Oldalak

2020. május 29., péntek

Pünkösd

             A zsidó–keresztény kinyilatkoztatás lényege a romolhatatlan és halhatatlan élet megosztása a halál fogságába került emberiséggel. A Biblia a halált elsősorban nem természetes eseménynek, az élet részének, hanem olyan, az élettől idegen és azzal szemben álló sötét szellemi realitásnak mutatja be, amely Isten és az ember közös, nagy hatalmú ellensége, s amely az embert nemcsak megfosztja és elszakítja a saját fizikai testétől, életétől, szeretteitől, népétől, és mindazoktól a javaktól, amiket Isten jónak teremtett, hanem elválasztja az Istennel való személyes közösségtől is. A Szentírás szerint bolygónk és az emberiség Ádám bűnbeesése után került a halál uralma alá. Jézusnak – akit Pál apostol utolsó Ádámnak és új embernek egyaránt nevez – a halálból való feltámadása azonban új korszak nyitányát jelenti, amit az apostol így jelentett be: "Ámde Krisztus föltámadott a halottak közül, zsengéjük lőn azoknak, akik elaludtak." 
(Korinthosziakhoz írt 1. levél 15,20)   

A herminamezői templom homlokzatán lévő Szentháromság mozaik, az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel (Fotó: Thaler Tamás felvétele, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye honlapja)


Mécs László – A Szentlélek ekéi


Hogy angyalkézből bezárult az Éden

átok morajlik, forr a föld szívében,

s a kéreg tövist, bojtorjánt terem.

Az ember itt vergődött rögre esve,

tövis szurkálta lábait sebesre,

s kiszúrta lelke álmodó szemét.
S míg könnye hull a föld ugarszívére

a Szentlélek már néhány ezer éve

jár, jár a bojtorjános föld felett.

Szánt vihar-vemhes titkos paripákon,

ölében mag van, édes álom-mákony,

s amerre megy, a vak szem mennybe lát…

Így jár a földön néhányezer éve,

megtüzesült emberszív az ekéje,

s évszázados barázda jár nyomán.

Akkor van igazi ünnep, piros pünkösd,

mikor egy vaksi, rögre görnyedt bűnöst,

szántó, izzó ekéje megérint.

Az volt a pünkösd, mikor az a hitvány

gyáván bujdosó tizenegy tanítvány

a Szentlélek tüzes ekéje lett.

Az volt a szántás! Végtelenbe vágtak

barázdát minden táján e világnak,

és Föld és ember újról álmodik.


   A  Biblia figyelmes olvasásából kiderül, hogy tűzkeresztség Krisztus előtt nem létezett. Erre maga Keresztelő János utal: amikor találkozik Jézussal, a következő megállapítást teszi: „Én vízzel keresztellek titeket,” - mint ahogy elődei, az esszénusok is vízzel kereszteltek - „de jön valaki, aki nálam sokkal nagyobb (...), és ő tűzzel és Szentszellemmel fog keresztelni titeket...”   (lásd: Lk 3:16.).
      Pünkösdkor az első tűzkeresztség által lehetségessé vált, hogy az ember ne a bölcsesség , hanem a szeretet által érje el a megvilágosodást , a felébredést ! Isten szeretete a Szentszellem által árad az emberbe  .


Somogyi Imre – Pünkösd napja


Aki nem tud a hit szárnyán
a magasba szállni,
nem is tud a Megváltónak
Szentlelkére várni.

Ó, emberek! Krisztus nélkül
mit ér ünnepléstek?

Nincs ott pünkösd,
 nincs ott áldás,

ahol nincs Szentlélek.


Azért tehát Őt várjátok,
Őt várjátok! – eljő
Hittel égő lelketekbe,
Mint a nyári szellő…


Eljön Krisztus szeretettel,
eljön Szentlelkével,
ha várjátok s imádjátok
 pünkösdi reménnyel!


Megtelik a szív és lélek
nemes indulattal,
ha bevonul oda 
 Krisztus teljes diadallal.


Csak úgy lehet 
pünkösd napja
áldás, öröm, béke
 –a győzelmes,igaz hitnek
 gyönyörű pecsétje!





  Pünkösd vagy Tűzkereszt,a Vízkereszt párja,a Szentlélek kiáradásának ünnepe .

  


Pünkösd , egykor és most


      A kereszténység kétezredik éve után a pünkösd számos európai országban, így hazánkban is munkaszüneti nap. Sajnos csupán ennyi, és nem több........
     A Szent Lélek erejéből a történelem során vallási dogma, eszmény, üres ceremónia lett csupán, s ennek következtében az egyházak , felekezetek elidegenedtek a Mindenható erejétől, és megtagadták a Szent Lélekkel való személyes betöltekezést. Ezáltal a kereszténység olyan lett, mint az ízét vesztett só, amiről Jézus azt mondta, hogy "nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek"   (Máté 5,13).   Az éltető Szellemét veszített kereszténységből halott és tehetetlen vallás lett. Újjászületése és föltámadása csak a pünkösd tényleges tartalmának megvalósulása alapján lehetséges. Akkor, ha az egyháztagok többsége vissza akar térni a kereszténység eredeti erejéhez, a Szent Lélekkel való betöltekezéshez, és a vele való szoros, személyes életközösséghez.-http://hetek.hu/punkosd_tegnap_es_ma 

Ady Endre – Szent Lélek karavánja



Egy Szent Lélek nevű kereskedő
Egykor sürgős, nagy rendelést adott.
Jövünk száz sarkából a világnak
Villámmal, gőzzel, szekérrel, gyalog.

Tevékkel vágtuk át a Szaharát,
Drága portékánk részben megavult.
De Szent Lélek már ezt így kivánta:
Egy kicsi Jövő, egy kicsi Mult.

Buddha, Mózes, Jézus éltek velünk:
Igemálhákkal rakott az agyunk.
Miként igérted, vedd át az árut,
Fizess, Szent Lélek, éhesek vagyunk.

Oh, mi, szegény, szomoru kupecek,
Eszmék vivői, büszke Szolonok.
Krőzusok élnek víg dőzsöléssel
S a mi kincsünk és sorsunk: a homok.

Hosszú tíz nap volt: sok ezer éves.
Hazudtak minden Pünkösd hajnalán.
Tüzes nyelvekre, meleg aranyakra
Rászolgált immár ez a karaván.

Becsületes, részeg, okos fejünk
Mindig másért fáj. Megejti a Szó
S úgy futunk el ön-boldogságunknál,
Mint szép tájnál bamba kéjutazó.

Elherdáljuk a vérünk és inunk,
Minket kezdettől jégeső mosott,
Földet szereznek, bankót csinálnak
Sok ezer év óta az okosok.

Hajh, Szent Lélek, nem vár a karaván,
Éppen elég volt az eszme-evés.
Viharverten és sakáltépetten
Várjuk: jöjjön hát a kitöltetés.

Fizess, Szent Lélek. Sok volt egy kicsit
Ez a bús, bolond, ingyen-szerelem.
Ím, megérkeztünk s véres árnyékok
Cikkáznak rózsás Pünkösd-reggelen.


Régen, nem is olyan régen , gyerekkoromban ,de még ifjú sihederként is , ilyenkor Pünkösd-kor már friss rántott csirkét kaptunk az ünnepi asztalra . Na ez az ami már nincs , csak olyan ritka esetekben faluhelyen hogy arról már értekezni szinte felesleges . Nemrégen esett meg vélem hogy falura mentem , direkt jó kapirgálós csirkéért , de bosszúságomra mikor megnéztem a csirkéket , hát nem kapirgálósok voltak hanem táposok és ezt árulták mint eredeti falusi csirkét . A múltkor pedig az egyik Pest megyei falusi piacon a gazda konyhakész pucolt friss csirkéket árult , nem volt neki sok csak 3 , s bizalomgerjesztő kinézetük volt , de amikor megfogtam egyet a lábánál és felemeltem majd letettem , a kezem is sárga lett - hamisították őket - hát ilyen világban élünk .



Mivel a mai világunkban a konzumidiotizmus már a tetőfokára hágott és az igénytelenség is olyan méreteket öltött , hogy a hagyományok tisztelete már sznobizmusnak számít és ezeknek az eredményeképpen már egyesek egészsége is veszélybe került , azt is mondhatjuk hogy megroggyant sőt megbetegedtek ! Ezért elérkezett az ideje hogy komolyan odafigyeljünk arra hogy mit eszünk , iszunk és főleg hogy milyen azoknak a minősége .
  Na már most nézzük hogyan is készítünk egy jó rántott húst , ha nem is olyat mint amit a nagyi készített , de legalább olyat mint amiről Hofi Géza énekelt - az ízvilágára gondoltam .
 Szóval nem ám sietősen , úgy hogy bemegyünk egy szupermarketbe és veszünk egy mélyhűtött , készre panírozott adag félkész rántott húst és otthon kisütjük napraforgó olajban netán kókuszzsírban . Na ez nem játszik - ez a konzumidiotizmus - , de lehet mentegetni magunkat és az időhiányra hivatkozni , kár stresszelni , nem jön be ! 
   Na de mivel ezen a blogon már mégiscsak gasztropusztítás van és hiába akarunk szabadulni az élvezetektől , a ketogén élet ide vagy oda , egy jó rántott húsról lemondani azért nem kell , persze betartva a ketót .
  Tehát vásárolunk valami jófajta , megbízható hentesnél , jó minőségű , lehetőség szerint nem elhazudott , mangalica tarját . Egyesek a karajra esküsznek , de nekem a karaj valahogy túl száraz még ha az hosszúkaraj is , amit úri módon rántott bordának hívnak .Van még ezenkívül az úgynevezett fledermaus  , szuper szaftos , nagyon ízes , puha színhús , amit denevérhúsnak is hívnak és ami tulajdonképpen a sertéscomb egy része ,de ez ritka mint a fehér holló , egyesek csak néznek hogy - mi van ?; szóval ez felejtő . A bécsi szeletről és egyéb más húsokról most nem tárgyalunk . 
Aztán jöhet az elkészítés . Az az igazság hogy nem én találtam fel a spanyolviaszt - a rántott hús ketós sütésének módját / mangalica zsírban /és a panírozást sült csirkebőr panírban a legjobban leírva és illusztrálva itt lehet megtalálni : https://citromdiszno.blog.hu/2015/06/16/chips_chips_csirke 
https://citromdiszno.hu/2015/06/16/chips_chips_csirke/
És az én változatom , sült zellerrel :



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése