A tudat művészete a TAN / 4.

 

    Mireisz László : Hogy lehet a buddhizmust a mindennapokban megjeleníteni ? Ahoz hogy a megvilágosodás útjára lépjünk és ezen az úton járjunk nem elégséges az ha valaki a buddhizmust csak úgy felületesen ismeri , és akkor már életre kelti az erőit , összpontosítani kell , tehát ott kell lenni , nem automatikus a dolog . Nagyon fontos hogy gyakorlatokkal , megtámogassuk eztafajta jelenlétet a modern világunkban és a világi létben .

    Mi az a képesség ami kell ahhoz hogy az ember biztonsággal elmondhassa , hogy a buddhizmust megtudta jeleníteni a modern világ mindennapjaiban , e között a szélsőségek között amit a mai világban tapasztalunk ?  

     Laár András : A legelső képesség , ami szükségszerű az a tudatosság ! Szükséges egy olyan szempont fölvétele amely túl van az emberi érzelmeken , gondolatokon és akaratokon . Tehát mint a tapasztaló , érzékelő , tükör tudat állapotból kell kinézni ahhoz hogy a dolgokkal kapcsolatos mentesség megjelenjen az emberben . Mert a mentesség nagyon fontos , a mentesség élménye , mig a jelenségek természetüktől fogva mentesek mindentől , tehát úgyis mondhatjuk hogy üresek . Ezt a tudatnak is meg kell tudnia csinálni magában , ahhoz hogy helyesen lássa a dolgokat . Tehát semmi baj az érzelmekkel , a gondolatokkal , azok vannak . A tudat természetéből fakadó egyes természetes jelenségek , nem kell őket legyőzni , nem kell harcolni , hanem ha nézzük őket , akkor felfedezhetjük a természetüket . A nézés az nem olyan egyszerű dolog , nézni azt hogy mi folyik az emberben . Mert általában a külső benyomások elviszik az embert , magukba azokba a benyomásokba , ahol pont az a külső szemlélő pont ahonnan ezt rendezni lehetne , az tűnik el . Mert az ember önmaga feladja , hiszen belefejel azokba az élményekbe amik itt vannak . Na most nem is ezzel van baj , hanem az elveszítése ennek a pontnak . Pl. egy szörföző aki  a tengernek a nagy hullámain szörfözik , alig látszik ki a hullámok közül és rábízza magát , engedi   hogy vigye a hullám , de mégis tud úgy csinálni hogy őt ne nyelje el . Na most ez a érdekes dolog a Tantrának a lényege , hogy rajta lenni azokon az ügyeken amik épp vannak . De mindig legyen egy pont ahonnan tisztán rálehet nézni , egótól függetlenül , egy tapasztaló szemszögéből . A másik nagyon fontos , hogy a téveszméket kell leépíteni ! Tehát következetesnek kell lenni a téveszmékkel kapcsolatban . Olyan alaptéveszmékre gondok hogy pl. : a dolgok vannak . Ez egy téveszme ! A dolgoknak a léte az nem pont a van-ás , hanem valami hasonló a van-áshoz de pont mire már volna , addigra már múlik el . Tehát nem lehet mondani hogy bármi úgy igazán volna , vagy van . Na most emiatt , mivel ilyen a létezés egész természete , hogy felbukkannak a jelenségek és elenyésznek , ezért az alapvető szemléletben benne kell lennie ennek a változékonyságnak . Tehát  tilos igazából egy buddhistának ragaszkodni egy jelenséghez , bármilyen formában , vagy egy elképzeléshez . .... Folyamatos boldogtalanság fakad abból ha az ember bármihez ragaszkodik , akár bármilyen elképzeléshez . Pl." én a tied , te az enyém", ez a legnagyobb marhaság a világon , amiben már millió /vagy milliárd / ember tönkre ment . A párkapcsolatban azt képzeli az ember hogy a másik az az övé , de közben a másik képzeli azt hogy /aki én vagyok / az az övé . Na most így hogy egymáséi vagyunk , ez nem megy , mert nem egymáséi vagyunk , hanem szövetségben vagyunk , szeretjük egymást . Jó nekünk együtt , hosszan , ezért tervezhetünk is , de ez inkább szövetség . Mert az hogy én a másikat a tulajdonlás elve alapján , befolyásolni akarom , vagy lefaragni róla valamit , ez nem fog menni . Ő maga tiltakozik , ő egy szabad , védtelen lény , ezt nem lehet kívülről  , ez már a második téveszme . Hiszen a jelenségek stabilitásába betekintés az első téveszme , amit a hétköznapokban érdemes feladni , a másik meg ez a tulajdonlás , mert nem lehet . Így a világi dolgok , nemcsak nő , vagy férfi , hanem bármi ami ilyen van-ás ha körbenézünk , azt mind nem lehet tulajdonolni , csak ideiglenesen , vagy megváltozik , eltörik ... tehát folyton folyamatosan megy a szenvedés ha a dolog az enyém . De ha nem az enyém , - mert amúgy senkié - akkor viszont milyen jó hogy van , jobb szemlélni a dolgokat mint becsukott szemmel gubbasztani és nem csinálni semmit , merthogy annyira nem valóságos , tehát akkor már nem is akarunk nézni . ....

    Mireisz László : Az egy nagyon fontos pont hogy az érzékszervi tapasztalásban , millió olyan kihívás van , ... amit nyugodtan nevezhetünk emóciónak = emulvere = kimozdít . Végül is ez a kimozdító erő , arról szól az egész élet hogy érzékelve tapasztaljuk a dolgokat és ezek mind ilyen kimozdító erőként eltávolítanak önmagunktól . Kifelé figyelünk , kívülről akarunk megoldani mindent és ott nem lehet megoldani , ott nem lehet velük semmit se kezdeni . Tehát valóban ez a belső , befelé figyeléses , önkontrollos , önmagunkra állítottság , ez valóban egy olyan kulcs , amivel a mai világban az embereket abba az irányba lehet fordítani hogy nagyobb hangsúlyt helyezzenek a saját megfigyelésükre mint a külső világ általi kihívásoknak való megfelelésre . Akkor valószínűleg azért a modern világban is meglehetne valósítani tudatos állapotokat .

 Laár András : A környezetnek nem érdeke hogy én abban önmagam maradhassak , mert a környezeti hatásoknak pont az az érdekük hogy én ki legyek mozdítva , hiszen oldalról , különböző erők próbálnak rávenni minden dologra hogy én hogy szolgáljam az ő érdekeiket folyamatosan , ... Pl. normális ember nem vásárol chipset , aki tudja hogy ... , de tud olyan helyzet lenni , pl. éhes vagyok , ott van előttem , nincs más csak a chips ... , hát megveszem a fene egye meg . Egy normális ember az ilyet nem csinálja , kell hozzá egy rakás olyan körülmény , .... na és ez az hogy széllel szemben kell menni . A széllel szembe menéshez kell egy bizonyos erős tapasztalás belülről , ... A tapasztalás az az elvonulás , a meditálás , mert ott tapasztalja meg az ember hogy mi az hogy magány , mi az hogy erő , mi az hogy belülről jövő erő , és hullámvölgy és sokminden ...

Mireisz László : A világ az nem segíti azt hogy tudatosak legyünk . ... Az hogy a világban jó , vagy rossz , démoni vagy , isteni , ezek az ellentétek nem is igazak , hanem az igaz  hogy jó az ha nem vagyok mozgatott és démoni az ha mozgatott vagyok . Nagyon rossz dolgok is tudnak mozgatni vagy nem mozgatni és nagyon jó dolgok is tudják ugyanezt . Tehát ezért érvényét veszti az  hogy a világban van jó meg rossz . Mert az nagyon jó hogyha nem mozgat , na de az nem a világ dolga .

Laár András : kétféle igazság van , ....ezek szemponttól függőek , ... az igazságoknak nincs stabilitásuk , vagy nincsen nekik önmaga valóságuk , hanem az össze világban létező igazság az attól függ hogy honnan nézzük és hogy ki nézi. Maga az igazság az üresség természetű , ... minden üresség természetű , nincs neki önmaga-sága , valójában mégis igazságként jelenik meg . Ez a főigazság , ami mindenre igaz és ehhez képest meg az összes   részigazság  szempontoktól függ . Pl. ha nekem kenegetik a lábamat és az nekem jólesik , akkor az jó , de ha én utálom ha kenegetik a lábamat , az akkor rossz , ... Minden belülről fakad , minden megítélés , minden átélés , ... és itt van egy nagy ellentmondás . Ha az ember teljesen , abszolút végigviszi ezt a dolgot , hogy az illúzió , meg  az üresség természete és minden , és visszatekint önmagába , semmi mással nem foglalkozik csak oda be , és nem is engedi hogy azok a képek megjelenjenek , mert hogy csak oda be , akkor az unalmas . Tehát nincs ott semmi amiatt ezt kéne csinálni , ugyanakkor viszont a világban meg ugyanúgy nincsen semmi , ami miatt kéne csinálni . Tehát beleestünk a létezésnek ebbe a furcsa , disszonáns esetébe , hogy csak a peremen jó . Van egy vékony szál amivel az ember kapcsolatban van az önmaga belsőjével , mint egy biztos bázis és ugyanakkor kapcsolatban van az összes jelenséggel , mert hiszen az életnek  a jelenségek a részei . Tehát a tudat , csak attól van tudat hogy van miről tudni , azért ha azon a halvány vezető szálon megyünk az jó .

Mireisz László : A hinduk azt mondják hogy : háromféle tudatállapot van : az ébren lét , az alvás , meg a mély alvás , de az igazság az mindig az átmenetben van , a köztes állapotban , a negyedikben ,.... az pedig a határon van . Ez a tudatállapot a legnehezebb pl . mikor elalszik az ember , ... elaludni tudatosan / azt nem lehet /, ... az a köztes állapot  amikor átesik / a határon , amikor már elaludt egy picit / az ember mert elalszik  . De ugyanígy átesik visszafelé mert felébredni már lehet tudatosan , pl. ha elhatározom hogy 4-kor kelljek fel , akkor fölkelek , nyilván a felébredés az egy tudatos történés . .... Mintha az idő nem is az órában állna , hanem bennünk . .... Mennyire mi határozzuk meg a dolgokat , meg a létet és hogy mennyire ott van önmagunkban a valóság ? ; ... Ha egy  koncepcióval rendelkezem , akkor könnyen tévedhetek annak bizonyításakor , ám ha nem rendelkezem , tévedhetetlen vagyok . ... Ha tudat eltud jutni abba az állapotba hogy olyan mértékben kiüresíti önmagát , hogy nem koncepcionálja a dolgokat , tehát nem mondja azt hogy jó , meg rossz , meg ilyen , meg olyan , meg kell , nem kell , szép , nem szép , stb. Nincs koncepció , akkor végül is azt lehet mondani hogy ez a tiszta  tudat , akkor gyakorlatilag tévedhetetlen . Ott nincs semmiféle előítélet , meg semmiféle olyasmi ami behatárolná a dolgok folyását . Egyébként , ... a taoisták azt mondják hogy a nem cselekvő cselekvés előtt : hagyd hogy minden magától alakuljon , mert az ég akarata az úgy tud megvalósulni , ha az ember a saját akaratát legyőzi . Tehát ha nem akar semmit , akkor az ég akarata a legjobbat megteremti . Az a legjobb létezési mód amiben nem akarunk semmit . Holott a világ pont ennek az ellentéteit generálja és azt mondja hogy tegyél meg mindent azért hogy neked jó legyen és azért is harcolj és küzdj és kaparj .... és vedd el tőle , és stb. ; Ez a világ mechanizmusa és pont ellentétesen működik a dolog , tehát ha valaki eljut odáig hogy elengedi ezt , és azt mondja , mint a kereszténységben hogy : "legyen meg a Te akaratod", akkor jól tud alakulni .

 Hagyni kell hogy a dolgok úgy szépen a maguk természetes arcát hozzák és nekünk arra kell törekednünk hogy lehetőleg ne legyenek bennünk mindenféle koncepciók és előítéletek , meg mindenféle dolog , mert akkor kiderülhet hogy igazából véve nem is a világ rossz .  

 Laár András : A rossz , meg a jó , ... hétköznapi szintre vetítve , hogyan lehet , milyen tudati mozdulattal lehet megvalósítani , így a világot nézve , .... Teljesen lehet úgy nézni a világot mint egy filmvetítést , amiben én is benne vagyok mint rendező , meg színész , meg néző , egyszerre , de közben a többiek is . Gyakorlatilag a jelenségek folynak egy nagy vetítővásznon és kb. olyan mint egy háborús film és közben hatalmas durranások vannak de a vetítővászon nem karcolódik meg . Ezt az állapotot , tehát úgy nézni a dolgokat hogy tudjuk hogy ez valójában a tudatnak azt a szemlélő , végső éber szemlélő önmagát , amit nevezzünk tapasztaló éberségnek , azt nem bántja hogy mi van a tapasztalásban , hanem csak nézi , .... Ebben a pillanatban minden olyan könnyűvé válik , mint amilyen könnyű valójában , igazából ezek könnyű dolgok , mert múlnak el és igazi súlya nincs semminek . ... Ekkor lehet azonban a filmnek megfelelően cselekedni , ....csak nem kell olyan nagyon rágörcsölni . .... Itt csapódik le a buddhizmus lényege , ez pedig a középút !  Ez az alapja mindennek , innen indul ki az egész . .... A középút az nekünk is olyan , mint leendő Buddhák ,  ha már azt megértjük hogy középút , azzal megteremtjük a lehetőséget a felébredéshez és az pedig a középutat fogja tanítani . Maga a felébredés mondja nekünk hogy mindig , mindenhez képest a középen van az igazság .

Mireisz László : Hogy tudom én ezt a középutat megvalósítani ? ; hogy minél jobban betudjam építeni az életembe , mert pusztán csak elfogadni az igazságát az kevés , hogy lehet ezt valóságossá tenni ? Mit kövessenek a keresők ?; mi legyen számukra a vezérelv ? ; mi a legjobb technika arra hogy a közepet megtaláljuk ?

Laár András : Tapasztalatot kell szerezni a tudatnak a legbelső nyugodt állapotáról . Pl. a hullámzó tenger , de ha lejjebb megyünk és minél lejjebb annál nyugodtabb vagy pl. a légzéstechnika amely olyan mint egy kapaszkodó zsinór amit a búvárok fognak mikor egyre mélyebbre ereszkednek , ... na most ilyen zsinór a légzés . Ha az ember a légzését figyeli és csak egyszerűen figyeli , minden kilégzésnél még egy kicsit jobban figyel , akkor kiderül hogy minden egyes kilégzésnél egyre mélyebbre lehet menni , a tudatnak a saját tengerébe , saját mélységébe . H az ember megtanul ebben az állapotban időzni , és újra és újra belemegy ebbe az állapotba , akkor ez egy állandó tudássá válik benne . Még akkor is a tapasztalás életben tartja , - egy régebbi tapasztalás - , amikor éppen zűrzavar van . Annak a mélységnek a birtokában ránézve arra a zavarodottságra , akkor már megvan , pont az a közép . Ha tudok arról a mélységes nyugalomról ami bennem van , az már automatikusan egy kimozdító erőhöz  képest , örök visszahoz , tehát ezt a gyakorlást tudom idemondani , ami a tapasztalás része . Meg kell tapasztalni azt a tudatállapotot ami egyébként van , csak újra és újra benne , ... A másik rész pedig hogy legyünk éberek abban a tekintetben hogy legyen egy ilyen felállított / figyelmeztető / mutatóujj a fejünkben , amikor valami nagyon valami , ... tehát ha valami óriási , hatalmas szerelem , ott egy picit álljunk meg és egy picit oldalról nézzük rá , vagy valami hihetetlen düh , amikor valaki minket nagyon megsért , akkor is álljunk meg egy picit . És ez a figyelem , ... a gyakorlat nagyon jó amit düh ellen használok , .... a düh nem állja ki a figyelem próbáját , ha megvizsgáljuk hogy ez tulajdonképpen hogy néz ki , hol található ? ; milyen a formája , színe , állaga , stb. ; a vizsgálat végére eltűnik . És mindennel így vagyunk , a figyelem próbáját nem állja ki semmi . És hogy ha az ember odanéz , akkor már jó .

Mireisz László : ... a lényeg az hogy először a testet megfigyelni , aztán a légzésen keresztül beljebb , akkor az érzeteket megfigyelni , akkor rákérdezni , akkor rájön az ember hogy akkor eltűnik , akkor a gondolkodást megfigyelni , akkor még mélyebben , akkor a vágyakat , akkor az indítékokat . Ha a tantra síkján mozgunk akkor is ezek az alapvető dolgok , ... a belátás gyakorlása , ... amikor közömbösíti az ember ezeket az elemeket , ....ez a fajta felismerés és rálátás , .... a világ legzavarosabb szituációjában is azonnal tud működni . Tehát ez olyan eszköz , amihez bármikor hozzá lehet nyúlni , azonnal működik . Nem kell ahhoz bent ülni egy sötét szobában lecsukott szemmel , hanem autóvezetés közben is , vagy bármikor képes az ember az önmagában lévő negatív dolgokat lefülelni . ...  A Tantrának a legalapvetőbb gyakorlata az hogy hogyan tudjuk ezeket a negatív dolgokat áttranszformálni magasabb erőkké . Mert ok. hogy van egy düh , ... a válasz az rá hogy megfigyeljük hogy milyen , kerek ,szögletes , ilyen , olyan , stb. és ezzel tulajdonképpen minél jobban keressük , annál jobban nincs . És akkor csak úgy felsorolásképpen : a tompaságot hogyha megfelelő intenzitással tudjuk szemlélni , akkor egyszerűen felragyog benne egy Buddha , vagyis kiderül hogy annak tulajdonképpen Buddha-természete van . A tompaság átváltozik egy Buddha-természetű pozitív erővé , energiává , olyan erővé , ami azonnal , mintegy megvilágosító erő , a segítségünkre van . Vagy a gyűlölködés ... a tükörbölcsességé , vagy a gőg átváltozik , .... az azonosság bölcsességévé . Tehát amikor gőgösek vagyunk és ezt észrevesszük akkor rájövünk arra a rokonságra , ami van közöttünk , emberek között , .... de abba a pillanatba hogy a gőgöt észrevettük , az azonosság bölcsessége feléled és megjelenik , ... vagy a vágyakozás valamire és a vágyat észrevesszük , akkor megjelenik ... a megkülönböztető bölcsesség és akkor bölcsen megtudjuk különböztetni a dolgokat egymástól , tehát felébred egy buddhai képesség és akkor ne hagyjuk ki az irigységet , amit ha észreveszünk az egy másik buddhai képességet ébreszt fel . .....

Valóban igaz az hogy a szenvedések azok ilyen alakító erők és hol billen át az amikor azt mondhatjuk hogy az illető egy jó úton jár ? 

Laár András : Hát igen , ha valaki a mai .... ritmustól el tud távolodni már , érzékeli hogy ezek nem ilyen anyagi alapú dolgok , az már egy jó lépés . Tehát érzékeli a létezésnek ezt a tudattól függő természetét , ... itt a határ . 

Ha tudattól függő , akkor a tudatot lehet művelni , ... A keresztény vallás gyakorlatában , a Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatai majdhogynem buddhista módon állnak az egészhez , nagyon erős önmaga felé forduló figyelemmel gyakorolnak . 

Mireisz László : Vagy Keresztes Szent János : A lélek sötét éjszakája című munkájában azt mondja hogy ha az érzéseket , a gondolkodásbeli dolgokat , és a vágybeli dolgokat , át lehet alakítani hit , remény , szeretetté , .... ezek lelki folyamatok , végül is ezek vagyunk , ezeket át lehet alakítani úgy hogy ezekből hit , remény és szeretet legyen . Az érzetekből , hit , a gondolatokból a remény és a vágyakból a szeretet . ... A vallások mindegyike arra próbálja rávenni az embereket hogy alakítsák át a tudatiságukat hogy ne maradjanak benne abban a hétköznapi lelkiállapotban amiben kiszolgáltatottan szenvednek . A buddhizmus viszont klasszikusan ... az a vonal amely célirányosan a tudat fejlesztésére vonatkozik , .... azt tűzi ki hogy a tudat minél magasabb , tisztább , rendezettebb , állapotba kerüljön és ez az embernek ez a belső útja és ezt tűzi ki ... - Mindennapi buddhizmus– Mireisz László és Laár András beszélgetése (1. rész) - alapján 

a TAN

 A harmadik nemes igazság

Mi a nirvána? • A nyelv és az abszolút igazság • A nirvána definíciói •A nirvána nem negatív • A nirvána mint az abszolút igazság • Mi az abszolút igazság?• Az igazság nem negatív • A nirvána és a szamszára • A nirvána nem eredmény • Mi van a nirvána utána? • Pontatlan kifejezések • Mi történik az arahanttal a halál után? • Ha nincs én, ki éri el a nirvánát?•Nirvána ebben az életben

Niródha: A dukkha megszűnése

A harmadik nemes igazság az, hogy a szenvedéstől, a dukkha folytonosságától meg lehet szabadulni. Ez a dukkha megszűnésének nemes igazsága (dukkhaniródha-arijaszaccsa); ez a megszűnés a nibbána, ismertebb, szanszkrit nevén a nirvána.
Ahhoz, hogy a szenvedés megszűnjék, teljesen el kell távo-lítanunk a dukkha fő gyökerét, azaz a vágyakozást, a szomjat (tanhá), amelyről korábban beszéltünk. A nirvánát ezért úgy is nevezik: tanhakkhaja, „a vágyakozás megszűnése”.
Ezen a ponton felmerül a kérdés: mi a nirvána? Ennek az igen természetes és egyszerű kérdésnek megválaszolására köteteket írtak; egyre többet és többet, és ezzel, ahelyett, hogy rávilágítottak volna a kérdésre, még inkább megzavarták az olvasókat. Az egyetlen értelmes válasz az, hogy a kérdés szavakkal nem válaszolható meg teljes mértékben és kielégítően, mivel az emberi nyelv túlságosan szegényes ahhoz, hogy kifejezze az abszolút igazság, a végső valóság, azaz a nirvána természetét.
A nyelvet az emberek azért hozták létre és azért használják, hogy kifejezhessenek olyan dolgokat és fogalmakat, amelyeket érzékszerveikkel tapasztalnak. Az olyan transzcendens tapasztalás, mint például az abszolút igazság, nem tartozik ebbe a kategóriába; ez a tapasztalat tehát nem foglalható szavakba, ahogy például a halaknak sincs szavuk arra, hogy milyen a szárazföld. Van egy példázat, amely szerint a teknősbéka kimászik a partra, majd visszatér a tóba, és elmondja barátjának, a halnak, hogy nemrég a szárazföldön sétált. Úgy érted, úsztál? – kérdezi a hal. A teknős megpróbálja elmagyarázni, hogy a földön nem lehet úszni, mivel szilárd és éppenséggel járnak rajta. De a hal csak erősködik, hogy ilyen dolog nincs, hogy a föld szükségszerűen folyékony, mint a tó, hullámzik, és lehet benne úszkálni.
A szavak jelképek, amelyek a számunkra ismert dolgokat és fogalmakat szimbolizálják, de még a hétköznapi dolgok valódi természetét sem fejezik ki, és nem is fejezhetik ki. Ami pedig az igazság megértését illeti, a nyelv csalóka és félrevezető. A Lankávatára-szútra ezért mondja, hogy a tudatlan ember úgy ragad bele a szavakba, mint az elefánt a sárba.
Mindazonáltal szükségünk van a nyelvre. De ha a nirvánát pozitív terminusokkal, állításokkal írnánk le, akkor valószínűleg azonnal elkezdenénk ragaszkodni egy, az adott kifejezésekkel kapcsolatos elgondoláshoz. Ezek pedig távol vannak az igazságtól. A nirvánáról ezért általában tagadó kifejezésekkel beszélne – ez talán kevésbé veszélyes: tan hakkhaja (a szomj megszűnése), aszankhata (nem összetett, feltételekhez nem kötött), virága (a vágyakozás hiánya), niródha (megszűnés). Az alábbiakban tekintsük át a nirvána néhány leírását és definícióját az eredeti páli szövegek alapján.
„Éppen ennek a szomjnak (tanhá) teljes megszűnése, feladása, elhagyása, az attól való szabadulás, elválás.”
„Minden feltételekhez kötött dolog lecsendesítése, minden szennyeződés elhagyása, a szomj elmúlása, a vágytalanság, a megszűnés, a nibbána.”
„Bhikkhuk, mi az abszolút (aszankhata, feltételekhez nem kötött)? Bhikkhuk, a vágy megszűnése (rágakkhajó), a gyűlölet megszűnése (dószakkhajó), a tévképzetek megszűnése (móhakkhajó). Szerzetesek, ezt nevezik az abszolútnak.”„Rádha, a szomj megszűnése (tanhakkhajó) a nibbána.”
„Bhikkhuk, minden, feltételhez kötött vagy feltételhez nem kötött dolog között a vágytalanság (virága) a legkiválóbb. Ez az önhittségtől mentesség, a szomj vége, a ragaszkodás teljes eltávolítása, a folytonosság elmetszése, a szomj (tanhá) elmúlása, a vágytalanság, a megszűnés, a nibbána.”Amikor egy paribbádzsaka (szanszkrit: parivrádzsaka) megkérdezte Száriputtától, a Buddha egyik fő tanítványától, hogy mi a nibbána, Száriputta olyan meghatározást közölt, amely azonos az aszankhata azon definíciójával, amelyet a Buddha adott (lásd fent): „a vágy megszűnése, a gyűlölet megszűnése, a tévképzetek megszűnése.” „A ragaszkodás öt halmaza iránti vágyakozás és sóvárgás megszűnése: ez a dukkha megszűnése.”

"A szamszárikus létesülés megszűnése (bhavaniródha) a n i b b á n a .”
A Buddha a nibbánáról ezt is mondja:„Bhikkhuk, van az, ami nem keletkezett, létre nem jött és feltételekhez nem kötött. Ha nem lenne az, ami nem keletkezett, létre nem jött és feltételekhez nem kötött, akkor nem lenne menekvés attól, ami keletkezett, létrejött és feltételekhez kötött. Ám mivel van az, ami nem keletkezett, létre nem jött és feltételekhez nem kötött, van menekvés attól, ami keletkezett, létrejött és feltételekhez kötött.”
„Itt a négy elemnek – a szilárdságnak, folyékonyságnak, hőnek és mozgásnak – nincs helye; a hosszúság és szélesség, a finom és durva, a negatív és pozitív, a név és forma mind megszűnik; ott nincs sem ez a világ, sem a másik, nincs jövés, menés, állás; nincs sem születés, sem halál, sem érzék tárgyak.”
Mivel ezek a megfogalmazások a nibbánát negatív, tagadó terminusokkal írják körül, sokaknak az a téves elképzelése, hogy a nibbána negatív jelenség, és az önmegsemmisítést, az én megsemmisülését jelöli. A nibbána azonban semmiképpen sem lehet az én megsemmisülése, hiszen nincs én, ami megsemmisülhetne. Ha valami megsemmisül, az az én illúziója, tévképzete.
Nem helyes azt mondani, hogy a nibbána negatív vagy pozitív. A negatív és a pozitív relatív fogalmak, és a kettősség világához tartoznak. Ezek a kifejezések nem vonatkoztathatók a nibbánára, az abszolút igazságra, amely túl van a kettősségen és a relativitáson.
A negatív, vagyis tagadó kifejezés nem feltétlenül jelenti azt, hogy az általa jelölt állapot is negatív. Az „egészség”-et jelentő szanszkrit árógja és páli áróga egyaránt negatív kifejezés, amelynek szó szerinti jelentése: „a betegség hiánya”. Ennek ellenére az áróga mint állapot korántsem negatív. A „halhatatlan” (szanszkrit: amrita, páli: amata) – a nibbána egyik szinonimája – szintén negatív kifejezés, de nem negatív állapotot jelöl. A negatív értékek tagadása nem negatív. A nirvána egyik jól ismert szinonimája a szabadság (páli: mutti, szanszkrit: mukti). Senki nem gondolja úgy, hogy a szabadság negatív dolog. Pedig a szabadságnak is van egy negatív, tagadással kapcsolatos aspektusa: a szabadság minden esetben megszabadulás valamitől, ami gátol, rossz, negatív. A szabadság maga azonban nem negatív dolog. A nirvána, a mutti vagy vimutti, az abszolút szabadság tehát szabadság minden rossztól, szabadság a sóvárgástól, a gyűlölettől és a tudatlanságtól, szabadság mindattól, ami a kettősséghez, a relativitáshoz, az időhöz és a térhez köthető.
A Maddzshima-nikájában található Dhátuvibhanga-szutta segítségével némileg megérthetjük a nirvánát mint abszolút igazságot. Ezt a rendkívül fontos tanítást a Buddha a már említett Pukkuszátinak adta, akiről ott, a fazekas fészerében, úgy látta, hogy értelmes és törekvő ember. A szutta vonatkozó részei a következőképpen foglalhatók össze:
Az ember hat elemből áll: szilárdságból, folyékonyságból, hőből, mozgásból, térből és tudatosságból. Ezeket vizsgálva úgy találja, hogy közülük egyik sem „enyém”, „én” vagy „az én énem”. Megérti, hogy a tudatosság, valamint a kellemes, a kellemetlen és a semleges érzetek hogyan tűnnek fel és tűnnek el. A tudás következtében tudata megszabadul a ragaszkodástól. Ekkor az ember megtalálja magában
a tiszta egykedvűséget (upekkhá), amelyet aztán bármely magasrendű szellemi állapot elérésére irányíthat, és tudja, hogy ez a tiszta egykedvűség hosszú ideig megmarad. Ám akkor ezt gondolja: „Ha e tiszta egykedvűséget a végtelen tér birodalmára irányítom, s kifejlesztem azt a tudatállapotot, amely ezzel összhangban áll, akkor az egy tudati képződmény (szankha-tam). Ha e tiszta egykedvűséget a végtelen tudatosság birodalmára irányítom..., a semmi birodalmára irányítom..., a sem-tudatosság-sem-nem-tudatosság birodal mára irányítom..., s kifejlesztem azt a tudatállapotot, amely ezzel összhangban áll, akkor az egy tudati képződmény.” Azután tudatilag nem hozza létre sem a folytonosságot és a létesülést (bhava), sem a megsemmisülést (vibhava), és nem is akarja ezeket.
És mivel nem hozza létre és nem akarja a létesülést vagy a megsemmisülést, semmihez sem kötődik a világon; mivel semmihez sem kötődik a világon, nem aggodalmaskodik; mivel nem aggodalmaskodik, teljességgel nyugodt („odabent teljesen ellobbant”, paccsattam jéva parinibbájati). És tudja: „Nincs több születés; a tiszta élet immár tökéletes; amit meg kellett tenni, elvégeztetett; nincs
már több teendő.”
Amikor ez az ember kellemes, kellemetlen vagy semleges érzetet tapasztal, tudja, hogy az adott érzet mulandó, hogy nem köti őt, és hogy szenvedélymentes a tapasztalása. Bármi is legyen az az érzet, ez az ember úgy tapasztalja meg, hogy nem kötődik hozzá (viszamjuttó). Tudja, hogy minden érzet elnyugszik majd a test széthullásakor, ahogy a lámpa lángja is kialszik, amikor elfogy az olaj és elég a kanóc.
„Ezért, bhikkhu, az, aki mindezzel megáldott, abban az abszolút bölcsesség van jelen, mivel a minden dukkha kialvására vonatkozó tudás az abszolút nemes bölcsesség.
Ez a szabadulás – melynek alapja az igazság – rendíthetetlen. Bhikkhu, ami nem a valóság (mószadhamma), az hamis; ami valóság (amószadhamma), az a nibbána, az igazság (szaccsa). Ezért, bhikkhu, abban, aki mindezzel megáldott, ez az abszolút igazság van meg. Mert az abszolút nemes igazság (paramam arijaszaccsam) a nibbána, a valóság.”
A Buddha másutt egyértelműen az igazság szót használja a nirvána jelölésére: „Megtanítom nektek az igazságot és az igazsághoz vezető ösvényt.”
Egyértelmű, hogy itt az igazság a nirvánát jelenti.
Mármost, mi az abszolút igazság? A buddhizmus szerint az abszolút igazság az, hogy a világon semmi sem abszolút, hogy minden relatív, feltételekhez kötött és mulandó, és hogy sem belül, sem kívül nincs olyan változatlan, örökkévaló, abszolút lényegiség, amit énnek, léleknek vagy átmannak nevezhetnénk. Ez az abszolút igazság. Az igazság sosem negatív, jóllehet létezik a „negatív igazság”, mint népszerű kifejezés. Amikor az ember belátja ezt az igazságot – vagyis a dolgokat úgy látja, ahogy valóban vannak (jathábhútam), tévképzetek és tudatlanság (aviddzsá) nélkül–, akkor a sóvárgás vagy szomj megszűnik (tanhakkhaja): ez a dukkha megszűnése (niródha)
, ami nem más, mint a nirvána. Ezen a ponton érdemes felidéznünk azt, hogy a mahájána szerint a
nirvána nem különbözik a szamszárától.
Ugyanaz a dolog lehet szamszára vagy nirvána – attól függ, hogyan tekintünk rá: szubjektíven vagy objektíven. Ez a mahájána elgondolás valószínűleg a fentebb már említett eredeti théraváda páli szövegekben található elgondolásokból alakult ki.
Nem helyes úgy gondolni, hogy a nirvána a sóvárgás megszűnésének természetes következménye. A nirvána semminek sem a következménye. Ha következmény lenne, akkor olyan eredmény lenne, amely okból jött létre. Ebben
az esetben a nirvána szankhata, azaz létrejött, feltételekhez kötött lenne. A nirvána sem ok, sem következmény: túl van ezeken. Az igazság nem eredmény vagy következmény. Nem jön létre; nem olyan, mint a misztikus, spirituális tudatállapotok, például a dhjánavagy a szamádhi.
Az igazság van. A nirvána van. Egyetlen dolgot tehetünk: megláthatjuk, beláthatjuk. Van ösvény, amely a nirvána belátásához vezet. Azonban a nirvána nem eredménye ennek az ösvénynek.
Az ember egy ösvényen eljuthat a hegyhez, de a hegy nem az ösvény eredménye vagy következménye. Láthatja a fényt, de a fény nem annak következménye, hogy képes látni.
Gyakran teszik fel a kérdést: mi van a nirvána után? Ez a kérdés fel sem merülhet, hiszen a nirvána a végső igazság.
Ha pedig a végső, akkor nem lehet semmi utána; ha lenne valami a nirvána után, akkor az lenne a végső igazság, nem pedig a nirvána. Egy Rádha nevezetű szerzetes egyszer ezt a kérdést tette fel a Buddhának kissé más formában: „mi a nirvána célja?” A kérdés feltételezi, hogy a nirvánának van valami célja. A Buddha ezért így válaszolt: „Rádha, ez a kérdés nem tartozik a tárgyhoz. Az ember úgy éli a szent életet, hogy a nirvánába (az abszolút igazságba) veti bele magát, s ez a cél, a végső cél.”Az olyan, gyakran előforduló, pontatlanul megfogalmazott kijelentések, mint például az, hogy „a Buddha halála után belépett a nirvánába vagy a parinirvánába”, sok fantáziadús találgatásra adnak okot.
Ha azt halljuk, hogy „a Buddha belépett a nirvánába vagy a parinirvánába”, akkor úgy gondoljuk, hogy a nirvána egyfajta állapot, birodalom vagy helyzet, amelyben van bizonyos formájú létezés, s ezért a nirvánát a „létezés” szó általunk ismert jelentéseinek keretein belül próbáljuk elképzelni. A „belépett a nirvánába” gyakran használt kifejezés, amelynek az eredeti szövegekben nincs megfelelője, egyszerűen nem létezik. Van egy szó, a parinibbutó, amely a Buddha halálát jelöli, vagy egy olyan arahantét, aki elérte a nirvánát, csakhogy nem jelenti azt, hogy „belépett a nirvánába.” A parinibbutó egyszerűen annyit tesz: „teljesen kihunyt, teljesen kialudt, teljesen ellobbant”, mivel a Buddha vagy egy arahant a halála után nem létesül újra.
Felmerül egy másik kérdés: mi történik a Buddhával vagy egy arahanttal a halál, a parinirvánaután? Ez a kérdés a megválaszolatlan kérdések egyike (avjákata). Amikor a Buddha erről beszélt, jelezte, hogy nem áll rendelkezésünkre olyan szó, amely kifejezné, hogy mi történik az arahanttal a halál után. A Vaccsha nevezetű paribbádzsaka kérdésére adott válaszában a Buddha kijelentette, hogy az olyan kifejezések, mint a „született” vagy „nem született”, nem használhatók az arahant esetében, mivel mindazok a dolgok (az anyag, az érzés, az észlelés, a késztetések, a tudatosság), amelyekhez az
olyan szavak kapcsolódnak, mint például a „született” vagy „nem született”, teljességgel megszűntek, és az illető halála után többé soha nem jelennek már meg.
Az arahantot a halála után gyakran hasonlítják a tűzhöz, amely kialudt, miután elfogyott a tűzifa,vagy a mécses lángjához, amely ellobban, ha elég a kanóc és elfogy az olaj.
Ezen a ponton világosan és teljesen egyértelműen kell látnunk, hogy nem a nirvánát hasonlítják az ellobbant tűzhöz vagy lánghoz, hanem az öt halmazból álló „lényt”, aki megvalósította a nirvánát. Ezt hangsúlyozni kell, mivel sokan – köztük kiváló tudósok is – félreértik és félreértelmezik ezt a hasonlatot, és úgy vélik, hogy a nirvánára vonatkozik.
Csakhogy a nirvánát sosem hasonlítják kialudt mécseshez vagy tűzhöz.
Van egy másik kérdés, amelyet igen gyakran feltesznek: ha nincs én, nincs átman, akkor ki valósítja meg a nirvánát? Mielőtt a nirvánáról beszélnénk, kérdezzük meg, hogy ki az, aki most azt gondolja: „ha nincs én”? Láttuk korábban, hogy a gondolat az, ami gondol, hogy a gondolat mögött nincs senki, aki gondolja. Ugyanígy, a bölcsesség (pannyá), a felismerés az, ami felismer. A felismerés mögött nincs én. A dukkha eredetének tárgyalásakor láttuk, hogy mindenben – legyen bár lény, tárgy vagy rendszer –, amelyre jellemző a keletkezés természete, megvan a megszűnés, pusztulás természete avagy csírája. Mármost, a dukkhában, a szamszárában, a folytonosság körforgásában megvan a keletkezés természete; következésképpen a megszűnés természetének is benne kell lennie. A dukkha a szomj (tanhá) következtében jön létre, és a bölcsesség (pannyá) következtében szűnik meg. Ahogy már szóltunk róla, a szomj és a bölcsesség egyaránt az öt halmazon belül van.
Tehát keletkezésük és megszűnésük csírája egyaránt az öt halmazban található. Ez a Buddha egyik igen jól ismert kijelentésének valódi értelme: „mondom: ebben a hat ölnyi emberi testben van a világ, a világ keletkezése, a világ megszűnése és a világ megszűnéséhez vezető út.”
Ez azt jelenti, hogy a négy nemes igazság az öt halmazon belül – azaz bennünk – van. (Ebben a szövegrészben a Buddha a dukkha helyett a „világ” jelentésű lóka szót használja.) Ebből többek között az következik, hogy nincs olyan külső erő, amely a dukkha keletkezését és megszűnését okozná.
Amikor a bölcsességet az ember kifejleszti és ápolja a negyedik nemes igazság szerint, akkor ez a bölcsesség látja az élet titkát, a valóságot: azt, ahogyan a dolgok vannak.
Amikor a titokra fény derül, amikor az igazság látható lesz, minden olyan erő, amely lázasan fenntartja az illúziótermészetű szamszára folytonosságát, elcsendesül, és már nem tud újabb karmát létrehozni, mivel nincs több tévképzet, és megszűnt a folytonosság iránti sóvárgás, szomj. Olyan ez, mint amikor az elme kigyógyul valamilyen betegségből, amikor a betegség oka vagy titka feltárul a beteg előtt.
Szinte minden vallás úgy tartja, hogy a legfőbb jót az ember halála után érheti csak el. Azonban a nirvána már ebben az életben megvalósítható; nem kell várnunk addig, amíg meghalunk.
Az, aki felismerte az igazságot, megvalósította a nirvánát, a legboldogabb lény a világon. Szabad. Nincsenek komplexusai, rögeszméi, nincsenek benne azok az aggályok és gondok, amelyek a többieket gyötrik. Szelleme tökéletesen egészséges. Nem bánkódik a múlt miatt, nem álmodozik a jövőről. Teljes mértékben a jelenben él.
Ezért a dolgokat a lehető legtisztább értelemben élvezi, mindenféle projekció nélkül. Ez az ember boldog, öröme kitörő, élvezi az életet magát, érzékei nyugodtak, nincs benne aggodalom, nyugodt és békés.
Nincs benne önző vágy, gyűlölet, tudatlanság, önhittség, gőg, sem semmi más „szennyeződés”, ezért tiszta és szelíd, s egyetemes szeretet, együttérzés, kedvesség, megértés és elfogadás jellemzi. A lehető legtisztább módon szolgálja a többieket, mert nem gondol magára.
Semmit sem nyer, semmit sem halmoz fel, szellemi értelemben sem, mert nincs meg benne az én tévképzete, és nem szomjazik a létesülésre.
A nirvána túl van minden kettősségen és relativitáson; következésképpen a jó és rossz, a helyes és helytelen, a létezés és nemlétezés fogalmain is túl van. Ebben az esetben a boldogság (szukha) kifejezés is – amelyet a nirvána leírására használnak – teljesen mást jelent. Száriputta egyszer ezt mondta:
– Barátom, a nirvána a boldogság! A nirvána a boldogság!
Akkor Udáji megkérdezte:
– De barátom, Száriputta, miféle boldogság lehet ott, ahol nincs érzet?
Száriputta igen filozofikus, a hétköznapi gondolkodáson túlmutató választ adott:
– Éppen az a boldogság, hogy nincs érzet.
A nirvána túl van a logikán és az érvelésen (atakkáva-csara).
Nem számít, mennyi ideig folytatunk spekulatív jellegű vitát – gyakran fölösleges intellektuális időtöltésként – a nirvánáról, vagy a végső igazságról, vagy a valóságról, ezen a módon sosem érthetjük meg. Az óvodás kisgyereknek nem érdemes megvitatnia a relativitáselméletet, de ha később türelmesen és szorgalmasan tanul, akkor egy nap megértheti. A nirvánát „a bölcseknek magukban
kell felismerniük” (paccsattam véditabbó vinnyúhi).
Ha türelmesen és kitartóan járjuk az ösvényt, ha elszántan fejlődni akarunk és meg akarunk tisztulni, és ha megvalósítjuk a szükséges szellemi haladást, akkor a nirvánát egy nap saját magunkban fedezhetjük fel, mégpedig anélkül, hogy rejtélyes és fellengzős kijelentésekkel terhelnénk magunkat.
Kezdjünk tehát a nirvána felismeréséhez vezető ösvény-nyel foglalkozni .