Az emésztés 1.7
az aura , a csakrák , a sziddhi és a kundalini energiák .
Az előbbi értekezésben a bioenergetikáról és annak alkalmazásáról az alternatív gyógyászatban értekeztünk , tulajdonképpen az energiaegyensúly helyreállításáról ami egy önyógyító folyamat az emberi egészség megőrzésében .Nemrég arról olvastam hogy Szvámi Véda Bharati 2013 -ban itt járt Budapesten és előadást tartott . Ő volt a Himalájai tradíció spirituális vezetője , 2015-ben , 82 éves korában halt meg . India szanszkritül beszélő tudós-filozófusainak ötezer éves hagyományában nevelkedett, és Patandzsali Jóga-szútráit már kilencéves korától, a Védákat pedig tizenegy éves korától tanította.1969-ben találkozott spirituális mesterével, Szvámi Rámával, és a dhjána jóga legmagasabb ösvényeibe nyert beavatást. Mivel jártas volt minden ismert meditációs hagyományban, valamint a keleti és nyugati filozófia különböző irányzataiban , 17 nyelven beszélt , a buddhistáknak buddhista mantrát adott , a keresztényeket pedig a gazdag , keresztény meditációs és kontemplációs hagyománynak megfelelően tanította , a spiritualitást beépítette a mindennapi életébe .Nade számomra van itt egy érdekes paradoxon , amiről nem beszélnek . Szvámi Véda Bharati 5-7 éves mónára készült ami egy teljes visszavonulás a világtól , ez azt jelenti hogy belső munkával , nyilván meditációval tölti majd az idejét és nyilván az egészségét is szerette volna megerősíteni mert ekkor már tul volt egy szívműtéten és különféle problémái voltak , többek között cukorbeteg volt , de ő bízott benne hogy megtud újulni !Budapesten a jógaszutrákról tanított , mégpedig azt a részét ami a sziddhiről szól , azaz a csodálatos képességekről * , és a kundalini energiáról .* telepátia, gondolatolvasás, tisztánlátás, bilokáció, érintés nélküli gyógyítás, a természeti elemek irányítása stb.
dr. Daubner Béla a jógaszutrákról : Patandzsali írta a jógaszutrákat , aki egy nagyon magas szintű megvilágosodott volt . A jógaszutrák 96 rövid mondatból állnak , ez egy közönséges ember számára nem érthető , hiába tud szanszkritül . A szavak közötti értelmet csak szamádiba - egy tudat feletti spirituális tapasztalat, tudatállapot - lehet érteni . Ebből adódik az hogy a jógaszutrák mindig magyarázattal közelíthetők meg . Vásza volt az első aki ezt a magyarázatot elkövette , ... ez több ezer oldal . ... A sziddhit az ember sémiképpen nem használhatja személyes célra - itt feloldani látszódik a paradoxon - , tehát az ego itt nem működhet , ... ezt csak önzetlenül lehet átadni , ... akkor jóvátételi cselekvés lesz belőle .A kundalini , amikor a Brahmanból kiárad a teremtés , akkor ez egy tiszta tudatállapotból történik , ezt a tudatot semmi nem szennyezi , ez a Brahman tudat . Amikor elindul a teremtés folyamata akkor ez a tiszta tudat elkezd szennyeződni azért hogy megjeleníthessen dolgokat . Itt meg kell érteni a három gúnát . A három gúna *, a szattva , a radzsasz és a tamasz , az egész Univerzumban , minden ami teremtett , a galaxisoktól kezdve a porszemig , abban megvan a három gúna ,* — Az anyagi természet három kötőereje a jóság, a szenvedély és a tudatlanság — .A szvatkikusság az a fölfelé való fejlődés , és a spirituális világ , a tökéletesedés , a fény , a harmónia . A tamasz az a stabilitás , a negatív oldala , a beleragadás a mocsárba , a tapadás . És a kettő közötti mozgás az a radzsasz , az az ami mozgat , a radzsasz az ami az emberben az emésztést végzi , az amihez a tűz és a víz őselem kapcsolódik . Ez a három gúna mozgatja az egész világegyetemet és ahogy beindul a teremtés , a tiszta tudatból az Univerzum tudta lesz , ami már egy teremtett tudat .
Ebben a teremtett tudatban az energiák két szinten jelennek meg , fényenergiák és hangenergiák formájában . Ez a teremtés szimbolikusan az AUM -ban fejeződik ki , az a az a kezdet , az u az a vég , az m pedig az hangtalan hang , amiből az egész kiemelkedik , a szanszkritban az au-t ó nak szokták ejteni .
Az A az a racionális tudat , az U az az álmodótudat , az M az az álomtalan tudat , az alvótudat és ennek a tudatállapota a tiszta tudat , tehát ebbe a betűbe , betűkombinációban benne van az egész Univerzum és ennek megjelenése minden ami az Univerzumot mozgatja . Az Univerzumban lévő energia a kundalini energia , ami az egész Univerzumot kitölti , ... minden ehhez tartozik . Az emberben ez a kundalini energia le van képezve és az energiaáramlás az a prána-maja kósa (életerő burok vagy energetikai/vitális test) , tehát a pránikus energiák áramlása , ennek három fő vezetéke van .A Szusumna középen , amit a durvatestben a gerinc közepén lehet elképzelni , egy nagyon vékony , tized- század mm , de iszonyatos fényerő , tehát a villám fénye az halványfény emellett a kundalini fény mellett . És két oldalt mellette van a Pingala , a Nap és ott van az Ida a Hold .
Ez a három főenergia csatorna - amúgy nayon sok csatornánk van - , az alulról a gyökércsakrából indul , és onnan emelkedik föl a hét fő csakrán keresztül a durva testbe . De ennek van a testen kívüli , a gyökércsakrán kívül lévő csakra és van a fejünk fölött is egy nagyon fontos csakra , ami megint kívül van . Úgy van a vezetékben hogy ha két vezeték találkozik , az egy granti , ha háromnál több az a csakra , és ott lehet akár több ezer is . A gyökércsakrához / muladara / az őselemekből a Föld tartozik , ami mindennek az alapja .
A Biblia szerint is az ember porból lesz és porrá válik , tehát onnan épülünk föl és ebből a gyökércsakrából indul el fölfelé az energiáramlás és ezekbe a csakrákba megtörik . Tehát igazából amikor mi fejlődünk akkor ezt az örvénylést , ami megtöri az áramlást azt csökkentjük , vagy azt oldjuk fel és akkor a Szusumnába indul a főáramlás , mindig van egy kis szivárgás a Szusumnába , mert ha nincs akkor nem élünk .
Ezt a kundalini energiát úgy képzelik el mint egy hét és félszer föltekeredett kígyó ami a saját farkába harap és amikor ez elkezd fölébredni akkor elindul fölfelé , ...
... a következő csakra az a szexuális csakra lesz / szwadistháná / , - amihez egyébként a Víz elem tartozik és elsősorban az érzelmek - , ezen keresztül megy tovább és eléri a köldök csakrát , / a manipura köldök csakra / , ide tartozik a Tűz elem , és ez a radzsasznak , a mindent átalakításnak a központja , ... gondoljunk bele hogy a köldökzsinór is ide érkezik . Ha megyünk tovább akkor fölérünk a szívcsakrához , / anahata csakrához / ami a Levegő elemhez kapcsolódik , itt van az érzelem központja és a tisztatudatnak is ez a székhelye / méghozzá a szívcsakrának a kristáybarlangja /, tehát nem az idegrendszer . Ha tovább emelkedünk akkor a torokcsakrához / vishuddha csakra /érkezünk , aminek az Éter elem az őseleme és a külvilággal való kapcsolat és a beszéd , a kommunikáció az mind ide tartozik . Ha tovább megyünk fölfelé akkor az agnyacsakrához / adzsnyá csakra, más néven a harmadik szem vagy a homlokcsakra /, érkezünk , ennek nincs őselem vonatkozása mert nem jelenik meg a durvatestbe , tehát ez egy nagyon finom rezgés az agnyacsakra , ez az M betű , a hangtalan hang , ez a végtelen tér , ez a minden lehetséges lehetőségnek a központja az agnyacsakra . És ha tovább emelkedünk akkor az ezerlevelű lótuszhoz jutunk ami már a magas tudatállapotoknak a színhelyé és ha ...
... azt is meghaladjuk akkor kilépünk a durvatestünkből és az a csakra már a nagyon magas tudatállapotoknak a székhelye . Tehát ez az a kundalini energia és minden ami bennünk történik az a kundalini energia által vezérelt . Tehát minden folyamat , minden mozdulat , minden gondolat , minden emésztési pillanat , az mind kundalini energia .Képzeljük csak el hogy ezen a Szusumnál szivárog csak a kundalini , mi történik akkor ha ez kinyílik ? ... Akkor ez az energia szabadon áramlik és ez az összes képesség ugrásszerűen megemelkedik , ... Ezért nem szabad a kundalinit ébresztgetni és olyan gyakorlatokat végezni amire nincs fölkészülve valaki . Ez egy hosszú , sokszor egy életet meghaladó fölkészülés hogy valakibe szabadon áramoljon a kundalini energia . A jógatörténelemben nem annyira nyilvános de azért nagyon sok ember van aki pszichotikus lett , aki átmenetileg súlyosan sérült és nagyon sok olyan van akinek a durvateste is sérült , mert a kivetülő energia pusztítást és betegséget okoz . Tehát ezt csak egy guru vezetésével szabad végezni , mindig egy olyan mesternek kell ezt vezetni , aki már azt a szintet megérte és kontrolláltan meghaladta , ez egy alapszabály a jógában . A jógában nem lehet a kundalinivel dolgozni könyvből , nem lehet olyan emberekkel aki nincs azon a szinten , de nyomja az okos tanácsokat , különféle tanfolyamokat tart , beígér csodálatos dolgokat , hétvégi megvilágosodásokat , ... az ilyenektől el kell futni , ezek hazugságok . De nagyon durva hazugságok , és akik ezt mondják azok olyan karmikus terhet raknak magukra amit nagyon hosszan tudnak csak ledolgozni , mert az ezekkel való visszaélés az karmikusan óriási hiba !
Na kérem szépen , ez a tiszta beszéd , így mostmár sokkal tisztább a kép .
Van még egy dolog ami nem került terítékre az a Karma .dr. Daubner Béla : ... Itt vannak a tradíciók , ... nem tudományosan megközelítve , hanem valószínű kinyilatkoztatás szintjén , ... a védikus bölcseleti rendszer , ... ezek mozgatnak bennünket akár tudjuk akár nem . ... Ezeket a törvényeket ha megsértjük annak következményei lesznek , ... ez a Karma . ... Azok az egész teremtett világot mozgató törvények , amelyek nem szűnnek meg a teremtett világgal sem , hanem örökök ez a Dharma , ezeknek a megvalósulása az a Karma , ami nem örök , a Karma mulandó , meghaladható , és az emberi fejlődés egy kiemelt lehetőség hogy elérjük a dharmikus szintet és kifejlődjünk a karmikus korlátozásból . Ha most ezt a hitrendszert követjük , akkor az hogy nekem mi a dolgom a világban , az erősen determinált karmikusan . De a determináltságon belül , a szabad akarat az egy lehetőség , de mindig csak a determináltságon belül . Tehát van az a probléma felvetés hogy szeretnék a betegségtől megszabadulni , kiradírozni , mintha nem is lenne , ... de hát ez azért nem fog menni mert a betegég az karmikus , azzal neki dolga van . Nem a betegséget kell megszüntetni , hanem meg kell azt a karmikus helyzetet haladni ami létrehozta a betegséget , mint egy lehetőséget neki hogy fejlődjön és ha ő megtudja a fejlődést realizálni , akkor nincs szükség a betegségre és nincs szükség a szenvedésre . De az emberek úgy szeretnének a szenvedéstől megszabadulni hogy ne szenvedjenek , nem lehet . A szenvedéssel két dolgot lehet csinálni : szenvedve szenvedni , vagy szenvedve fejlődni , nincs harmadik lehetőség , ezt komolyan kell venni . Az amikor elkezdjük kitágítani a tudatállapotot és ebbe a kitágult tudatállapotban hozzáférhetővé válnak olyan lehetőségek amelyek a racionális tudatban nem hozzáférhetőek , ez nem azt jelenti hogy kiradírozzuk a karmát . A karmát nem lehet kiradírozni , abban lehet segíteni valakinek hogy másképp reagáljon arra a helyzetre amiben szenved , vagyis szenvedve fejlődjön . És nincs fölmentés , nem lehet alkudozni , nem lehet kicserélni , ez kőkemény dolog . Ha szeretném érteni a világot ami körbevesz , akkor ez az egyik legfontosabb dolog hogy értsem meg a karma törvényeit és azt hogy a mögötte húzódó dharmikus valóság az hogy függ össze és én hol tartok ebben a fejlődésben . És akkor akármilyen nehéz élethelyzetem van , akármilyen erősen szenvedek , akkoris ebbe tudnék fejlődni . Vagy nem tudok és akkor ezek a segítségkérések azt tükrözik hogy úgy szeretnék megszabadulni a szenvedéstől hogy ne szenvedjek . Így sajnos nem lehet , csak ilyet valakinek a szemébe mondani amikor egy komoly betegségtől szenved és benne ül nyomorékként egy tolószékbe , nagyon nehéz hogy azt ő el tudja fogadni . Amikor hall egy olyat hogy a megváltozott tudatállapotban hozzáférhetők azok a teremtési lehetőségek amik pl. azt a betegséget létrehozták , csak ebbe benne van azis hogy : el kell tudni jutni abba a tudatállapotba amit nem tudunk helyette , csak abban tudunk segíteni hogy ő abba eljusson . És soha senkit nem tudunk meghipnotizálni , - ez egy hazugság - , mindig önmagában dolgozik valaki , csak tudunk neki segíteni hogy ezt a munkát végezze . Tehát el kell jusson oda , ... nem tudunk helyette odamenni , ... a saját önismereti problémáinkban tudunk dolgozni csak , és abból ő tud csak kijönni . Tehát igazából egy pszichoterapeuta egy dologban tud csak segíteni : hogy valaki változni tudjon , egyébként nem tud . A változást mindig az illetőnek kell megtenni , ez az egész Univerzumot átható törvény , a galaxisoktól kezdve a csigáig , mindenkire érvényes , és akkor lehet tovább lépni a fejlődésben ahogy ezt kiéltük és megfejlődtük és tovább haladunk . Tehát ezek nagyon fontos dolgok de : ha nem értem a dharmikus összefüggéseket , akkor nem értem a karmát , ha nem értem a karmámat akkor nem tudom magamat érteni , ha én szeretnék magamban változást létrehozni - ugye ez lenne az önismeret - , szeretném kezembe venni a sorsomat , a szabad akarat hatalmas lehetőségeket ad ehhez . Szinte azt lehet mondani hogy csak az emberi létben van ilyen lehetőség , más létsikokban nincs ilyen lehetőség . Ha ez a hitrendszerünk , ez óriási lehetőség , hogy mit kezdünk vele az már személyes függőség , és a lehetőségek ott vannak mindannyiunknak a kezében de sose egyformák és soha nem úgy hozzáférhetőek .Omkára – Veres András a Sivánanda Jógaközpont elnöke, vezető jógaoktatója és alapítója szerint : ... Ebben az életben vannak örömteli dolgok és vannak szenvedéssel teli dolgok . Nyilvánvalóan amikor a szenvedések jönnek , akkor gyakran úgy érezzük , hogy az élet igazságtalan , vagy nagyon sok vallásos ember pont akkor válik hitehagyottá , amikor a legérzékenyebb csapások érintik , betegségek , katasztrófák , általa vélt igazságtalanságok . Ilyenkor mondja ez az ember hogy nincs Isten , hiszen ha lenne akkor nem engedné mindezt . Csak az a baj hogy az emlékezetünk nagyon rövid , mert : Amik történnek velünk , azok soha nem történhetnek ok nélkül , mindennek oka van . Az ok-okozat törvénye az kapcsolatban áll a hatás - ellenhatás törvényével . Azaz csak az a rossz történhet meg velünk amit már egyszer valakinek okoztam . Így aztán az egész Univerzum egy nagy táncoló energiahullámnak látszódik , amit mi az érzékszerveinkkel úgy tapasztalunk meg mint Földi világ . ... Ha utálod azt a képet amit kint látsz azt úgy tudod megváltoztatni , hogy bent változol . Mert amit látok odakint , amit tapasztalok , az a saját bensőmnek a tükörképe . ... Ennek a képnek a megváltoztatására a legjobb eszköz a meditáció . A meditáció az egy olyan fájdalommentes univerzális gyógytabletta , ami azokat a gyarlóságainkat amik sajnos bennünk vannak , a hibákat megpróbálja oly mértékig elhalványítani hogy végül teljesen urává tudjunk válni . Éppen ezért maga az emberi önfejlődés az emberi létnek a célja a jóga világában . ... Hogyan kapcsolódik mindez a karma világához ? , ... hiszen a karma és az igazság és az egész sorsunk , ... a kérdés az hogy ezt az egészet hogyan tudjuk kezelni ? ... a meditációval .Csong An Szunim , Virágh Szabolcs Eredeti Fény Zen Templom apát , zen mester : A meditáció az elme hullámzásának a felfüggesztése , az összes duális folyamat akaratlagos megszüntetése . A gondolat , érzelem , szavak , egyebek tudatos felfüggesztése , ez a módszer használata , ez tudat központú . ... Egy taoista bölcsesség szerint a jó orvosság keserű , a helyes út úgy tűnik visszafelé vezet . ... A gondolkodás csak arra jó hogy elhozzon a nemgondolkodás küszöbéig , ... és ekkor az önismeret után bekövetkezik az önmeghaladás . Az önmeghaladás érettségét mutatja hogy önátalakításra képes vagy , ... Nem létezik olyan autentikus út , ahol az önmegismerés , önmeghaladás és önátalakítás hármasságát nélkülözhetnéd . ... A személyes megszabadulás és a világnak a segítése az teljesen közös nevezőn van . ... Omkára : ... Ha reggelente kilencszer elmondod hogy : Tökéletes egészségben , boldogságban , bőségben , élek . ... Ezt szépen veszi az érzékelő , veszi a tudat és ennek megfelelően alakít át , ... A HIT HATALMA , ... ahogy Jézus tanítja : Ha híheted azt , minden lehetséges a hívőnek . Tehát abszolút szükség van arra , hogy el is híggyed amit mondasz . - Emlékezzünk arra amikor az Úr Jézus eljött Jairus házából, két vak csatlakozott hozzá, és ezt kiáltotta: „Könyörülj rajtunk, Dávid Fia!” ... Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” Habozás nélkül azt felelték: „Igen, Uram!” Az Úr Jézus ekkor megérintette a szemüket, és ezt mondta: „Legyen a ti hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük, és láttak.-
És akkor ott van a meditáció , mint univerzális tápszer és gyógyszer . Ha ezt az ötöt : - a helyes testgyakorlást- a helyes relaxációt - a helyes légzést - a helyes táplálkozást- a pozitív gondolkodást és meditációt meg a pihentető alvást beviszed az életedbe akkor szárnyalsz életerőben .
Az emésztés amivel ezt az értekezés sorozatot kezdtem azt hiszem kellően megvilágítottuk , hihetetlenül összetett , komplex folyamat úgy fizikai szinten mint szellemi szinten is . Részemről az az érzésem hogy csak mélyebbre kapartam magam a gödörbe és minnél többet kutakodok annál jobban szembesülök azzal az érzéssel hogy vajmi keveset tudok . ... Bele kell törődni abba a mély igazságba ami egy ...... az asztrológia az egy szemüveg amin keresztül nézzük a dolgokat , ... ez egy olyan szemüveg hogy időben is lehet csavargatni az optikáját , ... annyi történik hogy rálátunk , ... a karmáinkat valahogy meg kell érteni , rá kell látnunk a saját lelkünkre , a természetes belátás módszerével .
Van azonban egy reménykeltésre utaló ( sok van ilyen , csak keveset tudunk róla ) és bizakodásra okot adó eset , ami már a sziddhi , ...Laár András esete , ... Laár András humorista-dalszerző olyan súlyos gerincsérvvel küszködött, hogy az ágyból is alig tudott kikelni, de a hit, és az emberek szeretete meggyógyította. ...
Ezen túl nézzük meg hogy ki is ez a pasas ( tudjuk , de azért mégis ) , ... nem másért , de mennyire hiteles , lehet - e neki hinni ? , ... azért ez az ember már kipróbált egy- két dolgot , ...
Abszurdum , ... Misztérium , ... Hit , ... Szeretet , ...
Körvonalazódik már egyfajta útmutatás , életfilozófia , ... már csak alkalmazni kell és persze tanulni , egyfolytában tanulni , ... mert a jó pap is holtáig tanul , ...
Körvonalazódik már egyfajta útmutatás , életfilozófia , ... már csak alkalmazni kell és persze tanulni , egyfolytában tanulni , ... mert a jó pap is holtáig tanul , ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése