Aktualizálás - summa summarum - 

  XX. - lelkigyakorlatok -

3. HÉT . 1. nap .

Miután az előbbi elmélkedések és szemlélődések során elménk megvilágosodott hogy hogyan kell cselekednünk és választanunk valamint próbára tettük akaratunkat és az alázatosság gyakorlásának módozatait is elsajátítottuk ismét visszatérünk az ignáci gyakorlatozáshoz . 

Az olvasmányaim szerint ezek után megrövidülnek az elmélkedések  és a szemlélődések és mindjárt rátérnek az utolsó vacsorára - nem úgy mint mi , akik sorra vesszük Krisztus urunk további cselekedeteit a pusztába vonulással kezdődően , ezáltal a gyakorlatozás hosszabb lessz mint négy hét és a kellő hosszúságúra nyúlik !

1. nap

Első gyakorlat: 

KRISZTUS megkísértése , Lukács 4,1-13; Máté 4,1-11

A szokásos előkészítő ima .

Szemlélődés Krisztus Urunk pusztai megkísértéséről 

I. Pont. Jézus imádkozik és vezekel.

Jézus, telve Szentlélekkel, elhagyja a Jordánt és visszavonul a pusztába. A Szentlélek vezeti őt. Lelkigyakorlatot tart, negyven naposat, mielőtt messiási hivatását megkezdené. Neki nincs szüksége erre az előkészületre, de nekem igen. Azért példát ad, hogyan kell cselekednem. Imádkozik és böjtöl, "Jó az imádság böjttel" [Tób, 12, 8), mondta Ráfael arkangyal az öreg Tóbiásnak. Ez a helyes előkészület nagy dolgok véghezvitelére. Az imádság erősíti a lelket, a vezeklés megtöri a testet. Az imádság az ég felé emel, a vezeklés elvon a földtől. Az imádság megalázza a szellemet, a vezeklés megalázza a testet. Minderre nem volt szűksége Jézusnak, de nekem igen nagy szükségem van ezekre. Azért magára vállalta, hogy példát adjon nekem, és én is hasonlókép cselekedjem.

Jézus a sivatagban, a pusztában! A puszta a semmiség, a bűn, a kísértések országa. [Tób. 8, 3.) A vadállatok a szenvedélyeket jelképezik, a kígyók a csábításokat. Mindez a világ képe. Ide jön Jézus, hogy vezekeljen és imádkozzék. Jézus a sivatagban, a pusztában! Mily csend, mily magány veszi őt körül! A puszta Isten országa is. Hány remete, hány vezeklő követte Jézust a pusztába. "A puszta áldott ország", mondta egy nagy megtérő. "A mi Urunk felkereste. A hívők ezrei lettek ott szentekké. Ma is fennáll még Thebais, /Téba környéke, továbbá Felső-Egyiptom elnevezése/ de hiányoznak a hallgató lelkek, kik Isten szavát meghallanák. " (Psichari, Le voyage du centurion.) A lelkigyakorlat is nagy lelki magány, magány a lélek pusztájában. Mily fényesen ragyognak le éjjel a csillagok a pusztában időző lélekre. Oly közel van az ég, oly távol a föld! Itt fogamzanak meg a lélekben a nagy gondolatok, a nagy elhatározások. Itt szövi terveit Krisztus harcosa a sátán ellen. Imádság, böjt, alamizsna - ezek a nagy fegyverek sátán hatalmával szemben: gyalogság, tüzérség és repülő had. Az imádság a világ kevélységét győzi le, a böjt a test  kívánságát, az alamizsna a szemek kívánságát, a bírvágyat töri meg. Megvizsgálom magamat, hogyan használom ezeket a fegyvereket, mily kitartással, mily sikerrel? Az önlegyőzés és a vezeklés édestestvérek. A vezeklés eleget tesz az elkövetelt hibáért és kegyelmekért esd, az önlegyőzés a testet és akaratot edzi, hogy újra hibába ne essék. A vezeklésnek elégtételi. engesztelő és könyörgő jellege van; az önlegyőzés lelki tréning. De mindkettő ellenszegül a romlott hajlamoknak és megfékezi, megtagadja az érzékeket, fájdalmat okoz nekik, ha szűkséges vagy hasznos, elvonja tőlük, ami kellemes, ha a lélek java és Isten dicsősége kívánják. Minél alacsonyabb az érzék, annál jobban kell azt megtagadni.  A szem, a fül kíváncsiságát meg kell tagadni ; de ha Isten alkotásainak szemlélete, ha az ének a templomban vagy a madárdal a természetben Istenhez emel,  akkor az eszköz, hogy hozzá közelebb jussak. Az ízlés, a tapintás érzékei a legalacsonyabbak; ezek szorulnak leginkább megfékezésre, megtagadásra. De helyesen használva minden érzék Istenhez emel; mert az egész emberi természet Istenre van irányítva alkotójától. Meg kell tanulnom az időjárás kellemetlenségeit elviselni. Jézus nagyon szenvedett a pusztában. Éjjel hideg, nappal égető hőség. Az eső és szél ellen csak fogyatékosan védték ruhája, lakása. Ehhez még önként vállalt önsanyargatást gyakorolt, keményen böjtölt. Szerit Lukács mondja, hogy "semmit sem evett ama napokban." (Lk. 4, 2.) - A legszükségesebb önmegtagadás és a legjobb vezeklés azoknak a kellemetlenségeknek elvállalása, melyeket Isten maga enged ránk jönni, melyeket a mindennapi élet hoz magával. De jó ezekhez valami csekély önként vállalt önmegtagadást is hozzáfűzni, hogy jóakaratunkat és készségünket megmutassuk és megedzzük lelkünket. Erőinkhez mérten és a kegyelem ösztönzése szerint kell ezt tenni. Első a benső önmegtagadás, rendetlen hajlamainak megfékezése ; de erre segít és nélkülözhetetlen a külső önmegtagadás is, mely a testet aláveti a lélek hatalmának. Erre tanít minket Jézus a pusztában.

Második előgyakorlat. 

Szemlélem Jézust a pusztában, amint az ördög elébe lép, hogy Őt megkísértse.

II. Pont. A Sátán megkísérti Jézust.

A negyvennapi böjt eltelte után Jézus megéhezett. Ekkor hozzá lépett a kísértő és mondá neki: "Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek kenyerekké váljanak." (Mt. 4, 3.) Az ördög nem ismerte fel még Jézusban biztosan, hogy ö az Isten fia. Azért megkísérelte, hogy ezt megtudja. Egyúttal arra ösztönzi, hogy rendetlen módon keresse a testi táplálékot. Ez a kísértés tehát a testre épít. Jézusban minden kísértés csak külsö volt, mert bensejében az áteredő bűntől való rnentesség és az Istennel való személyes egyesülés következtében semmi rendetlenség sem lehetett. Mégis megengedte vigasztalásunkra , hogy külsőleg megkísértse az ördög. A kísértés tehát nem bűn, még akkor sem, ha - mint nálunk van - bensőnkben is bizonyos hajlandóságot érzünk a bűnre, hacsak ennek erélyesen ellenállunk. Sőt a kísértés legyőzése nagyobbítja, tökéletesebbé teszi az erényt és érdemekkel gazdagít bennünket. Igaz ugyan, hogy az erény gyarapodásával a hevesebb kísértések is el szoktak maradni, de azért még szenteknél is megesett, hogy hirtelen ismét nagy kísértéseknek voltak kitéve. Ezek akkor inkább a gonoszlélektől, mint maguktól a szenvedélyektől erednek. "Írva vagyon", mondja Jézus a kísértőnek, "nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, mely az Isten szájából származik." (Mt. 4, 4.) Ezzel megmutatta, mily fegyverrel kell győzedelmeskedni a kísértő fölött. Határozott és rövid szóval a Szentírásból erélyesen és azonnal vissza kell vetni a kísértést. Sohase kezdjünk alkudozni vagy szóvitába bocsátkozni a kísértővel. Az alkudozás már a beleegyezés kezdete, a szóvita meg újabb kísértésre ad alkalmat. Gyönyörű ellentét van Jézus viselkedése közt a pusztában, mikor őt a sátán saját éhségének csillapítására csodatetteire akarja rábírni, és viselkedése között a másik "puszta helyen" (Mt. 14, 13), amikor a ép éhségét csodálatos kenyérrel elégíti ki. De ezeknek is megmondja utólagosan, mikor másnap már nem a tanításért. hanem a kenyérért jönnek ismét hozzá: "Fáradozzatok, de ne olyan eledelért, mely veszendő, hanem azért, mely megmarad az örök életre, melyet majd az Emberfia ád nektek." (Jn. 6, 27.) Akkor magával vitte őt az ördög és a jeruzsálemi templom ormára állította és rmondá neki: "Ha Isten fia vagy, vesd le magadat ; mert meg van írva, hogy angyalainak parancsolt felőled, és kezeikben hordoznak téged, hogy kőbe ne üssed lábadat." (Mt. 4, 6.) Az ördög nem tágít. Ha az egyik kísértés nem vezetett eredményre, talán a másik nagyobb sikerrel jár. El kell készülve lennünk ugyanannak a kísértésnek megismétlődésére vagy új kísértésre más alakban. Az egyszer visszavert rossz gondolat újból feltámadhat vagy más képben jelenhet meg ; de lehetséges az is, hogy az érzékiség kísértését a hiúság kísértése váltja fel. Jézusnál is  így volt. A test szükségleteinek rendetlen kielégítésére irányuló kisértés után a hiúság, a feltűnés utáni vágy kísértésével támadja meg sátán, hogy vakmerő bizalomra vegye rá. Mily ravasz, mily fondorlatos módon jár el az ördög . A jónak látszatával kísért. Nem volna-e Isten dicsőségére és messiási mivoltod kinyilatkoztatására előnyös, ha most a templom ormáról az egész nép láttára levetnéd magad? Hiszen már mint 12 éves ifjú is megmutattad bölcsességedet a templomban. Ez a csoda most még hatásosabb volna. Egyébként ne félj, hogy rendkívüli utakon jársz, hiszen maga az Isten Lelke megírta rólad, hogy angyalainak parancsolt felőled, hogy kezeiken hordozzanak. - Ezeket súgja az ördög Jézus fülébe. A hivatkozás a Szentírásról új fegyver kezében, mellyel Jézus hasonló fegyverét akarja ellensúlyozni. Ez is ravaszságát és fondorlatosságát mutatja. Jézus nagyobb csodákat müvelt, emberek kérésére is, mint amilyen lett volna, ha magát a templom orrnáról levetette és sértetlen maradt volna. De nyilvánvaló a beállítás különböző volta. Ezen a "kígyófarkon" , amint Szent Ignác mondja, ismerni meg a gonoszlélek kísértését. Minden jó gondolatban, minden szent képben, melyet lelkünk elé állít, minden szent elhatározásban. melyre ösztönöz, minden szent érzelemben, melyet bennünk felkelt, hogy a jónak látszata alatt megtévesszen, van valami furcsaság, helytelenség, szokatlanság, titkos hiúság, elpalástolt érzékiség, szóval kígvófarok, mely a jó angyal mezébe burkolódzó gonosz szellemnél a szent ruha alól is kilátszik. Ezen ismerjük őt fel. "Ha a sugalmazott gondolatok sorrendjében valamelyik rossz. . . vagy a lelket gyengíti, vagy nyugtalanná teszi, vagy felzaklatja és megfosztja békéjétől, csendjétől és nyugalmától, amelyet azelőtt élvezett, akkor ez világos jele annak, hogy azok a gondolatok a gonosz szellemtől származnak.  (A szellemek megkűlőnb. vonatkozó szabályok, 5. szab.] Jézus csak ezt a rövid választ adja a sátánnak, saját fegyverével verve vissza a kísértőt: "Megint írva vagyon: ..Ne kisértsd a te Uradat Istenedet." (Mt. 4, 7.)

Ebből és a következő kísértésből látható, hogy Jézus még teste fölött is hatalmat engedett a sátánnak. Megengedte, hogy őt felkapja és magával vigye. Ne csodálkozzunk tehát, ha a szentek életében is olvasunk hasonló dolgokat, ha nagy kűlső zaklatásoknak látjuk őket alávetve az ördög részéről j de azon se csodálkozzunk, ha a mi testünkön is némi hatalmat gyakorol és kísértésekkel üldöz. Ez sem rossz jel még. Emellett is nagyon tisztalelküek lehetünk Isten kegyelmére támaszkodva. Egyébként azonban nem szűkséges minden kísértést közvetlenül a gonoszléleknek tulajdonítani. Elég arra romlott természetünk is. Jézus nagyobb csodát állít a zsidók elé, hogy őket meggyőzze messiási hivatásáról; "Bontsátok el e templomot", mondja, "és harmadnapra felállítom azt." (Jn. 2, 19.) Több ez, mint a templom ormáról levetni magát és sértetlennek maradni. Ez a test feltámadását jelenti a sírból. Ennek a csodának sem hittek a zsidók; nem hittek volna akkor sem, ha Jézus messiási küldetésének bizonyítékául a templom ormáról leveti magát és sértetlen marad. Ezt is az ördögnek tulajdonították volna, mint egyéb csodáit, és ebben az esetben igazuk lett volna. Ebben a kisértésben szemlélhetjük, hogyan csapja be az ördög a hiszékeny embereket. Igy csapta be ősszűleinket is. Lelkünk elé varázsolja, mily nagy dolgot nyernek el, ha sugallatának engednek és szavát követik. Az ember hisz és csalódottan látja, hogy amit remélt, nem teljesedik be. Hány szomorú példa igazolja ezt a történelemben ; hány szerzetes, hány pap tragédiája bizonyítja ugyanezt: akár a jónak látszata alatt, akár egyenesen a rossznak engedve, lesznek hűtlenek hivatásukhoz, rnindig szerencsétlenül járnak, és sátán és a világ sohasem adja meg azt, amit oly kecsegtetően ígért. Ismét magával vitte Jézust az ördög egy igen magas hegyre és megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét. "Mindezeket neked adom, ha leborulván imádasz engem. Il (Mt. 4, 9.) Megesik, hogy az ördög, ha támadását visszaverjük, még vakmeröbb lesz. Jézust is fokozatosan nagyobb bűnre és nagyobb vakmerőséggel kísérti. Most a birvággyal és a hatalom szédületével akarja őt egyenesen az istenimádat megtagadására, sátánimádatra rábírni. Ebben mutatkozik Lucifer igazi mivolta, Büszkeségében önmagát akarja imádtatni. "Hasonló leszek a Fölségeshez", mondotta egyszer. (Iz. 14, 14.) Erről a sátáni ambícióról most sem mond le. Egészen a világ fejedelmének érzi magát. "Mind e hatalmat és azok dicsőségét neked adom", mondja: "mert nekem adattak át azok, és akinek akarom, annak adom." (Lk. 4, 6) Mily öntelt, mily hazug ez a szó ! Ígéri, ami nem az övé. Úgy tesz, mintha a világ korlátlan ura lenne, és Isten nem is léteznék. Igaz, hogy a bűn által a világ némileg sátán járma alá került, de csak Isten megengedéséből és nem korlátlanul. Az akarata és gondviselése nem engedett a bukott angyalnak nagyobb hatalmat, mint az isteni terveinek megfelelt. De Lucifer úgy tesz, mintha minden az korlátlan tulajdona lenne. Mily megható ismét, ha arra gondolunk, hogy pár hónap után Jézus egy hegyen állva, mondja apostolainak és tanítványainak: "Minden hatalom nekem adatott mennyben és a földön." (Mt. 28, 18.) Nem sátán imádása, hanem mennyei Atyja iránt való hü engedelmessége adta neki azt a hatalmat. "Megalázta magát és engedelmes lett a halálig és pedig a halálig a keresztfán. Ezért az Isten is igen felmagasztalta őt és oly nevet adott neki, mely minden név fölött van: hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, az égieké, a földieké és az alviláglaké. " (Fil. 2, 8-11.) A kocka megfordult: sátánnak is imádnia kell Krisztust, akit saját imádására kísértett. Mily kicsinynek látszott Jézusnak a világ minden hatalma és dicsősége, amikor az Olajfák hegyéről felszállt az égbe! Ezeket ígérte neki az ördög, de nem adhatta meg. Ezeket fektette lábainak zsámolyához az Atya (109. zsolt.], mikor mondta neki: "Kérd tőlem, és neked adom a nemzeteket örökségedül, s a föld határait osztályrészedül." (2. zsolt.) De sokkal nagyobb és dicsőségesebb ország vár rá ott fent, ahová felszáll. "Minden csak hiúság" [Préd, 1, 2), mondja most, mikor az ég felé emelkedik és maga alatt szemléli a kicsi földet, hogy mint király vonuljon be égi birodalmába. Nekünk pedig mondja: "Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja?" (Mt. 16, 26.) Az szeme az égi dicsőségre irányul. De ezt a dicsőséget meg kellett előbb előznie a szenvedésnek, a keresztnek: "Nem ezeket kellett-e szenvední a Krisztusnak, és úgy menni be az dicsőségébe?" (Lk. 24, 26.) Ezért készül most bőjttel és virrasztással messiási hivatására és küzdi le sátán kísértését a Lélek erejével: "Távozzál sátán! mert írva vagyon: A te uradat Istenedet imádjad, és csak neki szolgálj." (Mt. 4, 10.) Jézus is mindig erélyesebb lesz sátánnal szemben és a harmadik kísértés után parancsolólag utasítja őt el magától. Nekünk sem szabad a kísértések szaporodása vagy erősbödése miatt kislelküeknek lennünk; ellenkezőleg, Isten kegyelmében bízva, mindig nagyobb bátorsággal kell szembeszállnunk azokkal, amíg csak sátán megszégyenülve nem távozik tőlünk. Ez a három ősrégi kísértés az, mellyel az ördög Jézust is megtámadta: az érzékiség, a hiúság és a birtok- és hatalomvágy kisértése. Ezek a mi ellenségeink is. Ezek ellen kell magunkat felvérteznünk a lélek fegyvereivel. (Ef. 6, 12-18.) Jézus példát adott rá. Megmutatta, hogy nemcsak imádsággal és vezekléssel kell készülnünk Isten műveire, hivatásunkra; hanem hogy gyakran kísértések előzik meg Isten művét mibennünk, amelyekböl az erejével győzedelmesenfogunk kikerülni, ha bizalmunkat nem magunkba, hanem az ö erejébe vetjük. Igy van ez a lelki életben, így a kűlsö munkákban is. "Fiam, ha Istennek szolgálni kívánsz", mondja a bölcs, "készülj a megpróbáltatásra, " (Sir. f. 2, 1.) "Mivel kedves voltál az Istennek", szólt Tóbiáshoz Ráfael arkangyal, "megpróbáltatásnak kellett érnie téged." [Tób. 12, 13.) A megpróbáltatás kűlső szenvedés, de belső kísértés is lehet.

Harmadik előgyakorlat. Kérem a kegyelmet, hogy Jézus erejével legyőzzem a kísértőt és az Ő oldalán országának bátor harcosa legyek a sátán birodalma ellen.

Ill. Pont Az angyalok szolgálnak Jézusnak.

Oly szép az angyalok szerepe Jézus életében! Még mielőtt rnegszületett volna, már szolgáltak neki. Előkészítették a megtestesülés nagy titkát. Gábor arkangyal az égi üzenettel Szűz Mária elé lép; angyal oszlatja el Szent József kételyét. Angyalok hirdetik Jézus születését az embereknek, ők vezetik a jászolhoz első imádóit, követőit, hirdetőit, a pásztorokat. Az gondoskodásuk óvja meg a gyermek Jézust Heródes cselvetésétől. - Kínszenvedésében is angyal erősíti meg a halállal vívódó Jézust, bátorítja és vigasztalja. Angyalok adják a szent sírhoz a díszőrséget, elmozdítják a követ és mintegy rendbehozzák a feltámadt király pihenőhelyét. Ők buzdítják az apostolokat Jézus mennybemenetele után, térjenek vissza Jeruzsálembe és készüljenek a Szentlélek eljövetelére, hogy azután evangéliumának bátor és lankadatlan hirdetői legyenek nemcsak Judeában, hanem a föld határáig. Most is a negyvennapi böjt és vezeklés után, a kísértőnek legyőzése és távozása után, "angyalok jövének és szolgálának neki." (Mt. 4, 11.) Imádták, hódolatukat és szeretetüket ajánlották fel, talán csodálatos módon táplálták is, mint egykor Illés és Dániel prófétát, vagy Izrael népét a pusztában, vagy később a holló Pál remetét magányában. - Igy kell nekem is hűségemmel, szeretetemmel szelgálnom Királyomnak, szent Szívének kívánságait, vágyait teliesítenem, akaratát megcselekednem. neki elégtételt és örömöt szereznem, titokzatos testét, a lelkeket, táplálnom. felüdítenem. Imáimmal, szavaimmal, tetteimmel szolgálni akarom embertársaim földi és örök üdvét. Ez az apostoli hivatás, melyre engem Mesterem itt a lelkigyakorlatok magányában előkészít. Megfontolom ebben a titokban is, hogy a megaláztatást és főleg a megalázódást a megdicsőülés követi. A vezeklés megalázza nemcsak a testet, hanem a lelket is. A kísértés is megaláz. Ezt a megaláztatást is bátor szívvel és Isten akaratában való megnyugvással kell magunkra vállalnunk, csak okot ne szolgáltassunk a kísértésre. Jobb olykor a kísértés, mint az erényeink szilárdságában való öntudatlan sütkérezés és hiú tetszelgés. Előbb-utóbb, ha még oly kellemetlenek és megalázók is a kísértések, Isten felemeli lelkünket, de úgy, hogy ez alázatosságunknak már nem lesz ártalmára. Angyalok jönnek és szolgálnak nekünk ; hiszen végtelen leereszkedő gondviselésében a mi szolgálatunkra is rendelte őket mennyei Atyánk.

Imádság. Kérem a boldogságos Szűz Máriát, hogy akár lelki harcokon, küzdelmeken, próbákon és kísértéseken át is vezessen Jézus zászlaja alá, az alá a zászló alá, amely alatt Fiának leghívebb harcosai és apostolai küzdenek, a szegénység, az alázat, az önzetlenség, a szerétet zászlaja alá. Esdje ki számomra azt a nagy kegyelmet, hogy olyan harcosa, barátja, jegyese legyek Jézusnak, akire feltétlenül és minden körülmények közt számíthat. Készítse el és áldja meg apostoli hivatásomat. Üdvözlégy. 

Ugyanezt kérem Jézustól és nagy áhítattal imádkozom: Krisztus lelke, szentelj meg engem. - Ugyanezt a mennyei Atyától és egy Miatyánkkal fejezem be elmélkedésemet. Jézus Szíve, jöjjön el a te országod!

Aktualizálás - summa summarum - 

  XIX. - lelkigyakorlatok -

3. HÉT . 

Életünk és állapotunk megjavítása 

Mindenkinek ugyanis tudnia kell, hogy akkora előmenetelt fog tenni a lelki dolgokban, amennyire ki tud vetkőzni saját önszeretetéből, önakaratából és a haszonlesésből.

AZ ALÁZATOSSÁG HÁROM FOKA

Az előző elmélkedésekben akaratunkat próbára tettük, hogy lássuk, komoly-e, igaz-e elhatározásunk, hogy Krisztust  az úton követjük. Az alázatosság fokozataira állandóan gondolnunk kell, hogy ennek a megfontolásnak olaja egészen betöltse lelkünket, mintegy belénk szivárogjon és egészen hajlékonnyá tegye akaratunkat. 

I. Az. alázatosság fokozatai. 

- Az alázatosság első foka abban áll, hogy magamat Isten előtt annyira megalázom, annyira semminek tekintem, saját önző érdekeimet Isten érdekei mellett annyira háttérbe szorítom, egy szóval magamat és érdekeimet annyira elfeledem, hogy kész vagyok inkább mindent a világon elveszíteni, még életemet is, semhogy Istent tudatosan súlyos bűnnel megbántsam.

Bár az alázatosságnak ez a foka lényeges és az üdvösségre elkerülhetetlenül szükséges, mégis hősi erények forrása lehet, amint azt a vértanukban szemléljük. Továbbá ennél a fokozatnál és még inkább a következőknél meg kell jegyeznünk, hogy itt nem az egyes cselekedetekről, hanem az állandó lelki állapotról, készségről van szó, Szent Péter bizonyára az alázatosság első fokán állott és mégis egy gyenge pillanatban megtagadta Urunkat. Abban a pillanatban lecsúszott erről a fokozatról, de a következőben már ismét felemelkedett, és lelkének állandó beállítottságát tekintve, mindig azon állott.

- Az alázatosság második foka sokkal tökéletesebb, mint az első. Ez a fokozat abban áll, hogy Isten előtt annyira megalázom magamat, saját előnyömet annyira háttérbe szorítom, annyira nem tekintem, hogy mi kellemes nekem, mi nem kellemes, annyira elfeledem saját magamat és önző érdekeimet, hogy lelkemet teljes közömbösségben megőrzöm és ami ezzel szorosan összefügg, még ha az egész világot megnyerhetném is, vagy életemet is el kellene veszítenem, mégsem akarnám Istent a legkisebb tudatos bocsánatos bűnnel sem megbántani. Az alázatosságnak ez a foka már nagy tökéletességet foglal magába, főleg, ha azt az első fokoz áltaI, pusztán csak a halálos bűn kerülésével hasonlítjuk össze. Még nagy szentek is kételkedtek szerénységükben, vajon az alázatosság e fokára eljutottak-e? Mégis azt kell mondanunk, hogy e fok voltakép a józan ész és a kötelesség határait nem lépi túl, és bár annak gyakorlása, mint az első fokozaté is, szeretetből történhetik, mégsem fakad egyedül és kizárólag a szeretet forrásából. A közömbösség ugyanis a józan ész követelménye, amint azt az alapelmélkedésekben láttuk, a bocsánatos bún kerülése pedig nem haladja meg a kötelesség határait. A közömbősség és a bocsánatos bűn kerülésé között való összefüggés nem teljesen tisztázott dolog. Vannak, akik minden hibát a közömbösség ellen kis bűnnek tekintenek; mások nem. Egyazonban bizonyos, hogy a bocsánatos bűn állandó kerülése a közömbösségre való határozott törekvés nélkül lehetetlen, és hogy a közömbösség elleni tudatos hibák a rendetlen indítóok miatt, melyből származnak, sok esetben kis bocsánatos bűnök. Bocsánatos bűn alatt itt a teljesen tudatos és szándékos kis bűnöket értjük; mert a félig szándékos bűnöktől és hibáktól az Egyház tanítása szerint ebben az életben, sajnos, teljesen mentesek nem lehetünk. Ez a tény is megalázódásunkra szolgál.

- Az alázatosság harmadik foka . Van-e az alázatosságnak a teljes  közömbösségen túl még magasabb foka ?  Van - és ez a lelki tökéletesség legmagasabb csúcsa és egyúttal a lelkigyakorlatoknak is a magaslata. melynél magasabbra már nem vezetnek minket elmélkedéseink. Minden, ami ezután következik, csak alkalmazás és megerősítés. Miben áll az alázatosság harmadik foka? - Az alázatosság harmadik foka abban áll, hogy magamat annyira megalázom és saját érdekeimet, önmagamat annyira elfelejtem, hogy még akkor is, ha Isten dicsősége egyenlő és bűnről nincs is szó, mégis, tisztán csak tiszteletből és szeretetből Jézus iránt, Uram és Királyom iránt, barátom és jegyesem iránt, és hogy hozzá egészen hasonló legyek és őt tökéletesen kövessem, inkább választom a szegénységet, mint a gazdagságot, inkább a megvetést és a gyalázatot, mint a világ és az emberek tiszteletét és nagyrabecsülését, inkább a lemondást és önmegtagadást, mint akár a megengedett élvezeteket is, mert Jézus is ezt választotta és érettem "szegénnyé lett, bár gazdag volt" (2 Kir. 8, 9), és "az előtte lévő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődvén a gyalázattal" (Zsid. 12, 2.) Ez a legnagyobb, amit ember Isten kegyelmével a lelki tökéletességben elérhet; ezen túl a szentek sem mentek. Ez a legnemesebb, a legmagasztosabb lelkület, melyre emberi szív képes. Ennek a lelkületnek és elhatározásnak egyedüli rugója és forrása az önzetlen Krisztus-szeretet: nem bírjuk ki, hogy jobb sorsunk legyen, mint neki volt. "Hagyhatnók-e, hogy Ő, a mi vétkeinkért egyedül viselje azt a sorsot, ne kérjünk-e egy cseppet sem az keserű kelyhéből ?" {Szal. Sz. Ferenc.Jl Erre a lelkületre a puszta értelem nem szelgáltat elegendő okot, és indítékot. Ez a kereszt titka, az áldozat és szenvedés misztériuma, mely ép oly titok az erkölcsi világban, mint a megtestesülés és keresztáldozat a hit birodalmában. Ez a lelkület tele van örömmel és édességgel, "mert az én igám édes és az én terhem könnyű" (Mt. 11, 30), és "ha ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha megteszitek azokat". (Jn. 13, 17.) Erre a lelkületre vonatkoznak leginkább Jézus szavai: "Boldogok a lelki szegények, boldogok a szelídek, boldogok, akik sírnak, boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, boldogok az irgalmasok, boldogok a tiszta szívűek, boldogok a békeségesek. boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért. Boldogok vagytok", mondja ő, "midőn szidalmaznak és üldöznek titeket és hazudván minden rosszat mondanak rátok énérettem. Hiszen így üldözték a prófétákat is, kik előttetek voltak." (Mt. 5, 3-12.)

Példák : Ez a lelkület hevítette assisi Szent Ferencet, amikor társával hazafelé ment és kérdezte tőle: Mondd, miben van az igazi boldogság? És mikor társa találgatva válaszolta, talán abban, ha prédikációnkkal megrendítettük az emberek szívét, vagy más nagy dolgot cselekedtünk Isten dicsőségére, a szent így szólt: Nem ebben, hanem abban, ha fáradtan hazaérkezünk és a zárda kapuján kopogunk. és a portás csavargóknak néz bennünket és szidalmak közt elűz minket, és mi mindezt Jézusért örömmel viseljük, hidd el, ebben van az igazi boldogság! Ez a lelkület hevítette a népek apostolát, amikor írja: "Telve vagyok vigasztalással, felette bőséges az én örömöm minden szorongatásunk mellett." (2 Kor. 7, 4.) Ez hevítette antiochiai Szent Ignácot, amikor a vértanuságra vitték: ,,Krisztus gabonája vagyok, bár a vadállatok fogai megőrölnének. hogy tiszta kenyérnek találtassam!" Ez hevítetle loyolai Szent Ignácot, amikor Krisztus ügyéért börtönbe vetették Salamankában: "Nincs annyi lánc", mondotta, "amennyit el nem akarnék viselni az én Uramért, Krisztusért." Ez hevítette szalézi Szent Ferencet, mikor egy kálvinista prédikátor kifejezhetetlen módon meggyalázta: "Épen erre volt szűkségem. Majd meg fogjátok látni, hogy az emberek tömegesen térnek meg és a lelki aratásban ezrek hullanak jobbra-balra, mint érett kalászok. " Mert ez a lelkület apostoli termékenységet ad és Isten kegyelmét mintegy áradatokban vonzza le a földre. Azért mondta assisi Szent Ferenc, mikor egy helyen dícsérték és elismeréssel halmozták el őt és társait: "Menjünk innen, mert itt, ahol minket kitüntetnek, nem nyerünk semmit. Nyereség ott vár ránk, ahol minket gyaláznak és megvetnek. " Ez a lelkület teszi az embert igazán Krisztus követőjévé, barátjává és jegyesévé. Ez a lelkület az, melyhez az elmélkedés Krisztus királyságáról és a Két zászlóról elvezet. Az elmélkedésben Krisztus királyságáról mintegy halványan körvonalazva, az elmélkedésben a Két zászlóról világosan, most pedig teljes fényben és természetfölötti ragyogásban áll lelkünk előtt a tökéletes Krisztus-követés titka. Ezek azok a Krisztus-követők és katonák, ezek azok a hű barátok és jegyesek, akik mindenütt ott vannak, ahová királyuk, vezérük, mesterük és jegyesük megy; ezek azok, akik "kitünni akarnak" az örök Király szolgálatában, akik egészen közel hozzá harcolnak az "zászlaja" alatt, mintegy testörséget és gárdáját alkotják, akik a "harmadik embercsoport" elszántságával egyenesen a cél felé törekednek, akik az alapelmélkedések értelmében a legjobb eszközöket választják az örök cél elérésében, akik mindenben és mindenütt Isten nagyobb dicsőségét áhítozzák és keresik. Ezek közé akarunk tartozni mi is; legalább is ez után az eszmény után akarunk vágyódni és határozott akarattal törekedni napról-napra, óráról-órára, akaratunk és érzékeink tökéletes megtagadásával, míg csak az elénk tárt eszményt valamikép meg nem közelítjük és a szemünk előtt felemelkedő hegycsúcsot Isten kegyelmével valamikép meg nem másszuk. Ezt a lelkületet jelképezi az a misztikus élmény, melyben Krisztus sziénai Szent Katalinnak két koronát nyújtott át, egy aranykoronát és egy töviskoronát. "Isten dicsősége egyenlő, ugyanazokat a kegyelmeket adom neked, bármit választasz. Válassz!" "Uram, add nekem a te töviskoronádat!" Ez az alázatosság harmadik foka. Fontolgassuk tehát naphosszat ezeket a fokozatokat és kérdezzük: Hová jutottál már fel? Nézzük a kimagasló csúcsokat és vágyakozzunk feljutni a legmagasabbra. De kössük is fel saruinkat, övezzük fel ágyékainkat, vegyük fel a hit és az Istenbe vetett bizalom fegyvereit, vegyük magunkhoz a szeretet erősítő, bátorító, lelkesítő italát és eledelét, hogy határozott kitartással és akarattal küzdjünk a nagy célért és el ne lankadjunk a tökéletesség hegyének megmászásában .

II. Az alázatosság harmadik fokának legmélyebb értelme.

Először azt  kérdezhetjük, miért is nevezi a lelkigyakorlatok könyve ezeket a fokozatokat az alázatosság fokozatainak? Hiszen ép úgy nevezhetnők a szeretet, az önmegtagadás fokozatainak is. Az első és második fokozatnak pedig látszólag egyáltalán nincs is köze az alázatossághoz, a harmadiknak is csak részben. -Azonban kétféle alázatosságot kell megkülönböztetnünk, amint kétféle kevélységet is megkülönböztethetünk. Van kevélység, mely a bűnöknek külön fáját alkotja és a hét főbűn közt szerepel. Ez saját énünk kifejezett felmagasztalása embertársunk és Isten fölé érzelemben, szándékban, szóban, vagy cselekedetben. Van másfajta kevélység is, mondhatni általános értelemben vett, lappangó kevélység, mely minden bűnben, még az érzékiség bűnében is benne rejlik, amennyiben minden bűn saját lényegénél és természeténél fogva, mint Isten parancsának tudatos és szándékos áthágása, kevélység és gőg. Ilyen értelemben Isten akaratának, parancsainak. tanácsainak teljesítése és követése, mint saját akaratunk alávetése az isteni akarat alá, alázatosság. Ebben az értelemben szólunk itt az alázatosság három fokáról. Azért nem helytálló az az ellenvetés sem, hogy az alázatosság fokainak meghatározása nem tudományos. A lelkigyakorlatok nem az alázatosság lényegének és fokozatainak tudományos kutatását célozzák, hanem gyakorlati szempontból állapítják meg azokat. Gyakorlati szempontból pedig alig lehet markánsabb fokozatokat megállapítani, mint ezeket: súlyos bűn, bocsánatos bűn [közömbösség], a kereszt szeretete. Nem helytálló továbbá az a kifogás sem, hogy valaki bűn mellett is lehet alázatos. 

Elsősorban is meg kell különböztetni a bűn elkövetését magát és az utána következő lelkiállapotot. A bűn elkövetése közben is beismerheti valaki gyarlóságát, alávalóságát, hűtlenséget, hálátlanságát: ez az érzelem őszinte is lehet, de nem tetterős. Érzelem, de nem komoly akarat, és azért nem érdemli meg az erény nevét. Továbbá az egyik erkölcsi kategóriába tartozó bűn nem rontja le szűkségkép a másik kategóriába tartozó erényt. Igy ha valaki a mértékletesség ellen vét evésben, azért alázatos maradhat. De ez az alázatosságnak speciális erénye, nem az az általános alázatosság, mely akaratunk teljes alárendelésében áll Isten akarata alá, Ez az általános alázatosság akkor is szenved, ha a mértékletesség erényének megsértésével vétünk Isten legfőbb akarata ellen. Ez az alázatosság a bűn elkövetésének pillanatában okvetlenül elvész (halálos bűn), vagy legalább kárt szenved (bocsánatos bűn). A bűn elkövetése után lehetünk őszintén alázatosak, amikor gyarlóságunkat, bűnös hajlarnainkat elismerjük. De ez ismét az alázatosság speciális erénye, nem az általános alázatosság, melyről itt szó van. Ez az általános alázatosság is meglehet bennünk a bűn után, ha Isten íelségét megismerve, komolyan elhatározzuk, hogy soha szent akaratának a legkisebb dologban sem szegülünk ellen. Ez az általános alázatosság benne rejlik minden erősfogadásban. Ha ez az erősfogadás hiányzik, akkor az alázatosság speciális erénye is inkább érzelem, mint komoly akarat.

Sokkal fontosabb a kérdés, miért választotta maga Krisztus a szegénység, az alázat, a kereszt útját , mikor Ő mint Istenember minden veszély nélkül  a gazdagság , a tisztelet és az öröm útját is választhatta volna , sőt ez emberi gondolkodás szerint jobban megfelelt volna isteni méltóságának ?  Ez elvezet bennünket az alázatosság harmadik foka legbensőbb mivoltának megismerésére, s így azt annál mélyebb meggyőződés alapján gyakorolhatjuk. Az általános válasz ez: irántunk való szeretetből választotta, hogy minket megváltson és példát adjon nekünk. Mi pedig ugyanezt választjuk viszontszeretettből, hogy hozzá hasonlók legyünk, aki irántunk való szeretetből megalázta magát a kereszthalálig. A megváltáshoz szorosan véve Krisztusnak bármely cselekedete elegendő lett volna, hiszen minden tette végtelen értékű volt. Egy könnyével, egy imádságával megválthatott volna bennünket, de szeretete túláradó volt, és meg akarta mutatni nekünk, mire képes értünk az Ő szeretete, és mily nagy dolog a bűn, amelyért ily nagy engesztelés sem sok. Még sokkal inkább tette ezt azért, hogy példát adjon nekünk az élet keresztjének elviselésére. Az élet tele van szenvedéssel, kereszttel.  Szívének végtelen jóságában magának választotta a legnagyobb keresztet, hogy az élet semmiféle megpróbáltatásában, szenvedésében se mondhassa senki, hogy Krisztus előbb nem viselte érte azt a keresztet. "Bátorság, fiaim, én is átmentem ezen! ", mondja nekünk, mint D'HiIliers tábornok katonáinak. Ha már most is oly nehéz sokszor a keresztet türelemmel, megadással, hálával, örömmel viselni, mi lenne akkor, ha Krisztus nem járna előttünk elragadó példájával! "Hiszen még így is hanyagok vagyunk, habár annyi csodádat és tanításodat hallottuk; mi lenne, ha ilyen nagy világosságunk nem volna a te követésedre?" (Kr. köv. 3. k. 8. f.) - Ha már most a Krisztus-követő latja, hogy királya ezt az utat választotta, hogy számára és testvérei számára megkönnyítse a kereszt útját, akkor már nem elégszik meg azzal, hogy az élet keresztjeit megadással, vagy akár örömmel is viselje azért, aki érette viselte azt, hanem látva Mesterének és királyának példáját, nem csak adódó alkalommal, hanem mintegy elvből választja mindenben és mindenütt a keresztet, hogy is engesztelő és Királyához, Mesteréhez, Jegyeséhez egészen hasonló legyen. Krisztus azért is választotta a szegénység, az alázat és a kereszt útját, mert tudta, hogya gazdagsággal, a tisztelettel és az élvezetekkel ejti sátán a lelkeket kelepcéibe. Krisztusnál erre nézve nem volt veszély; de ismét példát akart adni nekünk, hogy ö is így tett, és ezzel megkőnnyíti nekünk a küzdelmet a szemek vágya, a test kivánsága és az élet kevélysége ellen. Ismét a szeretet irántunk ösztönözte öt arra, hogy nekünk ezt a példát adja. Mi pedig már nem egyedül azért, hogy sátán kelepcéit elkerüljük, hanem elsősorban azért, hogy szeretett Mesterünkhöz és Vezérünkhöz hasonlók legyünk, ugyanazt az utat és életet választjuk. A legmélyebb ok azonban, amiért Krisztus a szegénység, az alázat és a kereszt útját választotta az, hogy a bűn lázadás Isten ellen, végtelen gőg és kevélység, melyet csak a végtelen alázat képes jóvá tenni és kiengesztelni. Mivel az ember felemelkedett és büszke önistenítésben Istenhez hasonló akart lenni, azért az Isten Fia emberi természetet öltött magára és megalázta magát a halálig a keresztfán. Ezért kell nekünk is megaláznunk magunkat az példájára, és ezt annál inkább, mert mi magunk rontottuk le Isten dicsőségét, amikor a bűn által lázadást követtünk el ellene. "Mi nyomorult teremtmények, kiket annyi személyes bűn terhel, becstelen dolognak tartanók megosztani isteni Mesterünk sorsát!" (Szalézi Szent Ferenc.) Nekünk is Jézussal együtt engesztelőknek kell lennünk, nekünk is megváltóknak kell lennünk az alázat és a kereszthordozás áldozata által. Ide vág Szent Ágoston idézett szava: Két város van a világban. Az egyikben az önszeretet uralkodik, mely Isten megvetéséig megy. Ez a bűnösök és istentelenek városa. A másikban az istenszeretet uralkodik az önmegvetésig. Ez az Istent szeretők városa - az alázatosság harmadik foka. Az utolsó ok végre az alázatosság harmadik fokának gyakorlására az, hogya teremtett dolgok szeretete elvon Isten szeretetétől. És azért annál jobban fogunk haladni Isten szeretetében, minél jobban kivetkőzünk minden rendetlen önszeretetből, a világ szeretetéből, és minél jobban felszabadítjuk lelkünket a kevélység, a birtokvágy és az érzékiség minden kötelékétől. "Annyiban fogsz előhaladni, amennyiben erőt veszel magadon", mondja örök érvénnyel Krisztus követése.

III. Az alázatosság harmadik fokának gyakorlása.

Az alázatosság harmadik foka a lelki tökéletesség és Krisztus-követés magaslata. Erre feljutni nem egy napnak a munkája, hanem az egész életnek feladata. Mindazáltal annak gyakorlása mindennapi feladatunk, ha Krisztus követésében a Két zászlóról szóló elmélkedés elveit magunkévá akarjuk tenni, ha az embercsoportok közül a harmadikba akarunk tartozni, ha Királyunk és Mesterünk szolgálatában ki akarunk tűnni. Nagy tévedés volna azonban azt hinni, hogy az alázatosság harmadik fokát csak nagy dolgokban lehet gyakorolni, nagy rágalmak vagy üldözések elviselésében. Ha kicsiben nem gyakoroljuk, a nagyban sem fogjuk követni, és nagy dologra csak ritkán, vagy sohase adódik alkalom; így teljesen lemaradnánk az alázatosság harmadik fokának gyakorlásáról. Ép oly nagy tévedés volna gondolni, hogy az alázatosságnak ezt a fokát gyakorolhatjuk, mielőtt a bűnök óvatos kerülésében és a teljes közömbösségben szilárd alapot le nem fektettünk, melyre ezt a tornyot fel lehet építeni, nehogy ahhoz az evangéliumi emberhez hasonlók legyünk, aki, "építeni kezdett és nem tudta befejezni." Azért meg kell fontolnunk, vajon "képesek vagyunk- e tízezerrel szembeszállni azzal, aki húszezerrel jön ellenünk 7" (Lk. 14, 30-31.) Aki az alázatosság harmadik fokára akar feljutni, annak mindenekelőtt kérlelhetetlen harcot kell indítani minden, még a legcsekélyebb bűn ellen is. Annak meg kell szilárdulnia a közömbösségben minden teremtett dologgal szemben, annak az állandó önfegyelmezést és önmegtagadást kell gyakorolnia. Annak határozott lépésekkel kell haladnia az erény és az önmegtagadás útján. Ezek az alázatosság harmadik fokának előkészítői. Az alázatosság harmadik fokát magát pedig gyakorolhatjuk a pályaválasztásnál, az életreformnál a már megválasztott hivatásban, a mindennapi életben. A helyes pályaválasztásnál nagy fontossággal bír az alázatosság e fokának megtekintése és megfontolása. Mert egész tökéletesen és az önszeretettöl teljesen menten csak akkor választunk, ha akaratunk az alázatosság harmadik foka felé hajlik. Akkor lesz választásunk egészen Krisztus tökéletes követésének megfelelő. Ugyanezt kell mondanunk az életreformról is a már megválasztott hivatásban.

Az alázatosság harmadik fokának gyakorlásához bármely élethivatásban a tökéletes önmegtagadás vezet el, Az alázatosság hogy t. i. soha természetes hajlamainkat ne kövessük csak azért, mert hajtanak és ösztönöznek , hanem mindig a hit és a józan ész elvei szerint járjunk el . Elvezet erre a fokra az az elvi álláspont, hogy inkább a felé hajlunk, ami természetünkkel és hajlamainkkal ellenkezik ("agere contra"), ahol Isten dicsősége és fontos okok mást nem követelnek. Az alázatosság harmadik fokát gyakoroljuk bármilyen életkörülmények közt, ha Krisztus iránti szeretetből és hogy hozzá hasonlók legyünk, ruházatunkban, lakásunkban, táplálkozásunkban, háztartásunkban az állásunknak megfelelő egyszerűséget keressük.' Ha választanunk kell, vagy szabad, nem választjuk azt, ami szemünket gyönyörködteti, ami finomabb és drágább, hanem azt, ami jobban hasonlít Krisztus szegénységéhez és igénytelenségéhez, feltéve, hogy a célt egyformán szolgálja. Ha igazságtalanul vádolnak, vagy rágalmaznak, nem rnentegetiük magunkat, hacsak fontos ok erre nem kényszerít. Es ha fontos oknál fogva vissza is utasítjuk a vádat, vagy rágalmat, lélekben azért megmaradunk az alázatosság harmadik fokának álláspontján, ami leginkább akkor lesz nyilvánvaló, ha védekezésünk nem ér el eredményt. A tökéletes Krisztus- követő nyereségnek tartja ezt, ha Isten megengedi. Gyakoroljuk az alázatosság harmadik fokát, ha örömmel vesszük, hogy papi, szerzetesi hivatásunk, vagy keresztény meggyőződésünk miatt becsmérelnek, visszahelyeznek, ha azért kárt szenvedünk - anélkül azonban, hogy engedőnk, amennyire tőlünk függ, hogy Isten igazi érdekei háttérbe szoruljanak, és a rossz a jó fölött diadalmaskodjék. Szóval Isten dicsősége mindig az első. Megesik azonban olykor az is, hogy Isten dicsőségének örve alatt megcsal az önszeretet. Mindez a világ szemében esztelenség és bolondság; de ez a szentek útja és a tökéletes Krisztus-követők ösvénye. A világ elött "az igaznak egyszerűsége a nevetség tárgya", mondja Nagy Szent Gergely. "A világ bölcsessége", folytatja, "az őt követőknek megparancsolja, hogy keressék a tisztelet kimagasló csúcsait, és ha elérték, örvendjenek a hiú földi dicsőségnek, a másoktól elszenvedett sérelmeket többszörösen visszafizessék, ha futja az erőből, senkinek, aki ellenáll, ne engedjenek, ha hiányzik az erő, békét színlelő jósággal érjék el azt, amit Gonoszsággal elérni nem tudnak. Az igazak bölcsessége ellenkezőleg abban áll, hogy semmit hazug tettetéssel ne színleljenek, szavaikkal bensőjüket őszintén kinyilvánítsák, ami igaz, azt valóság szerint szeressék, ami nem az, azt kerüljék, jót másokkal jutalom nélkül cselekedjenek, a sérelem megtorIását ne keressék, az igazságért elszenvedett gyalázatot nyereségnek tekintsék. Az igazaknak ezt a bölcseségét a világ megveti, mert nála minden erényes cselekedet ostobaság számba megy, és amit az igazság a tettekben helyesel, az a testi bölcseség előtt oktalanságként hangzik. Mi tűnik fel ugyanis a világ előtt esztelenebb dolognak, mint semmit álnok ravaszsággal el nem takarni, a sérelmeket bántalmazásokkal vissza nem fizetni, imádkozni azokért, akik átkot szórnak ránk, a szegényes életet keresni, a földi vagyont elhagyni, annak aki azt elveszi, ellene nem állni, és annak, aki megüti orcánkat, a másikat is odafordítani?" (Moral. 1O, 16.)

Ez Szent Pálnak lelki világa, aki híveinek írja: "Midőn hozzátok mentem, testvérek, nem mentem a beszédnek, vagy a bölcsességnek fönségével hirdetni nektek Krisztus tanúbizonyságát. Mert nem szándékoztam más valamit tudni köztetek. mint Jézus Krisztust, és pedig a megfeszítettet. . . 

Érzéki ember azonban nem fogja fel, ami az Isten Lelkéé ; mert oktalanság az előtte, és nem tudja megérteni, mert lélek szerint kell megítélni." (1 Kor. 2, 1-2; 14.) "Ami a világ szerint oktalan, választotta ki az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azt, ami a világ szerint gyönge, választotta ki az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket, és azt, ami a világ szerint nemtelen és megvetett. választotta ki az Isten, és azokat, amik semmik, hogy azokat, amik valamik, megsemmisítse." (1 Kor. 1, 27-29.) "Ami nyereségem volt, azt veszteségnek ítéltem Krisztusért. Sőt mindent veszteségnek tartok Jézus Krisztusnak, az én Uramnak mindent fölülmúló ismerete miatt, akiért minden kárvallást elszenvedtem és mindent szemétnek tekintek, csakhogy Krisztus legyen a nyereségem." (Fil. 3, 7-8.)1 Ez a kereszt balgasága, "ami a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság", a meghivottaknak pedig a legnagyobb bölcseség. (1 Kor. 23-25.) Ez a bölcseség mégsem jelenti azt, hogy a világból ki kell mennünk és azt ál kell engednünk a gonosznak, a világ fejedelmének egyeduralomra. Ellenkezőleg, ez a szellem alkolta a legnagyobb műveket a világon, ez újította meg a föld színét, ez oldotla meg a társadalmi és nemzetközi problémákat. 2 Addig volt boldog a világ, míg ez a szellem hatotta át nagyjában a magán- és a nyilvános életet. "A keresztben az üdvösség" - ez a szó a nagy világproblémákra és az egyén életére egyaránt vonatkozik. A társadalomban minden baj megszűnik, ha kipusztul a szívekből az önzés. A család, a szerzet, a zárda földi paradicsommá válik, ha kihal a lelkekből a rendetlen önszeretet. Az egyénnek élete a boldogság maga lesz. ha a kereszt és a szenvedés maga is kívánatos dolog és boldogság lesz számára. Ezért a nagy kegyelemért kell szünet nélkül imádkoznunk, mert az Isten ajándéka. Végezzük azért sokszor, napközben is, azt a hármas jmádságot a boldogságos Szűzhöz, az Ur Jézushoz és a mennyei Atyához, melyet a Két zászlóról és a Három emberosztályról szóló elmélkedés után végeztünk, vagy mondjuk el az imát,..mel1yel legutolsó elmélkedésünket befejeztük: 

"Emberek Üdvözítője. Jézus Krisztus, akinek művé a mi megváltásunk. akinek követése a mi egész tökéletességünk, nyisd meg nekem, kérlek, szentséges Szívedet, az élet kapuját és az élő víz forrását, hogy általa a Te ismeretedre eljussak és az igazi erény vizét igyam, mely kioltja bennem a szomjúságot minden földi dolog után."

 Ámen.

Aktualizálás - summa summarum - 

  XVIII. - lelkigyakorlatok -

2. HÉT . 6. nap

  Az ötödik naptól ajánlatos, hogy csak egy szentírási szakasszal foglalkozzunk egész napi imádságunkban. Mivel a Lelkigyakorlatok elsődleges célja az életállapot- vagy életmódválasztás, a megfontolásra szánt új anyag mennyiségbeli korlátozásával az a szándékunk, hogy ne foglalkoztasson sok gondolat. Így ezeken a napokon megvan a lehetőség arra, hogy a lelkigyakorlatozók szabadidejükben mérlegelhessék életállapotuk lehetőségeit, próbálják megérteni, Isten mire akarja vezetni őket jövendő életükben. 

  Visszatérünk ismét Jézus életének megtekintéséhez, most már azért, hogy Királyunk példája követésre indítson fel egészen az alázatosság harmadik fokáig, és hogy ebben a követésben lelkünk megerősödjék és a tökéletességnek gyakorlati vonatkozásait is az életben megismerje. A választás munkája az elmélkedésekkel párhuzamosan tovább folyik. Krisztus nyilvános élete tárul fel most lelkünk elött, és elsősorban az saját messiási hivatásának megkezdését, majd apostolainak és tanítványainak kiválasztását és kiküldését tekintjük meg. Azután ráesik tekintetünk az erényekre, melyeket az apostoli hivatás a szerzetben vagy a világban tőlünk követel, a felszentelt és a nem felszentelt apostoloktól. Végre Krisztust mint az élet forrását szemléljük, akiből merítenünk kell minden világosságot és erőt az követésében és apostoli hivatásunkban. Igy készülünk elő az élet keresztútjára, mely felvezet a lelki és egyszer a testi feltámadás boldog örömeihez.

I. JÉZUS MEGKERESZTELTETÉSE.

Hatodik napon: a szemlélődés arról van, hogyan ment Krisztus Urunk a Jordán folyótól a pusztába  és mindenben azt a módot követjük, amely az ötödik napon gyakorlatban volt.

 

Máté evangéliuma röviden tudósít a Jordánnál történt fontos eseményről, időpontját sem határozza meg, amikor Keresztelő János működéséről kezd beszélni: „Abban az időben…” Lukács evangélista viszont pontosan elhelyezi az eseményt a világtörténelemben: „Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik évében történt. Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, Heródes Galileának…negyedes fejedelme, Annás és Kaifás voltak a főpapok…” Most már a történészek támaszkodhatnak a II. világháború után végzett Kumráni ásatásokkal feltárt holt-tengeri barlangokban talált tekercsek adataira, az eszénusoknak nevezett szekta, amolyan szerzetesi közösség tanítására. Minden bizonnyal Keresztelő János is ehhez a közösséghez tartozott.

A kumráni közösségről írja Joseph Ratzinger/XVI. Benedek A Názáreti Jézus I. kötete elején: „E csoport elfordult a heródiánusok templomától /a jeruzsálemi templomtól/ és az ott végzett kultusztól, a júdeai pusztában kolostori közösségeket hozott létre, de vallási alapon családok közösségét is. Gazdag irodalmat teremtett, és saját rituálét is kifejlesztett, melyben a liturgikus tisztálkodásoknak és közös imádságoknak különös jelentősége volt. Ezeknek az iratoknak hívő komolysága megérint bennünket. Úgy tűnik, Keresztelő János, de talán Jézus és családja is közel álltak ehhez a közösséghez. Mindenesetre sok érintkezési pont van a kumráni iratok és a keresztény üzenet között. Nem lehet kizárni, hogy Keresztelő János egy ideig ehhez a közösséghez tartozott, és részben itt formálódott vallási élete.”

Első előgyakorlat: Jézus elhagyja Názáretet és a Jordánhoz megy, ahol kívánságára Keresztelő Szent János megkereszteli. Az ég megnyílik, a Szentlélek Jézusra leszáll, és szózat hallatszik: "Ez az én szeretett fiam, kiben nekem kedvem telt." (Mt. 3, 17.)

XVI. Benedek három szempontot emel ki: „Jézus fölött nyitva áll az ég. Jézus akaratközössége az Atyával, a „minden igazságosság”, amelyet beteljesít, megnyitja a mennyet.” Az Atya meghirdeti Jézus küldetését: „Ő léte szerint a szeretett Fiú. Rajta nyugszik Isten tetszése. E jelenetben „a Fiúval együtt az Atyával és a Szentlélekkel is találkozunk: a szentháromságos Isten titka mutatkozik meg, amelyet természetesen csak Jézus útjának egésze tud teljes egészében feltárni.”

Jézus még imádságba merülve állt, amikor Keresztelő János azt látta, hogy az egek megnyílnak, és Isten dicsősége sugárzik a megnyílt egekből egyenesen Jézusra, a nagy fénysugárban pedig mintha egy galamb szállt volna rá Jézusra és ottmaradt felette (Jn 1,32). János tisztában volt vele, hogy nem galamb az, hanem a Szentlélek látható jele, vagyis hogy maga Isten szállt le Jézusra.

Miből érthette ezt János? Hogy nem közönséges galambot lát, azt abból tudta, hogy előzőleg az ég megnyílt és onnan a magasságból szállt le az, amit látott, egyenesen Isten trónusáról.

Másodszor abból is tudhatta, hogy a Szentlélekkel van dolga, mert a galamb a Szentlélek ősi jelképe volt: a galamb csendessége, szelídsége, nyugodt lebegése a Szentlélek titkos, csendes, belső munkájának a kifejezője.

Harmadszor abból tudhatta, hogy korábban már közölte vele, aki elküldte őt, hogy prófétáljon: „Akire látod a Szentlelket leszállni és rajta megnyugodni, az az, aki Szentlélekkel keresztel majd” (Jn 1,33).

Giotto : Jézus megkeresztelése c. képe

a padovai Scrovegni-kápolnában látható

Második előgyakorlat: Szemlélem Jézust, amint a Jordánhoz érkezik, a bűnösök közé áll, és Szent János Őt megkereszteli.

Jézus – ahogy Lukács gondosan megjegyzi – kezeit kitárva „éppen imádkozik”. Az ő imádsága szótlan beszéd az Atyjával, aki megjelenik a csodálatos mennyei kék mező közepén. Giotto az éppen csak bontakozó új látásmód jegyében „rövidülésben” mutatja az Atyát, aki hatalmas lendülettel, fehér fényözönben behajol a térbe, erős karjával Fiára mutat. A hétszáz éves freskón sajnos csak sejteni lehet az Atya és Fiú közt a kitárt, fehérszárnyú galambként ábrázolt Szentlelket. Jézus fejére aranyfény csorog a Lélekből, három irányban szétnyílva: ez a Szentháromság – az Egyszülöttjét küldő Atya, az alázatos emberségre ereszkedő Szentlélek és az imádkozó Isten Fia – titka.

Balról a sziklaparton angyalok állnak, ketten Jézus ruháját tartják: a vöröset, melyet János is visel, a vértanúságig menő emberség öltözetét, és a kéket, mely a mennyek országának a színe. Jézus Isten és ember, egyszerre mindkettő, valóságosan és véglegesen.

Giotto képét lírai realizmus jellemzi, egy kivétellel. A víz! A víz nem vízszintes, s ez nem a mester vagy segédje hanyagsága, hanem üzenet.

Nem Jézus keresztelkedik meg, hanem ő kereszteli meg a vizet, mely a vízözön és a Vörös-tenger fáraópusztító, halált hozó ereje.

Mi azért merülünk a vízbe, hogy elpusztítsa bennünk a bűnt. A katakombák keresztényei „folyékony sírnak” tekintették. De itt nem az! A színe sem víztiszta kék, hanem zöld, az élet színe. Mint a korábbi képeken Joachim és József zölden viruló vesszeje, pünkösd Szentlelkének a színe, aki ha árad, „megújítja a föld színét”. És itt a folyó árad, dagad, nemcsak szeméremből takarja derékig Jézus testét, hanem jele a feltörő új Életnek. „Benne Élet volt” – írja a szeretett tanítvány –, ami most megnyilvánult és feltárult. Nos, ez a víz, most már így megkeresztelten, az Élet vize. Benne Élet van. Nézd csak meg! Giotto Jézus lába mellé egy halat festett, mely tátott szájjal, csodálkozva-imádkozva Jézushoz úszik, Teremtőjéhez, Mesteréhez. Nem, ez nem csak jelkép! A parton, Keresztelő János és András apostol mögött egy fiatalember áll. Egyedül ő nem visel glóriát. Egyedül ő nem visel még glóriát, amíg el nem éri őt is az a víz. Az életadó keresztvíz. Az apostollal együtt az Egyház képe. Azok közössége, akik már megtisztultak és akik még a keresztség adta istengyermekségre várnak.-Forrás: Vértesaljai László/Vatikáni Rádió- Fotó: Vatican News

Jézus megkeresztelése abból a szempontból is nevezetes, hogy az egyetlen bibliai hely, ahol a Szentháromság Isten mindhárom személye együtt van jelen: Jézus, a Fiú ott a Jordán vizében, az Atya szózatát mondja a Fiú felett, a Szentlélek pedig felette lebeg. A mi Istenünk Lélek, aki atyai indulattal van hozzánk és Fiában testet öltött, hogy megismerhessük őt úgy, ahogy van és elvégezzen értünk mindent, hogy teljes üdvösségre juthassunk.

Harmadik előgyakorlat: Kérem a kegyelmet, hogy Uramat és Királyomat, elsősorban nagy alázatát, ebben a titokban is megismerjem, hogy öt jobban szeressem és hűségesen kövessem.

Nem lehetett biztosan tudni, hogy Keresztelő János és Jézus találkozott-e egymással már a keresztelést megelőző időkben. Mária és Erzsébet, János anyja unokatestvérek voltak, könnyen lehet tehát, hogy kisgyermekkorukban többször is együtt voltak, de erről sehol sem találunk említést a Szentírásban. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy János tudott Jézusról, tudta, hogy kicsoda.

Mégis, amikor ott látta maga előtt Jézust, elcsodálkozott azon, hogy Jézus meg akar keresztelkedni. „Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelj és te jössz énhozzám?” (Mt 3,14). Ebből az látszik, hogy Keresztelő János még nem volt megkeresztelve: saját magát nem keresztelte meg. Benne volt ebben a kérdésben annak az elismerése is, hogy Jézus nagyobb Jánosnál, azonfelül bűntelen is, nincs tehát szüksége megkeresztelkedésre, megtisztulásra: anélkül is tiszta. János evangélista leírása szerint Keresztelő János akkor még nem tudta, hogy Jézus a Messiás. Azt gondolhatta, hogy őhozzá hasonlóan Jézus Istennek egy küldötte, a Messiás előfutára, útkészítője (Jn 3,31-33).

Egy dolgot azonban biztosan tudott egész életében: azt, hogy Jézus nagyobb nála. Úgy vélte, hogy magasabb megbízást kapott Istentől, mint ő. Azért kérte, hogy keresztelje meg őt. Az Üdvözítő csak annyit felelt Jánosnak, hogy tegye meg, amire kérte, mert mindkettőjüknek el kell végezniük azt, amivel Isten megbízta őket. Istennek az az akarata, hogy Jézus keresztelkedjék meg, akkor hát történjék meg Isten akarata.

Mindketten engedelmeskedjenek Istennek.

Jézus helyettem áll a bűnösök közé. Ily alázattal kell felvennem a bűnbocsánat szentségét, ily alázattal kell könyörögnöm Istennek bűneim elengedéséért, ily alázattal kell vágyódnom lelkem megtisztulása után.

Imádság. -Kérem a boldogságos Szűz Máriát, esdje ki számomra a kegyelmet, hogy szent Fiának zászlaja alá felvétessem , a szegénység és a megaláztatás szeretetében, hogy ezzel hozzá minél hasonlóbb legyek és azok közé tartozzam, akik egészen közelről követik őt. Üdvözlégy. 

-Ugyanazt kérem Jézustól, szent Szívének irgalmas szeretetére hivatkozva, részesítsen abban a nagy kegyelemben, hogy az életét tökéletesen utánozhassam és követhessem. Krisztus lelke. 

- A mennyei Atyától is ugyanezt a kegyelmet kérem, adjon engem szent Fia mellé tanítványul és társul, hogy az nyomdokaiba lépve elérjem a tökéletességet. Miatyánk.

Aktualizálás - summa summarum - 

  XVII. - lelkigyakorlatok -

2. HÉT . 5. nap

Ötödik nap: elmélkedés a bináriusokról 

Az előző elmélkedés a két zászlóról értelmünket felvilágosította, hogyan kell cselekednünk és választanunk, ha az ördög és romlott természetünk cselvetéseit ki akarjuk kerülni és Krisztust tökéletesen követni. Isten kegyelmével magunkat erre el is határoztuk. Most próbára kell tennünk akaratunkat és meg kell vizsgálnunk, komoly, őszinte-e ez az elhatározás. Erre szolgál a következő elmélkedés a három emberosztályról, vagy, amint azt a lelkigyakorlatos könyv nevezi, az emberpárok három osztályáról.

Elmélkedés a három bináriusról, emberpárról (embercsoportról), hogy a legjobbat válasszuk. 

Az előkészítő ima a szokásos. 

Az első előgyakorlat : - a történet, mely három emberpárról szól, amelyek közül mindegyik tízezer dukátot szerzett és pedig nem tiszta szívvel és nem ahogyan kellene, az Isten iránt való szeretetből. És ezek mindannyian üdvözülni akarnak és óhajtják megtalálni a mi Urunk és Istenünk békéjét azáltal, hogy szabadulni kívánnak az üdvösséget veszélyeztető tehertől és akadályoktól, amelyet a szerzett vagyonhoz való ragaszkodásban éreznek. 

Ez aggasztja őket és mindegyikük szabadulni kíván ettől a nyomasztó tehertől, ettől az akadálytól, mely őket a teljes átadásban gátolja, mert érzik, hogy szívük rendetlenül ragaszkodik a szerzett vagyonhoz. Ez lelkük békéjét megrontja és üdvösségüket veszélyezteti. Jó, ha megfigyeljük, hogy a lelkigyakorlatos könyv szándékosan nem igazságtalan úton szerzett vagyonról beszél, hanem olyanról, melynek megszerzése magában véve nem volt bűn. Ebből a tényből még világosabb lesz előttünk a két zászlóról szóló elmélkedés értelme és célja: a rendetlen ragaszkodás még közömbös, sőt szent dolgokhoz is, akadály lehet, hogy a tökéletesség útján meginduljunk és kitartsunk, akadály lehet, hogy magunkat maradék nélkül Istennek átszolgáltassuk, kelepce lehet, melyet az ördög és romlott természetünk felállít nekünk, háló, melyben lelkünket megfogja, bilincs, mellyeI azt megkötözi és fogva tartja.

Második előgyakorlat: helyzetkép-alakítás. Itt látnom kell magamat, hogyan állok Urunk, Istenünk, és minden szentje előtt avval a szándékkal, hogy kívánjam és megismerjem azt, ami isteni Felségének kedvesebb. 

-  Itt kell megjegyezni, hogy az előgyakorlatban első helyen a kívánságról van szó, hogy Isten akaratát megismerjem. Mert ha ez hiányzik, akkor az önszeretet meg fog csalni, és nem fogom megismerni Isten akaratát és annál kevésbé fogom választani azt, ami tökéletesebb.

Harmadik előgyakorlat: Itt kérnem kell a kegyelmet hogy elég szabad legyek bármilyen választásra, amelyet Isten kegyelmének vezetése sajátosan nekem szóló hivatásként mutat meg.

I. Pont. Hogyan viselkedik mindegyik osztály a kegyelem ösztönzésével szemben?

Az első binárius szeretne ugyan megszabadulni a ragaszkodástól, amellyel a szerzett dologhoz vonzódik, hogy békében megtalálja Urunkat, Istenünket, és üdvözítse magát, de halála órájáig nem nyúl semmi eszközhöz. 

A második binárius akar ugyan a ragaszkodástól szabadulni, de csak úgy, hogy a szerzett dolog birtokában maradhasson, azaz hogy szinte az Isten jöjjön oda, ahova ő akarja, és nem szánja el magát a dolog elhagyására, hogy így az Istenhez juthasson, még ha ez az állapot ránézve a legjobb volna is. 

A harmadik binárius akar szabadulni a ragaszkodástól mégpedig úgy, hogy nem tartja őt fogva semmiféle vonzalom a szerzett dolog megtartásában, hanem csak úgy kívánja azt akarni vagy nem akarni, ahogy Urunk-Istenünk adja meg neki az akarást és amint azt jobbnak látja Isten szolgálatára és dicsőségére; és egyelőre úgy óhajt viselkedni, mintha lélekben mindenről lemondana, miközben erőt gyűjtve azon van, hogy sem ezt a dolgot, sem más valamit ne akarjon, kivéve, ha egyedül Isten szolgálata ösztönözné őt arra, így tehát csak az a kívánság, hogy Istennek jobban szolgálhasson, bírja őt arra, hogy az illető dolgot magához vegye vagy azt elhagyja. 

Polykrates, Samos királya, egy bölcsnek nagy összegű pénzt adott jutalmul. Alighogy a bölcs ezt a pénzt megkapta, nagy nyugtalanság szállta meg lelkét. "Amióta az az átkozott pénz házamba került", kiált fel, "boldogtalan ember vagyok!" A királyhoz megy és visszaadja neki a pénzt e szavakkal: "Vedd vissza a pénzt, nem akarok többé róla tudni, tönkretette az életemet." (Farkas E., Útravalók III.) Ez a lelkület, mely a pogány bölcset hevítette az, mely a Krisztus követők harmadik csoportját is lelkesíti, de nem pusztán a természetes erény, hanem a Krisztus-szeretet forrásából szíva az erőt és nagylelkűség.

    A jellemzett három emberosztály ugyanis a Krisztuskövetők három csoportját jelképezi. E három csoport közül alkalmazás az egyikbe mindenki beletartozik. - 

• Az első csoport nem használ egyáltalán eszközt, hogy célját elérje. Vágyódik, de nem akar komolyan. Akarna, de nem akar valóban. Mert a célt megfelelő eszközök nélkül elérni nem lehet. Ebbe a csoportba tartoznak mindazok, akik a bűnt kerülni szeretnék, de nem hagyják el az arra vezető közeli alkalmakat. Tökéletesek szeretnének lenni, de nem merik megtagadni magukat és a tökéletességre vezető eszközöket megragadni. 

•A másik csoport használ ugyan eszközöket, de nem ragadja meg azt az eszközt, mely a legjobban, a legbiztosabban, a legegyenesebben, sőt talán egyedül vezet célhoz. Mintegy válaszút előtt áll: jobbra vezet az út, melyen célját elérni kell, balra vezet az út, mely őt céljától eltávolítja. Ő a bal úton jár, de annak jobb szélén, hogy elhitesse magával, hogy mégis csak tesz valamit. Tesz valamit, de nem azt, ami egyedül képes őt céljához eljuttatni. Csak félig akar, nem egészen. Inkább a látszat szerint akar, mint valóságban. Ebbe a csoportba tartoznak mindazok, akik sóhajtoznak, imádkoznak, talán önmegtagadást is gyakorolnak, hogy Isten kegyelmét megnyerjék és rendetlen hajlamaik fölött diadalmaskodjanak, de nem akarnak elszakadni attól, amit rendületlenül szeretnek, könyvtől, társaságtól, személytől lett, hivataltól, pénztől. kedvenc foglalkozástól, bár látják és tudják, hogy csak így nyerhetik el lelkük nyugalmát és biztosíthatják üdvösségüket és lelki előmenetelüket. Ide tartoznak azok, akik a pályaválasztásnál ingadoznak a világ és Krisztus között. Nem képesek elhatározni, hogy végleg szakítanak a világgal, széttépik a test és vér kötelékeit, lemondanak állásról és vagyonról, kilátásokról. rnéltóságokról, hogy az alázatos és szegény Jézust kövessék. Ide tartoznak, akik a két zászlóról szóló elmélkedésben feltárt tökéletes Krisztuskövetésre akarnának eljutni, de nem ragadják meg a megalázódás és a szegénység, az egyszerűség és önmegtagadás kínálkozó alkalmait, hanem mintegy ajándékként, beöntött malasztként várják Istentől a tökéletes Krisztus-követés adományát. 

•A harmadik csoport nyílegyenesen célja felé tör és nem retten vissza az áldozattól. Mindent elhagy, mindent megad, mindent megtesz. mindent elszenved, mindenre vállalkozik, csakhogy Krisztust megnyerje. Az én nyereségem Krisztus, mondja, és azért "mindent szemétnek és veszteségnek tekint, csakhogy Krisztus legyen a nyeresége." (Fil. 3, 8.) Nem ismer megalkuvást a világgal és a természettel. Nem ismer görbéket és körutakat, rnentségeket, halasztásokat, hanem egyenesen a cél felé tart, királya zászlaja alá áll, jegyese karjaiba fut. Szent Péterrel a habokba veti magát, csakhogy rímelőbb Krisztusnál legyen: "Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.': (Mt. 14, 28.) "Amint Simon Péter meghallotta, .hogy az Úr az, a tengerbe ereszkedék." (Jn. 21, 7.) Szent Ágnessel mondja: "Az is sérelem a Vőlegényre nézve, ha jegyese várakoztatja őt." Szent Chantal-al még gyermekeinek teste fölött is elhalad, csakhogy hivatását kövesse.

II. Pont. Mit kell tartanom az egyes osztályok magatartásáról?

        Az első csoport sohasem fogja célját elérni, de a második sem. Voltaképen a kettő között lényeges különbség alig van. Az első csoport egyáltalán nem használ eszközöket; a második csoport nem veszi igénybe azt az eszközt, mely egyedül vezet biztosan a célhoz, s így voltaképen ez sem használ eszközt. Mert minden eszköz hiábavaló, hacsak elsősorban azt az eszközt nem vesszük igénybe, mely a cél elérésében lényeges. Mit használ egyedül csak imádkozni anélkül, hogy komolyan megtagadónk magunkat, hogy megragadónk a megalázódás alkalmait, hogy elkerülnénk a lelkünk tisztaságát veszélyeztető dolgokat? "Aki téged teremtett nélküled", mondja Szent Ágoston, "nem fog üdvözíteni nélküled!"; de az erények magaslatára, Krisztus tökéletes követésére sem fog juttatni közreműködésed nélkül. Amíg tehát ebben a két csoportban maradunk, nem fogjuk elérni célunkat soha.' Isten ugyan megkönyörülhet rajtunk, meghallgathatja komoly akarat nélküli imádságunkat is, rátekinthet egyéb jócselekedeteinkre, és talán meg is teszi és kiragad minket ebből az állapotból, de akkor már nem is tartozunk ebbe a csoportba, hanem Isten kegyelméből felemelkedtünk a harmadikba. Ezt a kegyelmet azonban átlag saját erőlködésünk nélkül, mintegy csodakép nem várhatjuk Istentől, és azért veszélyes dolog lenne erre hagyatkozni. Az első és második csoport magatartása gyáva, Istenhez és az Istent szerető lélekhez nem rnéltó. Nincs benne áldozatkészség, nincs bátorság, nincs férfiasság, nincs odaadás, nincs nagylelkűség, nincs igazi, tettrekész szeretet. , . Azért Isten sem bőkezű, sem nem nagylelkű irántuk kegyelmeinek osztogatásában. "Aki szűken vet, szűken is arat ; és aki áldással vet, áldással is arat." (2 Kor. 9, 6.) Ez a két csoport sohasem fog a lelki tökéletességre felemelkedni, sohasem fogja élvezni a lélek igazi békéjét, sohasem fog eljutni Krisztus teljes közelébe. Mint a gazdag ifjú, szomorúan fog távozni, mert nem tudta meghozni az áldozatot, melyet Isten tőle nyilvánvalóan megkívánt. Érzi, hogy magasabbra lett volna hivatva, de gyávasága és akaratának gyengesége visszatartották. Ez a lelki állapot veszélyes is, mert az akarat gyengesége nemcsak a tökéletesebb élet követésénél, hanem a parancsok megtartásánál is éreztetheti káros befolyását. Veszélyes ez az állapot, mert az ember Isten kegyelmeit eljátssza, melyeket Isten talán ép azért adott, hogy őt nagyobb bűnalkalmakból kiragadja. Megfoszt minket sok érdemtől, megrontja jócselekedeteink értékét a rendetlen indítékok miatt, melyek azokba belevegyűlnek a lanyhaság és akarat gyengesége miatt, melyek okozzák, hogy azokat nem kellő tökéletességgel végezzük. Megfoszt minket a nagyobb mennyei dicsőségtől és Istentől is megvonja azt a dicsőítést, melyre méltán igényt tarthatna részünkről. Azért az ilyen lélekben nem leli kedvét a jó Isten, az ilyen lélek nem szolgál Krisztus vigasztalására, nem igazi baráti, jegyesi lélek, nem feltétlenül megbízható katona, akire Krisztus király mindig és minden körülmények között számíthat. Halála óráját is keserűvé teszi lelkének megosztottsága, szívének nem egyenes iránya, mely nem Isten felé tör egyenesen, hanem elhajlik a mulandó dolgok rendetlen szeretete felé. A harmadik csoportról mindennek ép ellenkezőjét mondhatjuk el. A lélek, aki ebbe a csoportba tartozik, biztosan el fogja érni célját, fel fog emelkedni a tökéletesség magaslatára, meg fogja találni Istent és lelkének nyugalmát.

Lehet, hogy is meg fog még botlani, talán elhatározása ellenére is visszaesik kisebb hibákba,  de nem köt békét rendetlen hajlamaival, kérlelhetetlen harcot indít ellenük, minden kisebb esés után kétszeres bátorsággal kel fel, imádsággal, állandó éberséggel és szünet nélküli önlegyőzéssel edzi akaratát, Isten segítő kegyelmében rendületlenül bízik, míg végre tökéletes győzelmet arat önmagán. Az ilyen lélekben, esetleges hibái ellenére is, melyek inkább gyengeségek, mint megbántások. kedvét leli a jó Isten. Krisztus örömét és vigasztalását találja benne, mert tudja, hogy erre a lélekre mindig bátran számíthat, ez egészen az övé. Ez a lélek igazán nagy, nemes és bátor. Az ördög hálóit ki fogja kerülni, a romlott természet kelepcéibe nem fog beleesni, semmi sem nehezedik rá szárnyaira, szabadon és diadalmasan emelkedik az ég felé, röpte mindig magasabb, szabadabb és bátrabb lesz. Halála békeséges és boldog, mert szíve egészen Istené, jócselekedetekben és érdemekben gazdagon megy át az örök hazába, oda túl pedig az égben fénylő korona vár rá, melyet királya, jegyese fog fejére tenni, mert életében oly hűségesen szerette és követte őt a kereszt királyi útján.

III. Pont. Melyik osztályba tartozom én?

    Nem indokolatlan, zavaró aggályok hajhászásáról van itt szó. Nem mindenféle elképzelhető követelésekről Isten részéről, melyeket az aggályos lélek olykor mint valóságokat állít maga elé. Isten meghatározott, biztos akaratának követéséről van egyedül szó ebben az elmélkedésben, a kegyelem olyan ösztönzéseiről, melyeknek igazságához kétely nem fér. Ezekről már egy megelőző elmélkedésben is szólottunk.' Továbbá az akaratnak általános készségéről. hogy a felismert isteni akaratot feltétlenül és habozás nélkül kövesse. Mindenekelőtt, és ez ennek az elmélkedésnek főcélja meg kell tekintenem, milyen az akaratom, lelki készségem azzal a tökéletességgel szemben, melyet a két zászlóról szóló elmélkedés tár elém. Szilárd, eltökélt, igaz-e az elhatározásom, hogy Krisztust a lelki és esetleg, ha erre hív, a valóságos szegénységnek, a megaláztatások elviselésének, a keresztnek és önmegtagadásnak útján követem? Mi mutatja ezt meg nekem? Ha kész vagyok magamra venni a megaláztatást, ha kész vagyok elszakadni földi javaimtól. amikor Isten azt kívánja, és ha nem kívánja a teljes elszakadást, kész vagyok-e legalább anyagi javaimból annyit áldozni jótékonyságra, más jó célokra, amennyi anyagi tehetőségemmel arányban áll, le akarok-e mondani minden fölöslegről, luxusról. a test elkényeztetéséről? Egy szóval: akarom-e komolyan felhasználni az eszközöket, melyek Krisztus szegénységének és alázatának követésére elvezetnek ? Másodsorban, ha pályaválasztásról van szó, kész vagyok-e Isten hívását feltétlenül, minden földi érdek háttérbe szorításával követni? Kész vagyok-e a világi érvényesülésről, családról, rokonokról , anyanyelvről - ha más országba kell mennem - megszokott életmódomról, barátokról lemondani, hogy Isten hívását kövessem? Ha pedig a már megválasztott életmód reformálásáról van szó, kész vagyok-e az előbb ismertetett tökéletesség elveit ebben a reformban minden fenntartás és emberi tekintet nélkül érvényre juttatni? Lelkem elé állítom harmadszor a lelkigyakorlatok alatt tett egyéb feltételeimet és jó elhatározásaimat és kérdem, milyen az akaratom, az elszántságom ezeknek valóra váltására? A feleletet megadja a komoly lelkiismeretvizsgálat az iránt, kész vagyok-e a megfelelő és biztosan célra vezető eszközöket alkalmazni, még ha büszkeségem, vagy érzékiségem. vagy vonzalmaim és ellenszenveim áldozatát követelik is? Kész vagyok-e kerülni mindazokat az alkalmakat, melyek jó elhatározásaim foganatosítására nézve komoly veszélyt jelentenek? Megvizsgálhatom magamat negyedszer egyes erényekre nézve is. Ha egészen tisztán akarom tartani lelkemet, testemet, kész vagyok-e elhárítani mindazt, ami lelki-testi tisztaságomat veszélyezteti, annak tökéletességét elhomályosítja: bizonyos társaság látogatása, veszélyes szórakozások, olvasmányok, barátkozások, látványosságok? . Akarom-e érzékeimet , testemet megtagadni, hogy a tisztaság erényének tökéletességet elérjem ? - Ha alázatos akarok lenni, kész vagyok-e a megaláztatást, a félreismerést, a mellőzést türelemmel, sőt hálával elviselni? Küzdök-e érzékenységem ellen? Nem mentegetem-e magamat szünös-szüntelen ok nélkül? - Ha a közömbösségre el akarok jutni, kész vagyok-e elvállalni minden megbízást, hivatalt, beosztást, melyet elöljáróim adnak? - Ha szerzetben élek és tökéletes szegénységre akarok szert tenni, kész vagyok-e elviselni a szegénység hatásait, kisebb nélkülözést? Kész vagyok-e megválni minden tárgytól, könyvtől. mely esetleg használatomban van, ha látom, hogy ok nélkül ragaszkodom ezekhez, vagy ha az engedelmesség, vagy mások előnye, a szeretet kívánják? Önmegtagadott szeretnék lenni: gyakorlom-e a praktikus önmegtagadást asztalnál, testtartásomban, érzékeim és indulatjaim megfékezésében? - Jól szeretnék imádkozni: készülök-e az imádságra, nem élek-e teljesen külsőkben elmerülő életet, betartom-e a jó imádságra vonatkozó aszkétikus tanácsokat? (addíciók stb.) Ha közéletben szerepelek , kész vagyok-e közéleti tevékenységemet úgy gyakorolni, hogy az mindenképp katolikus mivoltom kifejezője legyen és Krisztus és Egyháza érdekeit szolgálja? Kész vagyok-e emberi tekinteteket mellőzni, ambíciómat Isten nagyobb dicsőségének alárendelni?

I. BEVEZETŐ MEGFONTOLÁS A VÁLASZTÁSHOZ.

I. A választás tárgya.

A választás tárgyát képezheti minden dolog, amely magában véve jó vagy közömbös. Erkölcsileg rossz dolog vagy olyan valami, ami az Egyház elveivel ellenkezik, nem képezheti választásunk tárgyát. Mert rossz dolog sem cél . sem eszköz nem lehet. A cél soha sem szenteli meg az erkölcsileg rossz eszközt. Részletesen kifejtve, a választás tárgyát képezheti elsősorban magának az életpályának megválasztása. és pedig mindenekelőtt a döntés, vajon az evangéliumi tanácsok, vagy csak a parancsok útját követjük-e, és milyen világi pályán, vagy milyen szerzetben? 

Választásnak tárgyát képezheti másodszor a már megválasztott hivatásban az életmód, melyet követnünk kell, hogy a tökéletességre eljussunk. Választásunk tárgyát képezheti végre minden egyéb fontos dolog, akár benső lelki életünket érinti, akár külső tevékenységünket: terveink, fontos döntések, elhatározások. Bárcsak minden államférfiú, fejedelem, képviselő ilyen választást végezne, mielőtt fontos ügyei fölött dönt, mielőtt szavazatát leadja, mielőtt rendeleteket ad ki, mielőtt háború és béke fölött határoz, mielőtt állást foglal egyik vagy másik párt mellett! Bárcsak minden szülő ily választást végezne, mielőtt gyermekét valamely pályára szánja, vagy beleegyezését adja hozzá, vagy házasságra engedi lépni valakivel! Bárcsak minden ember kivétel nélkül fontos elhatározásaiban a helyes választás elveihez és gyakorlati módjához folyamodnék ! 

Kevesebb meg nem fontolt, szenvedélytől diktált, szerencsétlen és káros döntés, elhatározás, intézkedés maradna el az egyéni életben és a nemzetek életében. Minden katolikus közéleti embernek, de minden katolikus gondolkozású egyénnek is mintegy állandóan kéznél kellene tartani a helyes választás szabályait. A választás tárgyát illetőleg már a Két zászlóról szóló elmélkedés előtt megjegyeztük, hogy némely dolog, ha egyszer a választást megejtettük. megmásíthatatlan, mint a házas élet, a papi hivatás; más dolog nem megmásíthatatlan, mint például a méltóságok és javadalmak elfogadása, vagy visszautasítása, és más egyéb. A megmásíthatatlan dolgokban nincs már helye új választásnak; de itt annál nagyobb körültekintésre van szükség, mielőtt a választást megejtenénk. Ha helytelenül választottunk, már csak a bánatnak van helye és az elhatározásnak, hogy a rosszul választott életpályán is minél jobban és tökéletesebben élünk .

A nem megmásíthatatlan választást újból meg lehet ejteni, ha úgy látnunk, hogy nem helyesen választottunk ; sőt ez lelki előmenetelünkre nézve nagyon is előnyös lehet. Az egyszer már helyesen megejtett választást azonban nem kell megismételnünk. Ez csak aggályokra adna alkalmat, vagy ingatagság jele volna.

II. A tiszta szándék.

Minden helyes választásnál elsősorban szemünk előtt kell lebegnie örök célunknak és rendeltetésünknek, mert erre kell irányulnia mindennek, ami választásunk alá eshetik. A vezérelvnek és alapigazságnak mindenütt érvényesülnie kell. Minden teremtett dolog csak eszköz örök célunk elérésében. Azért járnak el helytelenül azok, akik elsősorban azt határozzák el, hogy a katonai, vagy ügyvédi, vagy mérnöki pályára lépnek, vagy házasságot kötnek, és csak azután törekszenek arra, hogy abban a hivatásban, vagy azon a pályán Istennek szolgáljanak. Elsősorban azt kell néznünk, Isten szolgálata és lelkünk üdvössége szempontjából előnyös-e, ha a katonai, ügyvédi, vagy a mérnöki pályára lépünk, vagy ha házasságot kötünk, és e szerint kell döntenünk. Ha megfordítva járunk el, akkor a célt eszközzé, az eszközt pedig céllá tesszük és felforgatjuk a helyes rendet, és választásunk nem lehet jó. Azt akarjuk akkor, hogy Isten jöjjön hozzánk és alkalmazkodjék hajlamainkhoz, ahelyett, hogy mi mennénk őhozzá és hajlamainkat az szent akaratának és tetszésének rendelőnk alá. Igy voltakép a második emberosztályba tartozunk, és választásunk helyessége felett soha sem lehetünk nyugodtak és biztosak. A jó választás alapkelléke tehát a tiszta szándék. Azért előnyös, ha a választás előtt újból lelkünk elé állítjuk azt, amit a Vezérelv és alapigazság megfontolásánál megismertünk. E célból röviden megismételhetjük ezeket az elmélkedéseket.

Ill. A helyes választás időpontja.

  Első időpont: Isten kegyelme ellenállhatatlan világossággal megmutatja lelkünknek, mit akar tőlünk. Ez egy pillanat alatt megtörténhetik. Mikor Jézus Máténak a vámpadnál odaszólt: Kövess engem ! , ez meghívatásában nem kételkedhetett és azonnal követte Jézust. Hasonlókép isteni világosság ragyogta körül Saul lelkét a damaszkuszi úton, és nem kételkedhetett Jézus hívásában. Úgyszintén mások életében is találkozunk hasonló esetekkel, nemcsak a pályaválasztást illetőleg, hanem más döntésekben is. Boldog Colombiére Kolos* azonnal felismerte Alacoque Szent Margit küldetését és saját hivatását, melyet Isten a szent által neki a Szent Szív tiszteletének megalapításában és terjesztésében szánt. 

* Boldog Colombiére Kolos a XVII. században   fiatalon elhunyt jezsuita szerzetes, akit Jézus Szíve-tisztelet apostolaként és a szent látnok lelki vezetőjeként ismer az Egyház.

De ez az eset aránylag ritka, és ép azért erre nem igen számíthatunk. 

A második időpont az, amikor lelkünk a tapasztalt vigasztalásokból , vagy vigasztalanságból. a különböző hatásokból, melyeket egy dolog elfogadása, vagy visszautasítása, egy pálya megválasztása. vagy annak mellőzése bennünk előidéz, nagy világossággal arra következtet, hogy mi Istennek az akarata. Ennek megismerésére nagyban hozzájárulnak azok a jelek, melyek megmutatják, vajon a jó, vagy a gonosz szellem behatása alatt állunk-e? Ezeket a jeleket a szellemek megkülönböztetésének szabályai tárják elénk, de azokat röviden már a Két zászlóról szóló elmélkedésben érintettük. Általában Isten szelleme világosságot, derűt, örömöt, békét teremt lelkünkben, míg ellenkezőleg a gonosz szellem, vagy rendetlen hajlam nyugtalanságot, homályt, sötétséget, szomorúságot idéz elő. 

A harmadik időpontot a lelkigyakorlatos könyv "nyugodt"-nak nevezi. Ez az az időpont, amikor a lelket semmiféle külső behatás a jó vagy rossz szellem részéről nem érinti különösebben, nincs kitéve az érzelmek hullámainak, hanem természetes képességeit, értelmét és akaratát zavar és akadály nélkül szabadon használhatja. Ebben az időpontban a lélek maga elé állítja örök célját és rendeltetését és a vágy hatása alatt, hogy ezt a célt minél tökéletesebben elérje, ejti meg választását az előtte fekvő eszközök között. Ez utóbbi időpontra vonatkoznak a két következő megfontolásban elénk tárt választási módok. 

    Ha a választás az első, vagy második időpontban nem történt meg, akkor a harmadik időpontban kell  azt megejtenünk. 

  Ha pedig a második és harmadik időpontban történt választás ugyanazt az eredményt szolgáltatja, ez a választás helyességének még nagyobb biztosságot ad. Sőt még az első időpontban történt választást is, ha az isteni sugallat nem oly feltétlen bizonyosságú. a második, de főleg a harmadik időpont választásával ki kell egészítenünk, vagy megerősítenünk. Mindezekben azonban a tapasztalt és okos lelki vezető tanácsa nélkülözhetetlen.

Evangéliumi tanácsok

Itt említést kell tennünk az evangéliumi tanácsokról és azok viszonyáról a tökéletességhez. Az evangéliumi tanácsok az önkéntes szegénység, a tökéletes tisztaság és az engedelmesség, még nem a lelki tökéletesség maga. Mert elgondolható, hogy kivételes esetekben Isten nem akarja, hogy az evangéliumi tanácsokat kövessük. A tökéletesség lényege pedig a megegyezés az isteni akarattal a szeretetben. Ez tehát nem egyértelmű az evangéliumi tanácsok követésével. A tökéletesség mint megegyezés Isten akaratával három lényeges fokozatot foglal magában. Az első az alapvető fokozat, mely nélkül megegyezés Isten akaratával egyáltalán nem is lehetséges; ez a súlyos bűn kerülése. Annyira legalább is meg kell egyeznünk Isten akaratával, hogy azt nagy dologban tudattal és szándékkal meg ne sértsük. A második fokozat tökéletesebb, mert Isten akaratának bármely megszegését kerüli, tehát a bocsánatos bűnt is. A harmadik fokozat a legtökéletesebb, mert azt nézi, hogy mi tetszik Istennek jobban, tehát a tanácsokat is követi. Ezen a fokozaton Istennek nemcsak parancsoló, vagy tiltó, A tökéletesség hanem még nagyobb tetszését nyílva fokozatai nyitó akaratával is megegyezünk. Ez a • fokozat magában foglalja általánosságban a készséget az összes tanácsok követésére, amelyek követése ránk nézve az adott körülmények közt lehetséges, s amelyekre Isten kegyelme ösztönöz. Ennek a fokozatnak  jelszava: Azt cselekszem, ami előtted kedves. (Jn. 8, 29.) "Mindent Isten nagyobb dicsőségére." Isten dicsősége pedig egyértelmű akaratának teljesítésével.! Az itt említett első fokozat azonos az előbb tárgyalt alázatosság első fokával, a második és harmadik fokozat az alázatosság második fokával azonos, amennyiben ez a bocsánatos bűn kerűlését és a teljes kőzőmbősséget magában foglalja. A közömbösségnek ugyanis voltakép szintén két fokozata van: az első abban a lelki készségben és hajlandóságban áll, hogy mindig csak a célnak megfelelő eszközöket használunk, a második abban, hogy mindig a legjobb eszközöket használjuk. Csak ez utóbbi fokozaton éri el a közömbösség teljes tökéletességet jó mert ezen a fokon már egyáltalán nem szerepel az önérdek. A közömbösségnek ez a foka azonos az előbb említett tökéletesség harmadik fokával. Ahol tehát Isten dicsősége, vagyis akaratának követése, tetszése nagyobb, ott a tökéletesen közömbös ember szűkségkép azt választja, ami Istennek tetszőbb. Es mivel az evangéliumi tanácsok követése általában Isten nagyobb tetszését vonja maga után, ezeket is követi. Csak ott, ahol Isten akarata ezt nem kívánja, ahol a körülmények által, vagy egyés jelek által mást mutat, ott áll el azoknak követésétől. Ha pedig Isten dicsősége, vagyis az tetszése rnindkét oldalon egyenlő volna, akkor a tökéletesen közömbös ember nem tud választani; itt lép érvénybe az alázatosság harmadik foka, mely még a tökéletes kőzőmbősségen is túlmegy és azt választja, ami Krisztushoz hasonlóbbá teszi, vagyis követi az evangéliumi tanácsokat. Ebben a választásban természetesen következéskép Isten tetszése és dicsősége is nagyobb, bár előzőleg, Krisztus példájától eltekintve, egyenlő volt mindkét oldalon. Ezekben meg is jelöltük már az evangéliumi tanácsok viszonyát a lelki tökéletességhez. Az evangéliumi tanácsok követése nem maga a tökéletesség ugyan, de általában több, mint pusztán egy lehetőség, vagy út, vagy eszköz a tökéletesség elérésére. Krisztus példáját tekintve ugyanis általában tökéletesebb az életét külsökben is teljes mértékben követni. Az evangéliumi tanácsok követése tehát általánosságban a tökéletesebb életet jelentik, mert Krisztushoz hasonlóbbá tesznek, mert jobban eltávolítják az embert a világtól, önszeretettől és érzékiségtől, mert nagyobb áldozatot és következéskép a szeretetnek is tökéletesebb megnyilatkozását jelentik, jobban elhárítják a tökéletesség akadályait és jobban képessé tesznek, hogy egészen Krisztusnak és az országának szolgálatába álljunk, osztatlanul ennek a nagy feladatnak szenteljük magunkat.

II. A HELYES VÁLASZTÁS ELSŐ MÓDJA. 

1. Lelkem elé állítom azt a dolgot, amelyre nézve választásomat meg akarom ejteni. Ez lehet maga a hivatás, melyet követnem kell: házasélet, papság, szerzetesi élet, vagy annak módozatai: milyen világi pálya, milyen szerzet, milyen házastárs? Lehet továbbá valamely terv végrehajtása, valamely döntés, melyet meg kell tennem, vagy bármely fontos dolog, mely felett lelki életemben, vagy külső tevékenységemben határoznom kell: fontos családi, vagy egyházi, vagy állami ügyek. 

2. Lelkem elé állítom örök célomat. amelyre teremtve vagyok, és megfontolom, hogy minden dolog a világon csak eszköz örök célom elérésére, vagyis Isten dicsőítésére és lelkem üdvözítésére. Azért közömbössé kell magamat tennem a választás alá eső dologra nézve, hogy ne tekintsem sem vonzalmamat, sem ellenkezésemet a kérdésben forgó tárgyat illetőleg, hanem akarat szerint mintegy a mérleghez hasonló legyek, mely egyik oldalra sem hajlik, és csak azt kövessem, amiről úgy érzem, hogy Isten nagyobb dicsőségére és lelkem nagyobb javára szolgál, 

3. Kérem Isten kegyelmét, hogy komolyan megfontoljam és belássam, mi válik a szóban forgó dologban az nagyobb dicsőségére és lelkem nagyobb előnyére, és egészen eszerint tegyem meg elhatározásomat és az legszentebb akarata szerint válasszak. 

4. Megfontolom, mily előnyök származnak kizárólag Isten dicsőségét és lelkem javát tekintve, ha a kérdéses dolgot választom, és ellenkezőleg, mily hátrányok mutatkoznak ebben a választásban. Szintúgy megfordítva is, mily előnyök származnak, ha a kérdéses dolgot elhagyom, és ellenkezőleg, mily hátrányok mutatkoznak ugyanebben a választásban.

5. Megfontolás után mérlegelem az okokat, melyek a dolog elfogadása, vagy megcselekvése mellett szólnak, szintúgy az okokat, melyek ellene szólnak i és ahová az értelem túlsúlya hajlik, amellett döntök, azt választom minden tekintet nélkül érzelmeim vonzódására. vagy ellenkezésére. 

6. Imádságban Istennek ajánlom választásomat és kérem őt, fogadja el és erősítse meg, ha az az nagyobb dicsőségére és szolgálatára van.

III. A HELYES VÁLASZTÁS MÁSODIK MÓDJA.

1. Lelkemet úgy rendezem el, hogy a szeretet, mely engem a választásra ösztönöz, Isten szeretetéből fakadjon, vagyis, hogy a szeretet, mellyel a választás alá eső dologhoz vonzódom, vagy annak visszautasítása, egyedül Isten szeretetéből vegye eredetét. 

2. Magam elé állítok egy embert, akit soha sem láttam, de akinek lelki javát őszintén kívánom és akarom, és kérdezem magamtól. mit tanácsolnék neki, ha őt saját magam helyzetében szemlélném, Isten dicsőségére és lelkének előmenetelére. Ugyanazt a tanácsot követem én is. 

3. Vagy elgondolom, mintha halálos ágyamon volnék, és kérdem magamtól, mit óhajtanék és kívánnék akkor, mily szabályt és mértéket szeretnék akkor, hogy választásomban követtem volna, és eszerint igazodva teszem meg elhatározásomat és ejtem meg választásomat. 

4. Vagy elgondolom, mintha Isten ítélőszéke előtt állanék, és kérdem, hogy az örök igazság fényében hogyan fogom kívánni, hogy választottam volna, és eszerint döntök a jelen pillanatban is. 

5. Választásomat úgy, mint az előző módnál mondottuk, felajánlom Istennek és kérem őt, erősítse meg, ha ez az dicsőségére és lelkem javára szolgál, Ha mindkét választási mód ugyanarra az eredményre vezet, jele annak, hogy jól választottam. Ezeket a módokat a további elmélkedések folyamán is folytatólag használhatjuk, és jó, ha azokat mintegy állandó lelki készség gyanánt magunkba felvesszük, hogy egész életünkben minden fontosabb döntésnél ezek szerint járjunk el. Hasznos az egyes pontoknál röviden emlékezetünkbe hívni azokat a gondolatokat, melyeket az Örök igazságok elmélkedéseinél megfontoltunk.! 

IV. AZ ÉLETREFORM

Ha valaki életpályáját már nem választhatja meg, mert az meg nem változtatható vagy nincs oka, hogy más választást tegyen, vagy végre, ha nincs hozzá elég elszántsága és akarata, akkor nagyon hasznos, hogy legalább a megválasztott hivatásban tökéletesítse magát. Azért fontolja meg az előbb adott választási elvek és módok szerint, mekkora legyen a háztartása, hogyan viselje gyermekeinek, cselédjeinek, alkalmazottainak lelki-testi gondját, mekkora bért adjon azoknak, akik nála dolgoznak, mennyit fordítson jövedelméből saját magára, mennyit családjára, mennyit jótékony célra, mennyit istenes célokra? Mily mértékben támogassa a katolikus sajtót, a külföldi missziókat? Mennyi időt szenteljen a munkának, mennyit a szórakozásnak, mennyit az imádságnak, mily mértékben vegyen részt a katolikus mozgalmakban ? Fontolja meg, hogyan teljesíti kötelességeit családjában, hivatásában, a társadalomban? Milyenek érintkezései az emberekkel, barátkozásai, olvasmányai? Végez-e önmegtagadást és milyen mértékben ? Egészben véve fontolja meg, hogy akkora előmenetelt fog tenni a lelki életben, amily mértékben ki tud vetkőzni önszeretetéből, önakaratából és saját előnyeinek kereséséből. "Annyi előhaladást fogsz tenni, amennyire erőt veszel magadon", mondja Krisztus követésének könyve.

Ugyanazt a három imabeszélgetést kell elvégezni, mint az előző, a két zászlóról szóló elmélkedésben.

 

Megjegyzés: A Lelkigyakorlatnak ebben az időszakában, amikor felfedezzük ragaszkodásainkat, amelyek szemben állnak a valóságos szegénységgel, vagy idegenkedésünket a szegénységtől, vagy azt, hogy nem vagyunk részrehajlás nélküliek a szegénység és gazdagság tekintetében, hasznos, ha imádságban Jézushoz jövünk és könyörgünk azért, hogy válasszon ki minket arra, hogy valóságos szegénységben szolgáljuk őt , és ha ezt magunk is akarjuk, kérjük és könyörgünk érte, föltéve, hogy ez az isteni Jóság szolgálata és dicsérete. 

Esedezzünk ezért kitartással – de mindig azt akarva, ami Isten akarata számunkra. 

Itt kell megjegyeznünk hogy e hosszúra nyúlt és kissé elvontra sikeredett elmélkedés során ne feledjük hogy : Az egész szövegkörnyezet – és az Úr minden más alkalommal kifejtett tanítása nem engedi, hogy mást olvassunk bele ezekben a szavakba, mint amit a Szent Szerzők papírra vetettek. Jézus nem mondhatott mást mint ami egész tanítását, sőt megváltói működését fémjelzi. Ha mást tanított volna, nem lenne Isten Fia, nem lenne a Megváltó. Mert mindaz, ami az Ő tanításának ellentmond (pl. egy jezsuitásan agyonmagyarázott evangélium-kiforgatás) egyenértékű a sátán szándékával !

Imádság : a boldogságos Szűzhöz, Krisztus Urunkhoz, a mennyei Atyához egészen úgy, amint azt a két zászlóról szóló elmélkedés után végeztük. Ha valami ellen különös ellenszenvet érzek, akkor kérem az Istent, ha az dicsősége úgy kívánja, válasszon ki arra, vagy vegye el tőlem azt, amihez rendetlenül ragaszkodom. Ez a nagylelkűség imádsága.