Aktualizálás - summa summarum - 

  XIX. - lelkigyakorlatok -

3. HÉT . 

Életünk és állapotunk megjavítása 

Mindenkinek ugyanis tudnia kell, hogy akkora előmenetelt fog tenni a lelki dolgokban, amennyire ki tud vetkőzni saját önszeretetéből, önakaratából és a haszonlesésből.

AZ ALÁZATOSSÁG HÁROM FOKA

Az előző elmélkedésekben akaratunkat próbára tettük, hogy lássuk, komoly-e, igaz-e elhatározásunk, hogy Krisztust  az úton követjük. Az alázatosság fokozataira állandóan gondolnunk kell, hogy ennek a megfontolásnak olaja egészen betöltse lelkünket, mintegy belénk szivárogjon és egészen hajlékonnyá tegye akaratunkat. 

I. Az. alázatosság fokozatai. 

- Az alázatosság első foka abban áll, hogy magamat Isten előtt annyira megalázom, annyira semminek tekintem, saját önző érdekeimet Isten érdekei mellett annyira háttérbe szorítom, egy szóval magamat és érdekeimet annyira elfeledem, hogy kész vagyok inkább mindent a világon elveszíteni, még életemet is, semhogy Istent tudatosan súlyos bűnnel megbántsam.

Bár az alázatosságnak ez a foka lényeges és az üdvösségre elkerülhetetlenül szükséges, mégis hősi erények forrása lehet, amint azt a vértanukban szemléljük. Továbbá ennél a fokozatnál és még inkább a következőknél meg kell jegyeznünk, hogy itt nem az egyes cselekedetekről, hanem az állandó lelki állapotról, készségről van szó, Szent Péter bizonyára az alázatosság első fokán állott és mégis egy gyenge pillanatban megtagadta Urunkat. Abban a pillanatban lecsúszott erről a fokozatról, de a következőben már ismét felemelkedett, és lelkének állandó beállítottságát tekintve, mindig azon állott.

- Az alázatosság második foka sokkal tökéletesebb, mint az első. Ez a fokozat abban áll, hogy Isten előtt annyira megalázom magamat, saját előnyömet annyira háttérbe szorítom, annyira nem tekintem, hogy mi kellemes nekem, mi nem kellemes, annyira elfeledem saját magamat és önző érdekeimet, hogy lelkemet teljes közömbösségben megőrzöm és ami ezzel szorosan összefügg, még ha az egész világot megnyerhetném is, vagy életemet is el kellene veszítenem, mégsem akarnám Istent a legkisebb tudatos bocsánatos bűnnel sem megbántani. Az alázatosságnak ez a foka már nagy tökéletességet foglal magába, főleg, ha azt az első fokoz áltaI, pusztán csak a halálos bűn kerülésével hasonlítjuk össze. Még nagy szentek is kételkedtek szerénységükben, vajon az alázatosság e fokára eljutottak-e? Mégis azt kell mondanunk, hogy e fok voltakép a józan ész és a kötelesség határait nem lépi túl, és bár annak gyakorlása, mint az első fokozaté is, szeretetből történhetik, mégsem fakad egyedül és kizárólag a szeretet forrásából. A közömbösség ugyanis a józan ész követelménye, amint azt az alapelmélkedésekben láttuk, a bocsánatos bún kerülése pedig nem haladja meg a kötelesség határait. A közömbősség és a bocsánatos bűn kerülésé között való összefüggés nem teljesen tisztázott dolog. Vannak, akik minden hibát a közömbösség ellen kis bűnnek tekintenek; mások nem. Egyazonban bizonyos, hogy a bocsánatos bűn állandó kerülése a közömbösségre való határozott törekvés nélkül lehetetlen, és hogy a közömbösség elleni tudatos hibák a rendetlen indítóok miatt, melyből származnak, sok esetben kis bocsánatos bűnök. Bocsánatos bűn alatt itt a teljesen tudatos és szándékos kis bűnöket értjük; mert a félig szándékos bűnöktől és hibáktól az Egyház tanítása szerint ebben az életben, sajnos, teljesen mentesek nem lehetünk. Ez a tény is megalázódásunkra szolgál.

- Az alázatosság harmadik foka . Van-e az alázatosságnak a teljes  közömbösségen túl még magasabb foka ?  Van - és ez a lelki tökéletesség legmagasabb csúcsa és egyúttal a lelkigyakorlatoknak is a magaslata. melynél magasabbra már nem vezetnek minket elmélkedéseink. Minden, ami ezután következik, csak alkalmazás és megerősítés. Miben áll az alázatosság harmadik foka? - Az alázatosság harmadik foka abban áll, hogy magamat annyira megalázom és saját érdekeimet, önmagamat annyira elfelejtem, hogy még akkor is, ha Isten dicsősége egyenlő és bűnről nincs is szó, mégis, tisztán csak tiszteletből és szeretetből Jézus iránt, Uram és Királyom iránt, barátom és jegyesem iránt, és hogy hozzá egészen hasonló legyek és őt tökéletesen kövessem, inkább választom a szegénységet, mint a gazdagságot, inkább a megvetést és a gyalázatot, mint a világ és az emberek tiszteletét és nagyrabecsülését, inkább a lemondást és önmegtagadást, mint akár a megengedett élvezeteket is, mert Jézus is ezt választotta és érettem "szegénnyé lett, bár gazdag volt" (2 Kir. 8, 9), és "az előtte lévő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődvén a gyalázattal" (Zsid. 12, 2.) Ez a legnagyobb, amit ember Isten kegyelmével a lelki tökéletességben elérhet; ezen túl a szentek sem mentek. Ez a legnemesebb, a legmagasztosabb lelkület, melyre emberi szív képes. Ennek a lelkületnek és elhatározásnak egyedüli rugója és forrása az önzetlen Krisztus-szeretet: nem bírjuk ki, hogy jobb sorsunk legyen, mint neki volt. "Hagyhatnók-e, hogy Ő, a mi vétkeinkért egyedül viselje azt a sorsot, ne kérjünk-e egy cseppet sem az keserű kelyhéből ?" {Szal. Sz. Ferenc.Jl Erre a lelkületre a puszta értelem nem szelgáltat elegendő okot, és indítékot. Ez a kereszt titka, az áldozat és szenvedés misztériuma, mely ép oly titok az erkölcsi világban, mint a megtestesülés és keresztáldozat a hit birodalmában. Ez a lelkület tele van örömmel és édességgel, "mert az én igám édes és az én terhem könnyű" (Mt. 11, 30), és "ha ezeket tudjátok, boldogok vagytok, ha megteszitek azokat". (Jn. 13, 17.) Erre a lelkületre vonatkoznak leginkább Jézus szavai: "Boldogok a lelki szegények, boldogok a szelídek, boldogok, akik sírnak, boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, boldogok az irgalmasok, boldogok a tiszta szívűek, boldogok a békeségesek. boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért. Boldogok vagytok", mondja ő, "midőn szidalmaznak és üldöznek titeket és hazudván minden rosszat mondanak rátok énérettem. Hiszen így üldözték a prófétákat is, kik előttetek voltak." (Mt. 5, 3-12.)

Példák : Ez a lelkület hevítette assisi Szent Ferencet, amikor társával hazafelé ment és kérdezte tőle: Mondd, miben van az igazi boldogság? És mikor társa találgatva válaszolta, talán abban, ha prédikációnkkal megrendítettük az emberek szívét, vagy más nagy dolgot cselekedtünk Isten dicsőségére, a szent így szólt: Nem ebben, hanem abban, ha fáradtan hazaérkezünk és a zárda kapuján kopogunk. és a portás csavargóknak néz bennünket és szidalmak közt elűz minket, és mi mindezt Jézusért örömmel viseljük, hidd el, ebben van az igazi boldogság! Ez a lelkület hevítette a népek apostolát, amikor írja: "Telve vagyok vigasztalással, felette bőséges az én örömöm minden szorongatásunk mellett." (2 Kor. 7, 4.) Ez hevítette antiochiai Szent Ignácot, amikor a vértanuságra vitték: ,,Krisztus gabonája vagyok, bár a vadállatok fogai megőrölnének. hogy tiszta kenyérnek találtassam!" Ez hevítetle loyolai Szent Ignácot, amikor Krisztus ügyéért börtönbe vetették Salamankában: "Nincs annyi lánc", mondotta, "amennyit el nem akarnék viselni az én Uramért, Krisztusért." Ez hevítette szalézi Szent Ferencet, mikor egy kálvinista prédikátor kifejezhetetlen módon meggyalázta: "Épen erre volt szűkségem. Majd meg fogjátok látni, hogy az emberek tömegesen térnek meg és a lelki aratásban ezrek hullanak jobbra-balra, mint érett kalászok. " Mert ez a lelkület apostoli termékenységet ad és Isten kegyelmét mintegy áradatokban vonzza le a földre. Azért mondta assisi Szent Ferenc, mikor egy helyen dícsérték és elismeréssel halmozták el őt és társait: "Menjünk innen, mert itt, ahol minket kitüntetnek, nem nyerünk semmit. Nyereség ott vár ránk, ahol minket gyaláznak és megvetnek. " Ez a lelkület teszi az embert igazán Krisztus követőjévé, barátjává és jegyesévé. Ez a lelkület az, melyhez az elmélkedés Krisztus királyságáról és a Két zászlóról elvezet. Az elmélkedésben Krisztus királyságáról mintegy halványan körvonalazva, az elmélkedésben a Két zászlóról világosan, most pedig teljes fényben és természetfölötti ragyogásban áll lelkünk előtt a tökéletes Krisztus-követés titka. Ezek azok a Krisztus-követők és katonák, ezek azok a hű barátok és jegyesek, akik mindenütt ott vannak, ahová királyuk, vezérük, mesterük és jegyesük megy; ezek azok, akik "kitünni akarnak" az örök Király szolgálatában, akik egészen közel hozzá harcolnak az "zászlaja" alatt, mintegy testörséget és gárdáját alkotják, akik a "harmadik embercsoport" elszántságával egyenesen a cél felé törekednek, akik az alapelmélkedések értelmében a legjobb eszközöket választják az örök cél elérésében, akik mindenben és mindenütt Isten nagyobb dicsőségét áhítozzák és keresik. Ezek közé akarunk tartozni mi is; legalább is ez után az eszmény után akarunk vágyódni és határozott akarattal törekedni napról-napra, óráról-órára, akaratunk és érzékeink tökéletes megtagadásával, míg csak az elénk tárt eszményt valamikép meg nem közelítjük és a szemünk előtt felemelkedő hegycsúcsot Isten kegyelmével valamikép meg nem másszuk. Ezt a lelkületet jelképezi az a misztikus élmény, melyben Krisztus sziénai Szent Katalinnak két koronát nyújtott át, egy aranykoronát és egy töviskoronát. "Isten dicsősége egyenlő, ugyanazokat a kegyelmeket adom neked, bármit választasz. Válassz!" "Uram, add nekem a te töviskoronádat!" Ez az alázatosság harmadik foka. Fontolgassuk tehát naphosszat ezeket a fokozatokat és kérdezzük: Hová jutottál már fel? Nézzük a kimagasló csúcsokat és vágyakozzunk feljutni a legmagasabbra. De kössük is fel saruinkat, övezzük fel ágyékainkat, vegyük fel a hit és az Istenbe vetett bizalom fegyvereit, vegyük magunkhoz a szeretet erősítő, bátorító, lelkesítő italát és eledelét, hogy határozott kitartással és akarattal küzdjünk a nagy célért és el ne lankadjunk a tökéletesség hegyének megmászásában .

II. Az alázatosság harmadik fokának legmélyebb értelme.

Először azt  kérdezhetjük, miért is nevezi a lelkigyakorlatok könyve ezeket a fokozatokat az alázatosság fokozatainak? Hiszen ép úgy nevezhetnők a szeretet, az önmegtagadás fokozatainak is. Az első és második fokozatnak pedig látszólag egyáltalán nincs is köze az alázatossághoz, a harmadiknak is csak részben. -Azonban kétféle alázatosságot kell megkülönböztetnünk, amint kétféle kevélységet is megkülönböztethetünk. Van kevélység, mely a bűnöknek külön fáját alkotja és a hét főbűn közt szerepel. Ez saját énünk kifejezett felmagasztalása embertársunk és Isten fölé érzelemben, szándékban, szóban, vagy cselekedetben. Van másfajta kevélység is, mondhatni általános értelemben vett, lappangó kevélység, mely minden bűnben, még az érzékiség bűnében is benne rejlik, amennyiben minden bűn saját lényegénél és természeténél fogva, mint Isten parancsának tudatos és szándékos áthágása, kevélység és gőg. Ilyen értelemben Isten akaratának, parancsainak. tanácsainak teljesítése és követése, mint saját akaratunk alávetése az isteni akarat alá, alázatosság. Ebben az értelemben szólunk itt az alázatosság három fokáról. Azért nem helytálló az az ellenvetés sem, hogy az alázatosság fokainak meghatározása nem tudományos. A lelkigyakorlatok nem az alázatosság lényegének és fokozatainak tudományos kutatását célozzák, hanem gyakorlati szempontból állapítják meg azokat. Gyakorlati szempontból pedig alig lehet markánsabb fokozatokat megállapítani, mint ezeket: súlyos bűn, bocsánatos bűn [közömbösség], a kereszt szeretete. Nem helytálló továbbá az a kifogás sem, hogy valaki bűn mellett is lehet alázatos. 

Elsősorban is meg kell különböztetni a bűn elkövetését magát és az utána következő lelkiállapotot. A bűn elkövetése közben is beismerheti valaki gyarlóságát, alávalóságát, hűtlenséget, hálátlanságát: ez az érzelem őszinte is lehet, de nem tetterős. Érzelem, de nem komoly akarat, és azért nem érdemli meg az erény nevét. Továbbá az egyik erkölcsi kategóriába tartozó bűn nem rontja le szűkségkép a másik kategóriába tartozó erényt. Igy ha valaki a mértékletesség ellen vét evésben, azért alázatos maradhat. De ez az alázatosságnak speciális erénye, nem az az általános alázatosság, mely akaratunk teljes alárendelésében áll Isten akarata alá, Ez az általános alázatosság akkor is szenved, ha a mértékletesség erényének megsértésével vétünk Isten legfőbb akarata ellen. Ez az alázatosság a bűn elkövetésének pillanatában okvetlenül elvész (halálos bűn), vagy legalább kárt szenved (bocsánatos bűn). A bűn elkövetése után lehetünk őszintén alázatosak, amikor gyarlóságunkat, bűnös hajlarnainkat elismerjük. De ez ismét az alázatosság speciális erénye, nem az általános alázatosság, melyről itt szó van. Ez az általános alázatosság is meglehet bennünk a bűn után, ha Isten íelségét megismerve, komolyan elhatározzuk, hogy soha szent akaratának a legkisebb dologban sem szegülünk ellen. Ez az általános alázatosság benne rejlik minden erősfogadásban. Ha ez az erősfogadás hiányzik, akkor az alázatosság speciális erénye is inkább érzelem, mint komoly akarat.

Sokkal fontosabb a kérdés, miért választotta maga Krisztus a szegénység, az alázat, a kereszt útját , mikor Ő mint Istenember minden veszély nélkül  a gazdagság , a tisztelet és az öröm útját is választhatta volna , sőt ez emberi gondolkodás szerint jobban megfelelt volna isteni méltóságának ?  Ez elvezet bennünket az alázatosság harmadik foka legbensőbb mivoltának megismerésére, s így azt annál mélyebb meggyőződés alapján gyakorolhatjuk. Az általános válasz ez: irántunk való szeretetből választotta, hogy minket megváltson és példát adjon nekünk. Mi pedig ugyanezt választjuk viszontszeretettből, hogy hozzá hasonlók legyünk, aki irántunk való szeretetből megalázta magát a kereszthalálig. A megváltáshoz szorosan véve Krisztusnak bármely cselekedete elegendő lett volna, hiszen minden tette végtelen értékű volt. Egy könnyével, egy imádságával megválthatott volna bennünket, de szeretete túláradó volt, és meg akarta mutatni nekünk, mire képes értünk az Ő szeretete, és mily nagy dolog a bűn, amelyért ily nagy engesztelés sem sok. Még sokkal inkább tette ezt azért, hogy példát adjon nekünk az élet keresztjének elviselésére. Az élet tele van szenvedéssel, kereszttel.  Szívének végtelen jóságában magának választotta a legnagyobb keresztet, hogy az élet semmiféle megpróbáltatásában, szenvedésében se mondhassa senki, hogy Krisztus előbb nem viselte érte azt a keresztet. "Bátorság, fiaim, én is átmentem ezen! ", mondja nekünk, mint D'HiIliers tábornok katonáinak. Ha már most is oly nehéz sokszor a keresztet türelemmel, megadással, hálával, örömmel viselni, mi lenne akkor, ha Krisztus nem járna előttünk elragadó példájával! "Hiszen még így is hanyagok vagyunk, habár annyi csodádat és tanításodat hallottuk; mi lenne, ha ilyen nagy világosságunk nem volna a te követésedre?" (Kr. köv. 3. k. 8. f.) - Ha már most a Krisztus-követő latja, hogy királya ezt az utat választotta, hogy számára és testvérei számára megkönnyítse a kereszt útját, akkor már nem elégszik meg azzal, hogy az élet keresztjeit megadással, vagy akár örömmel is viselje azért, aki érette viselte azt, hanem látva Mesterének és királyának példáját, nem csak adódó alkalommal, hanem mintegy elvből választja mindenben és mindenütt a keresztet, hogy is engesztelő és Királyához, Mesteréhez, Jegyeséhez egészen hasonló legyen. Krisztus azért is választotta a szegénység, az alázat és a kereszt útját, mert tudta, hogya gazdagsággal, a tisztelettel és az élvezetekkel ejti sátán a lelkeket kelepcéibe. Krisztusnál erre nézve nem volt veszély; de ismét példát akart adni nekünk, hogy ö is így tett, és ezzel megkőnnyíti nekünk a küzdelmet a szemek vágya, a test kivánsága és az élet kevélysége ellen. Ismét a szeretet irántunk ösztönözte öt arra, hogy nekünk ezt a példát adja. Mi pedig már nem egyedül azért, hogy sátán kelepcéit elkerüljük, hanem elsősorban azért, hogy szeretett Mesterünkhöz és Vezérünkhöz hasonlók legyünk, ugyanazt az utat és életet választjuk. A legmélyebb ok azonban, amiért Krisztus a szegénység, az alázat és a kereszt útját választotta az, hogy a bűn lázadás Isten ellen, végtelen gőg és kevélység, melyet csak a végtelen alázat képes jóvá tenni és kiengesztelni. Mivel az ember felemelkedett és büszke önistenítésben Istenhez hasonló akart lenni, azért az Isten Fia emberi természetet öltött magára és megalázta magát a halálig a keresztfán. Ezért kell nekünk is megaláznunk magunkat az példájára, és ezt annál inkább, mert mi magunk rontottuk le Isten dicsőségét, amikor a bűn által lázadást követtünk el ellene. "Mi nyomorult teremtmények, kiket annyi személyes bűn terhel, becstelen dolognak tartanók megosztani isteni Mesterünk sorsát!" (Szalézi Szent Ferenc.) Nekünk is Jézussal együtt engesztelőknek kell lennünk, nekünk is megváltóknak kell lennünk az alázat és a kereszthordozás áldozata által. Ide vág Szent Ágoston idézett szava: Két város van a világban. Az egyikben az önszeretet uralkodik, mely Isten megvetéséig megy. Ez a bűnösök és istentelenek városa. A másikban az istenszeretet uralkodik az önmegvetésig. Ez az Istent szeretők városa - az alázatosság harmadik foka. Az utolsó ok végre az alázatosság harmadik fokának gyakorlására az, hogya teremtett dolgok szeretete elvon Isten szeretetétől. És azért annál jobban fogunk haladni Isten szeretetében, minél jobban kivetkőzünk minden rendetlen önszeretetből, a világ szeretetéből, és minél jobban felszabadítjuk lelkünket a kevélység, a birtokvágy és az érzékiség minden kötelékétől. "Annyiban fogsz előhaladni, amennyiben erőt veszel magadon", mondja örök érvénnyel Krisztus követése.

III. Az alázatosság harmadik fokának gyakorlása.

Az alázatosság harmadik foka a lelki tökéletesség és Krisztus-követés magaslata. Erre feljutni nem egy napnak a munkája, hanem az egész életnek feladata. Mindazáltal annak gyakorlása mindennapi feladatunk, ha Krisztus követésében a Két zászlóról szóló elmélkedés elveit magunkévá akarjuk tenni, ha az embercsoportok közül a harmadikba akarunk tartozni, ha Királyunk és Mesterünk szolgálatában ki akarunk tűnni. Nagy tévedés volna azonban azt hinni, hogy az alázatosság harmadik fokát csak nagy dolgokban lehet gyakorolni, nagy rágalmak vagy üldözések elviselésében. Ha kicsiben nem gyakoroljuk, a nagyban sem fogjuk követni, és nagy dologra csak ritkán, vagy sohase adódik alkalom; így teljesen lemaradnánk az alázatosság harmadik fokának gyakorlásáról. Ép oly nagy tévedés volna gondolni, hogy az alázatosságnak ezt a fokát gyakorolhatjuk, mielőtt a bűnök óvatos kerülésében és a teljes közömbösségben szilárd alapot le nem fektettünk, melyre ezt a tornyot fel lehet építeni, nehogy ahhoz az evangéliumi emberhez hasonlók legyünk, aki, "építeni kezdett és nem tudta befejezni." Azért meg kell fontolnunk, vajon "képesek vagyunk- e tízezerrel szembeszállni azzal, aki húszezerrel jön ellenünk 7" (Lk. 14, 30-31.) Aki az alázatosság harmadik fokára akar feljutni, annak mindenekelőtt kérlelhetetlen harcot kell indítani minden, még a legcsekélyebb bűn ellen is. Annak meg kell szilárdulnia a közömbösségben minden teremtett dologgal szemben, annak az állandó önfegyelmezést és önmegtagadást kell gyakorolnia. Annak határozott lépésekkel kell haladnia az erény és az önmegtagadás útján. Ezek az alázatosság harmadik fokának előkészítői. Az alázatosság harmadik fokát magát pedig gyakorolhatjuk a pályaválasztásnál, az életreformnál a már megválasztott hivatásban, a mindennapi életben. A helyes pályaválasztásnál nagy fontossággal bír az alázatosság e fokának megtekintése és megfontolása. Mert egész tökéletesen és az önszeretettöl teljesen menten csak akkor választunk, ha akaratunk az alázatosság harmadik foka felé hajlik. Akkor lesz választásunk egészen Krisztus tökéletes követésének megfelelő. Ugyanezt kell mondanunk az életreformról is a már megválasztott hivatásban.

Az alázatosság harmadik fokának gyakorlásához bármely élethivatásban a tökéletes önmegtagadás vezet el, Az alázatosság hogy t. i. soha természetes hajlamainkat ne kövessük csak azért, mert hajtanak és ösztönöznek , hanem mindig a hit és a józan ész elvei szerint járjunk el . Elvezet erre a fokra az az elvi álláspont, hogy inkább a felé hajlunk, ami természetünkkel és hajlamainkkal ellenkezik ("agere contra"), ahol Isten dicsősége és fontos okok mást nem követelnek. Az alázatosság harmadik fokát gyakoroljuk bármilyen életkörülmények közt, ha Krisztus iránti szeretetből és hogy hozzá hasonlók legyünk, ruházatunkban, lakásunkban, táplálkozásunkban, háztartásunkban az állásunknak megfelelő egyszerűséget keressük.' Ha választanunk kell, vagy szabad, nem választjuk azt, ami szemünket gyönyörködteti, ami finomabb és drágább, hanem azt, ami jobban hasonlít Krisztus szegénységéhez és igénytelenségéhez, feltéve, hogy a célt egyformán szolgálja. Ha igazságtalanul vádolnak, vagy rágalmaznak, nem rnentegetiük magunkat, hacsak fontos ok erre nem kényszerít. Es ha fontos oknál fogva vissza is utasítjuk a vádat, vagy rágalmat, lélekben azért megmaradunk az alázatosság harmadik fokának álláspontján, ami leginkább akkor lesz nyilvánvaló, ha védekezésünk nem ér el eredményt. A tökéletes Krisztus- követő nyereségnek tartja ezt, ha Isten megengedi. Gyakoroljuk az alázatosság harmadik fokát, ha örömmel vesszük, hogy papi, szerzetesi hivatásunk, vagy keresztény meggyőződésünk miatt becsmérelnek, visszahelyeznek, ha azért kárt szenvedünk - anélkül azonban, hogy engedőnk, amennyire tőlünk függ, hogy Isten igazi érdekei háttérbe szoruljanak, és a rossz a jó fölött diadalmaskodjék. Szóval Isten dicsősége mindig az első. Megesik azonban olykor az is, hogy Isten dicsőségének örve alatt megcsal az önszeretet. Mindez a világ szemében esztelenség és bolondság; de ez a szentek útja és a tökéletes Krisztus-követők ösvénye. A világ elött "az igaznak egyszerűsége a nevetség tárgya", mondja Nagy Szent Gergely. "A világ bölcsessége", folytatja, "az őt követőknek megparancsolja, hogy keressék a tisztelet kimagasló csúcsait, és ha elérték, örvendjenek a hiú földi dicsőségnek, a másoktól elszenvedett sérelmeket többszörösen visszafizessék, ha futja az erőből, senkinek, aki ellenáll, ne engedjenek, ha hiányzik az erő, békét színlelő jósággal érjék el azt, amit Gonoszsággal elérni nem tudnak. Az igazak bölcsessége ellenkezőleg abban áll, hogy semmit hazug tettetéssel ne színleljenek, szavaikkal bensőjüket őszintén kinyilvánítsák, ami igaz, azt valóság szerint szeressék, ami nem az, azt kerüljék, jót másokkal jutalom nélkül cselekedjenek, a sérelem megtorIását ne keressék, az igazságért elszenvedett gyalázatot nyereségnek tekintsék. Az igazaknak ezt a bölcseségét a világ megveti, mert nála minden erényes cselekedet ostobaság számba megy, és amit az igazság a tettekben helyesel, az a testi bölcseség előtt oktalanságként hangzik. Mi tűnik fel ugyanis a világ előtt esztelenebb dolognak, mint semmit álnok ravaszsággal el nem takarni, a sérelmeket bántalmazásokkal vissza nem fizetni, imádkozni azokért, akik átkot szórnak ránk, a szegényes életet keresni, a földi vagyont elhagyni, annak aki azt elveszi, ellene nem állni, és annak, aki megüti orcánkat, a másikat is odafordítani?" (Moral. 1O, 16.)

Ez Szent Pálnak lelki világa, aki híveinek írja: "Midőn hozzátok mentem, testvérek, nem mentem a beszédnek, vagy a bölcsességnek fönségével hirdetni nektek Krisztus tanúbizonyságát. Mert nem szándékoztam más valamit tudni köztetek. mint Jézus Krisztust, és pedig a megfeszítettet. . . 

Érzéki ember azonban nem fogja fel, ami az Isten Lelkéé ; mert oktalanság az előtte, és nem tudja megérteni, mert lélek szerint kell megítélni." (1 Kor. 2, 1-2; 14.) "Ami a világ szerint oktalan, választotta ki az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azt, ami a világ szerint gyönge, választotta ki az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket, és azt, ami a világ szerint nemtelen és megvetett. választotta ki az Isten, és azokat, amik semmik, hogy azokat, amik valamik, megsemmisítse." (1 Kor. 1, 27-29.) "Ami nyereségem volt, azt veszteségnek ítéltem Krisztusért. Sőt mindent veszteségnek tartok Jézus Krisztusnak, az én Uramnak mindent fölülmúló ismerete miatt, akiért minden kárvallást elszenvedtem és mindent szemétnek tekintek, csakhogy Krisztus legyen a nyereségem." (Fil. 3, 7-8.)1 Ez a kereszt balgasága, "ami a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság", a meghivottaknak pedig a legnagyobb bölcseség. (1 Kor. 23-25.) Ez a bölcseség mégsem jelenti azt, hogy a világból ki kell mennünk és azt ál kell engednünk a gonosznak, a világ fejedelmének egyeduralomra. Ellenkezőleg, ez a szellem alkolta a legnagyobb műveket a világon, ez újította meg a föld színét, ez oldotla meg a társadalmi és nemzetközi problémákat. 2 Addig volt boldog a világ, míg ez a szellem hatotta át nagyjában a magán- és a nyilvános életet. "A keresztben az üdvösség" - ez a szó a nagy világproblémákra és az egyén életére egyaránt vonatkozik. A társadalomban minden baj megszűnik, ha kipusztul a szívekből az önzés. A család, a szerzet, a zárda földi paradicsommá válik, ha kihal a lelkekből a rendetlen önszeretet. Az egyénnek élete a boldogság maga lesz. ha a kereszt és a szenvedés maga is kívánatos dolog és boldogság lesz számára. Ezért a nagy kegyelemért kell szünet nélkül imádkoznunk, mert az Isten ajándéka. Végezzük azért sokszor, napközben is, azt a hármas jmádságot a boldogságos Szűzhöz, az Ur Jézushoz és a mennyei Atyához, melyet a Két zászlóról és a Három emberosztályról szóló elmélkedés után végeztünk, vagy mondjuk el az imát,..mel1yel legutolsó elmélkedésünket befejeztük: 

"Emberek Üdvözítője. Jézus Krisztus, akinek művé a mi megváltásunk. akinek követése a mi egész tökéletességünk, nyisd meg nekem, kérlek, szentséges Szívedet, az élet kapuját és az élő víz forrását, hogy általa a Te ismeretedre eljussak és az igazi erény vizét igyam, mely kioltja bennem a szomjúságot minden földi dolog után."

 Ámen.