HOMÁLYOS PONTOK SZENT ISTVÁN HALÁLA KÖRÜL - és ennek kapcsán :
Magyar uralkodók és királyok
valamint a trónra várományosok és trónkövetelők felsorolása haláluk módját illetően
III.
25 - II. András - ragadványneve: Jeruzsálemi András , vagy még II. Endre ;
1176 körül – 1235. szeptember 21.(59 éves kora körül) halálának oka ismeretlen , talán az asszaszinok tették el láb alól a magyar koronára áhítozó Babenbergi II. Frigyes osztrák herceg megbízásából .
- magyar király ; Imre király testvére, III. László király nagybátyja. Uralkodása alatt adták ki 1222-ben az nemesség jogait magába foglaló Aranybullát.
III. Béla és Châtillon Anna gyermekeként született 1177-ben. Másodszülött fiúként nem András kapta a magyar trónt, de atyja 1188-ban Halics trónjára segítette. 1190-ben azonban elűzték a trónról, és a herceg újra a magyar udvarban élt. Apja halála után Imre lett Magyarország királya, míg atyja Andrásra várakat, birtokokat és sok pénzt hagyott, hogy be nem teljesített fogadalmát, a szentföldi hadjáratot véghez vigye. András azonban befolyása erősítésére használta vagyonát, így hívei tanácsára 1197-ben rátámadt bátyjára a szlavóniai Macsek városánál, és a hatalom megosztását követelte tőle. Jóllehet, a pápa is a törvényes királyt támogatta, András győzelme után Imre a dalmát-horvát hercegi címet adományozta testvérének.
1198. március 31-én a támadó szerbeket visszaverte András, és ellentámadásba ment át. Elfoglalta Ráma és Hum vidékét, és felvette a Hum és Ráma hercege címet is. Területein úgy uralkodott, mint bátyja az egész országon, adót szedett, pénzt veretett. Ezután ismét megtámadta Imrét, azonban a rádi csatában ezúttal alulmaradt, és így VI. Lipót osztrák és stájer herceghez menekült. A pápának 1200-ban sikerült a testvéreket kibékítenie. András visszakapta korábbi területeit, de a korábbinál jóval kisebb hatáskörrel. Ekkoriban kötött házasságot Gertrúddal, IV. Andechsi Bertold isztriai és krajinai őrgróf és meráni herceg leányával.
Már koronázásának évében hadjáratot vezetett Halicsba, ahol biztosította a trónt a gyermek Danyiil Romanovicsnak, de a Halics (Galícia) és Lodoméria (Volhínia) királya címet ő vette fel.
Befolyását latba vetve elérte a pápánál, hogy Gertrúd testvérét, Bertoldot tegye meg kalocsai érsekké. A merániak gazdasági és politikai térnyerése egészen az összeesküvésig fokozta a magyar főurak elégedetlenségét. Ennek élén Péter ispán, Bánk bán és veje, Simon állt. Támogatóként szerették volna megnyerni János esztergomi érseket is, a legenda szerint azonban az óvatos érsek kétértelmű levelet küldött. A merénylők 1213. szeptember 23-án, a gyakori halicsi hadjáratainak egyikén hadakozó király távollétében csaptak le. A királynét és udvarát megölték, csak Lipót hercegnek és Bertold érseknek sikerült sértetlenül elmenekülnie. A hazatérő király Péter ispánt karóba húzatta, de további felelősségre vonásra nem került sor.
1216-ban meghalt Henrik, a Latin Császárság uralkodója. Az egyik jelölt a trónra II. András apósa, a másik maga András volt. A császári trón megszerzése érdekében sürgőssé vált az idáig halogatott keresztes hadjárat megindítása. Mielőtt a király elindult volna szentföldi hadjáratára, megkezdte a visszavonulást az új berendezkedés gyakorlatától. Ezt jelzi azon döntése is, hogy távolléte idejére politikájának korábbi ellenzőjére, János érsekre bízta az ország kormányzását. III. Honoriusz pápa azonban végül apósát, Courtenay Pétert koronázta császárrá. Ezért András a tervezett szárazföldi út helyett – a hadjáratot már nem mondhatta le – a tengeri szállítást választotta, hogy elkerülje Konstantinápolyt. Splitben szállt hajóra, és Ciprus érintésével jutott a Szentföldre. A hadjárat során semmilyen érdemi katonai eredményt nem ért el, sőt jelentősebb katonai akciót sem hajtott végre. A tengeri szállítás fejében viszont lemondott Velence javára Záráról, a vállalkozáshoz már induláskor kölcsönöket vett fel, a pénzt ereklyék vásárlására, adományozásra fordította. 1218-ban fölvették a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrendbe (későbbi Máltai lovagrend), donátus ranggal. Ezt az eseményt a máltai Vallettában, a lovagrend Nagymesteri Palotájában található festmény örökíti meg. Akkon városát elérve azonban felvette a „Jeruzsálem királya” címet. Ennek alapja hogy antiochiai herceglány édesanyja, Chatillon Ágnes révén András maga is félig szentföldi latin volt, az antiochiai hercegnek például az unokatestvére. Ráadásul anyai nagyapja az a legendás keresztes vitéz, Chatillon Rajnald, akiről hősénekek sora állított emléket a korszakban. II. András bizony a konstantinápolyi latin császári trónra is törekedett, és ehhez rokoni kapcsolatai révén is minden alapja megvolt! András nővére, Margit házasságai révén a Latin Császárság legnagyobb hűbérének volt az úrnője 1216-ig, András második felesége, az Egresen eltemetett Courtenay Jolánta két testvére pedig latin császárok voltak az ötödik keresztes hadjárat előtt. Balduin lett 1100 karácsonyán Jeruzsálem első királya , akinek ükunokája volt II. András . Gyermekeit a kilikiai örmény király és a níceai görög császár lányaival, valamint a bolgár cárral jegyezte el.
II. András a maga korának megfelelő keretek közt vállalt szerepet, a keresztes hadjáratok a középkori Európa NATO-jának számítottak, amiben részt venni komoly dicsőség volt amelyben a hivatalos hídszerepet betöltő Magyar Királyság vett részt saját sereggel, saját királya vezetésével.
Hazafelé, 1218-ban ötletszerű házassági szerződéseket kötött. Ezekből végül Béla fia és Mária leánya esetében lett ténylegesen házasság.
A Szentföldről hazatérő királyt szinte polgárháborús állapotok fogadták. Az előkelők egy csoportja száműzte a kormányzónak kinevezett János esztergomi érseket is, aki csak a király visszatértekor jöhetett vissza Magyarországra.
II. András 1224-ben hozta létre az erdélyi szászok meghatározott földrajzi területre költöztetésével a dél-erdélyi Szászföldet, s ennek hatására a székelyek keletebbre vonultak és a Háromszéki-medencében leltek végleges otthonra. (Andreanum) A Barcaságba 1211-ben betelepített Német Lovagrend hatalma időközben a királyi adományok és engedmények, valamint a szomszédokkal szembeni agresszív magatartásuk eredményeként már olyannyira megnövekedett, hogy a pápa a rendet az egyházi szervezet megváltoztatásával közvetlenül Róma fennhatósága alá vette. Ezáltal a lovagrend nagymérvű függetlenségre tett szert a magyar királlyal szemben. II. András ezt már nem tűrte, s mivel a lovagrend nem volt hajlandó a király parancsára az erőszakkal elfoglalt területeit visszaadni, a király katonai erővel űzte ki a Lovagrendet az országából.
Béla fiát, 1226-ban Erdély hercegévé tette, Szlavónia élére pedig másodszülött fiát, Kálmánt állította.
A király 1227-ben indított újabb hadjáratot Halicsba, aminek hatására András herceg halicsi uralkodóvá lett. Viszontagságok után, András halálával azonban végleg lezárult a magyar királyok halicsi terjeszkedési kísérlete.
A megözvegyült király második felesége halála után egy évvel később, már 55 évesen újra házasodott. Harmadik felesége Estei Beatrix lett, aki ekkor 23 éves lehetett és az itáliai estei őrgróf, I. Aldobrandino leánya volt. 1235 nyarán II. (Harcias) Frigyes osztrák és stájer herceg betört Magyarországra. II. András megtorlásul Bécsig nyomult, de II. Frigyes pénzen megváltotta a békét. Ugyanezen év szeptember 21-én 30 évi uralkodás után meghalt II. András király, akit a jelenlegi Temes megyei Egres falu ciszterci monostorában temettek el. (A monostor a tatárjáráskor teljesen elpusztult). Endre legidősebb fiát, IV. Bélát Róbert esztergomi érsek 1235. október 14-én koronázta magyar királlyá. Az elhunyt király özvegye, Beatrix királyné még férje halála előtt nyilvánosságra hozta, hogy gyermeket vár. Ezért a trónörökös Béla az apja halála után azonnal őrizetbe vétette Beatrixet, és megvádolta azzal, hogy a születendő gyermek apja nem az idős Endre király, hanem a kegyvesztett nádor, a Béla által megvakított Apodfi Dénes. Beatrix királynénak a király temetésére érkezett német császári küldöttséggel, férfiruhát öltve sikerült az országból kiszöknie. Német földön fiút szült és Istvánnak kereszteltette, ezzel is hangsúlyozva annak Árpád-házi származását.
BÉKETÁRGYALÁS ÖRVÉN MEGMÉRGEZETT KIRÁLY
"1235. nyár elején az osztrák herceg, Frigyes betört Magyarországba, rabol, gyilkol férfit, nőt egyaránt – írja Pauler Gyula – II. Endre amint hírt vőn, lóra kapott és nagy sereg élén, Béla, Kálmán fiával még júliusban viszszaadta a kölcsönt. Az osztrák herceg – mondták –, valami 30.000 jó fegyverest gyűjtött össze, de mikor a sereg a magyarokkal szemben állott – kiknek számát a megriadt osztrák phantasia 200.000 emberre tette – harc nélkül alig 300 magyar elöl szétfutott. II. Endre akadálytalanul Bécsig dúlt: Frigyes drága pénzen békét vásárolt, azután ellenfelével összejött, és lakomával pecsételték meg a békekötést. Honn pedig II. Endrét családi öröm várta. Az ifjú királyné jó reménységben volt. De gyermekét II. Endre már nem láthatta... 1235. szeptember 21-én hirtelen meghalt."
26 - IV. Béla - ragadványneve: Második honalapító
1206. november 29. – 1270. május 3. (63 évesen) , halálának oka ismeretlen
- magyar király ; II. András király és Meráni Gertrúd királyné fia. A tatárjárást követően újjáépítette a Magyar Királyságot, megalapítva többek között a Budavári királyi várat is.
- magyar király ; II. András király és Meráni Gertrúd királyné fia. A tatárjárást követően újjáépítette a Magyar Királyságot, megalapítva többek között a Budavári királyi várat is.
IV. Béla részt vett az apja vezette keresztes hadjáraton, amelynek során – 12 évesen – összeházasodott Laszkarisz Máriával, a nikaiai (bizánci) császár lányával. Amikor a királlyal elégedetlen főurak Bélát szerették volna a trónra ültetni, a magyar udvar politikai okokból kezdeményezte a pápánál a válást, de Béla kitartott a felesége mellett, és külföldre menekült – aztán két évvel később, 1225-ben végül kibékült az apjával. Bélának és Máriának az 52 évig tartó házasság alatt tíz gyermeke született, köztük Szent Kinga, Szent Margit, Boldog Jolán és Boldog Konstancia, illetve a király majdani utóda, V. István is.
Béla 1226-tól Erdély élére került hercegként, és itteni működéséből már sejteni lehetett későbbi országlásának néhány körvonalát. Béla idején kezdődött a domonkosok keleti missziója, amelynek keretében több szerzetes is keletre indult, így 1232 körül Ottó, majd 1235-ben Julianus. Utóbbi nevéhez fűződik a keleten maradt magyarság újrafelfedezése. A kunok közötti térítések intézményesítésére alakult meg 1226 körül a milkói /ma : Milcov / kun püspökség. Apja jóváhagyásával több önálló hadjáratot indított, többek között Vidin / Bodony / ellen, Halicsba és Ausztriába, de utóbbi helyszínekre a királyt is elkísérte, amikor ő szállt hadba. IV. Béla ideje végül 1235-ben érkezett el, és azonnal megkezdte a leszámolást II. András politikájával. Apja legfontosabb hívét, Ampod fia Dénes nádort (és korábbi tárnokmestert) megvakíttatta, a szintén befolyásos Kán nembeli Gyulát tömlöcbe vetette. Nem ismerte el András utolsó feleségének, a várandós Estei Beatrixnak a gyermekét. Az özvegy királynénak így az őrizetből megszökve kellett elmenekülnie, és idegenben megszülnie Utószülött Istvánt, a későbbi III. András király apját. Kötöny kun fejedelem a népe befogadása és megkeresztelkedése fejében menedéket kapott Magyarországon. Ám a nomád nagyállattartó népesség megjelenése a Kárpát-medencében súlyos konfliktusokat okozott. 1237-ben az ismét keletre induló Julianus barát már csak Szuzdalig jutott el, ahol a fejedelemtől megkapta Batu kán IV. Bélának címzett fenyegető levelét. A tatárjárás egy olyan példátlan kihívás elé állította a középkori Európát és Magyarországot is, amellyel katonailag sikeresen szembeszállni aligha lehetett volna. Az ország belső feszültségei pedig tetézték a bajt: a betelepített kunok vezetőjét, Kötönyt Pesten meglincselték, így az általuk biztosított haderő segítség helyett pusztítva távozott. Sem a Kárpátok hágóinál, sem pedig az 1241. április 10-11-én vívott muhi csatában nem tudták megállítani a mongol sereget. Muhinál odaveszett a nádor, az országbíró, két érsek és három püspök is, valamint a király öccse, Kálmán herceg is halálos sebet kapott. Hasonló veszteségekre a mohácsi csatáig nem került sor a magyar történelemben. IV. Béla el tudott menekülni, de a tél beálltával a mongolok átkeltek a befagyott Dunán, úgyhogy a király az Adriai-tenger partján fekvő Trau (Trogir) várába menekült. 1242 tavaszán azután a mongolok váratlanul kivonultak az országból. IV. Béla utolsó éveiben alighanem mindenki elfogadta azt a tényt, hogy István követi majd a trónon. Ugyan a király hosszú életet élt meg, ez a középkori viszonyok közepette azzal járt, hogy több gyermeke őelőtte távozott az élők sorából. Béla herceg 1269 nyarán halt meg. 1270. január 18-án követte őt Margit, a később szentté avatott királylány, aki közvetíteni próbált apja és István között. IV. Béla 1270. május 3-án hunyt el, felesége, Laszkarisz Mária néhány hónappal élte túl a férjét. Bár IV. Bélát elkerülték a katonai sikerek, a fiatalkori célkitűzéseitől pedig messzire került, mégis joggal került a magyar történelmi emlékezetben a jeles uralkodók közé. Uralkodásának kataklizmaszerű eseménye a tatárjárás volt, vélhetően az ő intézkedéseinek köszönhetően a Magyar Királyság hamar kiheverte a mongol invázió jelentette csapást. KIRÁLY, AKI CSODÁVAL HATÁROS MÓDON KIKERÜLTE A HALÁL KELEPCÉIT
Árpád-házi királyaink között akad egy király, aki szokatlanul
magas kort, hatvannégy évet ért: Negyedik Béla (1206-1270).
Rendhagyó eset. Közfrázis: kivétel erősíti a szabályt. Bizonyos azonban, hogy egy esetlegesen előfordulható kivétel nem cáfolhatja meg az általában érvényesülő törvényszerűséget.
Lássuk hát, tómondatokban, miként jött létre ez a "kivétel".
Hétéves, amikor (1213-ban) anyját, Gertrudiszt a pilisi erdőben a felbőszült főurak kardélre hányják. Végeznének vele is, de
hű emberei, cselédei köréje állnak és megmentik a viharzó koncolásban.
Három-négyévenkint robban ki egy-egy összeesküvés apja II.
Endre és az ő élete ellen, ám az összeesküvések sorra kudarccal
végződnek, s az összeesküvők Bécsbe menekülnek, ahol összeesküvést irányító központot hoznak létre.
Pályáját irtózatos törés szeli ketté: az 1241-1242 évi tatárjárás, amely kishíján elpusztítja Magyarországot.
Valóban ellentmondásnak rémlik elméletünkkel, a magyar
történelem ritmusával szemben, hogy történelmünk e rettentő törése körül nem érvényesül a ritmusfelpörgés: nincs királyhalál és
királycsere.
De vajon miért marad el ez?
Béla a tatárok másfél évi ittléte alatt számtalanszor kerül halálos kelepcébe, olyan helyzetbe, amelyből józan emberi számítások szerint nem menekülhet meg.
Lássuk a legkirívóbb tényeket:
1. A tatárok 1241. márciusi betörésének hírére, a tatárokkal
csaknem egyidejűleg, Pestre érkezik Babenbergi II. Frigyes osztrák uralkodó herceg, a helyi összeesküvőkkel
összefogva, fellázítja a pesti németeket, a csőcselék felkoncolja Köten kun királyt, családját, főembereit, majd
Béla halálát követelve megostromolja a királyi palotát:
Béla életét a hozzá hű testőrzők hősies ellenállása menti
meg.
2. A sajói táborban, a végzetes ütközet előtti éjszakán, Csák
Ugrin esztergomi érsek, az összeesküvő párt feje fellázítja a tábor katonáit: Béla életét csak a hozzá hű testőrcsapatok halálraszánt bátorsága menti meg.
3. Másnap reggel, mikor a tatárok rést nyitnak a magyar sereget körülfogó zárógyűrűn – Batu had parancsa értelmében
– minden tatár katona – tíz meg tízezer szempár – a
"kerált" lesi, őt szeretné mindenáron elfogni vagy megölni, Béla azonban, hű testőreitől körülvéve, csodálatos
módon kimenekül a lángoló szekérvárból, anélkül, hogy
felismernék.
4. Mint a magyar menekülök minden csoportját, a királyét is
űzőbe veszik a tatárok: az egykorú források szerint a menekülök óriási többségét lemészárolják: háromnapi járóföldre mindent az elesettek hullái borítanak – Béla azonban megmenekül.
5. A magyar-osztrák határon Bélát Frigyes herceg kelepcéje
várja: a ravasz herceg a királyi családot és a királyi kincs
tárt már a kezébe kaparintotta; most Bélát akarja átcsalni
a határon, hogy hatalmába ejtse: ha Béla megteszi ezt – a
herceg kétségbevonhatatlanul végez vele, hiszen minden
álma a magyar korona megszerzése. De Béla nem megy
át az osztrák területre és így megmenekül.
6. 1242. februárjában a tatár sereg váratlanul átkel a befagyott
Dunán és Kadán tatár vezér serege – egykorú híradások
szerint – valósággal röpül a völgyeken hegyeken át: a cél:
elfogni a "kerált" – de Béla megmenekül. Megmenekül,
hogy megmentse az irtózatos csapást elszenvedett magyar
népet és Magyarországot, Európa védőbástyáját, amely
gátként állt az egész Európát elnyeléssel fenyegető pusztulás elébe.
Így következett be a rendhagyó eset. Így nem került sor a királyhalálra, a királycserére. Így maradt életben Negyedik Béla.
27 - V. István - 1239. október 18. – 1272. augusztus 6. (32 évesen) , halálának oka ismeretlen , talán a Habsburg összeesküvés + méreg ?
- magyar király ; IV. Béla király és Laszkarisz Mária királyné fia. 1262-től ifjabb király apja mellett, és még az ő életében az ország keleti részének de facto független uralkodója.GYERMEKRABLÓK ÜLDÖZÉSE KÖZBEN MEGHALT IFJÚ MAGYAR KIRÁLY
Fölöttébb .viszontagságos élet jutott osztályrészül Negyedik
Béla fiának s utódjának, V. István királynak (1239-1272).
Csöpp gyermekként átélte a nagy tatárjárás (1241-1272)
megpróbáltatásait és meneküléseit. Gyermek és ifjúkora az apjával való hatalmi torzsalkodásokban telt el. Királlyá koronáztatása
sem békét, hanem kiélezett viszályt hozott: az apja életében apja
ellenében köréje tömörült, s minden királyellenes összeesküvésben érdekelt főúri ligák mihelyt királlyá lett szembefordultak vele, s ugyanakkor a Magyarország elleni külső hatalmi törekvések
is felerősödtek, méghozzá olyannyira, hogy István királynak a
trónja megdöntésére szerveződő s mindinkább összefonódó külső
és belső összeesküvés már a magánéletébe is behatolt és az ifjú
királynak már az életgyökereit kezdte ki: nem csoda hát, hogy a
harminchárom éves királyt alig kétévi uralkodás után már várta a
sír.
Mikor István király Rasciába (Rácországba, a hajdani Szerbiába) vonult, hogy az ottani viszályokat lecsendesítse, a
magára hagyott királyi udvart behálózta az intrika. Távollétében
Habsburg Rudolfnak sikerült a maga pártjára vonni magát a királynét, Kun Erzsébetet is; s megvesztegetéssel és ígéretekkel
számos egyházi és világi főméltóságot rábírt a vele való titkos
szövetkezésre. Pektári Jóákim horvátországi bánt pedig rávette,
hogy rabolja el István kisebbik fiát, szemefényét, az alig tízéves
Endre herceget, s hurcolja Németországba.
István király a gyermekrablásról értesülve, lóhalálában a merénylők után nyargalt, s fiának elrablóit üldözve útközben érte a
hirtelen és váratlan halál, megmenekítve az emberrablókat a felháborodott király bosszújától.
Mi lehetett vajon a fiatal király halálának oka?
Talán a felháborodott indulat s a fia sorsa miatti kétségbeesés
végzett vele?
Vagy netán az üldözéssel járó kimerültség és idegizgalom?
Hivatalosaink szerint István halála természetes okokra vezethető
vissza. – azért halt meg, mert "az idegek felcsigázása s a tikkasztó hőség (...) beteggé tette" – azért "mert az izgalmak annyira megviselték"
Kétségkívül ésszerű megoldás. hajszolta magát – tehát kimerült: rettegett elrabolt fia Sorsáért – ez idegileg is megviselte: kimerült és megviselt idegzetű embernél pedig bekövetkezhet a katasztrófa, a hirtelen halál.
Csakhogy hol volt akkor a közelben orvos, aki ezt megállapítsa.
Az ellentmondó tények pedig fölöttébb súlyosak.
Történeti tény ugyanis, hogy az ártatlan, tízéves királyi
gyermeket a Habsburgokkal - pontosabban: Habsburg Rudolf leányával – való összeházasítás céljából rabolták el.
A gyermekrablás tehát a Habsburg-befolyás Magyarországra
való kiterjesztését szolgálta.
Nem kell különösebb elmeél annak belátásához: ha István király utoléri a gyermekrablókat – ezek a tervek is meghiúsulnak.
S gondolkodjunk egy picikét: István fia, a királyi gyermek az
emberrablók révén már a Habsburgok kezében van: elsőrendű érdek hát a régi királytól megszabadulni.
Ötödik István halála tehát a legnagyobb tökéletességgel illeszkedik a rohanó eseményekbe.
A harminchárom éves király halálának történelmi körvonalai
tehát adottak.
Mi kell ennél több?
28 - IV. László - ragadványneve: Kun László , 1262. augusztus 5. – 1290. július 10. (27 évesen)
, halálának oka : gyilkosság
- magyar király ; V. István király és Kun Erzsébet királyné fia. Feleségétől, Anjou Izabella királynétól nem születtek gyermekei.
- magyar király ; V. István király és Kun Erzsébet királyné fia. Feleségétől, Anjou Izabella királynétól nem születtek gyermekei.
A Kun nevet azonban nem anyja származása miatt kapta, hanem életében ragasztották rá. A hatalomra törő főurak Joachim bán vezetésével gyerekkorában elrabolták, hogy ezzel tarthassák sakkban apját. A trónra lépő László továbbra is ki volt szolgáltatva az urak kényének-kedvének, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy felserdülve szívesebben legyen „szeretett kunjaival”, mint a magyarok között. Szinte teljesen azonosult velük, életmódjukat, szokásaikat is átvette.
NEGYEDIK VAGY KUN LÁSZLÓ KIRÁLY MEGGYILKOLÁSÁNAK ELTITKOLT HÁTTERE
Kun László király (1272-1290) életében a pápai követ érkezése hozott végzetes fordulatot. A Képes Krónika így tudósít erről:
"Ezenfölül pedig, minthogy kumán módra és nem katolikusként élt, az Apostoli Szentszék követeként idejött ellene a firmuni Fülöp, és elrendelte, hogy hagyjanak fel a
szakáll leborotválásával, a hajnak magyar szokás ellenére való lenyírásával, és ne viseljenek kumán süveget,
amelynek használata már szinte szokásossá lett Hungáriában, hogy gyűlölje meg a pogányokat, kedvelje meg a
keresztények szokásait, és éljen feleségével. De miután
semmit sem ért el a királynál, hazament."
A pápa követe tehát, ez a "firmuni Fülöp" nem kérelemmel
fordul a királyhoz, nem kívánságként, óhajtásként adja elő fentieket, hanem mintha az ország fölötti szuverén hatalom birtokosa,
teljhatalmú zsarnoka volna, Magyarország népe és a magyar király pedig szolgai alávetettje, alattvalója, minden teketória nélkül
a fentieket egyszerűen "elrendelte", s mintegy parancsba adta ki
az ország lakóinak, miként öltözködjenek és viselkedjenek.
László királyt pedig minden további nélkül átokkal sújtja, azaz
mintegy törvényen kívüli valakivé, amolyan futóvaddá degradálja.
De történt más is. Mert nagyot tévedne, aki úgy vélné, hogy a
történelem eseményei minden előrelátás, rend és célszerűség nélkül mennek végbe. Mert Kun László király életének ebben az
utolsó időszakában, pápai követek kíséretében egy ifjú ember is
érkezett Magyarországra, mégpedig nem más, mint a későbbi III.
Endre, a jövendőbeli király. Lámcsak a bölcs előrelátásnak e tagadhatatlan ténye. Kun László királya maga ifjúságától eltelve
még önfeledten lubickol kunjai szeretetében, és már itt is van az
új király, a tartalékkirály, ellenkirály, cserekirály. Nem is őrölnek
olyan vakon azok a párkák. A következő lépés innen már kiszámítható.
Nem véletlen, hogy a Képes Krónika következő szakasza a
"LÁSZLÓ KIRÁLYT MEGÖLIK" címet viseli. Ha ok és okozat
van a világon, úgy tagadhatatlan a két esemény legszorosabb, és a krónika által is tükrözött összefüggése: a pápai követ látogatását
követi László király halála.
De halljuk a krónika idevágó szakaszát.
"Röviddel ezután, az Ur ezerkétszázkilencvenedik évében, a Szűz Szent Margit vértanú ünnepét közvetlenül
megelőző hétfői napon, Kereszeg várának közelében a
királyt éppen azok a kumánok ölték meg, akikhez úgy ragaszkodott."
A szakaszkezdő "Röviddel ezután" (a pápai követ látogatása
után) félreérthetetlen ok-okozati összefüggésre utal: a legátus parancsokat oszt s kétségkívül kényúrként lép fel a királlyal szemben is, azt lehordja, megfenyegeti és végül kiátkozza, ezt követi a
király felkoncolása – "röviddel ezután".
Mesterfogásnak tekinthető, hogy éppen László király szeretett kunjai hajtják végre a bérgyilkosságot, részint mert ilymódon
a rémtett ódiumát a klérus által gyűlölt és "pogánynak" bélyegzett
kunokra lehet visszafordítani és rájuk zúdítani az ország haragját
a király meggyilkolása miatt.
Természetesen meg kell szervezni ezt is, hiszen maga a nép
értetlenül áll a királygyilkossággal szemben, amelynek sötét háttértényezőit – akárcsak a kései utódok – nem ismerik. Myse nádor, a neofita hitcserélgető, akinek nincsenek erkölcsi skrupulusai, vállalkozik erre a feladatra.
"Halála miatt Myse nádor, aki egykor mohamedán volt,
ekkor azonban már elnyerte a kereszténység malasztját
(ekkor tért át!), urának, az említett László királynak halálát hallván, férfiasan ez óriási gonosztett megbosszulására szánta el magát. A király halála után néhány nap
elteltével, testvéré vel, Lysével, és az említett Édua ágyas
édestestvérévei, Miklóssal együtt egy napon az említett
Arbuzt és Törtelt elfogta, Arbuzt kétfelé vágatta, Törtelt
pedig darabokra szaggatta, MÁS, KUNOKAT PEDIG
UGYANEZEKNEK A NEMZETSÉGÉBŐL ÉS ÖSSZES
HOZZÁTARTOZÓIKAT, MI TÖBB, MÉG A KARON
ÜLŐ VAGY BÖLCSŐBEN FEKVŐ CSECSEMŐKET IS,
AKIKET CSAK EL TUDOTT FOGNI, LEFEJEZTETTE"
– írja a Chronica Hungarorum.
Lám, a férfias felbuzdulású, kereszténységre frissen áttért
nemes lovag férfiasan nemes keresztényi cselekedete. Bűntett a bűntettre, bűntett mesterfokon: a láthatatlan felbújtók mosván
moshatják-dörzsölhetik a kezeiket: a remek kigondolás folytán
minden remekbe sikerült, s a "bosszú" a bérgyilkosokon messze
túl – a "pogány" kunokra szakadt, mai ördögpolitikusok által is
alkalmazott recept szerint: ártatlanok vérével torolva meg ártatlanok vérét.
Az orgyilkosok csapása nemcsupán a szerencsétlen Kun
Lászlóra sújtott, hanem az egész magyarságra.
Kun Lászlóval ugyanis férfiágon kihalt a szent Árpád-házi
királyok ága és az ország ismét a belső meghasonlás szakadékába
zuhant.
A bérgyilkosok nevét ismerjük: ARBUZ, TÖRTEL ÉS
KEMECSE. Fölözi őket MYSE nádor és pribékcsapata.
A felbújtókat, a királygyilkosság előkészítőit az előzmények
félreérthetetlenül jelzik.
László királyon "szörnyű sebeket" ejtettek a gyilkosok, s
alighanem ő is azok közé a királyok közé tartozik, akiknek holtában letakarták az arcát, nehogy emberi szem elszörnyedjen látványától.
Kun László király meggyilkoltatása egyébként csupán sátánian ügyes változata Második István király ugyancsak álcázott hátterű megöletésének, akit – gyilkosságpalástolóink, történettorzítóink szerint, miként láttuk, úgyszintén szeretett kunjai ölelgettek
–önfeledt szeretetükben – halálra: felbújtókat, összeesküvést,
gyilkosokat tehát ne keressünk s nyugodjunk bele, hogy mindez
csupán a vak véletlen játéka.
29 - III. András - ragadványneve: Velencei Endre ,
1265 körül – 1301. január 14. (36 éves kora körül) , halálának oka : feltehetően , mérgezés .
-magyar király; II.András király unokája, Utószülött István herceg és Morosini Tomasina fia. Az utolsó Árpád-házi magyar királyként „az utolsó aranyágacskának” is nevezik.
II. András magyar királynak halála után utolsó feleségétől, Estei Beatrixtól született egy fia, akit Istvánnak kereszteltek és később – mivel apja halála után született – Utószülött Istvánnak is neveztek. II. Andrásnak ez a harmadik felesége a személyét körülvevő ellenséges légkör miatt kénytelen volt Itáliába menekülni és gyermekét menekülés közben német földön szülte meg. A magyar udvari szóbeszéd szerint a gyermek nem az idős II. Andrástól származott, hanem az egyik főúrtól Apodfia Dénestől, aki a királynéval tiltott viszonyt folytatott. IV. Béla nem ismerte el testvérének Istvánt, és Magyarországon az a vélekedés tartotta magát, hogy István nem „igazi” Árpád-házi herceg.
Beatrix 1254-ben meghalt. Árván felnőtt fia kalandos életút során végül az előkelő velencei Morosini családba nősült és 1265-ben született fiát Andrásnak keresztelték. A választott név is mutatja, hogy bár Magyarországon kétségbe vonták István „szent királyok nemzetségéből” való származását, Utószülött István azonban számon tartotta azt. Ezt az is mutatja, hogy 1271-ben végrendeletében fiára hagyta a Szlavónia hercege címet, melyet ő is viselt és jogcímül szolgálhatott egy magyarországi országrész birtoklására, illetve adott esetben a magyar trón öröklésére. A gazdag Morosini családban úgy is nevelték Andrást, mint királyi herceget, aki egyszer majd elnyeri a magyar koronát.
Az, hogy András neve a magyar trón betöltésében reálisan szóba kerülhetett, nem hercegi neveltetésének, hanem a közben Magyarországon történt eseményeknek tulajdonítható. Az országban kialakult anarchia eredményeként a hatalomból éppen kiszorult tartományurak többször kísérleteztek – IV. László ellenében – ellenkirály állításával, és mikor IV. László András nevű öccse 1278-ban meghalt, a figyelem a Velencében élő András felé fordult. E figyelem is mutatja, hogy bár Magyarországon az Árpádok hatalma megrendült, mégsem kérdőjelezte meg senki, hogy a királynak ebből a családból kell kikerülnie. András IV. László uralkodása alatt kétszer is járt az országban, de mindkétszer távozni kényszerült. Második ittlétekor, 1290 nyarán Hahót nemzetségbeli Arnold comes zalai várúr kiszolgáltatta az ifjú herceget Habsburg Albert osztrák hercegnek, így Kun László halálakor Bécsben volt házi őrizetben. A magyar politikai élet szinte összes szereplője meglepően gyorsan elnyomta származásával kapcsolatos kételyeit és egységesen kiállt András herceg királysága mellett. Az egység azonban eltérő indítékokat takart: a főurak folytatni kívánt politikai játszmáik eszközét látták a jövendő királyban, míg az egyház és a nemesség a feudális állam regenerálását és valós, vagy vélt jogaik érvényesítését várták az új uralkodótól.
Lodomér érsek két szerzetes megbízottja álruhában szöktette Andrást Bécsből Magyarországra és 1290. július 23-án Székesfehérvárott megtörtént a koronázás. A magyar szokásjognak megfelelő koronázási szertartás egy új mozzanattal bővült: az uralkodónak esküt kellett tennie egy felolvasott koronázási hitlevélre, melynek főbb pontjai szerint az egyház hű fia lesz, üldözi az ország rablóit és gyújtogatóit, gyarapítja Magyarországot és visszafoglalja elfoglalt részeit.
III. András trónra lépésekor már súlyosan előrehaladott állapotban volt az a folyamat, amelynek eredményeként az ország jelentős részei valójában nem a király, hanem az adott területen birtokokat felhalmozó főúr hatalma alatt állottak. Ezek a főurak – a későbbi tartományurak, kiskirályok vagy oligarchák – valójában már királyként viselkedtek saját területükön: háborúkat viseltek egymás – és sokszor a király – ellen, saját katonai erővel rendelkeztek és többen önálló külpolitikát is folytattak. Jellemző a viszonyokra, hogy míg IV. Béla halálakor a várak több mint harmada volt királyi kézen, addig 1290 körül alig több mint ötöde, és a négy legerősebb tartományúri család együttesen több várat birtokolt, mint a király. András külföldről sem remélhetett segítséget, bár a koronázása körüli időszakban házasságra lépett Fenenna lengyel hercegnővel, apósa maga is száműzetésben élt, így számottevő fegyveres erővel nem rendelkezett. Ilyen körülmények között különösen szüksége volt III. Andrásnak a klérus és a nemesség támogatására.
1299-re ismét megélénkültek az Anjou diplomácia magyar trón irányába tett erőfeszítései, az új királyjelölt Martell Károly fia, Caroberto (a későbbi Károly Róbert) lett.
András uralkodása alatt az ifjú Carobertónak nem volt érdemi befolyása a magyar politikára. III. András azonban 1301. január 14-én váratlanul elhunyt. A rövidesen elterjedő hír szerint megmérgezték, de valószínűbb, hogy valamilyen gyorsan ölő betegség okozta halálát. Lehetséges, hogy anyja, Tomasina alig egy hónappal előbb bekövetkező halála törte meg a királyt. Szilágyi Sándor szerint: „1301. január 13-án még adományoz a margitszigeti apácáknak; egy nappal később elhunyt. Halálát méregnek tulajdonították, épp úgy mint anyjáét, ki néhány hónappal előtte halt meg.”
III. András Árpád-házi származása a mai napig kétségeket ébreszt és feltehetően nem is fognak előkerülni olyan bizonyítékok, amelyek e kétségeket eloszlathatnák. Lehetséges, hogy 1290. július 10-én Körösszeg mellett nem csak a keleti nomád fejedelmet imitáló IV. László élete ért véget, hanem egyben a nagy múltú dinasztia is kihalt. A történészek túlnyomó része azonban III. Andrást az Árpád-dinasztiából származónak tekinti és a dinasztia fiúágának kihalását is III. András halálának napjában adja meg. 1303-ban Ákos István nádor az "utolsó aranyágacska" kifejezéssel búcsúztatta III. Andrást, akihez annak elhunytáig hű maradt.
Természetesen nem zárható ki, hogy a dinasztiának voltak olyan fiági leszármazottai, akikről semmilyen forrás nem szól, az Árpád-ház férfi ágának továbbélése ellen szól az a tény azonban, hogy közülük 1301 után sem próbálta senki jogos örökösödési igényét érvényesíteni. Az Árpád-ház leányágon tovább folytatódott III. András egyetlen gyermeke, Erzsébet hercegnő révén, aki csupán 8 éves volt apja halálakor. Erzsébet azonban zárdában élte le hátralévő életét, s nem ment férjhez, nem született gyermeke, így vele halt ki 1338. május 6-án az Árpád-dinasztia női ágon is. 45 évet élt.
| III. András magyar király ősei | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
ÁRPÁD-HÁZI KIRÁLYOK HÁTBORZONGATÓAN'
KÜLÖNÖS TEMETÉSE
Ősi szokás szerint a holtat felravatalozzák, nyitott koporsóba
helyezik, hogy mindenki láthassa még a holtat és elbúcsúzhasson
tőle.
Általános, törvényszerű szokás ez, amely minden halandó
utolsó jelenésére kiterjed, kiváltképpen a királyok temetésére.
Valahol rokon ez a tetemrehívás ősi magyar szokáshagyományával: íme, lássátok őt, ha láttátok életében, lássátok holtában is,
annak bizonyságául is, hogy elhunyt, s annak rendje-módja szerint békében hunyt el.
Árpád-házi királyainknál azonban ismeretlen okok folytán,
érthetetlenül eltértek ettől. Valamilyen rejtélyes okból szokásba
jött, hogy királyainkat ne ilymódon, hanem tetemüket mintegy elrejtve, letakarva, arcukat lefedve temessék el, tehát olymódon,
hogy senki sem láthassa a halott királyt, senki sem láthassa arcát,
senki sem azonosíthassa a koporsóba tett test kilétét.
A Chronica Hungarorum így tudósít erről, egy későbbi király, Róbert Károly (I. Károly) temetése alkalmából:
"A szent oktatás és az ünnepélyes misék befejezése után
nem egynémely más, régen elhalt királyok módjára, akiket más írásos művek tiszteletre méltó tekintélye boldog
emlékezetűeknek mond, azaz nem letakart arccal és néhány napig titokban őrzött testtel – mert egyes esetekben
egynémely király halálakor állítólag ez a helytelen szokás kapott lábra –, hanem nyíltan, mindenki jelenlétében
és nyilvánosan, mindenki szeme láttára szállították a
mondott testet Fehérvárra, hogy ott eltemessék."
(Chron.Hung. 98.)
Miért? Mi értelme volt ennek? Miért kellett a királyok arcát
lefedni?
Miért kényszerültek erre? Mit akartak titkolni ezzel?
Bizonyos: ha valamit lefednek, eltakarnak, azzal valamiféle
titkot akarnak elleplezni, a szemek elöl, a nyilvánosság, a köztudat elöl elrejteni.
Visszautal ez a borzalmas szokás – amit a Chronica,
Hungarorum írója szembetűnő óvatoskodással mer csak lejegyezni – az "Árpádok végzetére", magyarán az Árpád-házi királyok meggyilkolására, de nem fedi fel azt a titkot: mi volt a halott
királyok arcán, mi tette szükségessé, hogy elfedjék azt minden tekintet elöl, mi lehetett az arcukon, miféle szörnyű seb, vágás, kaszabolás, amit nem volt szabad meglátni senkinek?
Titokjelek mindenfelől: sötét titkok fedik ezt az egész történelmi korszakot.
TITKOK FEKETE PECSÉTJÉVEL ÖRÖKRE LEZART
HALÁL!
(SÍRKŐLAP ÁRPÁD-HÁZI KIRÁLYAINK KIGYILKOLÁSÁNAK ZÁRÓFEJEZETÉRE)
Egy kevéssé ismert s talán nem is nagytudású, de jóhiszemű
szerző, Ujházy György Európai magyarság c. munkájában érdekes módon foglalja össze utolsó Árpád-házi királyunk, III. Endre
(1290-1301) tragédiáját: 1301. január 14-én a budai várban váratlan hirtelen örökre lehunyta szemét III. András királyunk. Ez a
halál a maga feltörhetetlen fekete pecsétjével lezárta az Árpádok
nagy nemzetségének sorát. Nem maradt örököse szent koronánknak. A magyarság ősi, nemzeti dinasztiája kihalt.
Megrendülten vette a nép a kegyetlen s sorsára oly végzetes
gyász hírét.
"S az ország főpapjai, bárói, nemesei és minden rendű
lakosa – írja Ákos István országbíró –, Ráchelként elsiratván Szent István első magyar király nemzetségének,
vérének, törzsökének atyai (=anyai) ágon kisarjadt utolsó arany ágacskáját, sokat tépelődve gondolkodának,
Isten kegyelméből hol s miképpen találnának maguknak
a szent királyok véréből sarjadt királyt". Kölönös gyászjelentés"
Mi történt hát? Megtudhatjuk-e bármilyen módon valaha is?
Vajon van-e "feltörhetetlen" titok?
Való igaz: a titkok feltörése nem könnyű; minél nagyobb a
bűn, az orozva végrehajtott bűncselekmény, annál nagyobb a titok, a bűnrejtés s annál hozzáférhetetlenebb a titok, hiszen minél
nagyobb érdeket sért a bűncselekmény, annál inkább el kell rejteni azt. Történelemi bűncselekmények titokban tartásához pedig
óriási érdekek fűződnek: könnyű átlátni, hogy nemzetek, országok sorsára kiható bűncselekmények, titkos diverziók, nemzetközi összeesküvések, királygyilkosságok következményei embermilliókat, nemzedékeket nyomorítanak meg, viruló nemzeteket,
országokat taszíthatnak a hanyatlás vagy éppenséggel a pusztulás
örvényei felé. Roppant érdekek fűződnek hát a történelmi gyilkosságok elpalástolásához és általában minden titkos tevékenység, titkos háttértényező elkendőzéséhez. Királygyilkosságok elleplezéséhez – tekintve, hogy a nemzetek, országok életarányai
egy nagyságrenddel magasabb léptékűek az emberi életnél – még
évszázadok, évezredek múlva is jelentős érdekek fűződhetnek.
Annak a népnek viszont, amelyet királyának (királyainak) meggyilkolása hátravetett vagy éppenséggel tönkretett, elsőrendű érdeke ezeknek a – valójában létére törő – orgyilkosságoknak a
feltárása márcsak azért is, mert ezeknek az ellene elkövetett merényleteknek, orgyilkosságoknak titokban maradása valósággal
szürke hályogot képez a nemzet szemén, történelmi látásán, s
ezek a vakfoltok éppen ott akadályozzák meg tisztánlátását, ahol a
legfontosabb látnia: a titkos hatóerők, háttértényezők területén.
Ezúttal Velencei (III.) Endre esetében azonban, ha lehet, még
nagyobb a tét, hiszen egy több, mint négy évszázadon át (896-tól
1301-ig) uralkodó királyi ház életének megszűnéséről, a szent királyok rendjének megszakasztásáról van szó, s e királyi család kihalasztása egy több, mint négyszáz éves folyamatot szakit meg,
bizonytalanságba döntve Magyarország állami létét, ismeretlen
viharok, viszályok, veszedelmek felé sodorva az egész magyarságot.
Csoda-e hát, ha törvényszerűnek mondható kriminalisztikai
fejleményként megsűrül itt a titok, és az egyébként minden orgyilkosságot befedő leplezés hatására a titok feltörhetetlenségének hiedelme is lábrakap.
Vészterhes idők, végzetes fejlemények, baljós következmények! – ekként jellemezhetnénk Velencei vagy Harmadik Endre,
az utolsó Árpád alatti állapotokat, ha nem kellene sietve hozzátennünk, hogy e vészterhes, baljós idők immár három évszázada
tartanak: egy nemzet vergődik a meghasonlás pusztító belviharai
között olymódon, hogy tetőpontra forrt az "ádáz belviszály", s
akár egy élő test felhasított ereiből, bőséggel omlik "a pártos
honfivér" – s a nem pártos honfivér is: a külső hatalmi hódító törekvések, idegen érdekek kereszttüzében álló, belső viszálykodásban, újra meg újra fellobbanó polgárháborús tűzvészek, fegyveres betörések szaggatta ország szüntelen viharban hányódik, a
hajdanta egységes nemzet egymással antagonisztikusan szembenálló, ellenséges rendekre töredezett, töretett, a népfelségjogú vezetés hatalommá fajult, amelyért véres koncként marakszanak a
trónkövetelők; ahol hajdanta még azokat is kivetette magából a
közösség – a hét gyászmagyart –, akik nem vállalták önként társaikkal a dicső halált a hazáért –, a haza szent fogalma az erkölcsök romlásával mélyresüllyedt; valósággal hemzsegnek a mindenféle rendű és rangú árulók s árulás , árulást követ: a korlátlan
hatalomra törő és a központi hatalmat elsöpörni akaró oligarchiák,
nem bírván kellő fegyveres erővel a király leverésére – a hazaárulás polgárjogot nyert gyakorlata szerint – külföldre futkosnak
fegyveres beavatkozásért a magyar központi hatalom ellen: ebben
a szégyenletes, országromboló tevékenységben a néptől elidegenedett bárókkal az élen járnak a római katolikus egyház hazai főméltóságai.
Harmadik Endre király
"uralkodása alatt az országnak néhány nemese – tudósít
a Chronica Hungarorum –, tudniillik János és Henrik
bán, Henrik fiai, és mások is igen sokan András király
sérelmére, mint mondják VIII. Bomfác pápától KIRALYT
KÉRTEK. "
Királyt kérnek az összeesküvők a törvényes király életében!
És a pápa nem zavarja ki; nem sújtja átokkal a saját királyuk
ellen fenekedőket! Mégcsak el sem zavarja színe elől a pártütőknek, sötét összeesküvőknek a csoportját.
Nemhogy nem zavarja el , keblére öleli őket!
Virág Benedek döbbenten kérdezi:
"Dehát azon háborgókat, kik még András király életében
királyt kértek tőle, miért nem intette meg, hogy törvényes
urukat tisztelték volna?" (Magyar századok III. 4.)
Dehogy inti meg őket a pápa, dehogy inti! Ellenkezőleg:
ügyüket felkarolva mintegy az élükre áll.
"A pápa helyt adva kérésüknek – tudósít a Chronica
Hungarorum – egy tizenegy éves gyermeket, név szerint Károlyt, Magyarországra küldött az Úrnak ezerkétszázkilencvenkilencedik esztendejében, még András király életében."
Ismét bekövetkezett hát az a végzetes cselekménysor, ami
egy évtizeddel ezelőtt Kun László király trónjának megdöntéséhez, meggyilkolásához vezetett.
Emlékeztetnünk kell rá: akkor is pápai kezek nyomására indultak meg a királyellenes összeesküvők, pápai kezek intéztek
mindent s hozták be – még az ifjú király, Kun László életében - a
pápa által kijelölt új királyt, Velencei Endre herceget, koronázták
meg még Kun László életében, és ültették trónra László király
meggyilkolása után.
Akkor Endre mellett történt mindez, most ellene.
Harmadik Endre király – ez becsületére legyen mondva –
nem vetette alá magát és a rábízott országot semmiféle idegen
nyomásnak, még a pápai nyomásnak sem, akárcsak több más,
szintén életével fizetett királyunk. És Endre kegyvesztetté vált a pápai szék előtt: aki trónjára
emelte, az készült onnan ledönteni.
Harminc éves volt csupán, de sorsa már megpecsételődött.
A régi szólás "Meghalt a király – éljen a király" a visszájára
fordult: "Megjött az új király – vesszen a régi király!"
Sötét kor volt, végzettel, bűnnel vemhes.
Szalay László, régi oklevelek nyomán ugyancsak ijesztő képet fest a kor viszonyairól, – tobzódó harácsolás, simónia, meghasonlás –, s kiváltképp Gergely' esztergomi érsek és pártfogóinak a
királyi hatalmat megvető és az utolsó Árpád halálához vezető tevékenységéről:
"A latrok Károly nevében szállottak szembe a közhatalomnak időről időre jelentkező töredékeivel, mindig mélyebbre süllyedett. A pesti gyűlésen hozott végzéshez képest 1299. május első felében országgyűlés tartatott, s
ezúttal a Rákos mezején, mert az összes nemesség lévén
hivatalos, Pest középületei szűknek találtattak; – de orvoslást ettől sem nyert a haza. Gergely esztergomi érsek
felhivatott, jelenne meg ő is, s biztosíttatott, hogy nemcsak minden sértés nélkül jöhet és mehet, hanem minden
igazságos követelései is illő tekintetbe fognak vétetni; de
ő, kit a pápa csak imént hatalmazott föl az országban
hemzsegő eretnekek és békebontók fékezésére mindenkit
maga elébe idézni, a makacsabbakat bűntetni, s a szófo-gadókat egy évre és negyven napra szóló bűnbocsánattal
megvígasztalni, nem engedett a fölhívásnak, sőt egyházi
átokkal fenyegette a püspököket, ha a gyűlést oda nem
hagyják, s hozzá Veszprémbe nem jönnek, hol
czinkosaival tanácskozott. Fenyegetésének nem volt sikere, de a rákosi gyűlés is eredmény nélkül eloszlott, s
Gergely érsek Veszprémből a Dráván túli országrészekbe menvén, tökéletes biztonságban folytatta kivált a
németújvári s brebiri grófok segédévei ármányait.
Endre, ki eddig Bonifáczot egy követségre, egy levélre
sem méltatta, úgy látszik, s ki gyengeségének érzetében
sem ügyekezett engedmények és ígéretek által a pápát
magának megnyerni: Imre váradi püspök által most a
közte és az esztergomi érsek között fennforgó ügyét a
római kuria elébe terjesztette, s a lázadó főpapot annak
jellemezte, ki felhivatván az országgyűlésben részt venni,
hol minden veszedelem nélkül megjelenhetett voltta,
"rémséges fenyegetődzésekkel válaszolt... s az ország
hitetleneihez vevén magát, azokhoz, kik szörnyűséges és
borzasztó gonosztetteik mintt az egyházból, kiküszöböltettek és kiátkoztattak, ,kik MAJDNEM MAR NÉGY
KIRALY ALATT DUUAK AZ ORSZAGOT... ezen dögvészeseket és száz halálra méltókat megátalkodott gonoszságukban még megerősíti: De a szent szék most már nem
volt hajlandó értekezésekbe bocsátkozni." ("Bocsássunk
meg az ellenünk vétkezőknek,") (Szalay Magyarország
története II. 123-124)
Nem, a pápa nem enged, nincs megbocsátás, a tervek már készen állnak, III. Endrének vesznie kell; megindulnak a titkos pápai ügynökök, Róbert Károlyt – törvényellenesen – Magyarországra hozzák, s 1300. augusztusában Zágráb városában Gergely
esztergomi érsek törvénysértő módon, az alkotmányosság minden
rendelkezését megcsúfolva, királlyá kente fel a gyermekkorú Károlyt, a pápa kegyeltjét.
Szalay László melodramatikusan zárja ezt a szörnyű históriát:
"Endrét 1301. januárius 14-én megölte a bánat".
A Bánatgyilkost, azaz a Gyilkosbánatot azonban bízvást
lomtárba rakhatjuk, felmutatván a Királygyilkos Ármányt és a
Gyilkos Pengét.
Részletezzük hát kissé, adott lehetőségeink szerint a felderíthető történetet.Figyeljünk élesen a Krónikára, ahogy a sorok közé rejtve -a
szavakat mintegy a tények eltakarására használva – tudomásunkra
hozza a történtek lényegét:
"Hogy ez a Károly uralomra juthasson, és András király
ellenében az uralmat elnyerhesse, az említett pap (a pápa) egy és más követet küldött oldala mellől András király ellen Károly érdekében."
A Krónika óvatos körülírásából kihámozható a III. Endre elleni aknamunkába lendülő titkos erők leplezett tevékenysége.
Megtudjuk a következőket:
1. Bonifác pápa a "Saját oldala mellől", vagyis a pápai szék
legfőbb, legbizalmasabb embereiből irányít "küldötteket"
Magyarországra, a magyar király ellen, annak hatalmának
megdöntésére.
2. A "küldöttek" vagy "követek" tehát nem akármiféle küldöttek és követek, nem is követek, s nem is nyíltan, a
nemzetközi előírások szerint, a királyi udvarhoz, a királyhoz küldetnek, hanem – félreérthetetlenül és letagadhatatlanul – az összeesküvőkhöz, a III. Endre uralma elleni
titkos összeesküvési hálózat irányítására.
3. Kiderül a szöveg figyelmes olvasásakor, hogy a pápa nem
egyetlen alkalommal, s nem egy ilyen megbízottat küldött
a titkos terv – III. Endre király – az utolsó Árpád – eltávolítására, illetve meggyilkolásának előkészítésére, hanem több alkalommal, talán rendszeresen ("egy és más
követet") több titkos megbízottat a cselekmény előkészítésére, irányítására.
4. Es nemcsak irányítottak, be is hozták az új királyt az országba, akárcsak Kun László esetében, a törvényes király,
III. Endre ellen, aki ekkor 34 éves és makkegészséges
volt, de halálra volt szánva.
5. Es nem csupán behozták: meg is koronázták – még III.
Endre, a törvényes király életében 1299-ben.
Él még a király. Es ifjú a király. Ifjú és egészséges. És máris
itt van, pápai segédlettel, a váltás, az új király: kutyabaja a királynak, és máris, mintha már meghalt volna, vagy legalábbis haldo-
176
kolna, már bejött ellene – az utódja! Ennyire biztos a halála! Enynyire biztosra veszik: hamarosan bekövetkezik a halála!!! Mi történik itt? Mi megy végbe itt a háttérben, a kulisszák mögött? Mire
készülnek?
Virág Benedek, a nemzeti lélek múlt század eleji lelkes ébresztője a következőkben tájékoztat a nemzetközi szövevény belső támoszlopairól:
"az esztergomi (érseki) szék üres vala. Tudniillik a hazafiak nem tartották érseknek Gergelyt, ki a nemzeti szabadság ellen dolgozott, ki tavaly Zágrábban, midőn még
élt a törvényes király, III. András, megkoronázta Károlyt"
Nem kétséges: teljesen biztosra mennek!
Megkoronázták az új királyt az ifjú, életerős törvényes király
ellenében, tudván annak bizonyosan bekövetkező közeli halálát!
III. Endre végzete tehát közel áll a beteljesedéshez. Minden
előkészület megtörtént trónja és élete elvételére, s a befejezésnél
névtelen olasz udvaroncok, étekfogók lépnek az előtérbe.
Velencei Andrásnak, származása, gyermekkori évei folytán
természetesen szép számmal voltak olasz udvari emberei, akárcsak később Hunyadi Mátyásnak, akinek megmérgezésében
szintén olasz orvos és olasz követ játszott vezérszerepet. Timon
Sámuel egyértelműen megírja, hogy megmérgezték (Epitome
chronol. 42.), s olasz származású komornyikját vádolja a gyilkosság végrehajtásával.
Szerinte Domonkos és Dömötör nevű kétes származású
egyének a király olasz származású komornyikját bérelték fel a király meggyilkolására.
Harmadik Endrét, az utolsó Árpádot tehát nemzetközi összeesküvés tette el láb alól; miként azt Timon Sámuel az Epitome
chronologicájában már az 1700-as évek elején megállapította:
megmérgezték. A király, aki tudta, hogy mi készül ellene, rettegett megmérgeztetésétől, és ezért elrendelte, hogy minden elébe
tett ételt pohárnoka az asztalnál még előtte kóstoljon meg.
A méregkeverők azonban kifogtak rajta: olasz pohárnoka
mérgezetthegyű – féloldalasan méreggel bekent – késsel vágta fel
a király asztalára tett halat, s ő maga a halnak azt a részét kóstolta
meg, amit a kés mérgezett oldala nem ért. A királynak a mérgezett oldalból adott: a király azon nyomban rosszul lett (akárcsak
két évszázad múltán Hunyadi Mátyás), s másnapra már szólhattak
a gyászharangok: kiterítve feküdt az utolsó Árpád-házi király.
A méregkeverés módszerei az utóbbi évtizedekben a jelek
szerint tökéletesedtek; IV. Istvánnál még az érvágást használták
fel a király megmérgezésére, itt már fölösleges volt az érvágás,
megtette a magáét a féloldalasan méreggel bekent kés is.
Szerfölött különös, és jellemző hazai viszonyainkra, hogy a
méregkeverő pohárnoknak éppúgy nem esett baja, mint a Mátyás
halálakor a mérgezett fügét felszolgáló Péter kulcsárnak: nálunk
büntetlenül lehetett királyt is ölni – a felelősségre vonás – éppúgy,
mint a kivizsgálás – elmaradt.
Meghalt Harmadik Endre király, letört "az utolsó arany
ágacska" és vele kigyilkoltatott a szent királyokat adó karizmatikus Árpádok családja, új szakaszhoz érkezett a magyar történelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése