Oldalak

2026. november 6., péntek



A Tesla meditáció




Azok az erők és energiák amiket Tesla felfedezett , túlságosan erőteljesek és túlságosan felszabadítóak voltak , ... ...egy olyan világ számára, amelyet a centralizált kontroll és a profitvezérelt iparágak uraltak.
Legfőbb támogatója, J.P. Morgan bankár akkor vonta meg a tőkét a Wardenclyffe-projekttől, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a vezeték nélkül sugárzott energiát és információt nem lehet mérni (fogyasztásmérővel ellátni) és így nehéz profitot termelni belőle. Tesla öröksége emiatt egyszerre maradt a meg nem értett zseni szimbóluma és egy olyan alternatív jövőképé, ahol az energia nem árucikk, hanem mindenki számára alanyi jogon elérhető erőforrás.




Mindenek előtt itt kell megemlítenünk hogy most zajlik , november 3-7 között , a MKPK " ad limina " látogatása a Vatikánban , azaz látogatás az apostolok küszöbénél .
A kifejezés a legfontosabb római apostolfejedelmek, Szent Péter és Szent Pál sírjának küszöbére (emlékhelyére) utal. A püspökök közös szentmiséket mutatnak be a nagy római bazilikákban (főként a Szent Péter- és Szent Pál-bazilikákban), kifejezve az apostoli hagyományok tiszteletét.
A látogatás kezdetén az MKPK tagjai szentmisét ünnepeltek a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya-kápolnájában. Az MKPK elnöke szentbeszédében Péter apostol életéből két üzenetet emelt ki: a befogadás és az Istennek kimondott igen fontosságát.




Égre nyitottan , ... misével kezdődött a Szent Péter Bazilikában az apostolok sírjánál történő látogatás .
A püspöki konferencia tagjai továbbá az ad limina látogatás napjaiban a hagyománynak megfelelően szentmisét mutatnak be a négy nagy római bazilikában. Ezek a Szent Péter-bazilika, a Santa Maria Maggiore-bazilika, a falakon kívüli Szent Pál-bazilika és a Lateráni Szent János-bazilika. 

Annak idején Kafarnaumban amikor Jézus , Péter házában tartózkodott , a nagy tömeg miatt a népek úgy vittek egy beteget Jézushoz hogy kibontották a ház tetejét és úgy eresztették le a beteget Jézushoz , ... kinyitották a házat az ég felé , ...Márk evangéliumában (Mk 2,1–12) és Lukács evangéliumában (Lk 5,17–26) szerepel , ..." Mennyire fontos lenne, hogy a mi életünk háza is kinyíljon az ég felé!”...


Ezen a ponton kapcsolódunk Nicola Tesla felismeréséhez , ... az Isteni teremtés és akarat , valamint az Univerzum erőinek, tudás bázisának a megtapasztalásához .




Azt már mi is tudjuk hogy minden amit látsz , tapasztalsz , hallasz , érzékelsz , tapintasz , ... rezgő energia . Nicola Tesla már egy évszázaddal ezelőtt felismerte ezt az alapvető igazságot . ... A valóság alapvető természete a rezgés , - ebben egyetértenek a modern fizika  / a kvantumfizika / és az ősi spirituális hagyományok - , a szubatomi részecskék valójában hullámcsomagok , rezgő energia mezők , ... Ezek a rezgések , ... meghatározott frekvenciákon történnek , amelyek meghatározzák az anyag tulajdonágait és viselkedését . ... A hermetikus filozófia szerint a teljes univerzumban nincs abszolút nyugalom. Az anyagtól kezdve az energián át egészen a tiszta szellemig minden létező különböző rezgésszámon vibrál. 


Tesla ezt az ősi bölcsességet ötvözte korának tudományos ismereteivel , és olyan felfedezésekre jutott amelyek messze megelőzték korát . Véleménye szerint ha képesek vagyunk manipulálni ezeket a frekvenciákat , akkor magát a valóságot tudjuk formálni .
Tesla legidézettebb, hiteles gondolata a témában így hangzik: „Ha meg akarod érteni az univerzum titkait, gondolkodj energiában, frekvenciában és rezgésben.”
Tesla épített egy kisméretű oszcillátort (rezgéskeltőt), amelyet a laboratóriumában lévő vastartóra rögzített. Amikor eltalálta a szerkezet rezonancia-frekvenciáját, az egész épület, sőt a környék is remegni kezdett, és a rendőrséget is ki kellett hívni. Tesla ekkor jött rá, hogy elméletben egy megfelelő frekvenciájú, viszonylag kis energiájú eszközzel akár hatalmas hidakat vagy épületeket is le lehetne rombolni.
Tesla nem üres térként tekintett a világra, hanem egy mindent átható közegként (akkori nevén éterként), amely képes a hullámok vezetésére. A jövő emberének egyik legfontosabb feladata a kozmikus energia irányítása lesz - mondta . Felfedezte hogy a 666 Hz körüli frekvencia tartomány rezonál az emberi agy bizonyos részeivel és képes megnyitni a tudatosság olyan kapuit amit normál körülmények között nem lehet .
Tesla úgy hitte, hogy az emberi agy és a gondolatok szintén elektromos impulzusok, amelyek frekvenciákon alapulnak. Elképzelhetőnek tartotta, hogy a külső elektromágneses frekvenciák finomhangolásával befolyásolni lehet az emberi tudatot, az egészséget, vagy akár gyógyítani lehet betegségeket.
Ez nem véletlen , számos ősi szent épület mint pl. a nagy piramisok , vagy bizonyos katedrálisok akusztikája is ezt a frekvenciát erősíti fel .
Az ősi szakrális épületek valóban elképesztő akusztikai tulajdonságokkal bírnak, ám a rezonanciáik és a felerősített hangjaik egészen más tartományokba esnek , a tudományos régészeti akusztika (archeo-akusztika) mérései nem mutatják ki a 666 Hz-es frekvencia felerősödését sem a nagy piramisokban, sem a gótikus katedrálisokban. Namost amivel ma még a tudomány képes megállapítani az a következő :
A Gízai Nagy Piramis: A piramis belsejében végzett fizikai és mérnöki mérések (például a Király Kamrájában) azt mutatják, hogy a terem alapvető rezonanciafrekvenciája jóval alacsonyabb, körülbelül 117 Hz. Megalitikus templomok és sírkamrák: Világszerte (például a máltai Hal Saflieni hipogeumban vagy az angliai Newgrange-ben) végzett mérések szerint az ősi kamrák szinte kivétel nélkül a 95–120 Hz közötti (azon belül is leggyakrabban a 111 Hz-es) tartományban produkálnak rendkívüli utózengést. Ez a mély, férfihang-szerű kántálás frekvenciája, amely bizonyítottan módosult tudatállapotot és agyhullám-változást idéz elő. A hatalmas középkori katedrálisok akusztikáját a kőfelületek és a monumentális terek határozzák meg. Ezekben nem egyetlen konkrét frekvencia (mint a 666 Hz) erősödik fel, hanem a rendkívül hosszú utózengési idő (akár 4–11 másodperc is) a jellemző, különösen a mélyebb és középső tartományokban. Ezt a zene dúsabbá tételére és az orgonák megszólaltatására tervezték, miközben a beszéd érthetőségét nehezíti.

A gondolatok és a biológia mint frekvencia , ...
Bár a „valóság formálása” misztikusan hangzik, a mai fizika sok szempontból igazolja Tesla látásmódját:
Húrelmélet: A modern elméleti fizika egyik ága szerint az univerzumban minden elemi részecske valójában apró, különböző frekvencián rezgő „húrokból” áll. Az, hogy egy részecske elektronként, kvarkként vagy fotonként viselkedik, pusztán a rezgésének frekvenciájától függ.
Orvostudomány: Az MRI (mágneses rezonanciavizsgálat) vagy az ultrahangos vesekőzúzás mind a frekvenciák és a rezonancia tudatos használatán alapulnak.
Tesla tehát nem varázslatként, hanem tiszta fizikaként tekintett a frekvenciákra: úgy vélte, a frekvencia az a „nyelv”, amelyen az univerzum beszél, és aki megtanulja ezt a nyelvet, az irányítani tudja az anyagot és az energiát.
Tesla legalább nyolc különböző frekvenciát azonosított amelyek hatással vannak az emberi tudatra és a fizikai valóságra .
 A legfontosabb a 7,8 Hz , amely szinte tökéletesen megegyezik a Föld rezgésével , ez az un. Schumann rezonancia , amikor az emberi agy ehhez hangolódik , akkor különleges összhangba kerül a bolygó energia mezőjével , ami jelentősen megnöveli az intuíciós és manifesztációs képességeket . 
A 9,4 Hz egy másik fontos frekvencia , amely aktíválja a toboz mirigy teljes potenciálját , ... amikor ez teljes kapacitással működik , akkor képessé válunk olyan dolgok érzékelésére amelyet az öt érzékszervünkkel nem tudunk .
Hogyan használhatjuk ezeket a frekvenciákat a gyakorlatban ? ...Tesla számos olyan módszert fejlesztett ki amit ma is alkalmazhatunk .
Az első és a legegyszerűbb a hangfrekvenciák hallgatása , ... manapság számos on-line forrás kínál olyan hanganyagokat amelyek ezeken a frekvenciákon rezegnek . Ha rendszeresen legalább 20-30 percig hallgatod ezeket a hangokat , akkor az agyad fokozatosan áthangolja a működését és megtapasztalod a magasabb tudatállapotokat
Bár Tesla elsősorban elektromágneses és mechanikus rezonanciákkal kísérletezett, az elveit ma a leggyakrabban a hangterápia, a binaurális ütemek (binaural beats) és a szolfézs frekvenciák formájában alkalmazzuk az elme és a test összehangolására.
Használj sztereó fülhallgatót (ez a binaurális ütemeknél kötelező, mivel a bal és jobb fülbe érkező eltérő frekvenciák különbségéből az agy állítja elő a kívánt belső rezgést).
Melyik frekvenciát mire használhatod ?
-  396 Hz: Félelmek, bűntudat elengedése.
- 432 Hz: A „természet frekvenciája” – általános harmonizálás, szorongásoldás.
- 528 Hz: A „transzformáció és DNS-javítás”    frekvenciája – a sejtszintű megújulásért és a tiszta energiáért.
- 741 Hz: Tisztítás, méregtelenítés ,    intuíció fokozása.
- 963 Hz: A tiszta tudatosság frekvenciája – mély meditációhoz és a magasabb szintű spirituális kapcsolódáshoz. 


Teslának voltak ennél sokkal kifinomultabb módszerei is : az egyik ilyen az elektromágneses rezonancia elvén működő rezonáns áramkör . Ez az eszköz egy tekercsből meg egy kondenzátorból áll és képes az emberi energiamezőt , az aurát specifikus frekvenciákra hangolni . Tesla saját rezonáns áramköreit használta amikor meditatív állapotba kívánt kerülni , és állítólag így jutott hozzá a legforradalmibb találmányinak az ötleteihez . 
A fizikai valóság az, hogy Tesla rezonáns áramkörei (mint a híres Tesla-tekercs) elektromos áramok és rádióhullámok manipulálására szolgáltak, nem pedig az emberi aura hangolására. Tesla valóban a rezonancia megszállottja volt, és zseniális módon használta azt a vezeték nélküli energiaátvitel és a rádiótechnológia kísérleteiben, de az "emberi energiamezőre" vagy "aurára" gyakorolt hatásukról nincsenek tudományos vagy hiteles történelmi feljegyzések.
Tesla valóban rendkívüli mentális állapotokban alkotta meg a találmányait, de ehhez nem használt külső elektronikus eszközöket. Saját elmondása és életrajzi adatai szerint: Élénk vizualizáció: Tesla egy fotorealisztikus belső látásmóddal (úgynevezett eidetikus memóriával) rendelkezett. A gépeket fejben tervezte meg, ott rakta össze, sőt, gondolatban napokig járatta őket, hogy lássa, hol kopnak el az alkatrészek.
Módosult tudatállapotok: Gyakran tapasztalt spontán fényfelvillanásokat és látomásokat, amelyek gyerekkora óta elkísérték. A váltóáramú motor alapelve (a forgó mágneses mező) például egy budapesti parkban, séta közben, Goethe Faust-ját szavalva pattant ki a fejéből, nem a laboratóriumában, gépekre kötve.
Miért kötik a nevét az aurához és a spiritualitáshoz ?Tesla élete végén rendkívül excentrikus lett, és olyan elméleteken dolgozott (mint a világéter vagy a gondolatok lefényképezése), amelyek közelebb álltak a filozofikus vagy misztikus gondolkodáshoz, mint a korabeli elfogadott tudományhoz. 
A Tesla által említett frekvenciák felhasználásának egy másik módja a vizualizációval kombinált légzéstechnika . A légzés ritmusa közvetlenül befolyásolja az agyhullámok frekvenciáját . A lélegzetvétel és a levegő kibocsátás pontos időzítésével , miközben egy adott frekvenciát vizualizálsz , fényként vagy színként , képes vagy tudatosan átállítani az agyhullámaidat a kívánt frekvenciára . Ezt a technikát a következőképpen lehet végezni : - ülj le kényelmesen , egyenes háttal , ... kezdj el mély ritmikus légzést végezni : négy másodperc belégzés , négy másodperc levegő benntartás , négy másodperc kilégzés , négy másodperc szünet , ... majd újra . Miközben ezt a ritmust tartod , képzeld el hogy egy meghatározott frekvencián rezgő fény áramlik be a testedbe , minden belégzéssel és teljesen átitat téged . Tesla állítólag ezzel a módszerrel tartotta fenn azt a hihetetlen mentális tisztaságot és intuíciót amely egész életében jellemezte .
A 3D-s mentális szimuláció technikája :
A legtöbb mérnökkel ellentétben Teslának korai alkotói szakaszában nem volt szüksége makettekre, rajzokra vagy kísérletekre. Mindent a képzeletében épített fel. Önéletrajzában így ír erről a módszerről: Gondolati konstrukció: Ha jött egy ötlete, azt először kizárólag a képzeletében kezdte el kidolgozni. Megváltoztatta a konstrukciót, javította a hibákat.
A mentális járatás: Amikor elkészült a gép terve a fejében, gondolatban beindította. Hetekig hagyta „működni” az elméjében, majd újból megvizsgálta. Pontosan látta, ha valamelyik alkatrész a virtuális súrlódás miatt kopni kezdett.
Tökéletes átültetés: Mire Tesla papírra vetette a terveket vagy kiadta a műhelynek a gyártást, a gép működése garantált volt. Állítása szerint húsz év alatt egyetlen olyan eszköze sem volt, amely a valóságban ne pontosan úgy működött volna, ahogy azt a fejében eltervezte.
Eidetikus memória és szinesztézia :
Tesla képes volt egész könyveket, logaritmustáblázatokat és bonyolult matematikai képleteket szó szerint megjegyezni egyetlen olvasás után. Emellett bizonyos fokú szinesztéziával is rendelkezhetett: a szavak vagy gondolatok gyakran formákként, színekként vagy fizikai érzetekként jelentek meg előtte. Emiatt volt például extrém fóbiája a kerek tárgyaktól (különösen a nők gyöngy fülbevalóitól), miközben a kristályok és a gyémántok felületei teljesen lenyűgözték.
Tesla mentális állapota a zsenialitás és a pszichés terhek finom határvonalán egyensúlyozott.
Mikor ezeket a frekvenciákat elkezded használni , akkor Tesla szerint a legelső változások a  gondolkodásodban jelentkeznek . A hétköznapi lineáris gondolkodás átalakul és egy jóval holisztikusabb , intuitívabb megértés veszi át a helyét , kezded észrevenni az összefüggéseket olyan dolgok között amelyek látszólag teljesen különállóak . Mintha hirtelen a magasból látnád az élet sakktábláját , több lépéssel előre . A második szinten kezded közvetlenül érzékelni az energia mezöket , ... mind a sajátodat , mind másokét , ez nem egy ezoterikus képesség , ... ez mindannyiunkban benne rejlik , csak a modern életmód miatt elveszítettük . ... A harmadik változás a valóságteremtő képesség , ... az anyagi valóság egy rugalmas képlékeny mező , amely reagál a tudatos gondolatokra és érzésekre , de csak akkor ha azok a megfelelő frekvencián rezegnek . Tesla munkásságának egyik kevésbé ismert része az un. radionikus kísérletei voltak. A radionika a frekvenciák és rezgések tudatos irányításának tudománya , amelyet a XX. század első felében több tudományos kutató is vizsgált , mielőtt a mainstream tudomány álltudománynak nem minősítette .
Tesla azonban konkrét eredményeket ért el ezen a területen , különösen az egészség és a gyógyítás vonatkozásában ... Tesla felfedezte hogy minden szerv , szövet és sejt a testben a saját egyedi frekvenciáján működik . Amikor ez a frekvencia eltér az optimálistól , betegség vagy egyensúlyhiány alakul ki . Kifejlesztett egy eszközt amely képes volt diagnosztizálni ezeket a frekvencia eltéréseket , majd a megfelelő elektromágneses rezgésekkel helyreállítani a természetes , egészséges állapotot .


Ez  a felfedezés forradalmasíthatta volna az orvostudományt , de a gyógyszeripar és az orvosi establishment ellenállása miatt Tesla munkájának ez a része feledésbe merült .
Ezen a területen elért tényleges orvosi eredményei a következők voltak: A diatermia megalapozása: Tesla elsőként fedezte fel saját magán kísérletezve, hogy a 100 kHz feletti frekvenciájú áram anélkül halad át az emberi testen, hogy fájdalmat, elektromos sokkot vagy izomrángást okozna. Észrevette, hogy ez az áram mélyreható, kellemes belső hőt generál a szövetekben. Ez lett az alapja a modern diatermiának (mélymelegítéses orvosi kezeléseknek). 
Ózongenerátor (1896): Kifejlesztett egy nagyfrekvenciás árammal működő eszközt, amely ózont termelt. Ezt a kor orvosai rendkívül hatékony antiszeptikus és antibakteriális szerként használták sebek tisztítására és fertőtlenítésre. 
Mechanikus vibrációs eszközök: Kísérletezett olyan mechanikus oszcillátorokkal is, amelyek fizikai rezgései serkentették a vérkeringést és enyhítették az izomfáradtságot.
Manapság van egy nagyon fontos határvonal: az elektrosokk (ECT) és a fizioterápia nem a radionika vagy a biorezonancia rokonai, hanem a bizonyítékokon alapuló, akadémikus orvostudomány (mainstream medicina) elismert eljárásai. 
Bár mindegyik módszer elektromosságot használ, a működési elvük, a mögöttük álló fizikai folyamatok és a tudományos bizonyítottságuk gyökeresen eltér az áltudományosnak nyilvánított frekvenciaterápiáktól. 
A reumatológiában és a gyógytornában használt elektromos kezelések (pl. TENS, galvánáram, iontoforézis, interferenciáram) mögött valódi, mérhető fizikai és biológiai hatások állnak, nem pedig láthatatlan „bioenergetikai rezgések”.
Az elektrosokk terápia a pszichiátria egyik leginkább félreértett, de a mai napig leglátványosabb hatékonyságú eljárása a súlyos, életveszélyes pszichiátriai állapotok kezelésére.
A kezelést ma már kizárólag teljes altatásban és izomlazítás mellett végzik (a beteg semmit nem érez, és nincsenek a régi filmekből ismert görcsrohamok).
Az agyon átvezetett rövid, szabályozott elektromos impulzus egy átmeneti, ellenőrzött rohamtevékenységet idéz elő az agykéregben.
Ez a „túlterhelés” radikálisan és azonnal megváltoztatja az agy neurokémiai egyensúlyát: tömeges neurotranszmitter-kibocsátást (szerotonin, dopamin) indít el, és serkenti az agyi idegsejtek növekedési faktorait (BDNF). Olyan, mint egy terápiás újraindítás (reset) az agy számára.
A tudomány nem azért utasítja el a radionikát vagy a biorezonanciát, mert „fél az elektromosságtól” vagy a „frekvenciáktól” – hiszen, mint látható, az ECT-t és a fizioterápiát naponta használja. A különbség a mérhetőségben és az igazolhatóságban van:
JellemzőReumatológiai elektroterápia / ECTRadionika / Biorezonancia
Fizikai hatásMérhető áram folyik át a testen; fizikai/kémiai változást okoz.Nincs mérhető fizikai input; elméleti „finomenergiákra” épít.
HatótávolságCsak közvetlen fizikai érintkezéssel (elektródákkal) működik.Azt állítja, hogy hajszálból, fotóból, távolról is működik.
Klinikai bizonyítékTöbb ezer vaktesztes klinikai vizsgálat igazolja a hatását.A teszteken a hatása nem haladja meg a placebo (hit) hatását.
Tudományos státuszElismert, hivatalos orvosi eljárás.Áltudomány (pszeudotudomány).
Az orvostudomány tehát nagyon is elismeri az elektromágneses és elektromos stimuláció erejét (gondoljunk a szívritmus-szabályozóra – pacemakerre – is), de csak akkor, ha az adott eljárás működése a fizika és a biológia ismert törvényeivel bizonyítható.
A rádiófrekvenciás abláció (RFA) egy olyan minimálisan invazív orvosi eljárás, amely során nagy frekvenciájú váltakozó áram által termelt hőt használnak fel a kóros vagy nem megfelelően működő szövetek célzott elpusztítására. A beavatkozás lényege, hogy egy speciális, vékony kezelőtűt vagy katétert vezetnek a pontosan meghatározott célterületre, majd az abból kiáramló energia 60–100 °C közötti hőmérsékletre melegíti fel a környező sejteket, aminek következtében azok elhalnak.
Mivel az eljáráshoz nincs szükség nagy sebészeti vágásokra, a betegek általában sokkal gyorsabban felépülnek, kisebb a fertőzésveszély, és a beavatkozás után gyakran már aznap vagy másnap hazatérhetnek.
Főbb alkalmazási területei
Az RFA-t a modern orvostudomány számos különböző szakterületen alkalmazza rendkívüli hatékonysággal: Daganatok kezelése (Onkológia): Hatékonyan alkalmazzák kisebb (pár centiméteres) tumorok vagy áttétek elpusztítására például a májban, vesében, tüdőben vagy a csontokban, különösen akkor, ha a beteg állapota miatt a nyitott műtét túl kockázatos lenne.
Pajzsmirigy és mióma kezelése: Jóindulatú, de panaszokat (pl. nyelési zavart, esztétikai problémát) okozó pajzsmirigygöbök, valamint a méhben kialakuló miómák zsugorítására és megsemmisítésére is használják vágás nélkül.
Szívritmuszavarok megszüntetése (Kardiológia): A szívabláció során egy katéteren keresztül azokat a specifikus szívszöveti részeket iktatják ki, amelyek a ritmuszavart (például pitvarfibrillációt) okozó hibás elektromos jelekért felelősek.
Krónikus fájdalomcsillapítás: Gerinc-, ízületi- vagy idegfájdalmak esetén a fájdalomjeleket továbbító érzőidegeket melegítik fel, ezzel hosszú hónapokra vagy akár évekre blokkolják a fájdalomérzetet.
De van még az ultrahang , vagy a mágneses rezonancia képalkotás , ... ezek mind a modern gyógyászat elismert eszközei , ... 
Mégis hogyan alkalmazhatjuk Tesla módszereit , gyógyító frekvenciáit a saját egészségünk érdekében ? ... A legegyszerűbb módszer a frekvencia meditáció .Ennek során egy adott testrészre vagy szervre koncentrálunk , miközben egy specifikus frekvencián rezgő hangot hallgatunk . A test sejtjei természetes módon rezonálnak , a megfelelő frekvenciákkal és fokozatosan visszatérnek az optimális működéshez , ... 
Az orvostudomány mai álláspontja szerint : a frekvencia-meditáció és a Solfeggio-frekvenciák hallgatása kiváló kiegészítő wellness-módszer a mentális ellazulásra és a stressz csökkentésére, de fontos tisztázni, hogy a sejtek „visszahangolásának” elmélete tudományosan nem igazolt, és nem tévesztendő össze a klinikai orvoslásban használt technológiákkal.
Laár András szerint : Tapasztalati átélések alapján megfogalmazva a forrás az a legfontosabb az emberben . Az ember a saját forrását meg kell hogy találja , és így megtalálja a létezés forrását is , ... 
A mentális jóllét és a fizikai egészség megbonthatatlanul összetartozik: a tartós boldogságérzet igazoltan erősíti az immunrendszert, csökkenti a gyulladásokat és védi a szívet. A modern orvostudomány és a pozitív pszichológia (például a híres Harvard-féle boldogságkutatás) egyértelműen bizonyítja, hogy a lelki egyensúly hiánya krónikus stresszhez vezet, ami közvetlenül károsítja a testet.



Nade a mai magyar orvosi ellátás a csőd szelén tántorog , olyan várakozási listák és az időpontok terén olyan elképesztően hosszú időpontokat adnak hogy az egy beteg részére már irreális és  értelmezhetetlen , ... viszont a magán praxisban nincsenek ilyen problémák . De ezt egy kisnyugdíjas vagy egy átlagon aluli nyugdíjas már nem tudja kezelni és ez egyértelműen a komprádor kapitalizmus útja . 
Amikor a rendszer nehézségei miatt az orvosi segítség elérése bizonytalanná válik, a krónikus stressz és a tehetetlenség érzése közvetlenül rontja a mentális és fizikai állapotot. Mivel a rendszerszintű változásokra egyénileg nincs ráhatásunk, a saját egészségünk és lelki békénk védelmében az  ingyenes lehetőségekre érdemes fókuszálni: amit Tesla is javasolt .


Teslának volt egy másik felfedezése mégpedig az hogy az idő nem egy állandó lineáris folyam ahogyan azt általában érzékeljük , hanem sokkal inkább egy frekvencia alapú jelenség . Bizonyos frekvenciák , különösen a 4.50 Hz körüli tartomány képesek megváltoztatni az időérzékelésünket és akár az idő objektív folyását is a közvetlen környezetünkben .


Ez a gondolat rendkívül merésznek tűnhet , de a modern kvantumfizika elméletei már igazolták hogy az idő valóban relatív és a megfigyelő tudatállapota befolyásolhatja annak érzékelését . Tesla olyan eszközöket tervezett amelyek képesek voltak manipulálni magát az időmezőt , bár ezek többsége sosem került nyilvánosságra .
Tesla szerint ha napi rendszerességgel meditálsz a 4,50 Hz frekvencián , miközben tudatosan vizualizálod az időt mint egy rugalmas formálható szubsztanciát , fokozatosan kifejlesztheted azt a képességet hogy lelassítsd vagy felgyorsítsd az idő szubjektív folyását .


Amikor koncentrációra van szükséged lelassíthatod az időérzékelésed , és amikor monoton feladatot végzel , felgyorsíthatod azt .
A mai tudományos álláspont szerint : 
A 4,50 Hz körüli frekvenciák (például meditációs zenék formájában) képesek megváltoztatni a szubjektív időérzékelésedet, mert megnyugtatják az agyat és módosítják a tudatállapotot. Azonban az óra a falon ugyanolyan ütemben ketyeg tovább: a fizikai valóságot és az idő objektív folyását ezek a hullámok nem alakítják át , semmilyen történelmi vagy fizikai bizonyíték nincs arra , hogy Tesla valaha is talált volna módot az idő objektív manipulálására. 
Sok jegyzete elveszett, és élete végén rendkívül különc ötletei voltak (pl. a gondolatok lefényképezése vagy a halálsugár) . A kvantumfizika mai állása szerint a tudatállapotunk nem képes manipulálni a téridő szövetét. A meditáció során az időérzékelés torzulása ez azonban tisztán egy szubjektív, neurológiai illúzió, nem a fizikai idő megváltozása.
Tesla talán legnagyobb és legtitkosabb felfedezése a nullponti energia , vagy másképpen éteri energia ,  kiaknázására vonatkozott , ami mindenütt megtalálható a világegyetemben és potenciálisan végtelen erőforrást jelent , ... A nullponti energiamező a legalacsonyabb frekvencián  rezeg , közel a nullához mégis végtelen potenciált tartalmaz . Tesla szerint az emberi tudat megfelelő tréning után , közvetlenül is képes kapcsolódni ehhez az energiamezőhöz és energiát meríteni belőle . Ez magyarázza a történelem során dokumentált eseteket , amikor jógik és spirituális mesterek , napokig , hetekig , vagy akár hónapokig képesek voltak étel és víz nélkül élni . A nullponti energiához való kapcsolathoz egy különleges meditációs technikát fejlesztett ki . Ebben a gyakorlatban a tudatod középpontját a szívednél lévő energiaközpontba helyezed , majd fokozatosan lelassítod a gondolataid és az érzéseid áramlását , mig el nem éred a majdnem tökéletes nyugalom állapotát . Ebben a rendkívül csendes tudatállapotban kezded érzékelni a nullponti mező finom de mindenütt jelenlévő energiáját és megtanulod hogy hogyan vonzhatod be ezt az energiát a testedbe és az energiarendszeredbe . 


Na most itt álljunk meg egy kicsit , mert a mai vélekedés szerint :
A legfőbb tévedések és cáfolatok : A nullponti energia nem „éter” vagy „lassú rezgés”: A modern kvantumfizikában a nullponti energia létező fogalom (a legalacsonyabb energiaszint, amellyel egy kvantummechanikai rendszer rendelkezhet), de ez egyáltalán nem jelent végtelen , szabadon megcsapolható erőforrást. Ráadásul a kvantumos fluktuációk rendkívül nagy frekvenciájú jelenségek, nem pedig „közel nulla” frekvenciájúak.
Tesla és a spiritualitás: Tesla fizikus és mérnök volt, aki szigorú matematikai és fizikai alapokon dolgozott. Nem fejlesztett ki szívközpontú meditációs technikákat, és nem kapcsolta össze a munkásságát a fényevéssel vagy a jógik misztikus képességeivel. Bár idős korában voltak excentrikus gondolatai és tisztelte a keleti filozófiát (például Swami Vivekanandával is találkozott), elméleteit mindig fizikai gépekre (pl. a Tesla-toronyra) és nem az emberi biológia spirituális átalakítására alapozta.
A fényevés (inedia) biológiai képtelenség: A tudomány és a biológia törvényei szerint az emberi test egy nyitott termodinamikai rendszer. Működéséhez, a sejtek megújulásához és a testhőmérséklet fenntartásához kalorikus energiára (ételre) és vízre van szüksége. Az étel és víz nélküli élet ("fényevés") dokumentált esetei a kritikus vizsgálatok során kivétel nélkül csalásnak vagy súlyos egészségügyi károsodásnak (titkos evésnek/ivásnak, illetve éhezés miatti elhalálozásnak) bizonyultak. Az emberi tudat semmilyen meditációval nem képes fizikai kalóriát vagy vizet előállítani a semmiből.
A mitochondriumok által termelt energia (ATP) és a metabolikus sejtvíz a deutériumcsökkentett víz a belélegzett levegő oxigénjéből és a testzsírból előállított szénhidrát hidrogénjéből van , de ez a tartalék véges , táplálék nélkül ez a folyamat leáll . A mitochondriumok által megtermelt metabolikus deutériumcsökkentett víz , általában naponta 250-300 ml , viszont az emberi test működéséhez kb. 2500 ml vízre van szükség ahhoz hogy a vesék működjenek .
A másik sarkalatos pont a meditáció , ... Egy átlag ember nem képes meditálni , ... ez csak azoknak működik akiknek a szellemi ereje már ott van hogy képesek erre , ... Ezek a technikák csak akkor valósulnak meg ha a transz valamelyik szintjére viszi az embert , - a transz az a módosult tudatállapot , vagy révület - , és ez olyan mintha az észlelésünk átmenne egy másik dimenzióba . Tehát elkezdjük az anyagfelettit , - a transzcendens szó is erre utal - , és ezekkel a technikákkal az emberi tudat valamilyen mértékben , - eltérő mértékben - , de kapcsolatba kerül valamilyen transzcendens minőséggel , ... a lényeg a kapcsolatba lépés .
Ebbe az állapotba kerülni egy erőt próbáló , nem mindennapi feladat , nagyon hosszú gyakorlást igényel , ... A meditációról azt mondják hogy a saját tudatunk középpontjába juttat el , ...
Addig is Daubner Béla : ... az hogy valaki beiratkozik egy hétvégi kurzusra , befizeti a pénzt és azt hiszi hogy meditál , ez butaság , ez átverés , ... Nem meditál , legfeljebb gyakorlatokat végez , ... azért hogy ellazuljon ha jól csinálják , ... azért gyakorol hogy a megszokott gondolkozása mögé menjen és akkor mintha álmodna , szimbolikusan fog gondolkozni , nagyon sok ilyen van , ... - guided meditation , ... vezetett meditációnak hívják - , ez nem meditáció . ez még csak közeledés , ... 
... De ha nem gyakorolok és nem változtatom át az egész hitrendszeremet és kondicionáltságomat , akkor ezek ilyen időnkénti gyakorlások lesznek , ...
Tehát a tudatosságunk ami aktivizálódik , az óriási lesz , ahhoz képest mint amikor a racionális tudatban vagyunk és az a nehézség hogy hogyan hozzuk át ezt a tudatosságot , a racionális tudatba , amikor un. éber állapotban vagyunk . Erre meg kell tanulni a gyakorlatokat , ... ehhez nagyon sokat kell gyakorolni , ...

Én (dr. Daubner Béla ) pl. nem tudom megcsinálni , mert hiába határozom el előtte , hogy ezt megcsinálom , mikor benne vagyok akkor ez nem jön be a tudatomba és elszáll amibe voltam , ... Egy átmeneti állapotba vagyok , most tanulom a jóga nidra-nak ezt a szintjét , ami már egy magasabb szint , hogy ami ott történik , azt tudjam áthozni . Annyi van hogy igy belemegyek ebbe a nagyon kellemes állapotba és ott minden elmegy , tehát benne vagyok a csendbe és hogy ott mi történik bennem ? , ... arról nem tudok , csak utólag . De ha én ezt irányítani tudom , tehát megtanulom azt hogy úgy legyek tudatos ebben , hogy még irányt is adok ennek , akkor ebben a csendben lévő tudatosság kristálytisztán végrehajtja azt a dolgot ami feladat ott van . Visszalép az abszolút tudásból egy kicsit , de a relatív tudásnak egy olyan intenzív szintjét tudod biztosítani , amit racionális tudatban nem tudsz biztosítani . ... Erre végeztek kísérleteket , ezek kísérletileg bizonyított tények , hogy így működik , csakhát nagyon rengeteget kell gyakorolni ahhoz hogy valaki ebbe belekerüljön , elérje ezt az állapotot , ... és ezt tudja használni . ...

Kalo Jenő : Az a gondolat merült fel hogy az ember ezzel a jóga nidra-val kapcsolatot tud-e teremteni a morfogenetikus mezővel ? ; ... ez az egyik . A másik az a svájci részecskegyorsító , ... úgy néz ki hogy Einstein relativitás elmélete megdőlni látszik , merthogy olyan neutrínókat fedeztek fel , amelyek gyorsabbak a fénynél . Namost ez egy érdekes helyzetet eredményez , ... felmerült az a gondolat hogy mit kezdjünk az idő fogalmával ? , ... és itt elhangzott hogy esetleg annyira kitágul a tudat hogy emlékszik előző életekre , ... az nem biztos hogy az előző életemből jön , hanem az lehet hogy az Akashának (mert így is lehet hívni ) , annak a tudatnak a részévé válik és én azt egyszerűen tudatosítom magamon keresztül , mert erre képes vagyok . ... A fizikusok térgörbülettel magyarázzák , hogy valójában ezek egyszerre zajló , tudatsíkok , amelyekbe az ember át tud lényegülni , egyikből a másikba . ... Tehát nem biztos hogy egymásutániságot kell feltételezni , hanem hogy ezek egyszerre zajló folyamatok . ... Vagyis olyan tudáshoz jutottam hozzá ami valahol megvolt és én most birtokolom , és nem a megtanulással jutottam el eddig . ( ...pl. Mátrix-ban , különböző tudást programokat töltenek be úgy mint a karate , helikopter vezetés stb .) ; ... És ezek tényleg bizonyított dolgok , hogy hozzá lehet jutni és lehet aktivizálni , ... Ezeket a dolgokat parapszichológiai jelenségeknek hívják , azért mert a pszichológiába nem illeszthető bele , mert a pszichológia határait lemerevítették és nem tettük átjárhatóvá . És egyre inkább zajlik , hogy ez átjárható lesz és azzal a parapszichológia már pszichológia a lesz . Itt az egész Univerzumnak a működéséből pedig egyre többet ismernek föl , a fizikusok és ezek az ismeretek mint pl. az einsteini relativitás , ami minden ismeretszerzésre érvényes az lehet hogy bizonyos szempontból , tovább fog tágulni , és hozzájönnek újabb ismeretek.
... Az hogy semmi nem igaz amit eddig hittünk , az egyre jobban tágul , és ebből egyetlen lehetőség van a továbbjutásra , ha a felébredést is fölvesszük a programba . ...
Chong An Sunim szerint , ... a fejlődés és a felébredés egyaránt szükséges , ...... ez az intuitív szikra , vagy nem oldod meg azt amit neked elmondtak , de azért böki a csőrödet hogy te ezt nem tudod , mert ahogy hallottad a nyugat az egy tudásra épülő társadalom , ... a kelet az meg valahol az advaita - ra , a nem kettőségre , a nem tudhatóra és a tapasztalatra épülő társadalom . A nyugat még mindig nem látja be hogy a megértés pusztán nem segít , hanem egy nagyon szuk szelete a tortának , és mindenki teljesen bele van szerelmesedve a fogalmi valóságba , hogy az majd megoldja , ... hogyha azt én megtanulom , ... milyen okos leszek , meg milyen jó lesz , de nem lesz , csak okosabb lettél és az érzelmeid elkezdik a gondolataidat masszírozni hátulról .
... '92-ben Los Angelesben egy tudományos ülés után hoztak egy határozatot hogy : Az elme emberi testbe ágyazott , de nem bezárt , - van az aura , az energiák , ezek nincsenek bezárva a testedbe - , emberi kapcsolatokba megjelenő , energia és információ áramlás , ... és ez mindent lefed . A kérdés az hogy milyen az energia és milyen az információ ? Pillanatnyilag a modern orvostudomány a legdurvább , spirituálisnak nevezett energiát , a csi-t sem tudja vizsgálni .
Ha rangsorolni kell , akkor az információ a csúcs . Az energia is fontos de hát egy óriási prána tengerben úszunk itt a teremtett világban , tehát az bőven van , ... hála Istennek a modern tudomány még nem tudja használni , elképzelhető hogy mi lenne , ha ezzel a pszichés tevékenységgel hozzáférhetnének a korlátlan energiához , ... rettentő nagy bajban lennénk . ...

Tesla munkája nem korlátozódott a fizikai valóság manipulálására , mélyen érdekelte a tudat és a frekvenciák kapcsolata is . Felfedezte hogy bizonyos frekvenciák , különösen a 40 Hz körüli tartomány közvetlen hatással vannak a tudatosság szintjére . Ez a frekvencia , amit ma gamma hullámként ismerünk , a legmagasabb szintű kognitív működéssel , a megnövekedett tudatossággal és az un. "flow" állapottal áll kapcsolatban . Tesla rendszeresen használta ezt a frekvenciát hogy fenntartsa az a rendkívüli tisztaságot és kreativitást amely egész munkásságát jellemezte . Állítólag képes volt több napig aludni , majd 23 órát intenzíven dolgozni miközben mindvégig tökéletes koncentrációval és éleslátással rendelkezett . ... Hogyan érhetjük el ezt a tudatállapotot ? ... Ülj le nyugodt környezetben és koncentrálj a légzésedre , amikor elérted a nyugodt meditatív állapotot kezdj el  egy komplex problémán gondolkozni , ... lehet ez egy matematikai feladat , egy kreatív kihívás , vagy egy személyes dilemma . Miközben ezen gondolkozol képzeld el hogy az agyad 40 Hz frekvencián pulzál , mint egy fényes , vibráló energiamező , tartsd fenn ezt a vizualizációt legalább 20 percig . ... Ha rendszeresen gyakorlod ezt a technikát , akkor fokozatosan kifejleszted azt a képességet hogy akaratlagosan belépj a gamma állapotba , amikor csak szükséged van kiemelkedő mentális teljesítményre , vagy különleges kreativitásra . ... 
Tesla felismerései között szerepelt az emberi hangfrekvenciák különleges hatása is , ... különösen bizonyos magánhangzók és mássalhangzók kombinációi képesek manipulálni a fizikai valóság energia mezőit . Ez a felismerés nem volt új , ... az ősi mantrák , kántálások , és szent szövegek is ezen az elven alapultak . Tesla tudományos alapossággal dokumentálta ezeket a hatásokat , ... különösen lenyűgözte az "om" ősi szanszkrit hang , amelyről kimutatta hogy pontosan olyan frekvencián rezeg , amely rezonál a Föld mágneses mezőjével . ... 
Tesla rendkívüliképességekkel rendelkezett a meditációs technikák területén is , ... de a frekvenciákkal való munka nem helyettesíti a tudást és az erőfeszítést , ezek inkább kiegészítik és felerősítik a fizikai síkon tett erőfeszítéseket . ... Ahogy Tesla mondta : A jövő fejlődése és az emberiség sorsa a szabad energia felhasználásában van , ... az igazi bölcsesség nem a tudásban van , hanem a megtapasztalásban rejlik , ... a változás nem kívül kezdődik hanem belül , a tudatosságodban , a gondolkodásodban , az energiádban , ... és nem hiányozhat az Istenben való  Hit és a természet rendjével való szinkronizált együttélés .













































































 

























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése