A MŰVÉSZET 

/ a képzőművészet /

megértése vagy valamiféle értelmezése

Ez az okfejtés , vagy értekezés arra tesz kísérletet hogy az olyanok mint én , tehát művészeti gimnáziumi képzés vagy művészeti főiskola nélküliek , akik nem vettek részt esztétikai képzésben és nincs különösebb vizuális kultúrájuk ,  teljesen hétköznapi emberek , mit is kezdjenek a mai művészettel ?  Azonkívül hogy értetlenül állnak előtte és úgy érzik hogy kivannak rekesztve egy bizonyos tudásból és ez már meghaladja az ők felfogóképességüket , de azért mégis érdekelné őket hogy mégis hogy is van ez ? 

A művészetkedvelés egyéni élmény , mindenki  magának fedezi fel a művészetet , mindenki egyedül találja meg a válaszokat a kérdéseire .

Namármost ha időben visszatekintünk egészen Munkácsyval (1844-1900) bezárólag , ...  

Munkácsy Mihály: Golgota, 1884

... / habár már Van Gogh (1853-1890) sem volt a szó szoros értelmében teljesen naturalista /...

Autoportrait au chapeau de feutre, 1887, Vincent Van Gogh 

... , amikor a festészet és a szobrászat figuratív volt , annak megértése és csodálata , vagyis annak eldöntése hogy mi a szép vagy mi nem az , az nem volt gond , nem kellett magyarázni hogy ez azért szép és magas művészet mert , ... ; - elégvolt ránézni a műalkotásra . 

De ekkor már elkezdődött az impresszionizmus hajnala a párizsi művészeti világban az 1870-es évek elején , amikor egy maroknyi fiatal festő, mint Monet , ...

Íriszek Monet kertjében 1900

Renoir , ...

Auguste Renoir , A Grenouillère (1869)

... Degas , ...

Edgar Degas , A próba, 1873-78 körül

... és Pissarro , ...

Camille Pissarro , Grande Palais ,1886-1894

  

... szembeszállt a hagyományos akadémiai művészettel. Ők a pillanatnyi benyomások, a fény és a szín játékának megörökítésére törekedtek, elvetve a részletgazdag kidolgozást és a hagyományos kompozíciós szabályokat. Az impresszionisták a színeket nem keverték, hanem egymás mellé helyezték, hogy a néző szemében keveredjenek, és így élénkebb hatást érjenek el. Az ecsetvonások láthatóak maradtak, nem törekedtek a sima felületre. Ekkor születik az un. modern művészet .

Mielőtt ebben elmélyedünk , szót kell ejtenünk az avantgárd művészetről . Avantgárd (a francia „avant-garde”, „előőrs” katonai műszóból) mindazon képzőművészeti és irodalmi irányzatok neve, melyek a 20. század elején jelentkeztek, s melyek alapvetően megváltoztatták a művészetről alkotott képet, illetve magát a művészetet. Az avantgárd törekvések rövid ideig tartó, forradalmi lendületű mozgalmakat hoztak létre. Céljuk a lázadás, a hagyományos művészeti formák felbontása és új kifejezésformák keresése. Az irányzatokban többnyire nincs semmi közös, csak a lázadás, a formabontás vagy építés szándéka. Az avantgárd ellenreakciói az 1930-as években jelentek meg: újnépiesség, neoklasszicizmus, szecesszió vagy art nouveau . 

Fontosabb avantgárd irányzatok :
Az avantgárd irányzatokat két nagyobb csoportra lehet bontani: romboló és építő jellegű irányzatokra.

Formabontó irányzatok

Expresszionizmus (1905–1925)
Fauvizmus (1905–1907)
Futurizmus (1909–1944)
Absztrakt művészet (1910–)
Dadaizmus (1915–1922)
Szürrealizmus (1924–1945 de elemeiben napjainkig is)

Formaépítő irányzatokKubizmus (1907–1914)Vorticizmus
Section d’Or
Orfizmus
Konstruktivizmus (1917–)
Funkcionalizmus
Dimenzionizmus (1936-1939)

 A szecesszió kivonulást, elkülönülést jelent, utalva arra, hogy 1897-ben Bécsben negyvenkilenc művész kivonult a városi művészeti központból, hogy új művészetet teremtsen. A századforduló jellegzetes képző- és iparművészeti, valamint irodalmi irányzata stílusként nehezen értelmezhető, historizmus- és eklektikaellenes mozgalom, ami minden országban másként nyilvánult meg. Sokáig a 19. század összekuszálódott végének vagy a 20. század tisztázatlan kezdetének tekintették. Önálló értékeire az 1970-es évektől figyeltek föl. Felmerült többek között az az értelmezési lehetőség, hogy a szecesszió az avantgárd legkorábbi fázisa. Az irányzatról kialakult negatív vélemények máig nehezítik az értékelést, a helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy 20. században és napjainkban is a szecesszió fokozatosan, majd egyre tömegesebben a kereskedelmi képzőművészet és a giccs forrásává vált.

Az Art Nouveau-t, vagyis az új művészetet „egyrészt az ipari civilizáció elleni fellépésnek tekinthetjük”, melynek esztétikája a szimbolizmus gondolatvilágában gyökerezik, „másrészt a természet formavilágához való közeledésnek”. Ezt a két indítékot Arthur Heygate Mackmurdo (1851–1942) tárta fel. Szerinte „a művészet nem törekedhet a természet utánzására, hanem olyan imaginatív alkotótevékenység, amely a természetben keresi szimbólumait; az akadémizmus és a historizáló eklektika mesterkéltségével szemben” és felszabadulást akar hozni az élet és az őszinteség nevében.

A mozgalom belső sokrétűségére jellemző, hogy míg Morris „mindenki művészetének” tulajdonképpeni társadalmi funkciójára alapoz, ugyanakkor az angol esztéticizmus fő teoretikusának, Walter Petersnek (1839–1894) elveit is befogadja, aki szerint „a művészet önmagáért van, nem feladata a társadalmi problémák tükrözése”. Charles Voysey (1857–1941) építész pedig szintén Morrisnak, az eklektika dagályossága elleni elve szerint, világos, eszköztelen stílusával szinte már a racionális építészet előfutárának tekinthető.

Az art déco / az art décoratif (díszítőművészet) francia kifejezés / , is élesen elkülönül az avantgárd mozgalmaktól, bár sok elemet átvesz , iparművészeti irányzat, melynek hatásai ugyanakkor az építészetben, festészetben, alkalmazott grafikákban, a szobrászatban és a filmművészetben is megmutatkoznak. Virágzásának kora az első világháború idejére és az utána következő válságkorszakra tehető. Eredete az art nouveau-hoz, azaz a francia szecesszióhoz vezethető vissza, de magába olvasztotta az avantgárd irányzatok egy-egy jellegzetes elemét is: a konstruktivizmusból merítette a geometriai stilizációt, a futurizmusból a modern kor éltetését, a kubizmusból pedig a festészeti alapokat. További jelentős hatása volt az egyiptomi művészetnek is. A szecesszió organikus és hullámzó, kígyózó motívumaival ellentétben az art déco stílusát egyenes vonalak, geometriai tervezés jellemzik. Az ipar fejlődésének köszönhetően elviekben is hátat fordított elődjének, az egyedi termékekről a tömegtermelés vívmányaira helyezte a hangsúlyt. Mégsem díszített minden lakást art déco lámpa vagy bútor, a stílus a luxus és elegancia egyik kifejezője lett. A kor fiatalságának megfelelt és hamar meg is tetszett a merész, leegyszerűsített vonalvezetés, az erős, tiszta színvilág, a korszakban újnak számító anyagok: új ötvözettek , a króm és a bakelit, amelyeket tükörfényesre lehet csiszolni, az art déco újabb stíluselemmel bővült ezáltal. Csúcspontja az 1925-ös párizsi világkiállítás volt, ettől kezdve rohamosan elterjedt a világ minden táján.

Rene Lalique Victoire, Toyota Múzeum, Japán

A gond / már ha ezt nevezhetjük annak /, akkor kezdődött amikor a nonfiguratív irányzat kezdett terjedni . De mi is az a nonfiguratív ?  

Ha rá google-zok akkor olyan okosságokat hoz elő mint : 

Az absztrakt művészet vagy nonfiguratív művészet (kevésbé gyakran használt, egyéb elnevezésekkel: nem-objektív művészet, abszolút művészet, konkrét művészet, tárgyatlan művészet) hagyományos meghatározással, a szűkebb értelemben vett valóság- és természetábrázoló jelleget, azaz a valóság tárgyi összefüggéseit és alakjait (mint pl. a tárgyak, élőlények, tájak, tér- és időbeli viszonyok) a műalkotásokból kiküszöbölő és a művészi munkában tudatosan figyelmen kívül hagyó, a hagyományos természetelvű és ábrázoló jellegű művészettel szembehelyezkedő, természeti motívumokra még csak nem is utaló képzőművészeti irányzatok gyűjtőneve. Az „absztrakt” elnevezés a filozófia (azon belül a lételmélet) „absztrakció” szavából eredeztethető.

Szűkebb értelemben véve, absztrakt művészetnek azokat az Európában létrejött, de világszerte elterjedt modern és posztmodern (19. és 20. századi), az avantgárdban gyökerező művészeti irányzatokat és iskolákat nevezzük, melyek fent leírt „tárgyatlan” attitűddel rendelkeznek. Jellemzői - elsősorban a festészetben, szobrászatban és iparművészetben - a geometriai formák, a színek és hasonló (képi) eszközök öncélú, modelltárgyakra nem utaló vagy azokat a végsőkig leegyszerűsítve ábrázoló, a képelemek önálló kölcsönhatását vizsgáló - sokszor módszeresen kutató - használata.

V. V. Kandinszkij: Sárga, vörös, kék (1925)

"A vonalak, színek, formák minden természeti modelltől független, önálló létét és kölcsönhatását keresi. Az absztrakt művészek a »teremtő alkotás« elvét vallva készítik elvont, logikailag kimunkált, a képi egyensúlyt szem előtt tartó, a vonalak, színek összecsengését vagy ellentétet, feszültséget érzékeltető kompozícióikat." – M. Kiss Pál

K. Malevics: Szuprematista kompozíció (1916)

Az absztrakt művész a formákat és színeket önmagukért ábrázolja, és főképp ezek (elvont) összefüggései, hatásai (a szemlélőben kiváltott ösztönös érzések) és kölcsönhatásai (harmónia/diszharmónia) érdekli, nem pedig az, hogy egy „fizikai” tárgyat, illetve egy társadalmi jelenséget ábrázoljon. Az absztrakt művészet ilyen tekintetben a műalkotás-elemek (formák, színek, testek, szavak, mondatok) jelentésének bizonyos mértékű kiküszöbölését, feloldását jelenti: egy absztrakt festő képén egy négyzet nem egy szobafalat vagy ablakot ábrázol, hanem pusztán önmagát.

Paul Kelpe - Online Collection of Brooklyn Museum

Természetesen felmerülhet a „miért?” kérdése is - mire jó és kinek jó az elvontság - ami valójában több kérdés, több eszmei dimenzióban is vizsgálható - nemcsak a történelmi feltételeket tekintve, hanem elméleti, világnézeti síkon, és, ettől nehezebben elválaszthatóan, a művészek szubjektív elgondolásait téve mérlegre.

Bagi László: Neo Op-Art ( ~ 2015)

"A művészet korábban utánzott: úgy ábrázolta a világot, amilyennek a művész látta. A képek még az elvont, absztrakt gondolatokat és fogalmakat is az ábrázoló festészet eszközeivel jelenítették meg. A bátorságot, a hűséget, vagy az egyetértést is megszemélyesített formában láttatták a nézővel. ... Az absztrakt festészet új és váratlan lehetőségeket kínált. Autonóm lehetett, és nem kellett egy ismert valóságra utalnia. ... Festészeti elemei mindenekelőtt önmagukért valók voltak. Ha egy kék felület többé már nem tengert jelent, és egy vízszintes vonal többé nem a horizontot jelöli, a művészet elveszítheti hasonlat mivoltát, ám ezáltal független és öntudatos lesz ... olyan függetlenségre tesz szert, amellyel korábban nem rendelkezett."

– Dietmar Elger

A nonfiguratív művészetet a tradicionális művészetfelfogás szerint nem érdeklik a konkrét, egyedi és a térben és időben adott helyen megtalálható tárgyak - tehát absztrakt. Az elnevezés annyiban is találó - és ez vélhetően tovább segítette a rögzülését - hogy a nonfiguratív művészet, illetve az ezt megelőző avantgarde közismertebb (több botrányt okozó) „konstruktivista” vagy „geometrikus” irányzatai általában a matematika elvont geometriai alakzatainak ábrázolására építenek, azaz absztrakt idomokat „ábrázolnak” (négyzeteket, köröket, egyeneseket).

"A poétika szempontjából nem csak azt kell megkérdeznünk a képektől, hogy mit jelentenek, hanem, hogy mit akarnak, hogy milyen igényeket támasztanak felénk, és hogy ezekre mi hogyan reagálhatunk. Ez persze azt is jelenti, hogy szembenézünk azzal: mi mit akarunk a képektől"

– W. J. T. Mitchell: What Do Pictures Want?

A l’art pour l’art (magyarul: ’művészet a művészetért’) kifejezés a művészet öncélúságát vallja, vagyis hogy a létét önnön szépsége indokolja, s éppen ezért nem kell semmilyen társadalmi, politikai, vallási, erkölcsi vagy gazdasági célt szolgálnia, az igazi művész feladata az örök szépség ábrázolása.

A huszadik század legelején azonban - egymástól nem teljesen függetlenül - megjelent a „tiszta” absztrakció iránti igény.

A motivációk teljesen ellentétesek is lehetnek. Például az ortodox családból érkező, vallásos és miszticista beállítottságú Kandinszkijt, az absztrakt festészet atyját, a vallásos-spiritualista teozófiai mozgalommal való megismerkedése egy félig-meddig szakrális jellegű művészi nyelv megalkotására ösztönözte, és az absztrakciót az anyag látszatvilágából való felszabadulásnak, a valóság mélyebb lényege feltárásának tekintette. Egy másik korai orosz absztrakt festő, Kazimir Malevics, a szakralitással semmiféle összefüggésben nem álló, noha szintén miszticista művészetelméletet alkotott. Malevics szerint a történelem során a művészetet ideológiák uralták; „tárgyi-gyakorlati ideológiák”; ezek közé sorolta a vallásokat és a politikai pártokat is, de még a saját szükségletei kielégítéséért küszködő mindennapi, gyakorlati életet is. A művészet önálló organizmus, arra van szüksége, hogy autonómmá váljon, és ehhez a művészet saját világnézetének (amit szuprematizmusnak nevezett el) megalkotására van szükség. ... 

A szuprematizmus a véges látótér-kúp csúcsát a végtelenbe terjesztette ki. ... A tér színéről már nem feltételezzük, hogy az egyszerűen a színspektrum kék tartománya, hanem, hogy a teljes spektrum színével esik egybe, azaz a fehérrel. A szuprematista képteret felfoghatjuk úgy is, hogy az a vászon felülete előtt, de éppen úgy is, hogy mögötte helyezkedik el. Ha valaki 0 értéket tulajdonít a képfelület szintje mértékének, akkor a mögöttes irányban lévő szinteknek - (negatív), az előtte lévő irányban lévő szinteknek + (pozitív) értékük lehet - vagy fordítva. Ily módon a szuprematizmus eldobta a síkra vetített háromdimenziós tér illúzióját, az irracionális tér tovább már nem fejleszthető illúziójával helyettesítve, amely a mélységi és magassági irányokba is végtelen módon kiterjeszthető. ... és ez még nem minden.

A kubizmus létrehozása elsősorban Pablo Picasso és festő ismerőse, Georges Braque nevéhez fűződik - ők pedig a posztimpresszionista Paul Cezanne-t tekintették mintának.

A látvány, az emberalak és környezet egymást harmonikusan átfedő szögletes mértani testekre bomlik szét (másképp mondva, ilyenekből áll össze egésszé), megfelelően a kubizmus azon alapelvének, miszerint a festő feladata, festészettechnikai szempontból, a képteret alkotó síkok és azok metszeteinek regisztrálása. A kubizmus megteremtette az absztrakt festészet egyik fontos hozzávalóját, a leegyszerűsített geometriai idomot mint a festő számára szolgáló atomi konstrukciós elemet. Más kiindulópontról ugyan, de ugyanebbe a vágányba futott be a futurizmus, az a stílus, ami a festészetben a mozgás ábrázolását tűzte ki célul, melyet a kubizmushoz hasonlóan átfedő síkok ábrázolásával és a központi figurák geometrikus egyszerűsítésével próbált elérni.

Pablo Picasso , Guernica 1937 , 

A Guernica szürke, fekete és fehér színeket tartalmazó freskószerű olajfestmény. 

Magassága 3,5 méter, míg szélessége 7,8 méter.

Nagyvonalakban a kép jelenete egy szobában játszódik, ahol egy széles szemű bika áll egy gyermekét gyászoló édesanya felett, akit a karjaiban tart. A kép közepén egy ló haláltusáját láthatjuk, miután egy lándzsa, vagy dárda keresztülhatolt a testén. A ló tátongó sérülése áll a kép középpontjában. két rejtett kép is felbukkan a ló mellett a Guernica című képen: Egy emberi koponya, amely a ló hátán fekszik, illetve egy bika tűnik fel a kép alsó részén, amint felökleli a lovat. A bika farka egy lángoló képet formáz, ahonnan füst buggyan elő, amely úgy tűnik elő, mintha egy ablak volna, ahogyan a festő szürke színnel körbevette ezt. A ló alatt egy halott, szemmel láthatóan megcsonkított katona holtteste hever; akinek kiszakadt karjában egy törött kard található, ott, ahol a virágok nőnek. A katona kinyitott tenyerében egy stigma található, amely Jézus Krisztus mártírhalálára való utalás. Egy villanykörte világít meg egy ördögien gonosz szempárt a szenvedő ló felett. Picasso ezzel a villanykörtével az ennek spanyolhonban elterjedt elnevezésén keresztül (bombilla), mintegy szimbolikusan utalt a pusztító harcieszközökre, amelyek veszélyt jelentenek a társadalom egészére. A lótól jobbra fent egy megrémült asszony alakja bukkan fel, aki mindezen jelenetnek a szemtanúja, aki úgy néz ki, mintha valahogy bekerülne, bejutna a szobába, ahol mindez történik. Kezében egy tűzzel világító világítótestet tart. A tűz fénye viszonylag közel került a pusztítást szimbolizáló villanykörtéhez, mintegy felcsillantva a remény halvány fénysugarát e szörnyűségek közepette. Szintén jobb oldalról egy a villanykörte fénye által elvakított női alak néz egyenesen a villanykörte fényforrásába. Tőrök vágják le a bika, a gyászoló asszony és a ló nyelvét. Egy polcon feltűnik egy - feltehetően - galamb is, amely a pánikba esett bika felett található. A kép jobb szélén egy alak látszik, akit a lángnyelvek fenyegetnek oldalról és fentről. Egy sötét fal és egy nyitott ajtó jelképezi a jobb sorsot.

Mikor a nyomásnak engedve Picasso választ adott e kérdéskörre, azt felelte: „A bika, az bika és a ló, az pedig ló .... Ha jelentéssel akarják felruházni festményeim bizonyos elemeit, hát tegyék, de az nem biztos, hogy az a jelentés lesz, amire én gondoltam. Azok az ötletek és következtetések, amelyeket önök ezáltal kapnak, ösztönösek és tudattalanok. Én azért festek, hogy festhessek. Én a dolgokat úgy festem meg, ahogyan azok vannak.”

Az avantgarde olyan áramlatai, mint a fauvizmus és az expresszionizmus, a színek öntörvényű létének impresszionizmustól örökölt gondolatát hangsúlyozták ki még jobban, és a nonfiguratív művészet „lírai” irányzatának előfutáraivá váltak. A dadaizmustól pedig a képelemek jelentésének lebontását, elhanyagolását, és a hasonló tradicionális kategóriák semmibe vételét, sőt megvetését, a művészet öntörvényűvé, vagy szebben fogalmazva: autonómmá tételének gondolatát tanulhatták meg a nonfiguratív művészek.

Az absztrakt művészet első képviselőire - Malevics, Kandinszkij, Marc, Delaunay és mások - az avantgarde irányzatai és iskolái változatos módon hatottak: Kandinszkijra főleg az impresszionizmus és az expresszionizmus volt hatással, Marcra az expresszionizmus, Delaunay és Malevics pedig kezdetben kubista, futurista és kubo-futurista képeket festettek, mielőtt a tiszta nonfigurativitásra tértek volna át; Hans Arp a dadaizmustól „érkezett”. A konstruktivista Liszickijre már Malevics szuprematizmusa volt hatással. Mindez azonban csak hajtóerőt jelentett, a nonfigurativitáshoz nem feltétlenül egyedül az avantgarde-on keresztül vezetett út (elégséges, de nem szükséges feltétel).

"Amikor 1913-ban kétségbeesett kísérletet tettem, hogy a művészetet a tárgyiság ballasztjától megszabadítsam, a négyzet formájához menekültem."– Kazimir Malevics

Kazimir Malevics híres-hírhedt Fekete négyzete (1915)

"A fekete négyzet fehér keretben nem egyszerű tréfa, nem egyszerű kihívás, nem véletlenszerű kis epizód, amely a Mars-mezőn álló házban megesett, hanem az egyik önigazoló aktusa annak a kezdetnek, amely az elhanyagoltság ocsmánysága névvel illethető, s amelyik azzal dicsekszik, hogy minden büszkeségen, elbizakodottságon, minden szeretni való és kedves dolog lábbal tiprásán keresztül mindenkit a pusztulásba vezet”.– A. Ny. Benois

...  felvetve a kérdést, hogy mennyiben tekinthető ábrázolásnak, illetve technikai szempontból, teljesítménynek egy ilyen végletesen leegyszerűsített motívum. Ezek a folyamatok művészeti szempontból eleinte közbotrányt okoztak, nemcsak a nagyközönség, hanem a hagyományokban hívő művészek, kritikusok és értelmiség is polgárpukkasztásnak, vagy a dilettantizmus megjelenésének tartotta az absztrakt művészeteket. Ez bizonyos mértékig érthető, hiszen (a Platóntól és Arisztotelésztől eredő és nagyon meggyökeresedett felfogás szerint) a művészet célja, voltaképp közhelyszerűen, a (természet)ábrázolás, az utánzás, valamint a társadalom szolgálata az arcképek, plakátok, szórakoztató zeneművek stb. készítésével.

Az absztrakt művészet területére lépve megszűnik az ábrázoló jelleg, és ezáltal „veszélybe” kerül a művészet közösségi volta, arról már nem is beszélve, hogy - szintén a tradicionalista felfogás szerint, és nemcsak az absztrakt irányzatra, de az egész modern és posztmodern művészetre is jellemzően - több esztétikai dimenzióban is értelmezhetetlenné válik a minőség-ellenőrzés fogalma. Nemcsak a technikai és mesterségbeli tudás fogalmai válnak nehezen megfoghatóvá, de a művészet által hordozott olyan, szubjektívebb követelmények is, mint az értéké vagy az igazságé.

Gyakran megjelenő vélemény pl., hogy a nonfiguratív művészetet azok csinálják, akik az ábrázoló művészet műveléséhez nem eléggé tehetségesek;[22] illetve, hogy ilyesfajta képeket - különösen az absztrakt expresszionizmus folt-festészetét a gyerekek, sőt a csimpánzok is könnyűszerrel tudnak csinálni. Az utóbbi vélekedést is szó szerint kell érteni: Desmond Morris angol etológus és szürrealista festő vezérletével az ötvenes évek végén több kiállítást is rendeztek Londonban csimpánzok és gyermekek nonfiguratív alkotásaiból a helyi modern művészeti múzeumban.

A Congo nevű majom absztrakt
expresszionista stílusú alkotása

"Az absztrakt festészet a 20. század nagy rejtélye. Miért okozott művészeknek örömet, hogy hatalmas egyszínű pacákat festettek? Miért lett Jackson Pollock szupersztár attól, hogy festékes ecsettel hadonászott?"– Dömötör Ágnes (origo.hu)

Az absztrakt művészet kialakulásának folyamata - amennyiben a művészet története folyamatokban leírható - az 1960-as évek értékelése szerint eljutott a képzőművészet végső határáig, amikor a műalkotás - akárcsak a „primitívnek” nevezett népek bizonyos műalkotásaiban - ornamentikaként vagy konstrukcióként is értelmezhető. Ezt a sajátos „végzetet” az absztrakt művészek maguk is előre látták, Kandinszkij pl. így írt erről: "Még manapság is, ha teljesen el akarnánk szakítani az összes köteléket, ami a természethez kapcsol minket ..., ha teljesen a tiszta szín és a puszta forma kombinációjának ábrázolására szorítkoznánk, akkor csupán geometriai díszítőelemekre emlékeztető alkotásokat készíthetnénk, olyanokat - durván szólva - mint a nyakkendők vagy a szőnyegek. Festészetünknek pontosan a jelenlegi kezdetleges állapota miatt, aligha vagyunk képesek bensőséges átélést elérni ezekkel a teljesen felszabadított formákkal és színekkel. A szellem azon rezdülései, a lélek azon megindulása, melyek ezekkel elérhetőek, még túl gyengék ..."

A nonfiguratív művészet hatása gyakorlatilag felmérhetetlen: forradalmasította az iparművészetet, hatott a modern építészet formanyelvére, kitágította a képzőművészet eszköz- és formatárát, új utakat nyitott a műalkotások értelmezésében.

Ugyanakkor teret nyitott a képkereskedelmi spekulációknak és a dilettantizmusnak is. Picasso már 1963-ban már közzétett egy nyilatkozatot a képzőművészet haláláról, ...

A nonfiguratív és modernista művészeti élettel szemben erősen szkeptikus (ugyanakkor a korszakban kötelező szocialista realista irány szolgai követését is visszautasító) Bernáth Aurél, a huszadik század magyar „festőfejedelme” így írt a problémáról:

"Mindmáig, immár hatvan éve korunk művészetének sorskérdése az absztrakt művészet kezében van. ... Mily hévvel indult el a vállalkozás, ha Picasso személyét nézem, mily csöndes kulturáltsággal folytatódott, ha Braque-ot figyelem. De aztán egyszerre csak mintha gátszakadás történt volna, olyan éktelen problémák merültek föl, amelyeket regisztrálni lehet, de gyógyítani és jóvá tenni nem. Miből származnak ezek? Onnan, hogy amíg egy századvégi naturalista vagy impresszionista képhez nehezen megszerezhető tudás kellett, az absztrakt művészet ezt nélkülözhette. Odajutott a dolog, hogy párizsi műkereskedők felfogadott festőkkel dolgoztattak, és e festőknek életlehetőségük fejében havi 5-600 képet kellett szállítaniuk. Így kezdődött a világ becsapása, így kezdődött, és máig [e cikk kb. 1960 körül íródott] folytatódik ez az aljas műkereskedelmi manipuláció, amely minden tisztességes művészetszerető ember mélységes utálatát váltotta ki. Az absztrakt művészet, szándéka ellenére, ezen vérzett el. E műkereskedelmi siserehadnak még arra is volt gondja, hogy pénzével, megfizetett lapjaival, személyek megvásárlásával veresse a dobot, már csak azért is, mert másfajta művészettel ezt a galádságot nem lehetett volna üzemben tartani. S ami még borzasztóbb: az üzem nyílt kártyákkal folyik. Még csak nem is szégyenlik magukat. (A velencei Biennálé is az ő kezükbe került. ...) Ebből a helyzetből nincs kiút. Mert ami az absztrakt művészetre még rá akart tromfolni, a pop art - ez még a fent jellemzett műkereskedelmi cafatoknál is rosszabb."– Bernáth Aurél

Végezetül álljon itt tanulságul Molnár Sándor ( 1936-2022) A  magyar kortárs képzőművészet talán legmarkánsabb képviselőjének története :

https://www.youtube.com/watch?v=DS4upSOBpOo

A Kossuth-díjas festő, Hamvas Béla tanítványaként, az 1960-as években a metafizikai tradicionalizmus filozófiájának tanulmányozása során jutott el a festőjógának nevezett élet- és alkotói programja megfogalmazásához. A művész öt nagy korszakot határozott meg önmaga számára. Az öt korszak, s ötven év letelt, az életmű lezárult, s az alkotó gyakorlatilag letette az ecsetet. Joggal tehet így, hiszen festői életterve piramisszerűen épült fel, az alapoktól az egyetlen pontban végződő csúcsig. Ebben a föld-, a víz-, a tűz- és a kristály-képek fokozatait a levegő-képek követik, végső állomásként, a halál előtti végső önkiüresítés fázisában. A telített ürességként értelmezett lelki üresség azonban nem tartalom nélküliséget jelent, hanem művészi gazdagságot és transzcendens festői élményt. A színes üres képek után most a tiszta fény megfestésének paradox feladatával foglalkozó fehérnek szánt, valójában varázslatosan színes festményeket láthatja a néző.

„A csendben

nem történik semmi,

merő telített, személyes,

sugárzó üresség."

(Molnár Sándor: A festészet útja)

Molnár piktúrája a magyar absztrakt festészet egyik kiemelkedő teljesítménye, méltó társa Gyarmathy Tihamér, Hortobágyi Endre, Lossonczy Tamás, Martyn Ferenc, Molnár László és Veszelszky Béla életművének.

Az út hossza

Beszélgetés Molnár Sándorral

– Kialakult világszemléleti, világnézeti háttér híján létrejöhet releváns képzőművészet? Miért olyan fontos ez az alkotó ember életében?

– Ön szerint miért olyan fontos a „szellem" a szellemi ember életében?

– Ilyen tekintetben voltak irányadó példák Ön előtt? Festészete kikkel áll közvetlen kapcsolatban?

– Irányadó példák: az archaikus, szakrális tradíció; a kereszténység. Festészetben minden jelentős festővel kapcsolatban állok, amennyiben közös gyökerük a festőjóga.

– 1958 emlékezetes időpont, szellemi csomópont az Ön, illetve néhány kortársa életében. Ebben az évben hívta életre saját lakásán a Zuglói Kört. Miről szólt ez a társaság? Kik voltak fontosabb résztvevői, s mi történt körükben?

– 1956-ban másodéves főiskolás voltam. Ott alakult ki egy baráti csoport, nem az én zuglói lakásomban, mert akkor még lakásom sem volt, kollégiumban laktam. Ezt a baráti kört később elnevezte valaki Zuglói Körnek, a főiskola elvégzése után. Tevékenysége a szocreállal szemben a korszerű, nyugat-európai művészettel való kapcsolatfelvétel volt.

– Hamvas Béla személye és életműve mi mindent jelentett-jelent az Ön életében és művészetében? Hogyan jellemezné kapcsolatukat?

– Hamvas Béla jelentette számomra a „normális embert".

– Milyen állomásokon, hosszabb-rövidebb periódusokon keresztül érkezett meg művészete, festészete jelenlegi állapotába?

– A festőjóga korszakain keresztül, amelyben az alkímiának (műveletek) legalább olyan fontos szerepe van, mint a jógának.

Elemek: Föld, Víz, Tűz, Kristály, Levegő.

Műveletek: szublimáció, szolúció, szeparáció, preparáció, kalcináció, redukció, koaguláció.

A Föld elem (természet) műveletei: preparáció (előkészítés), stúdium, koaguláció (megszilárdítás), figuratív, átmenet, útkeresés, föld-geometria.

A Víz elem műveletei: oldás, ösztönvilág, démoni, a pokol, a tudatalatti, a mítosz.

A Tűz elem műveletei: kalcináció (kiégetés), redukció (gyökre visszavezetés), szublimáció (finomítás). Amit a Tűz meghagy, az az érzék fölötti ragyogás.

A Kristály-elem (a végső forma) műveletei: Örvénykristály – szellemi jel; Kristály – tiszta forma, szám, geometria, arány, ritmus; Kristály-üresség.

A Levegő-elem (telített üresség): haldoklás, meghalás, túlvilág. A létezés és a művészet felszámolása, ez a lélek útja a születéstől a halálig, amit be kell járnia.

– Tulajdonképpen helyes festészetként megnevezni azt, amit létrehozott, vagy az csupán burok, köntös, eszköz, amely egy eredendőbb intencióra, realitásra utal? Ön miként nevezné meg azt a tevékenységet, amellyel foglalkozik?

– A tevékenységem festőművészet. A létezés változatlan, szakrális, és az időszerűség egységének kifejezése a festői nyelvben.

– Művészete az absztrakció, mégpedig a személyes absztrakció jegyében teljesedett ki. Mit kell értenünk e meghatározás, jelzős szerkezet alatt?

– A művészet nyelve absztrakt, ez minden nyelv formája, azaz minden nyelv absztrakt.

– Visszatekintve: volt olyan időszaka, amelyet a legfontosabbnak gondol?

– A művészet minden állomása, az út teljes hossza egyformán fontos és kihagyhatatlan. Az öregkori és halálművek jelentősége fölülmúlhatatlan.

– Valóban tanítható a festészet, s ha igen, miképpen?

– A művészet tanítható, ez minden művészetre áll. Szakrális alapja és élő nyelve egyformán tanítható. A művészetről, a festészetről két könyvem jelent meg, az első A festészet tanítása (2007), a másik A festészet útja (2013), ezekben leírtam, amit a festészetről tudok.

– Az Ön életműve többek között annak lehet példája, hogy egy következetesen végiggondolt kiindulópontból hogyan épülhet szerves életmű. Művészete végtére is oda érkezett meg, ahová kívánta, hogy elérjen?

– Művészetem oda érkezett, ahova kívántam, az utat végigjártam, semmit ki nem hagytam. A vég után nincs semmi, nem vezet tovább út.

– Ősszel kiállítása nyílik a Vigadóban. Hogyan tervezi felépíteni tárlatát? Életművének egészéből kíván meríteni, prezentálva a különböző korszakok egymásra épülését, egymásból fakadását, vagy valamilyen egyéb szelekciós szempontot szeretne érvényesíteni?

– Az ősszel nyíló kiállításom az út végéről, az ürességről szól, az utolsó korszakról. Magyarországon nincs arra lehetőség, hogy egy teljes életművet ki lehessen állítani, be lehessen mutatni.

– Mivel foglalkozik éppen, milyen közvetlen feladatok várnak Önre?

– Amivel ma foglalkozom, az a közvetlen feladat: jól meghalni. Az élet és életmű teljes felszámolása.

Az interjút Balázs Sándor készítette  2022-ben .

 Molnár Sándor: Sunjata No 154 (Szív), 2009