Oldalak

2023. december 18., hétfő










  Hamvas Béla - a művészetről / 1



 Kínában valaki - nem tudom ki volt - valószínűleg Vu Cseng - en az európairól azt mondta vagy írta : rebellis majom . Önök meg vannak sértve , eleinte magam is így voltam . Később , örültem , mint mindannyiszor , valahányszor drasztikus kritikában részesítenek s ezzel behatóbb önbírálatra kényszerítenek . A meghatározást , nem tekintem a népek között levő természetes rokonszenv megnyilatkoztatásának , amelyre a világbéke hívei hivatkozni szoktak . Ilyesmi ma nem vallana épelmére . Viszont gyanakodtam , közben ugyanis észrevettem hogy az európairól szóló vélemény , ha nem is ilyen egzakt megfogalmazásban más népeknél is végül pedig az egész Földön , azonos lehet . Rebellis majom ? Lehet benne valami ! Kérem sértődöttségüket próbálják meg mérsékelni  és gondolják el hogy az ázsiaiak , afrikaiak és amerikai őslakók az európait , általában mint kereskedelmi és politikai ügynököt , bankárt , vállalkozót , diplomatát , műszakit ismerik . Részben pedig nem tudják hogy az igazi európai e népségtől éppoly keservesen szenved , ha nem inkább mint a kínai , a néger , vagy az indián . Miért tartják az európait rebellisnek ? Nézetem szerint azért , mert az ősidőktől fogva érvényes emberi életrend ellen fellázadt és kísérletet tesz hogy magasabb műszaki készültséggel , de főként elvetemülten  morállal , ösztönét a hatalomra és a vagyonra gátlástalanul kielégítse . Meg vagyok győződve arról hogy ebben , a kínainak ebben ,  tökéletesen igaza van . Ez az , amit az utóbbi időben a ragadozói ösztön felszabadításának , vagyis a felfelé való lázadásnak ,  az elvadulásnak neveznek . Amit a tudomány oly ritka szerencsével  regressziónak hív . Humánumból , morálból , civilizációból , békéből , értelemből nem  egyre több , hanem egyre kevesebb . Távol áll tőlem hogy e visszakorcsosulást újszerű jelenségnek tartsam . Ami ma itt van , az minden valószínűség szerint 2000 éves történetünk eredménye , Fejlődésnek is mondják . Szíveskedjenek megítélni hogy a kifejezésnek mennyiben van létjogosultsága . Az újabb jelenségek , különösen azok , amelyek jelen századunkban annyira elhatalmasodtak , igen régi események következményei . Nem annak hogy Európa keresztény lett , mint Nietzsche hitte , hanem éppen annak hogy , nem lett , keresztény . Csak úgy tett , mintha  az lett volna és néhány szent és szekta és remete és misztikus kivételével itt e földrészen , senkinek se jutott eszébe kereszténynek lenni , természetesen a klérusnak legkevésbé . Nehogy keresztény legyen , választotta a humánum ellen való lázadást . A kereszténység csak egyre volt jó : szolgákat nevelni , mint azóta minden úgynevezett rendnek .  Amikor a klérust , az újkor elején leleplezték , nem igyekeztek az igazságra helyezkedni , hanem még nagyobbat hazudtak . Mikor ez a hazugság is csődbe került , még nagyobbat . Nézzenek körül , van-e még életünkben tenyérnyi hely , mely e hazugságoktól ne lenne bemocskolva . Az a tény pedig hogy fejünk búbjáig hazudozásban élünk  , szükségszerűen  magához vonta  kiegészülését mint Szabó Lajos mondta és tanította , az erőszakot és a kizsákmányolást . Amint erőszak nincs hazugság és kizsákmányolás , kizsákmányolás nincs , erőszak és hazugság nélkül . Ha ezt az összefüggést általánosabban ismernék , a mai helyzetet értelmesebben ítélnék meg . Ez a valódi európai háromság , a trinitas  helyett . Csak a hazugságok változnak , a módszer maradt ugyanaz . A szószékről kenetteljes szólamok , valójában pedig máglya , börtön és kényszermunka . A középkorhoz képest persze a maiak ,  silány epigonok . Itt csak földi terrorról van szó , ott a játék az örök életre ment . Régebben ugyanis az embert az üdvvel csapták be , nem a földi javakkal . Az a súlyosabb létrontás . Vu Cseng - en az európait azonban majomnak is nevezi , valószínűleg azért mert a humánus alapállást elhagyta és regresszív útban van az állatiasság felé . Kellő távlatból nézve a mai helyzetben , tevékenységünk a majom ugrabugrálásától már alig különbözik .  Ezt az életet , iszonyú tudományossággal a fényűzésnek és a nyomornak , a hatalmi bőszültségnek és a rabszolgaságnak , az édeskés szónoklatoknak és az árulásnak , a kéj éhségnek és a hibbant észnek ezt a  vegyületét , létért való küzdelemnek is hívják .  A piton és krokodilus törvénye a történetben . Az állatokkal való viszony Egyiptomban , vagy Indiában , nem az eszeveszett mészárlás jegyében állt. Az ember , mondták Iránban , a világnak természettől fogva apja , nem pedig rablója . A létért való küzdelem szlogen , amelyet mentségére az európai talált ki . Darwin tétele aztán igazolás lett minden hitványságra , ami történt és történik az inkvizíciótól Cortesig és Pizarrotól a koncentrációs táborokig . Nagyszerű , állati származásunk van . Állatok vagyunk , ne követeljenek tőlünk lehetetlent ! Darwin , másutt mint Európában nem is lett volna lehetséges . Létért való küzdelem ?  Így , tényleg a rebellis majom gondolkozik . Lehet hogy civilizációnk csupán látszat . De aki e látszólagos rend és értelem kellős közepén úgy viselkedik mint a cápa , nem lehet más , mint akinek a kínai elnevezte . Fosztogatás , hazudozás , népírtás , minnél bestiálisabb hatalom . A kínainak persze sejtelme sincs arról hogy a Európában élt Plótinosz és Dante , Pascal és Nietzsche . Giottoról és Mozartról nem is szólva , és az emberiség 2000 éve sínylődik e vérengző és élősdi démon markában . Amely kéj és pénzéhes férfiakat és nőket nevel , a hazugság tornyában ülve , amit egyébként szellemiségnek és elméletnek és vallásnak is hívnak . Mindezekhez még a baj , ahelyett hogy Vu Cseng - ennék  és a Föld összes népei nekünk segítséget nyújtottak volna , észbontó sietséggel maguk is rebellis majmokká alakultak át . Minden jel arra vall hogy a történetnek , ha valami közbe nem jön , zoológiai megoldása várható . A mohóbb és a ravaszabb , a brutálisabb és az elveteműltebb , minden vonalon győzedelmeskedni fog . A végső ellenállás felszámolásának stádiumában vagyunk . A vallás , a tudomány , a filozófia , az embert elárulta .  A rebellis majom számára kész szolgákat tenyészt , és a humánum részére , egyetlen tér nyújt némi menedéket . A művészet , azis egyre bizonytalanabbat . mert a lemorzsolódás tömeges és rohamos . Bizonyára , önök is feltették a kérdést hogy az európai ember ilyen helyzetbe miként jutott ? Annál is inkább mert e tárgyról sok könyvünk van , ha mindegyik ugyanazt magyarázza ,  éspedig elég gyarlón . Ez a feltevés arról hogy csak az életrevaló fejlődik tovább , az ügyesebb , kitartóbb , eszesebb , tevékenyebb és így tovább , vagyis  a Darwin tanítás a faji kiválasztásról . Engedjék meg hogy a feltevéssel szemben , ellentmondással éljek . Arra a közhelyre hivatkozom amelyet mindenki tud . Annak a ténynek hogy az értelmes és tisztességes fölött a komisz ember a hatalmat megszerezte , gyakorolja , szilárdan tartja és egyelőre nincs is kilátás arra hogy ez a helyzet egyhamar megváltozzék , egyszerű oka van . Mindez a korrupt realitás következménye . Kérem , jól jegyezzék meg , ez a realitás itt , amelyben élünk , nem az eredeti ! 
Ha nem ezt vallanám , ellentétbe kerülnék a hagyománnyal amelynek igazságát alkalmam volt minden helyen ahol csak kerestem , belátni . Az eredeti realitásról tudjuk , hogy abban nincs semmi . A jószándékú és a békés és az értelmes ember sértő ártalom . Én azt a tényt hogy a rebellis majom  sokszáz éve korlátlan világuralmat gyakorol , mialatt komoly és tisztességes embereket elnyomtak , kizsákmányoltak , sőt bebörtönöztek és kivégeztek , az elrontott realitás következményének tartom , nem irreálisnak . Mert a gépesített ész csupán reálisat és irreálisat ismer , ostobaság . Van korrupt realitás is , amelyek közül egyik sem . Ez a megrongált valóság . Mint ahogy körülöttünk és bennünk , minden megromlott . A korrupció igen régen és a kezdeteknél középponti helyen elkövetett aktusból következhetett el . A realitásban olyan változás támadt mely a világ épségben való tartásával szemben közömbös vagy pláne ellenséges , és a világ romlásának és beszennyezésének kedvez . A realitás korrupttá vált .  Minden nép hagyománya őrzi a tudást hogy az eredeti realitás megromlott . A hinduk azt mondják hogy az eredeti értelem elhomályosult , megzavarodott . A romlás első okának ezt a homályos és aluszékony értelmet tartják . A héberek szerint először a morál romlott  meg , ezért a kezdeti  korrupciót , bűnbeesésnek nevezik el , minden egyéb baj a bűn következménye .  A középkori klérus is ezt a tanítást vette át . Mások azt hirdetik hogy a romlásnak testi oka van és ez a betegség .  A kezdeti romlást amelyről mindenki tud , számon tartják . Íme ,  elhomályosult értelem , bűn és betegség . Tulajdonképpen csak más és más kifejezés , ugyanarra a dologra , mert ugyanarról van szó . Ez a romlás persze , mint Báder mondja , nem valami ideális szférában történt , hanem az ember romlásával , az egész természetet magával rántotta . Az ember maga romlott meg . Így a realitásnak is meg kellett változnia . A primordiális realitás természete hogy a tisztességes , értelmes és morális , becsületes , tiszta kézű és szívű embernek magától értetődő előnyt nyújt , mert az a növekvés , a világosság ,  végeredményben a normalitásnak jegyében áll . Ha ezek a pozitívumok következetesen és szükségszerűen hátrányt szenvednek , ez csak sajátságos egyetemes romlás következménye lehet . Ez az amikor előnyben a mihaszna és kártékony ember áll . Engedjék meg hogy figyelmüket különös dologra hívjam fel . Szókimondásaink közé tartozik ha valaki hazudik így szólnak : hogy a tető nem zuhan a fejére , vagy ha valaki gazságot követ el : hogy a föld nem nyílik meg alatta . Mintha a hazugság magától értetődő következménye az lenne hogy a tető az ember fejére zuhan . Mintha a gazság elkövetője alatt a földnek meg kellene nyílni és az embert el kellene nyelni . Kíséreljük meg ezeket a mondásokat ezúttal nem egészen babonának tekinteni hanem olyan  tudásnak amelyről régen elhomályosult képzetünk van . Összefüggéseit elvesztette és most csak itt áll , abszurdum .  Ezek a mondások igen régiek és minden népnél megtalálhatók . Mindenesetre e szavak elementáris rétegből valók , primerebb élményből mint a nappali tudatunk . Itt az összefüggés a hazugság és a tető lezuhanása között még követhető . Persze más kérdés hogy pillanatnyilag kívánatos lenne , hogy az a törvény újra életbe lépjen . A mai ember számára ez rendkívül kellemetlen lenne . Azt hiszem a földkerekség összes házainak tetői egy perc alatt lezuhannának és a föld tele lenne gödrökkel amelyben mindnyájan elsüllyedtünk . A mese motívumot azért említettem mert , jó példának találtam arra hogy , van olyan realitás amelyben a szellemi aktusnak , anyagi következménye van . Van olyan realitás amelyben a szellemi tény és az anyagi tény , egymást fedi . Azt is állítani merem hogy az a realitás amelyben , a hazug ember fejére a tető rázuhan , az eredetihez közelebb áll . Mert ha valaki a világ pozitív rendjét hazugsággal megsérti , annak konzekvenciája nem az hogy jutalmul nagy összeg pénzt zsebel be és előléptetik , hanem hogy a világ a rontással szemben  ellenhatást fejt ki . Ami a tető fejére zuhanásával nyilatkozik meg . Ma ez nem azért nem történik így mert az egész gondolat fantazma , hanem mert a realitás korrupttá lett ! Vagyis a szellemi és az anyagi realitás között a kapcsolat és összefüggés és viszonylat , megszakadt  . Szellem és anyag , természetesen jelképek . Sem szellemmel , sem anyaggal még nem találkozott senki , csupán van valami különös dolog , amit jobb híján szellemnek és van amit anyagnak hívunk . Másképpen nem tudunk önmagunkon segíteni ebben a kettétört valóságban . Az eredeti realitásban ez , mindenesetre egy volt . Ma is tudni véljük , hogy egyik a másik nélkül , nincs . Csak azokat nem tudjuk helyesen összekapcsolni , sem helyesen szétválasztani . A romlás következtében az eredeti egység felbeomlott . Szellem és anyag , egymást nem hatják átSzellem , anyag nélkül  anyag szellem nélkül érvénytelen , nincs értelme , csak szenvedünk . Könnyű lenne az egyiket az ablakon kidobni . Könnyű és buta .  E pillanatban ha korrupt , ha nem , megoldhatatlan . Viszont élni kell ! Ha szellemi dolognak anyagi következménye lenne , a tető a hazug ember fejére zuhanna , ez biztos . Ha az igaz szónak anyagi következménye lenne , világosságot teremtene az értelemben . Ha a normális és értelmes ember magatartását példának tekintenék , normális és békés életre lenne kilátás . A korrupt realitásban nincs .  Tökéletesen megromlott ösztönre vall , hogy az ember még követendő példáját sem látja . Európában ma  , mondja Saint Exupérie , semmit sem találok amiért érdemes lenne meghalni , érdemes lenne élni . Csupa zsurnaliszta és ripacs , futballista és miniszter . Nem a pénz kevés , hanem a súly . Gandhi azt mondja hogy : a romlás mélypontja , a szervezet zsarnokságot eltűrni ! Ha az ember hunyorgat hozzá , a dolog még súlyosabb .  Gandhi azt mondja hogy : ez a hinszá* , ártás . 
*A szanszkrit szó töve hiṃs – támadni, hiṃsā: megsebesíteni vagy ártani. Az a-hiṃsā ennek éppen az ellenkezője. Az ahimsza vagy ahinsza/ahinszá (szanszkrit: अहिंसा; IAST: ahimsā, páli: avihimsā) fogalma, azt jelenti, hogy 'nem bántani' vagy 'nem ártani'. 

A piton és a krokodilus törvénye , vagyis vissza a majomhoz , a regresszió , a létrontás . Az igazi emberiközösség a vadállati hatalommal való szembeszállással kezdődik . Az ahinszát , a nem ártást kell gyakorolni . Azt kell tenni amit Albert Schweitzer tett . Egyetemi tanárságot , orgonát , otthagyni .  Afrikába menni , korházat építeni , éjjel és nappal beteg négereket gyógyítani . Íme az igazi európai három példája , akit nem követnek , csak dicsőítenek . 2000 évig gyakorolták . Európában ma egyetlen dolog van amiért érdemes meghalni , érdemes élni és ez az hogy az ember eredeti humánus életrendjét , értelmileg éberen , morálisan tisztességgel , és testileg lehetőleg épen fenntartsa . A hazugságot , az erőszakot és a kizsákmányolást minden alakjában visszautasítsa , a hétköznap  minnél kisebb mozzanatában , annál jobb. Az ember lényének tömörségét keresi , nem a boldogságot . Semmit se várj attól aki nem igazáért , hanem  javakért küzd . Sem Saint Exupérie , sem Gandhi , sem Schweitzer , nem lett sem elnök , sem milliomos , sem tábornok , nem is kívánt az lenni . Intenzív egyszerűség , még példát sem akart nyújtani , csak ép elmével és ép jellemmel , azt amit szívének tisztaságával gondolt megtenni . A tisztátalanok milliói között , három ember aki az igazságot gyakorolta . Mindig ugyanaz történik , mondj le , hagyd el , szűkölködj , küzdj , bolyongd át a sivatagot szomjasan , a kutakat mellőzd , és lényed kiteljesedéséhez vezetlek .
   Ernst Jünger azt mondja hogy : van még remény , sok száz igazi európai él még közöttünk . Ezt az embert erdőjárónak nevezi . Lehet hogy az amerikai Cooper és Toro nyomán , nem kalandor . Kalandor inkább a tengerész , aki életét szereti ingó talajon élni . Nem szent , nem hős , nem intellektualista . Ezek elavult fogalmak . Elsősorban fejlett jellem , akinek lényében , szellemi vonások vehetők észre . A terrortól nem fél ,  a stréberekkel és a hízelgőkkel nem törődik . Nem készül karriert csinálni . Fegyvertelen és - ez benne a legfélelmetesebb - nem is dresszírozható , komolyan lehet rá számítani . Látja hogy a hatalom minnél több szavazatot kap , annál reménytelenebb helyzetben van , mert a szavazatok többsége a lesipuskásoké . A bevált búvóhely a színleges behódolás . A legjobb üzlet . Az erdőjáró egyedül van , mert dönteni és helytállni , csak egyedül lehet . Az individuum ma erősebb mint bármikor volt .  Egyetlen veszély van , a szolgaság . Az individuum még rendelkezik azokkal a szervekkel , amelyeknek bölcsessége nagyobb mint az egész organizációé együttvéve . Aki önmagát föladja , az bölcsességét adja fel , megbutul és visszavonhatatlanul elveszett , egyedül és hazátlanul . Hát igen , legyen , ha kell , egyszerű ember aki nem ijed meg . Tudja hogy segítségre nem számíthat , dolgát ha kell önmaga és ami fő , korrupció nélkül elvégzi . Az igazi európaiak között a XVII. században élt egy Blaise Pascal nevű gondolkozó , aki mindazt amiről most itt szó van , tudta . Valószínűleg akkor Európában egyedül , az összes  következményekkel együtt . Pascal a korrupció fogalmát ismerte de nem így nevezte . A héber hagyomány alapján , vallásos terminológiában bűnbeesésnek hívta . De a romlás megfogalmazása ne tévesszen meg . Pascal bűnbeesésnek az értelem , a morál és az egészség együttes  romlását nevezte - azt amit mi korrupciónak mondunk - ,  az ember totális korrupciója .  Az ember teljes egészében és megismerésében is megromlott - mondja Pascal . Ez nem vallásos meghatározás . Ez nem egyéb mint észrevevése annak  hogy létszint süllyedés következett be . Ebben a süllyedt állapotban megbízható tudást és ismeretet nem vagyunk képesek szerezni , és minden lépésünknél a romlást már előzőleg bele kell kalkulálnunk . Sőt előzőleg a korrupcióból valamit  le kell dolgoznunk . Tudást csak olyan mértékben szerezhetünk , amilyen mértékben sikerült megtisztulni ,   ez biztos . Emberi tisztultság nélkül valódi tudás , nincs , legfeljebb tudomány . Ha valaki abból indul ki hogy ez a világ és ez a realitás itt magától értetődően a mindenkori világ és realitás , akkor minden tapasztalata hamis és hamisnak is kell lennie . Márpedig az ember akár hétköznapi életét folytatja , akár gondolkozik , ezt a realitást egyetlennek tekinti . Ezért egész gondolkozásunk és tudományunk , hibás . Nem eszmélünk fel arra , amira fel kellene  eszmélnünk , hogy ez a világ , korrupt . Az eredetinek , megromlott alakja és vele együtt értelmünk is megromlott és a világ felől szerzett ismereteinknek is okvetlenül megbízhatatlannak kell lennie .  Kezdve a matematikától és a logikától , számunk sem az eredeti , hanem a korrupt szám . Ezzel a számmal eredményesen nem számolhatok . Az elhomályosodott ész a valóságot nem ismerheti meg . A természet így ahogy van , az eredetinek nem pontos jelképe . Az ész a bűnbeesés után sem a végest , sem a végtelent nem érti , és az embert átvilágítani nem képes . A beteg akaratot kellene meggyógyítani , - amelyet szennyes kötöttségei teljesen megrontottak . A matematika sajátmaga által konstruált alapján , jól működik , de a valódi alapról , sejtelme sincs . Ez vonatkozik minden tudományra . Modern nyelven ezt úgy mondanánk hogy , minden tudomány be nem vallott és rejtett tételből indul ki . Ez a tétel az , hogy a korrupcióról ,  nem vesz tudomást . Ezért minden tudományos eredmény megbízhatatlan . Gondolkozásunk előfeltétele ,rossz . Íme kérem az európai nem vall be valamit , amit pedig be kellene vallania . Sőt , aminek a bevallásából kellene kiindulnia , ahogyan azt a hinduk teszik . És mert nem vallja be , minden életmozdulata , fals . A kezdetek kezdetén valami romlás történt mely az értelem elhomályosodásában , a betegségben és a morális megromlásban , vagyis végeredményben valami alapvető tisztátalanságban nyilatkozott meg . Eredeti emberi alapállásáról lebukott . Ezért az eredeti realitást nem ismeri fel , és azóta zavaros értelemmel , bűnbeesve és betegen él . És nem tud magán segíteni , mert amit maga körül és magával lát , az vele együtt korrupt . Most már csak egyetlen kényes kérdés maradt . Ez a kérdés az , hogy ha az ember elméjében és testében és erkölcsében , tisztátalanná lett , az alapállásról miképpen volt képes tudomást szerezni . Hogyan tudja hogy van eredeti létezés és tisztaság , van éber értelem és egészség , van normalitás ? Régebben kivételes embereknek , mind erről tudomása volt . Nem voltak kevesen . Ilyen ember volt Pascal . Újabban olyan rendszeresen kiépített tudás alakult ki , amely a gondolkozást és az egész emberi életrendet , az egyetlen megbízható alapra , az őskori szent könyvekre , vagyis a hagyományra kívánja helyezni . És minden emberi tevékenységgel szemben legelső kérdése , mennyiben egyezik a hagyománnyal , és a mindenkori emberi alapállást milyen mértékben valósítja meg ? Mert az alapállásra való emlékezés minden emberi egzisztencia bázisa . Mindenki tud az eredeti realitásról , a humánum örök jelenlétéről , az alapállás elhagyásáról , a kezdeti korrupcióról , a tisztátalanságról , és mindenki tudja ha az ember tisztátalanságát ledolgozza , értelmének világosságát , morális intaktságát és egészségét  fokozatosan visszaszerzi , akkor az alapállást legalább részben megtudja valósítani , és az eredeti realitásról tudomást fog tudni szerezni . Ebben a tevékenységben természetesen semmiféle konvencionális segítségre nem számíthat .  Tudjuk hogy a vallás tételei félrevezetik , a tudomány tételei  még sokkal inkább . A korrupt világban a tanítás és a nevelés is korrupt . Mesterek nincsenek , és az igazi emberi példaképeket sem ismerik fel . Marad az erdőjáró , egyedül és hazátlanul , bolyongani . Csak azt ismerem el ,  aki nyög , de keres , mondja Pascal . Nem boldoggá tenni , nem tudom hogy boldog , vagy sem , de egyet tudok , hogy tiszta . 
Megjegyzés :  A kezdeti romlást , régebben különböző képpen fogták fel . Mint korrupt értelmet , korrupt morált , vagy korrupt egészséget . Ezúttal kísérlet történik arra hogy az ember a hármat , egyszóval , tisztátalanságnak nevezze .  A megjelölés Gandhié , aki észrevette hogy ugyanarról a dologról van szó .  Az értelmi és a morális és a testi romlás , a totális korrupció megnyilatkozása és az egyik a másik nélkül , nincs . De azért is , mert az eredeti állapot , az etapes primordiales mint Guénon mondja , az Urstand mint Böhme írja , vagyis az alapállás visszaszerzése nem értelmi , vagy morális vagy testi , hanem totális emberi mozzanat . A korrupt ember tisztátatalan és magatartása nem a bűn és a csökkent értelem vagy a betegség , hanem a szégyen . A tisztátalanság következménye . A szégyen a megrontott létben , az ember közérzete . Valami , aminek az ember csak egészen ritkán van tudatában , legtöbbször mindössze annyi , hogy az egész itt , főképpen az emberrel , nincs rendben . A tóra szerint az első ember a bűnbeesés után elbújt és amikor szólították , nem felelt , szégyellte magát , ahogy azóta is eltakarjuk magunkat és bujkálunk . Hiába akarjuk lerázni vagy lemosni és akarunk ártatlannak látszani , az egészből legfeljebb szégyentelenség lessz , vagyis szemtelenség . Mit jelent az hogy szégyen ? Mindenesetre valamit , ami egészen egyszerű , közvetlen és igaz .  Amiben nincsen semmi színpad , semmi maszk , semmi hősködés , semmi szavalás , semmi elmélet , ellenben átvilágíthatatlan homály , amelyet lényünkben hordunk . Leon Blum azt mondja , az élet titka nem az hogy a romlást eltakarja , hanem hogy tisztátalanságával együtt éljen . Vivre avec semou , szégyen elsősorban az hogy amiért magunkat szégyelljük mi magunk vagyunk mert magunkat beszennyeztük . Minden egyéb mentegetőzés és érvénytelen . Aki a többinél tisztábbnak hiszi magát annyival tisztátalanabb amennyivel magát tisztábbnak hiszi . Az eredeti korrupció óta minden ember szégyenben él , és az élet tisztátalansága addig tart amig ezt be nem vallja ! ; és ez a vallomás mondjuk ,  az első lépés lehet önmagának átvilágítása felé . A szégyenről közmegegyezéssel senki sem mer beszélni , éppen a szégyen miatt . Mert , szégyen ! ; nem hangzatos bűn , vagy nyomorult betegség , vagy elsötétült értelem , hanem mert szégyenletes , és csak egyet lehet : szégyenkezni ! ; semmi mást . A szégyenkezés , a szégyen tudatos átvilágítása , az egyetlen lehetőség arra hogy az ember ne bújjék el , és ne takarja el magát , se fügefalevéllel , se világnézetekkel . Az ilyesmi csak léthazugsághoz vezet . Ez a szégyen első következménye . Az embernek a másik szégyenéről tudomása van , mert azt közvetlenül , látja , a magáéról , nem tud . Sőt abban a hiszemben él hogy szégyenét nem veszik észre . A szégyent nem lehet eltüntetni , legfeljebb , felismerni . Nem irodalmi konfessziókkal , teátrálisan , egyedül , szégyenkezéssel . A szégyen nem festői , nem költői , nem zenei , semmi körülmények közt nem dicsőség , és nem lehet vele hencegni . A szégyen , szégyen ! A létrontást a legelső óta , szüntelenül elkövetjük , korruptak vagyunk , és újabb  és újabb szégyenbe esünk . Szégyenbe , ami olyasvalami , hogy még csak büntetése sincs , és az egyetlen következménye a megromlott létezés , amit viselnünk kell , ha nem is reménytelenül , de ez annál súlyosabb .  Az ember még diadalmas is lehet , történeti hős , zsebe tele lehet pénzzel , híre a Földet eláraszthatja . Az egész mégsem ér semmit , mert szégyenben van és abban marad , még csak be sem zárják , ki sem végzik , le sem köpik , csak a szégyent viseli és még csak el se takarhatja . De ha eltakarja , tisztaság lessz a tisztátalanságból ?  A romlott létben az ember alapállása a szégyen . Ez az ember szüntelen vallomása , néma titka , amiről a korlátolt az hiszi hogy dugdosható . Viszont tudjuk hogy eleve le vagyunk leplezve , és még azt is tudják rólunk , miképpen rejtőzünk és hazudozunk , ami még tisztátalanabbá tesz . Aki magát a szégyen alól kivonja , szégyentelen . Nincs védelem !  





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése