Aktualizálás - summa summarum - 

  XV. - lelkigyakorlatok -

2. HÉT . 3. nap

A harmadik nap : Jézus engedelmessége Názáretben és megtalálása a templomban

KRISZTUS URUNK VISSZATÉR EGYIPTOMBÓL  Mt 2,19-23 

Először: Az angyal felszólítja Józsefet, hogy térjen vissza Izraelbe: ("Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját és menj Izrael földjére"). 

Másodszor: Aki fölkelt és Izrael földjére ment. 

Harmadszor: Minthogy Júdeában Archelaus, Heródes fia uralkodott, Názáretben húzódott meg.

Az első szemlélődés: 

Az előkészítő ima a szokásos. 

A harmadik napon az első  szemlélődés tárgya az, hogy miképpen volt Jézus engedelmes szüleinek Názáretben . 

Növekedett és erősödött lélekben, teljesedve bölcsességgel, és gyarapodék bölcsességben és testének állapotában.

Szüleinek engedelmes volt, az Isten kegyelme volt rajta.

Isten és az emberek előtt való kedvességben élt.

Az Ószövetségben a gyermekeket és ifjakat úgy nevelték, hogy a bölcsességben gyarapodjanak, testileg egészségesen fejlődjenek, és az Isten és az emberek előtt való kedvességben szüntelenül növekedjenek. A családokban a napi olvasmányok és a beszélgetések a Szentírásra épültek. Az így nyert tanítások kitörölhetetlenül bevésődtek a gyermekek szívébe, és még időskorban is emlékeztek rájuk.

Ahogy növekedett és fejlődött Jézus, mind jobban megértette hivatását és küldetését. Ez nyilvánult meg 12 éves korában is. Vajon könnyű volt-e Názáretben tiszta életet élni? Názáret lakosainak istentelensége közmondásos volt (Lásd: Jn. 1:47). "Jézusnak olyan helyen kellett laknia, ahol jellemének sok próbát kellett kiállnia. Állandóan őrködnie kellett, hogy megőrizze tisztaságát. Minden összeütközést vállalnia kellett - amelyhez hasonlót mi is átélhetünk -, hogy példaképünk lehessen gyermekségünkben, ifjúságunkban és felnőtt korunkban egyaránt."

A munkás hétköznapokból ellesett pillanatot mutatja be Georges de la Tour festménye. Az apa este a műhelyében dolgozik és fiával beszélget. A csaknem egyszínű kompozícióban a tér és a tárgyak a sötétbe merülnek. Egyetlen gyertya fénye rajzolja ki a tárgyak és az alakok körvonalait. Így az arcokat megvilágító fény hatásfoka erőteljesebb. József csodálkozva tekint gyermekére, hisz szavai oly tisztán csengenek. Fia emberi tartása gyermekkorában is egyenes, nyílt, őszinte.

A második szemlélődés: 

A harmadik napon a második szemlélődés tárgya az,  hogyan találták meg a gyermek Jézust a templomban .

KRISZTUS URUNK ÉLETE TIZENKÉT ÉVES KORÁTÓL HARMINCÉVES KORÁIG Lk 2,51-52

Amikor tizenkét éves lett, szülei, szokásuk szerint felmentek Jeruzsálembe a húsvéti ünnepek alkalmával, most azonban már Őt is elvitték magukkal. Luk. 2,41-42.

“A zsidóknál a tizenkettedik életév volt a választóvonal a gyermekkor és az ifjúkor között. Amikor egy héber fiú betöltötte ezt az életkort, a törvény fiának és Isten fiának nevezték. Különleges lehetőségeket kapott a vallásos oktatásra, és elvárták tőle, hogy részt vegyen a szent ünnepeken és szertartásokon. Ennek a szokásnak megfelelően látogatott el a gyermek-Jézus húsvétkor Jeruzsálembe.” (J.É. 55,1.)

Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, Jeruzsálembe ,  az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék.

Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek.

Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.” Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt. Lk 2,41-52

Már ekkor, tizenkét éves korában kibontakozott a különleges szellemi és lelki képessége. Luk. 2,46-47.

Ettől kezdve a saját részére mindenek felett való feladatként a mennyei Atyjának dolgaival való foglalkozást jelölte meg.

Élete által már ekkor is példát adott arra, amit később a tanításaiban is különös hangsúllyal képviselt. Mk. 8,34-36.

“Keressétek először az Istennek országát.” Mt. 6,33.

A Názáretben töltött éveket titokzatos csend fedi. Az isteni kegyelem titokzatos csendje, amely a bölcsességben való növekedést eredményezte Jézus számára. Az engedelmesség csendje, amely minden gyermeket figyelmeztet szülei iránti magatartásának egyik legfontosabb elemére, az engedelmességre, és amely emlékeztet bennünket arra, hogy Istennek is engedelmességgel tartozunk. A család csendje, amely minden gyermek számára az otthon biztonságát nyújtja. Isten azt akarta, hogy Jézus egy családban szülessen és nevelkedjen. Isten Fiának, Jézusnak szüksége volt egy családra, hogy felnőjön.

Urunk, Jézus Krisztus! Születéseddel az isteni szeretet jött el emberi világunkba. Legyen minden család a szeretet otthona! Legyen minden család az élő Isten otthona! Legyen minden család az élő hit otthona! Urunk, jelenléted teremtse meg a szeretetet és a békét minden családban, hogy a családtagok egymást segítve és felelősséggel teljesítsék hivatásukat! Segítsd a keresztény családokat, hogy tanúságot tegyenek a világban a szerelem, a szeretet, a házasság és a család szépségéről! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet! - Horváth István Sándor

És ennek megfelelőleg két ismétlést kell tartani és az öt érzék alkalmazását igénybe venni.

Választásokra vonatkozó utasítások és elmélkedések 

Bevezető a különböző állapotok megfontolásához 

Már elmélkedtünk ama példa fölött, amelyet Krisztus Urunk adott nekünk az első állapotra vonatkozólag, amely a parancsolatok megtartásában áll, midőn engedelmes volt szüleinek. Hasonlóképpen elmélkedtünk ama példa fölött is, amelyet ugyancsak Krisztus Urunk adott a második állapotra vonatkozólag, amely az evangéliumi tökéletesség állapota, midőn a templomban maradt elhagyva nevelőatyját és édesanyját, hogy teljesen örök Atyjának szolgálatára álljon. Ezek után az Úr további élete feletti szemlélődéseinket folytatva, megkezdjük azt is, hogy keressük és kérjük, vajon az isteni Felség minő életpályán vagy minő állapotban óhajt felhasználni szolgálatára. Amiért is erre vonatkozó bevezetés gyanánt a következő első gyakorlatban látni fogjuk egyrészt Krisztus szándékát, és másrészt az emberi természet ellenségének ellenkező szándékát, és azt, hogy miképpen kell magunkat arra előkészítenünk, hogy a tökéletességre jussunk bármilyen állapotban vagy életpályán, amelynek megválasztását Urunk, Istenünk, adja meg nekünk.

Ennek megfelelőleg két ismétlést kell tartani és az öt érzék alkalmazását igénybe venni. 

Az öt érzék alkalmazása 

- [nem a sok tudással lakik jól és elégül ki a lélek, hanem ha a dolgokat bensőleg érzékeli és ízleli].” (Loyolai Szent Ignác: EJERCICIOS ESPIRITUALES, 2a annotación, 1548)

Első pont: a képzelőtehetség látásával nézem a személyeket és elmélkedem részletesen az életkörülményeikről és hasznot merítek e szemlélésből. 

„Az az ember, aki csiszolt képzelettel bír, számos olyan gyönyör birtokába jut, amelynek élvezetére az avatatlanok nem képesek. Társalogni tud egy képpel, és kellemes társaságra lel egy szoborban. Titkos felfrissülést talál egy irodalmi leírásban, és gyakran nagyobb elégedettségére szolgál egy liget vagy rét látványa, mint másoknak annak birtoklása. Mondhatni, résztulajdonosává válik mindannak, amit lát, és a természet legvadabb és legkevésbé megművelt részeit is gyönyörei szolgálatába állítja; így aztán úgyszólván más fényben látja a világot, és az emberek elől elrejtőző elbájoló dolgok egész sokaságát fedezi föl.”

Második pont: Meghallgatom, amit beszélnek vagy beszélhetnének, és magamba tekintek, hogy hasznot merítsek belőlük .

Órigenész / aki nagy hatással volt Loyolai Szent Ignácra / , Peri Arkhón című művének (az első keresztény teológiai műnek) az Istenről szóló első fejezete utolsó szakaszában azt olvassuk, hogy „szokás az érzékszervek nevét a lélekre vonatkoztatni”

A Bibliá-ban találunk olyan megfogalmazást is, hogy a „szív szemével” látni, amikor „az értelem ereje felfog egy szellemi létezőt”, ill. olyat is, hogy „füllel hallani”, amivel „a mélyebb megértés képességére” utalnak .

Harmadik pont: A szaglás és ízlelés érzékével érzem és ízlelem az istenségnek, a léleknek és erényeinek és egyéb tulajdonságoknak kellemességét és édességét a szerint, hogy mely személy a szemlélődés tárgya; majd magamra tekintek, hogy hasznot merítsek. 

„Hasonlóképpen beszélünk a lélekkel kapcsolatban más szervek működéséről is, ezeket a testi elnevezéseket a lélek képességeire alkalmazzuk, mint ahogy Salamon is így beszél: »Megtalálod az isteni érzékelést.« Tudta ugyanis, hogy az érzékelésnek két neme van meg bennünk: 

- az egyik a halandó, romlandó, emberi; 

- a másik a halhatatlan és szellemi, ezt nevezte isteninek. 

Nem a szemnek, hanem a tiszta szívnek, azaz az elmének érzékelésével láthatják Istent azok, akik méltók rá. A régi és az új Írásokban bőségesen találsz rá példát, hogy az elmét, azaz szellemi képességet a »szív« szóval jelöli.”

Negyedik pont: A tapintás érzékével érintem vagyis átölelem vagy csókolom azokat a helyeket, ahová ezek a szent személyek lépnek vagy ülnek, de mindig úgy, hogy valamely lelki hasznot is merítsek belőle. 

Órigenész „isteni érzékelést” mond ott, ahol általában mások tudást vagy ismeretet .

Nem egyszerűen a – görög filozófiai hagyományban prioritást élvező – látás vagy a – zsidó (ószövetségi) tradícióban elsődleges – hallás jut szerephez, hanem ezek mellett még az összes többi érzékünk: a tapintás, a szaglás és az ízlelés is. Órigenész az utóbbira a kenyér és a bor kapcsán utal: „a lélek használja a fogait, midőn az élet kenyerét eszi, mely az égből száll alá”,¹⁵ s János evangéliumá-ra utal: „Mert az én testem igazi étel, és az én vé-
rem igazi ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem lakik, és én őbenne.” (Jn. 6:55–56.) Itt az ízlelés az evéssel és az ivással, a táplálkozással és a növekedéssel, azaz az Ige belsővé tételével összefüggésben merül fel.

Órigenész szerint tehát minden érzékszervünknek van belső vagy spirituális változata

Következésképp, a testi érzékelés és a szellemi „érzékelés” között nagyon távoli a viszony, csak az elnevezésben és a tágan értelmezett funkcióban van hasonlóság közöttük, de a működésükben már semmi közös nincs.

Ráadásul Órigenész a „más szervek működését” is alapvetően a látás (helyenként a hallással kiegészített látás) mintájára gondolja el. Az Énekek éneké-ről írott homíliája¹⁷ evidens módon telis-tele van érzéki – az ízlelést és a szaglást is érintő – képekkel, s megtaláljuk benne az öt spirituális érzék bibliai helyekkel alátámasztott felsorolását is. Ezek a következők: a Krisztus fényét meglátó „lélek szeme”, az Igét meghallani képes „fül”, „az élet kenyerét” megízlelni képes „lélek ízlelése”, az Ige illatát befogadó „lélek szaglása” és a testté lett Igét megérinteni képes „belső lélek keze” – tehát „a lélek egyetlen érzékszerve” sincs megfosztva a kegyelemtől.¹⁸ Mégis sokkal hangsúlyosabb az, hogy a lélek „a testnek a házában van”, amelynek az érzékek az ablakai: s itt már csak a látásról és a hallásról esik szó, mintha ezek felölelnék valamiképp az összes többi érzéket. „Ha […] a lélek a világ ékességét szemléli, és a teremtmények szépségéből kiindulva felfogja Istent, […] akkor ebbe a lélekbe az élet hatol be a szem ablakán keresztül.” Az isteni bölcsességben gyönyörködő lélek esetében „a fül ablakán keresztül jut be a lélekhez a bölcsesség fénye”.¹⁹ Az isteni Ige, a vőlegény benéz az ablakon, hogy felrázza és buzdítsa a lelket: már maga az „ablak” metafora is, amelyen ki és be lehet nézni, a látás primátusát mutatja, amihez csak adalék, hogy a fül esetében is a „bölcsesség fényéről” olvasunk. Ehhez kapcsolódik a vőlegény explicit felszólítása: a menyasszony „fordítson hátat mindannak, ami testi és látható [azaz: minden fizikailag érzékelhetőnek], és afelé siessen, ami testetlen és láthatatlan”²⁰ – a „testi” és a „látható” felcserélhetőnek tűnik.
Fontos még a továbbiak szempontjából, hogy Órigenésznél a spirituális érzékek nem adottak mintegy természettől fogva (szemben például Szent Cirill elgondolásával, akinél a megkeresztelés elegendő, hogy a lélek szeme kinyíljon); kialakításuk komoly és fegyelmezett gyakorlást (gümnaszia) igényel. A fizikai és a spirituális érzékek szétválasztása nagyon határozott, mint láttuk, s nem is működhetnek egy időben: a szemünket be kell csukni, hogy a lélek szeme látni kezdjen; a lélek – test nélkül – a maga érzékeivel képes megismerni Istent.

Az esztétikai tapasztalat csíráinak kutatása szempontjából Loyolai Szent Ignác spirituális gyakorlatai tűnnek érdekesnek.

Az applicatio sensuum – mind az öt érzék stimulálása egy olyan speciális, a mindennapitól elütő tapasztalat kialakításához, amely az érzéki és érzelmi elmélyülés állapotát hozza létre az imádság és a szemlélődés gyakorlatában. Ignác az érzékek alkalmazásának és a heves érzelmek felkeltésének ahhoz a hagyományához csatlakozik, azt szisztematizálja, amely Órigenész spirituális érzékeiig nyúlik vissza. Órigenésztől eltérően azonban Ignác a meditációs gyakorlatban alkalmazott érzékeket egyáltalán nem határolja el élesen a fizikai érzékektől: nyilvánvalóan más, amikor az elképzelt pokol lángjai égetik a gyakorlatozó lelkét, mintha valódi lángok nyaldosnák körül a testét, de a kiváltott érzés jellege, az érintett érzékek működésének módja szoros analógiában van. Át kell élni a fájdalmat, a kínt, az iszonyatot – értelmetlen lenne azt mondani, hogy érzéki-testi vonatkozásaik semmilyen szerepet nem játszanak itt. Igaz, Ignác is előírja például, hogy kerülni kell a fényt, lehetőleg sötét cellában, tehát a testi látást kiküszöbölve kell szemlélődni. Mégis itt inkább arról van szó, hogy a tekintetnek az irányát kell megváltoztatni, hogy ne kifelé, hanem befelé nézzen, és a koncentrációját fokozni (hogy ne terelje el a figyelmet sok mellékes külső apróság) – de a természetét nem.
Ráadásul a legfontosabb minta már nem egyértelműen a látás lesz. Ignác a három lelki képességet (az emlékezést, értelmet és akaratot) működésbe hozó meditáció helyett kontemplációról kezd beszélni a második héttől kezdve: a kontemplációs gyakorlatok mindig a látást és a hallást hívják segítségül, de aztán a záró, a betetőző gyakorlat az öt érzék alkalmazása (applicatio sensuum) lesz az előzőkben szemléltekre. Például a negyedik hétre vonatkozóan így fogalmaz: a vacsora előtti utolsó gyakorlat „az öt érzék alkalmazása [traiendo los cinco sentidos sobre] legyen a nap három gyakorlatára, amikor is figyeljünk fel és hosszasabban időzzünk a főbb részeknél, és ott, ahol nagyobb indításokat és lelki örömöket éreztünk [donde haya sentido mayores mociones y gustos spirituales]”. Az érzelmi megindultság és lelki öröm vagy élvezet (gustos spirituales) a tartalma és a célja a betetőző élménynek. Tehát az ízlelés nem csak az egyik – olykor kitüntetettnek is tűnő – érzék az öt közül, amelyet mozgósítani kell, hanem inkább az egész élmény, a teljes belső tapasztalat modellje. Kempis De imitatione Christi-je (1418) felekezetektől függetlenül óriási hatású – Ignác is ajánlja olvasását, az első teljes magyar fordítása Pázmány Péter nevéhez köthető –; a test megtagadásának és a világtól való ajánlott elfordulásnak a kontextusában olvassuk ezt: „Ó jó ízű és édes ige [O sapidum & dulce verbum!], de csak annak, aki az Igét szereti, nem a világot s a világban valókat. Én Istenem és mindenem. Elég ez a mondás annak, aki érti, a szerető szívnek jólesik ismételgetnie. Hisz minden kedves [jucunda], ha te jelen vagy, ha meg távol vagy, ízét veszti minden [fastidiunt cuncta]. A te ajándékod a szív csöndessége [cor tranquillium], a mindent átfogó béke és az ünneplő jókedv. Te tanítasz meg arra, hogy mindenről helyesen gondolkodjunk [bene sentire de omnibus], és mindenben téged dicsérjünk. Nálad nélkül semmi sem lehet sokáig tetszésünkre, ha valaminek kedvesnek [gratum] kell lennie, jól kell esnie [bene sapere], szükséges, hogy a te kegyelmed [gratiam] is jelen legyen, s a fűszer [condimento] a te bölcsességed [sapientiae] sava legyen.”
Már itt is az isteni ige édességének élvezetét vagy a teremtő jelenléte során átélt közvetlen, ízlelhető öröm (ill. a hiánya miatt tapasztalt undor) bemutatását láthatjuk.
A szóhasználat mégis eltér, ami érdekes lehet: az idézetben (és az azt követő passzusban is végig) a sapio ige és a belőle képzett különböző szavak bukkannak fel a (de)gusto helyett. Kempis világossá teszi, hogy a legtávolabbi analógia sem állhat fenn a spirituális élvezetek és a világi örömök között. Ignácnál már némileg más a helyzet, s talán ezzel függ össze a terminológiai váltás is, bár nem szeretném túlinterpretálni ezt: mind a gustónak, mind a sapiónak van érzéki és szellemi jelentéstartománya is, ugyanakkor mintha az előbbi esetében hangsúlyosabb volna az érzéki jelleg: a megízlelés, a kóstolás, az étkezéssel való szorosabb kapcsolat. Valaminek az elfogyasztása – belsővé tétel, összeolvadás a tárggyal. A gusto az egyetlen olyan érzékünk, amely egyszerre nyújtja a tárggyal való közvetlen eggyé olvadást, az azonnali megkülönböztetést és élvezetet.
A gusto ilyen jelentőségére utalhat Ignác művének második bevezető megjegyzése is, amely a gyakorlatvezetőt arra kéri, csak röviden kommentálva ismertesse a feladat alapjául szolgáló történetet: „Ha ugyanis az elmélkedő híven kapja meg a történet lényegét, és önmaga gondolja át s mérlegeli és talál valamit, ami azt kissé jobban megvilágítja vagy érzékelteti [declarar o sentir] – akár a saját gondolkodása, akár azáltal, hogy értelmét isteni erő világítja meg – nagyobb örömet talál benne és gyümölcsözőbb [gusto y fructo spiritual] lesz számára, mintha a lelkigyakorlat vezetője hosszan fejtegetné és bőven magyarázná a történet értelmét.

A gyakorlatozó már nem olyan passzív, hiszen az isteni kegyelem közreműködése híján akár „saját gondolkodása” spontaneitása is eljuttathatja őt ahhoz az élményhez, amely a dolgok belső érzékelését, ízlelését jelenti, és a legnagyobb örömöt is.
A tét – az akarat befolyásolása: elrettentetni a rossztól, megízleltetni az üdvösséget. Ignác szerint az érzéki jellegű, intenzíven átélhető tapasztalat jut el leggyorsabban a szívig – ez interiorizálható a leghatékonyabban. Nem az intellektuális belátás fontos, hanem a szív leigázása. A szabad akarat teológiai jelentősége egyértelműen összefűződik ezzel a témával.

Ignác követőinek kell védeniük azt a tételt, hogy az ember rendelkezik „elégséges kegyelemmel” ahhoz, hogy akaratát a jóra irányíthassa (tehát nem szükséges minden jó cselekedethez a „hatékony kegyelem” beavatkozása). Az erős érzéki-érzelmi élmény a meditációban vagy bármilyen más ájtatos gyakorlatban ezt a lehetőséget aktualizálja, ill. készteti arra a hívőt, hogy általában ezt aktualizálja.

Az üdvösség a jó tetteken múlik továbbra is, de a tettek véghezvitelének módja már a goűt hatókörébe tartozik, annak persze spirituális, a mennyei dolgokat megízlelni képes változatát értve rajta. A vita contemplativa és a vita activa összekapcsolásában éppen az ízlelés/ízlés játszik szerepet. 

Néhány tanulságot levonhatunk az eddigiekből. A spirituális érzékek gyakorlatozása minden tárgyalt szerzőnél fontos, ezek nem adottságok. Míg Órigenésznél a testi érzékek spiritualizálódásáról volt szó, amelynek feltétele, hogy eltűnjön érzéki-testi természetük, átlényegüljenek szellemivé, addig Ignácnál és Szalézinél inkább a spiritualitás érzéküléséről beszélhetünk. A másik fokozatos átrendeződés, hogy a látás (esetleg vele párban a hallás) prioritása háttérbe szorul, s helyette az ízlelés és annak figuratív használata kezd dominálni, ami egy új tapasztalattípus megjelenéséhez vezet. A Filótea egyik passzusában gyönyörűen látszik ez a kettősség a múlt és a jelen (a régi és a modern?), a látható (isteni) szépség és az ízlelhető (isteni) édesség párhuzamaként, de egyúttal – úgy gondolom – különbségeként: „Szent Ágoston, aki csak harmincéves korában tért meg, így kiált föl: »Ó, te örök szépség [ancienne Beauté], milyen későn ismertelek meg! Láttalak ugyan, de figyelemre sem méltattalak!« Te is elmondhatod: ó, örök édesség [douceur ancienne], miért nem ízleltelek [savourée] korábban meg?!”

„A választani tudás [buena elección]. Nincs fontosabb az életben. Jó ízlés és helyes ítélőképesség [el buen gusto y el rectísimo dictamen] kell hozzá, mert a tanultság [estudio] és a szellem [ingenio] nem elegendő. Válogatás nélkül nincs tökéletesség; két tehetséget tartalmaz: a választás képességét és a legjobb választásának képességét [poder escoger, y lo mejor]. […] A választani tudás ily módon igazi égi adomány [y así este es uno de los dones máximos de arriba].” - Szécsényi Endre : GUSTUS SPIRITUALIS