Új alkímia - jegyzet
AZ ALKÍMIA KÓDJÁNAK FELTÖRÉSE
04. Az emberben élő három tudat.
A következő lépés a saját emberi mivoltunknak az átlátása , test , lélek , szellem , mik is ezek pontosan ?
Az alkímia legfontosabb tanítása , ez a Test , Lélek , Szellem , hármasság tana . Ez mára már közhelyes lett , de ez a hermetikából származik és többezer éves, innét vette át a mai ezotéria *, de itt elég nagy zűrzavar van .
* Az ezoterika a 19. századtól a teozófia és az okkultizmus gyűjtő megnevezése. Újra-felfedezéséről körülbelül az 1960-as évektől kibontakozó New Age (Új Korszak) mozgalom keretében beszélhetünk. Az ezoterika egy olyan út, amelyen járni kell, és amely vezet valahová. Ezt a célt így szokták megnevezni: a kozmikus tudat elérése, megvilágosodás, az emberi teljesség elérése, Istennel való egyesülés stb. Ezen az úton tapasztalások révén ismerjük fel önmagunkban és a világban az egyetemes törvényeket. Az ezoterikus tanítások háttere, közege mindig vallásos volt. Az ezoterika tudás, de nem ismeret. Ez a tudás tapasztalatból származik, ami nem átadható. Az ismeret könnyen átadható, akár nagyobb tömegeknek is. A tapasztalat nem, mivel az egyéni megélésből származik. Ezért jellemző az ezoterikus tudásra az, hogy aki megtapasztalta, az tudja, aki csak olvasott róla, az nem. Az ezoterikus tanítások mindig megkövetelik a megszokott életmód megváltoztatását, hiszen az elsajátított szellemi törvényeket a gyakorlatban kell alkalmazni. Ellenkező esetben nincs sok értelme. Az ezoterika nézete szerint a világban kettősség, polaritás uralkodik, ahol az erők egymásnak feszülnek, egymás ellen harcolnak; amely a jó és rossz örök harcáról szól, ahol az egyik meg akarja semmisíteni a másikat. Mivel azonban a fény nem lehet árnyék nélkül, az egyik pólus nem létezhet a másik nélkül, így ez a megsemmisítés soha nem sikerülhet. Az ezoterikus tanítások szerint az ember és a világ eredetileg tiszta szellemi állapotban volt egységben. Ez az állapot később megtört, és minden szinten lefokozódott, így jött létre a polaritás világa. Az ezoterikus gondolkodáshoz a szellemi hierarchia kapcsolható, amelyet így kell elképzelni: a csúcson a Teremtő, az Egy, a tiszta szellem áll, alatta a teremtett szellemi világok, legalul pedig ezek leképeződése az anyagba, azaz a fizikai lét. Az ezoterikus tanítások az anyagot összesűrűsödött szellemként (fényként) értelmezik, ezért nem szakítják ketté a szellemet és az anyagot, csupán formára különböztetik meg. A világnézete szerint a látható és láthatatlan világok a négy elemből (tűz, víz, levegő, föld) és ezek egyensúlyán és kölcsönhatásán épülnek fel. Az aranykor mítoszának üzenete ezoterikus szempontból így foglalható össze: Az ember eredeti állapota szellem, ahol az élet és a lét teljesen össszefonódott, teljességgel áthatotta egymást. Az analógia törvénye: „Amint fent, úgy lent”. Az emberi elme az univerzumot tükrözi. A rezonancia törvénye: „A hasonló hasonlót vonz.” Például olyan emberekkel, eszmékkel, lehetőségekkel találkozunk, amelyek bennünk is megvannak. Vagy a médiumitásban, mágiában olyan szellemlényeket vonzunk magunkhoz, amilyen a saját rezgésünk is. A polaritás törvénye: Az ember olyan valóságban él, ahol mindent kettősségben érzékel: ég-föld, anyag-szellem, jó-rossz, férfi-nő stb.
A véletlenek: Az ezoterikus tanítások alapján nincsenek véletlenek. A hétköznapi életben ez például azt jelenti, hogy ha szükségünk van valamire az előrehaladásban, akkor találkozni fogunk azzal a személlyel, könyvvel vagy információval stb., ami éppen akkor segít. A nyugati ezoterikus tanítások alapja a hermetikus filozófia. Ennek feltételei a Tabula Smaragdinában vannak rögzítve, amely Hermész Triszmegisztosz nevéhez kapcsolódik.
1994-re a nyugati ezotéria akadémiai tanulmányozása az USA-n kívül Franciaországban, Olaszországban és Angliában is elindult. 2008-ra három egyetemi tanszék működött a témában: a Sorbonne Egyetemen, az Amszterdami Egyetemen és az angliai Exeteri Egyetemen; az utóbbi két intézményben mesterképzési programokat is kínáltak.
Általában az emberek könnyen elfogadják ezt a hármasságot mert igaz , csak akkor amikor belemegyünk , akkor valójában , úgy mélységében nem értik . Ettől a félreértett , vagy közhelyes szellem nem tudja megadni azt az elképesztő átlátást - a tattvákról beszélünk - a lények tattváját , a létezés tattváját tudod átlátni , ha ezt a három dolgot megérted .
A Test , Lélek , Szellem , ilyen talányos képekben volt megjelenítve és elrejtve az avatatlan szemek elől az alkímiában . A képen ezt a hármasságot látjuk ábrázolva , ahol a test az erdő , amiben ott van a szarvas , ő a lélek , és a fehér unikornis , az alkímiában általában a szellemet , az emberben lévő szellemi szikrát , az Isteni minőséget jelenti . A hermetika szerint az ember ebből a három összetevőből áll , de ennek vakójában nincsen tudatában . Elsősorban azért mert önmagát egy ilyem megbontattlan egységként éli meg , mint egy tömb . Tehát egy átlag , olyan ember aki nem gondolkozik önmagán , vagy materialistának vallja magát , őrá az jellemző hogy a tudatát egy egységként érzékeli . Általában beazonosítja magát a testtel , meg az aggyal , ... ez vagyok én , tehát a lelki , szellemi oldaláról úgy gondolja hogy ez kb. az agynak a tevékenysége , ... hát aztán vannak érzelmeim , meg gondolataim is de hát ez is úgy mind az egyben az agynak a tevékenysége . Az alkímiában az első lépés ennek a látszólagos egységnek a szétoldása , ezt nevezték úgy hogy : solve , vagyis oldani , megoldani , szétoldani , valamit bontani , ... ezt a tömbtudatot , ezt a Test , Lélek , Szellem egybe tömbösödött állapotát kell szétoldani . Ezért az első folyamat az alkímiában , a laboratóriumban egy bomlás , - a fémek esetében ez az hogy alkotó elemeire szétszedik - az ember esetében - a szellemi alkímiában - , a materialista tömbtudatnak a szétoldása . Tehát ennek a látszólagos egységnek a tapasztalati szintű szétoldása hogy én nem egy test vagyok aki rendelkezik egy aggyal . Azért hogy a test elkezdje érzékelni magát Test , Lélek , Szellem , hármasságaként , vagyis különálló részekként . Az alkímia a technikáival ezt a folyamatot képes volt felgyorsítani .
Mi ez a hármasság ? ; ...
A Mindenség az alkímia szerint felosztható két dologra , van a transzcendens és van az anyagi .
A transzcendens az a tudat , vagy a szellem , az anyag pedig a prima matéria , ami pedig az anyagi univerzumoknak így a lehetősége , és aztán az anyagi univerzumok . A testünk az a prima matériából származik , vagy oda tartozik .
De a szellem már ennek a transzcendens dimenziónak a része . A transzcendens az azt jelenti hogy átjutni , túljutni az anyagi világon . Tehát a szellem az anyagi világon túli , transzcendens tudatnak a része , hasonlattal élve : egy kicsit olyan mint egy fényszikra a nagy fényességben . Persze itt a fényt azt nem kell szó szerint venni és ezt az univerzális tudatot nevezte , - ezt a transzcendens tudatmezőt - egy elmének , vagy Nousnak a Corpus Hermeticum . Namost ennek egy szikrája az a szellem , ami bennünk is megvan . Ez a szellem , ez az emberben is benne van . Mi jellemzi ezt a transzcendens minőséget ? ;Platón azt mondja rá hogy : abszolút jó , abszolút igaz és abszolút szépség . Az Upanisádok szintén három szót használnak rá ami nagyon hasonló ők úgy mondják hogy : fat csit árnanda , ez három szó összetétele , fat azt jelenti hogy : határtalan , a csit az azt jelenti hogy : tudattal rendelkező és az árnanda pedig azt jelenti hogy : ilyen üdv , gyönyör rezgésszintjén van , tehát ez jellemzi a transzcendenst . Namost az ember eredeti valója a szellem ez egy fat csit árnanda , tökéletes lény , akkor miért nem nyilvánul meg bennünk , vagy szóval miért nem korlátlan a tudatunk ? ; miért nem látunk át ? ; miért szenvedünk ; miért nem érzékeljük magunkban ezt ? ; ... Azért mert ezek az abszolút tulajdonságok az anyagba lépésünkkor elvesznek , illetve korlátok közzé szorulnak . Az anyag univerzuma a hermetika szimbolikus nyelvén egy inverz teremtés . Azt mondják hogy ha az eredeti szellemi transzcendens a fény , akkor ez a birodalom meg az árnyék . Nem tökéletes dimenzió és a szellem ezzel kapcsolatba kerülve az anyag hatást gyakorol rá . Tehát ezek az abszolút tulajdonságok eltorzulnak . A halhatatlanságot még halálként , halálfélelemként éljük meg . A tudatosság munkáját , a tudatvesztés , tudatlanság , ... butaság , nem átlátása ennek az egésznek , ... tehát így nyilvánul meg . Az az üdv és boldogság ami a transzcendens szellemet jellemzi , az pedig fájdalommá , szenvedéssé válik , mert ebben a dimenzióban ez benne van . Tehát az anyag univerzumában lehet szenvedni . Na de ki az aki valójában szenved ? ; ki haldoklik ? ; ki fél ? ... - Hát ez nem lehet a szellem , hiszen a szellem transzcendens , nem hat rá az anyag , ő nem rendelkezik individuummal és valójában nem kerül bele igazán , nem tud beleszállni az anyagba , csak áthatja az anyagot . Ki az aki elveszíti a Világmindenséggel való egység élményét ? , ki az aki szeparálódik ? , szenved , fél a kudarctól , fájdalomtól , haláltól ? ; ... - Ez nem más mint a harmadik tényező : a lélek . Az alkímia az ebben egyedülálló hogy az embernek e nemlátható Isteni önvalóját kettéosztja : szellemre és lélekre .
A szellem ugye transzcendens , nem érintkezik az anyaggal , de képes az anyag uralására , képes átlátni , birtokolni , újrateremteni . Arisztotelész ezt úgy mondja hogy : a szellem az a mozdulatlan mozgató . Ő hat mindenre , de rá nem hatnak a dolgok , tehát egyfajta szenvtelen (közönyösséget kifejező, semmi indulatot, érzelmet el nem áruló ) , érzéketlen , stabil önvaló rész . A lélek pedig gyenge az anyaghoz képest , a lélek legfőbb tulajdonsága hogy az anyagvilág jelenségei hatással vannak rá . Tehát az anyag a lelket maga alá tudja gyúrni , emiatt a lélek esendő , elgyengül , befolyásolható , individuális , sebezhető , sérülékeny . Tehát ő az egyénivé , individuummá váló részünk , az élő , érzékeny , problematikus részünk . Ezért mindenki érzi hogy a lélek egy óvni való , sérülékeny , szuperérzékeny önvaló rész , míg a szellem minden körülmények közt stabil és szenvtelen . A lélek nem egy ilyen , rendíthetetlen , stabil valami és a keleti utak és a hermetika itt válnak el , hogy a keleti utakban - főleg a buddhizmus , hinduizmus , zen - , ők nem foglalkoznak az emberi önvalónak az emberi önvalónak ezen érző individuális részével , ezt illúziónak tekintik . Tehát vagy azt mondják hogy nincs lélek , vagy ezt a lelket azonosítják az ego-val és olyasminek tartják amitől a spirituális úton meg kell válni , tul kell haladni , tul kell jutni rajta . Ezért van az , hogy egy idő múlva , ambivalens ( két ellentétes véglet közt hányódó , vagy két ellentétes véglet egyidejű érvényesülését vagy gyors váltakozását , ingadozását jelenti ) érzéseket kelt egy keleti út , mert úgy érzem hogy a lényemnek egy fontos részét meg kell tagadnom . Hogy a megvilágosodással akár örökre le kell mondanom az egyedi személyiségemről , hogy az individuális részem helyett egy ilyen semleges , érzelmeket nélkülöző , szellemi tudattá kell válni .
Tehát az alkímia ebben más , az alkímiában központi szerepet játszik a lélek és ez igen fontos , mert a lelket tartja a kulcsnak a transzmutációban . Tehát a lélek az aki képes a három síkot összekötni , áthidalni és egy egységgé kovácsolni , a léleknek különös szerepe van ebben az egészben .
De hogyan jött létre a lélek ? ; ... Általában nem adnak rá választ , csak elfogadják a létét , ... a lélek abban a pillanatban jön létre amikor a szellem kapcsolatba kerül az anyaggal , ... a lélek azáltal születik meg hogy a szellem kölcsönhatásba lépett az anyaggal , tehát a lélek részben prima matéria , részben Nous , vagy szellem .
A lélek a szellem és az anyag frigyének a gyermeke . Tehát két minősége van , a szellemre nem hat semmi , átlát , nem érez , vele ellentétben a lélek érez és mindakettő , tehát a lélekben mindakettő benne van , anyagi is , szellemi is , egy furcsa köztes keverék .
A szellem a lélek által tudja tapasztalni az anyagot , általa válik érzékelő , érző lénnyé . Ezért van szüksége erre mert nem tudna másképp kapcsolatba kerülni az anyaggal . Tehát Test , Lélek , Szellem hármassága az ember esetében úgy néz ki hogy a test az úgy eléggé egyértelmű , ... azt nem kell magyarázni hogy micsoda , az érzékszervekkel és aztán van a lélek és van a szellem .
De van itt még néhány dolog amit lehet tapasztalni , volt a test , és kétféle tudat , a lélek tudata , meg a szellem tudata . Tehát lelki-szellemi tudattal rendelkezünk , de van egy harmadik tudat is . A Test , Lélek , Szellem , hármasát általában úgy tanítják hogy van a Lélek és a Szellem , a Test meg a porhüvely , tehát ő a tok , őbenne van a Lélek , ő tárolja , ez a földi burkolata , tehát az egy anyagi rész , ... De a Test az nem ennyi a Test is egy harmadik tudatot jelent , a Test az egy önálló tudattal rendelkezik . Ezen a ponton , ... a védikus filozófia nagyon sokat hangoztatja az elme , vagy a manasznak ( értelem , a gondolat, a felfogás , az érzékelés és az akarat koordináló szerveként felfogott elme a szanszkrit irodalomban ) , a fontosságát , ők is erre utalnak hogy a testnek van egy önálló tudata . Tehát a harmadi tudat bennünk az nem testtudat hanem pontosabban elme-tudat , vagy test-elme , ami tényleg az agy , idegrendszer , érzékszervek , a test működését biztosító intelligencia .
Tehát a test rendelkezik ezzel is és ez az elme , ez van az anyagvilágra ráhangolódva , a test igényeit , ösztöneit , késztetéseit , akarja kielégíteni , illetve azt irányítja . Ez a test-elmetudat vagy elme-tudat ez egy halandó tudat , a halál pillanatában kihuny , amikor a test szétesik , elemeire bomlik akkor ez az elme szétoszlik . Tehát valóban átéli a halált , valóban nem örök , ez a célja , a test túlélését biztosítani és ha lehet minnél több örömöt begyűjteni , minnél több élvezetet . Olyan a működése mint egy számítógépes software , igen -nem-eket mond folyamatosan a világ dolgaira . Amit élvezni akar , amit úgy ítél meg hogy ebből öröm , haszon , gyönyör , vagy valami előnye származik azokra igeneket mond , ami fáradságos , vagy fájdalmat okoz , vagy félelmetes , arra nemeket mond . Tehát az anyagot ízleli , élvezi , egyszer él , a mának , - carpe diem - és tulajdonképpen a test ösztönszintű erőit , az ösztön késztetéseit segíti az anyagvilágban kiélni . Úgyis mondhatnánk hogy ez egy állatias tudat , ezt egy kismajom szimbolizálja , ő a test nézőpontja . Azonban van itt még valami , egy másik nézőpont , mert a szellemnek is megtalálható a nézőpontja az emberben és ez pedig az úgynevezett : buddhi (szanszkrit szószerinti jelentése ébren lenni , megérteni , tudni , a „fogalmak megalkotásának, megtartásának ; intelligencia , értelem, elme ” képessége , az intellektuális képesség és a képesség , hogy „megkülönböztessünk, megítéljünk, megértsünk” valamit ) , ... a szellemi tudat , az ami elfogulatlanul , bölcsen , felülről szemléli a dolgokat , amit nem befolyásol az anyag , - erre nyugaton az intellektus szót használták a hermetikában , de mára már ez megváltozott - , ezért egy Buddha fejjel szimbolizáltuk .
Ha ránézünk erre a rajzra akkor láthatjuk hogy : az ember tulajdonképpen egy Test-Lélek-Szellem egység , de ennél egy mégis komplexebb lény , mert három nagy egységet , még két tudati funkció segíti , ebből az Elme az anyagra fogékony software , a Buddhi pedig a transzcendensre fogékony software , vagy a Szellem képviselője az Elme a test képviselője és a Lélek a kettő között hányódik , hol az egyiknek a hatása alá , tehát a Buddhi és a Szellem hatása alá , hol az Anyag és a Test hatása alá . Ha a Lélek éber , akkor képes arra hogy a Testet és az Elmét uralma alatt tartsa és ilyenkor van kapcsolata a Szellemmel , ragyogó magasrendű lény . De a lélek lehet alvó is , tehát a Léleknek ugyanis az a problémája hogyha alacsony energiaszintre kerül , vagy hogyha azonosul az Elmével és a Testtel , akkor teljesen belefeledkezik az Anyagba és teljesen elveszíti a kapcsolatát a forrással , a Szellemmel . Ebben az állapotában az energiáit az Anyagból próbálja meríteni és tulajdonképpen a Lélek kihuny , mint egy ilyen parázs amire túl sok földet lapátoltak , és csak az Elme- és a Test-tudat marad éber . Az embert ilyenkor az egyre mértéktelenebb evés-ivás és egyre durvább ingerek ostromolják , így tud csak energiaszinthez jutni . Ez oda vezet hogy morális érzéke sincs , nincs értékrendje , bármit megtesz , függőségek rabja lesz , - a világban a legtöbb öntudatlan embert ezek jellemzik , ... bármit belenyom a vénájába csak azért hogy valahogy ezt a test-elme-tudatot kielégítse , ... nincs határa a perverzióknak és az anyagba való elmerülésnek , tehát a lélek nincsmeg kapcsolatban csak ez az elme-test , tehát ez az állatias tudat uralkodik el , és egyáltalán a szellemi rész nem nyilvánul meg .
Ekkor a lélek alvó , vagy tetszhalott és a szimbóluma az alkímiában a király , aki hát sírban fekszik , dobozba van zárva , ... mindenféle helyeken , ... a vizek mélyére van elmerülve , halott , ...
Ez az öntudatlanságba merült Lélek , aki nem képes ezt a harmadik tudatot , az elme-tudatot kordában tartani és ez lenyomta , egy állatias ösztönlénnyé válik és tulajdonképpen az emberiség ettől ilyen széles skálán mozog . Tehát vannak nagyon állatias emberek , és aztán vannak érdekek által vezéreltek , kegyetlenek és teljesen szenvtelenül csak a saját élvezeteiket keresik , és van az emberiségnek egy olyan része amely együttérző , jóságos ,tiszta , attól függően hogy a Lélek éppen a Szellem , tehát éppen a Buddhi felé vagy az Elme , a majom felé van elmozdulva .
Másik szimbóluma ennek az állapotnak amikor az ember így le van nyomva , a Test , Elme , Tudat által , tehát a harmadik tudat által az ólom . Ezt egy értéktelen nehéz fémnek tartották , amit arannyá kell alakítani és a lombikban ott van az ólom ember akit aranyemberré kell alakítani .
Ehhez pedig kell egy elixír , vagy a Bölcsek köve , tehát kell egy csodaszer és az a folyamat ami az embert ólom emberből arany emberré változtatja . Ezt a folyamatot nevezték transzmutációnak .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése