapcsolódik , - ezért lehetséges az hogy a hang révén lehet gyógyulást elérni , pláne még ha az ember hozzátesz egy sokkal régebbi tudatformát , ami egy mantra , ami már évezredek óta működik és a saját magát hordozza , az egyetemes tudatban ott van , ugyanígy az ima , Jézus ezért tanította meg az embereket imádkozni , mert akkor kapcsolatba kerülnek az Úrral . Ez az elv így működik , de ahhoz hogy ne csapjuk be magunkat és csak formális tegyük mindezt , ahhoz gyakorolni kell . Már a gondolatformát gyakorolni hogy a magasabb harmónia nem érhető el anyagi tárgyak birtoklásán keresztül , ... pláne ha állandóan önmagával foglalkozik az ember és a környező embereket így horizontálisan , ellenségre vagy barátra osztja fel és közben ő is hol ide , hol oda csapódik az épp pillanati érdekek között ; ezért a tudata nem foglalkozik azzal - ami egy magasabb szempont , ami még igazabb - hogy ez nevezetesen nem is érdekes hogy most ki , kinek , meg hogy ki kivel , meg kinek mennyi van , ... mert akkor is el van rontva a napom ha emberileg nem tiszta a helyzet ! ... Béke , nyugalom , csigavér , a Jóistennel minnél többet együtt lenni . ... A természetes belátás a legnagyobb erő , az hogy belátom hogy miből mi következik , ... Ha már egyszer rájöttem hogy az Úristen az nem valaki más , hanem ez maga az , tehát bennem is lakozik , akkor hogyan gondolhatnám hogy tebenned nincs , ... Én hogy gondolhatnám hogy Téged , bármi módon , valamiért ki kell nyírni ? ; hiszen Te ugyanaz vagy , tehát voltaképpen Mi , egyek vagyunk , csak Te onnan nézel , Én pedig innen nézek , de aki néz , az ugyanaz . ... , mi mindannyian egyek vagyunk , ez belátás kérdése !
A legelső dolog az , hogy le kell nyugodni tudatilag . Ennek a tudati lenyugvásnak legeslegjobb módszere a meditáció - a légzésfigyelés - ezen keresztül lenyugszik az ember tudata , és akkor energetikai élmények is keletkeznek , mert a levegővétel során az energia kitágul a testben , ami a lélegzetvétellel együtt jár , + még ha ehhez hozzájön a mantra , + még a rezgetést használom hozzá , vagy az imát mondom , akkor konkrét tapasztalásom lessz , arról a magasabb dimenzióról , arról az energia formából , vagy abból a lényből , akár személyesen Isteni élményem , vagy angyali élményem lehet . Ez egy első lépés és ezt lehet folytatni ima formájában és leginkább ezt a harmóniát elősegíteni . Érdekes módon mindig hatásosabb az az ima amit másokért mondunk mint sem az amit saját érdekünkben , mindig az a hatásos amit érdek nélkül teszünk , az Úristen szereti ezt a fajta azonosságot tudatosítani az emberekben , hogy a másik ember ugyanaz mintha te lennél , ezért ha érte imádkozol az jobban működik mintha magadért imádkozol , de ha ez fordítva történik , akkor az is működik , + a hit . ...
A hit az nem az elhivésből fakad hanem a hit a bizonyosságból fakad . Amikor az ember megtapasztal valamit , és tudja hogy annak így kell lennie , ... tudtam hogy létezik a csoda de azért az nem úgy van hogy gombnyomásra megy . ... A hit az kinyitja az ajtót a csodákra , csak a hit , mert ha nem hiszek a csodákban akkor hogy tudna megtörténni , ... ez Jézus csodatételeinél igazolható .
AHOL VAGYOK ODA JÖTTEM - na de most hova induljak ?
folytatni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése