Az Üdvözítő , a Szabadító , a Megváltó
eljövetelének várása !
Tisztelendő Testvéreim! Krisztusban szeretett Híveim!
Az Egyház az adventi hivatalos imádságában naponta örvendezve ismétli a felhívást: "Már közel van az Úr, jöjjetek, imádjuk Őt!" A bizonyosságnak a hangja ez, Krisztusban szeretett Híveim! Isten, akit az emberiség évezredeken keresztül epedve várt és hívott, megérkezik, meghozza a vigasztalást, és megmutatja a földi szenvedés értelmét.
Ez a remény volt az emberiség egyetlen vigasztalása az Úr Jézus születése előtt. A történelem legelejéről hozta magával, a homályba vesző őskezdet hagyományai közül. Amikor a paradicsom kapuja súlyos zuhanással becsapódott, s az első emberpár az elveszett boldogságot siratva kétségbeesetten állott a bizonytalan jövő előtt, a könyörülő Isten megígérte, hogy Szabadítót küld. S ez az ígéret csengett az ember fülében mindvégig, a történelem legsötétebb és legreménytelenebb szakaszaiban erre emlékeztették a próféták, ehhez menekült, ez tartotta fenn és ez erősítette további kitartásra. A nemzedékek mint legszentebb örökséget őrizték és adták egymásnak tovább, amíg a sok évezredes vágyakozásra és epedő hívásra, a sok tévelygés és bűn szenvedéseire válaszul végre az idők teljességében megérkezett a szabadító Isten.
Ennek az Istent váró korszaknak az üzeneteit, az ekkor elhangzott jövendöléseket, figyelmeztetéseket és fohászokat olvastatja fel az Egyház az adventi szent időben, hogy az Isten-várás érzelmeit ami lelkünkben is felkeltse és az Úr Jézus születésének ünnepére előkészítsen. Az évezredek távolságából felhangzik újra az utolsó prófétának, a pusztában kiáltónak szava: "készítsétek az Úr útját, egyenesítsétek az Ő ösvényeit". Mert "minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik, és a görbék egyenesekké lesznek, és a göröngyösek sima utakká; és meglátja minden test az Isten üdvösségét" (Lk 3,4).
Krisztusban szeretett Híveim! A pusztában kiáltónak kemény szavai ma is érvényesek, figyelmeztetés és egyben vigasztalás számunkra is. A Megváltó hírnöke szózatával az eljövendő korok embereinek lelkébe is bele akarta égetni, hogy a Karácsony nemcsak ünnep, nemcsak hangulat és emlékezés, hanem örök valóság; hogy Isten nem az elérhetetlen messzeségben, hanem közöttünk lakik. Nem holmi emlék, amire kegyeletes kötelesség néhanapján gondolni, hanem "Ő az út, az igazság és az élet" (Jn 14,6), akit nem lehet kikerülni. Isten színe és valósága előtt megsemmisül minden emberi nagyzás és ravaszság: a hegyek, melyeket az emberi önteltség és vakság hord össze, elolvadnak; a völgyek, melyeket az emberi hitetlenség váj a lelkekbe, betöltetnek; a görbe utak, amikkel a gazság megkerüli az igazságot, kiegyenesíttetnek, s a göröngyös ösvények, ahol az erény eddig csak botorkált, sima utakká lesznek. Isten nem a jámbor képzelődés álma, amit emberi okoskodással a lélekből ki lehet törülni, hanem a mindenség örök Ura. Aki megfellebbezhetetlen hatalommal kezében tartja a világ sorsát, s Aki előtt minden embernek és népnek, és magának a történelemnek is térdet kell hajtania.
Ideig-óráig eltűri, hogy az ember kevélykedve Neki hátat fordítson, s a saját feje után saját útjain járjon; de nem engedi, hogy a gőg és az erőszak fái az égig nőjenek, s az eget a földtől végérvényesen elzárják. Az elemi csapások és ellenségeskedések, a háborúk és kegyetlenségek, a gazdasági bajok és társadalmi zűrzavarok komoly, figyelmeztető jelek. Isten törvényei érvényesülnek a természetben éppen úgy, mint az emberi életben. Az Ő ereje mozgatja a tengert és a hegyeket. Neki engedelmeskednek a szelek, a csillagok és a rejtett erők, intése szerint igazodik az időjárás, és az Ő utasításaihoz, melyeket törvényeiben közölt, kell igazodnia az embernek is, ha nem akarja elviselhetetlenné, marakodó farkasok tanyájává rontani a földet.
A figyelmeztető jelzések az utóbbi időben egyre gyakrabban ismétlődnek. A föld is megmozdult, mintha megunta és megborzongott volna attól, ami a hátán, az értelmes lények világban történik. Az ártatlanok sírása pedig mind hangosabb lesz, mind több a Panasz, a könny és a szenvedés, jeléül annak, hogy az ember törvénye kegyetlen törvény. Az Isten nélkül beállított életet, bármilyen szép szavakkal kendőzzék is, nem lehet kibírni. Isten kisemmizése a világból az ember világának megsemmisülését jelenti. "Megveri a földet szája vesszejével, és ajkának leheletével megöli a gonoszt" –mondja a próféta (Iz 11,3–4). A szeretet megtagadása a gyűlölködésnek, az igazság elvetése az igazságtalanságnak nyit széles utat, amelyet vér- és könnyözön és vonagló emberi testek borítanak. Ezen az úton nem lehet sokáig járni. Előbb-utóbb maga az ember rájön, hogy esztelenül cselekszik és saját vesztét készíti elő, ha vissza nem tér az Istentől kijelölt útra, az örök törvények korlátai közé.
Krisztusban szeretett Testvéreim! A mostani adventben ezekkel a gondolatokkal készüljünk szent Karácsony ünnepére.
A megpróbáltatások Isten felé hajtanak, és az Isten készséggel jön segítségünkre. Az elhagyatottságból az Ő erős kezét keressük, és Ő elénk siet, hogy megtaláljuk. Gondviselő jósággal őrködik fölöttünk mindig, de amikor nagyobb szükségben vagyunk, amikor az élet törékenységét és erőink fogyatékosságát inkább érezzük és ösztönösen Hozzá menekülünk, Ő is nagyobb szeretettel hajlik felénk, az ajtónk elé jön, hogy hívásunkra belépjen és aggodalmainkat eloszlassa.
Minden okunk megvan, hogy ezekben a napokban Istent nagyobb buzgósággal keressük. Éppen ezért szeretettel kérlek, használjátok fel az adventi szent időt és a Karácsony ünnepeit igaz keresztény módon, az Egyház útmutatása szerint.
Első kérésem mindnyájatokhoz szól. Az Egyház istentiszteletei nem magánájtatosságok, hanem mindig a népnek, a közösségnek az ünnepei. Szent alkalmak, amikor meghatározott imák, énekek és szertartások által, papja vezetésével, az egybegyűlt nép fejezi ki hódolatát és terjeszti kéréseit Isten elé. A nép mindig mint közösség jelenik meg, hogy Istent Urának elismerje, a köteles tiszteletet bemutassa, s életére áldást kérjen és oltalmat.
Amit ketten vagy hárman együtt kérnek az én nevemben, megadom nekik – így szól az Úr Jézus egyik ígérete (vö. Mt 18,19). Annál inkább megadja, ha nem ketten vagy hárman, ha nemcsak néhány jámbor asszony és gyermek, hanem az egyházközség férfiai, asszonyai, ifjúsága és gyermekserege a templomban együtt van és együtt mondja el azt, ami a szívét nyomja.
Őseink így gyakorolták hitüket, munkájukat is közös istentisztelettel kezdték, a vasár- és ünnepnapi szentmise közösségébe pedig még a betegek és öregek is belekapcsolódtak, otthon imakönyvekkel a kezükben követték a szent áldozatot, s amikor a harang az Úrfelmutatást jelezte, lélekben a templomi néppel együtt borultak le az oltárra leszállott Úr Jézus előtt. Kövessétek ezt a példát, a hajnali szentmiséken, a szent éj, a vasárnapok és ünnepek lélekemelő szertartásain legyen jelen az egyházközség apraja-nagyja, hogy Isten együtt lásson oltára körül, s a közös hódolatra és imádságra a panaszaitok meghallgatásával válaszoljon.
Második kérésemmel a szülőkhöz fordulok. A Karácsony a család legmelegebb ünnepe. A betlehemi éj megható jelenete, a gyermek Jézus mellett térdelő Szent Szűznek és Szent Józsefnek az emlékezete felmelegíti a szíveket, s a család tagjai a szent hangulatban jobban érzik, mint máskor, hogy egymásért felelősek. Főképp a szülők lelkében szólal meg a hang, amely őket a szülői szent hivatás kötelességeire figyelmezteti. De ilyenkor, a szent éj benyomásai alatt érzik legtisztábban azt is, hogy gyermekük az Isten tulajdona, és sorsa Isten kezében van a legjobb helyen.
Krisztusban szeretett Híveim! A szülők ezt különösen most vegyék komolyan fontolóra. A gyermekekre és ifjúságra sok veszedelem leselkedik. Sokat hallanak és sok olyan példát látnak, ami Istentől elidegenítheti és egyben életüknek romlása lehet. Tudom, hogy gyermekeitek jövője miatt a szíveteket aggodalom szorongatja. Ezekre az aggodalmakra kérlek, neveljétek őket otthon vallásosságban, Isten ismeretére és követésére.
Az iskola nem tudja feladatát elvégezni a szülők közreműködése nélkül. A gyermek többet van otthon, mint az iskolában, s az utca és környezet hatása alól sem tudja magát kivonni. Figyeljétek tehát lelkének minden megnyilatkozását, s őrizzétek a Szent Szűz és Szent József gondosságával, mint a gyermek Jézus édestestvérét, aki a ti gondozásotokra van bízva.
Az otthon megszentelt falai között, ahonnan a világ ártalmas szándékait és kíváncsiságát ki lehet zárni, tanítsátok meg gyermekeiteket mindenre, amit szent örökségként átvettünk, amiben hiszünk, s amit megőrizni és továbbadni szent kötelességünk, hogy vallásosságban és nemes példákon növekedve Isten a sorsukat mint tulajdonát vegye és tartsa a kezében.
Tisztelendő Testvéreim! Krisztusban szeretett Híveim!
A világ a bűn következményei elől Isten oltalma alá menekül, megkínzott lelke hangos szóval hívja, és az eltikkadt föld is azt sóhajtozza: "Harmatozzatok egek, onnan felülről, és csepegjék a felhők az igazat, nyíljék meg a föld és teremje a szabadítót és legyen egyszersmind igazságosság" (Iz 45,8).
Ajánljuk fel Testvéreim szenvedéseinket, és imádkozzunk buzgó szívvel, hogy az Isten ne a méltatlanságunkat, hanem a gyöngeségünket tekintse, legyen irgalmas és könyörüljön rajtunk még egyszer.
Ezzel a gondolattal kérem érettetek a "béketűrésnek és vigasztalásnak Istenét" (Róm 15,5), és szeretettel adom mindnyájatokra főpásztori áldásomat.
Gyulafehérvár, 1940. november 30., Szent András apostol napján
Áron püspök
(Nyomtatásban megjelent: Szőke János: Márton Áron. Thaur/Tirol, 1988. 321–324. p.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése