HOMÁLYOS PONTOK SZENT ISTVÁN HALÁLA KÖRÜL - és ennek kapcsán :

Magyar uralkodók és királyok 

valamint a trónra várományosok és trónkövetelők felsorolása haláluk módját illetően

1 - Ügyek - ( ? ) - 850  / halála- nincs adat

- törzsfő

Apja Ed, Csaba királyfi fia (8. század)
Felesége Emese fejedelemasszony (8. század közepe – 9. század eleje)
Fia Előd , unokája  Álmos vezér (819–895)

2 - Levedi -  8. század vége a 9. sz. közepe táján halt meg - haláláról nincs adat 

- törzsfő , a 7 magyar törzs vezére ,  az általa 830-ban megszervezett törzsszövetség kende/kündü méltóságát viselte.

889 táján, a besenyő-magyar háború után a magyarok Levédiától nyugatra, a Dnyeper és Dnyeszter vidékére, Etelközbe vonultak, ahol örök szövetségként vérszerződést kötöttek a 108 nemzetséget képviselő 4 szabir, 2 onogur és egy kabar törzs vezérei; a Jenő törzs vezére Kond, a Kér törzs vezére Tétény (a 2 onogur törzs), a Keszi törzs vezére Huba (a kabar törzs), a Kürt-Gyarmat törzs vezére Ond, a Megyer törzs vezére Árpád, a Nyék törzs vezére Előd, a Tarján törzs vezére Tas. A besenyők és úzok háborgatásainak kitett magyar törzsszövetség a jobban védhető, katonai erejükben a frank háborúkban szétzilált (rokonnép) avarok földjének birtokba vételét határozták el.

A hét vezér - Anonymus szerint :

Álmos · Előd · Ond · Kond · Tas · Huba · Töhötöm

3 - Álmos - 819 körül – 895 körül - / haláláról nincs adat

- magyar vezér 

Emese a nemzetség ősanyja álmában egy madár megjövendölte, hogy dicső uralkodók származnak majd tőle. Az álom-jelenet miatt a születendő gyermeknek Álmos lett a neve, aki népének vezetőjévé válik.- Anonymus szerint

A honfoglaláskor Álmos részt vett, és vélhetően szerepet vállalt a magyar nép Kárpát-medencébe érkezésében, de oda már ő nem jutott el. Egyes kutatói álláspontok szerint még indulás előtt meghalt. Álmos úgynevezett első, azaz szakrális fejedelem (künde) volt, amint ez a Kazár Birodalomban is kialakult. Tiszte szerint tartania kellett a kapcsolatot az égiekkel és el kellett hárítania a népét fenyegető veszélyeket. A tisztét már hosszú ideje betöltő Álmost a Kárpátok hágóin át bevonuló magyarok Erdélybe megérkezve a hagyománynak megfelelően feláldozták (megölték). Utóda fia, Árpád lett; ezzel kezdődött el az Árpád-kor. – A Képes krónika Álmos nagyfejedelem haláláról

4 - Árpád - 845 körül–907 körül - a Pozsonyi csata után halt meg .

- magyar fejedelem 

Egyes vélemények alapján nem fejedelem, hanem valódi méltósága gyula volt.

Árpád leszármazottai Bíborbanszületett Konstantin szerint

5 - Zolta - 896 körül – 949 körül (53 évesen )

- magyar fejedelem 

Négy idősebb testvére apja halála előtt meghalt 

Zolta  fia volt Taksony aki 955 körül lett magyar fejedelem. Zolta közvetlen leszármazottja volt az összes őt követő Árpád-házi fejedelem.

Zolta aki apja halálakor, 10–12 éves lehetett. Névlegesen a 907–920-as évek közepéig, azt követően 947-ig ténylegesen az ország keleti felében fejedelem . A hazai krónikák szerint Árpád őt jelölte utódjául. Árpád halála (907) után a kiskorú Zolta fejedelemsége kezdetén a tényleges hatalom nagybátyja Szabolcs és a két legerősebb törzs vezére Töhötöm (Tétény) és Ond vezérek kezében volt. Az Árpád által 904 ,  Kurszán kende vagy Gyula halála után, a Tarján és Jenő törzsek önállóságának fölszámolását, a nemzetségeiknek széttelepítését követően, a Nyék, Kér és Keszi törzsek vezéreinek segítségével megvalósított egyeduralom  megszűnt.

6 - Falicsi vagy Fajsz - 10. század eleje – 955 körül

Jutocsa fia , Árpád unokája 

947 és 955 között uralkodott a Somogyi hercegség területén. Életének és uralkodásának körülményei ismeretlenek.

Tudnivaló, hogy Árpád első fia, Tarkatzú [Tarkacsu], nemzette Tebelét [Tevel], második fia, Jelekh [Jelek], nemzette Ezelekh-et [Ézelő], harmadik fia, Jutotza [Jutocsa], nemzette Falitzi-t [Falicsi], ki most fejedelem, negyedik fia, Zalta [Zolta] nemzette Takszit [Taksony].” Az uralkodás kezdetéről és végéről azonban semmilyen információnk nincsen, mint ahogyan arról sincs, hogy Falicsi előtt és után ki volt a magyar nagyfejedelem. Egy kései forrás szerint az augsburgi csatából megmenekült vezérek közül az egyik később „király” lett. Ezt az információt szokás Taksonyra vonatkoztatni és e szerint a nagyfejedelemséget 955-ben vehette át, s lehetséges, hogy éppen a vereség egyik következményeként, s talán éppen Fajsztól. 

Az Árpád és Taksony közötti nagyfejedelmek nevét nem ismerjük, amiből arra következtethetünk, hogy a X. század második felében a magyar nagyfejedelmi hatalom háttérbe szorult, névlegessé vált. A magyarság valódi vezetői ekkor vélhetően nem a fejedelemség tisztségviselői, hanem a törzsi vezetők voltak.

7 - Toxus vagy Taksony - 931?* körül  - 972 körül

-magyar fejedelem , Zolta fejedelem fia, Árpád fejedelem unokája. Születésének, halálának és uralkodásának pontos ideje bizonytalan.

*  Pontosnak tekintett adat van  arról, hogy Taksony a kalandozó hadjáratok idején, 947-ben egy itáliai hadjáratot vezetett. Ez inkább azt valószínűsíti, hogy 931-nél lényegesen korábban születhetett. Halálát a 960-973 közötti évek valamelyikére szokás tenni. Egy kései forrás szerint az augsburgi csatából megmenekült vezérek közül az egyik később „király” lett. Ezt az információt szokás Taksonyra vonatkoztatni és e szerint a fejedelemséget valamikor 955 után vehette át, lehetséges, hogy éppen a vereség egyik következményeként.

Taksonynak valamilyen keleti népből származó (kazár, besenyő, vagy volgai bolgár) felesége lehetett. A hagyomány két fiúgyermekük – Géza és öccse Mihály – nevét örökítette meg. Géza Taksony után fejedelem lett. Mihály életének körülményeiről semmit nem tudunk, azonban Szent Istvánon kívül Árpád-házi királyaink szinte mindegyike Mihály leszármazottja volt.

8 - Géza vagy Geysa - 945 körül – 997 körül (52 éves kora körül) halálának oka ismeretlen .

-magyar fejedelem ,Taksony fejedelem fia. Ő indította el azt a folyamatot, melynek során az ország nyugati típusú királysággá szerveződött át. Taksony volt az első, aki az örökösödési szabályt megszegte és az a híradás, hogy Géza kezét „embervér szennyezte be”, az ennek következtében kitört belháborúkra utalhat.

Csak feltételezés az, hogy Géza és Taksony között a hatalomváltás a 970-es évek elején történt , a pápa 963-ban Zacheus személyében térítőpüspököt szentelt a magyarok számára. Ez inkább arra enged következtetni, hogy Taksony fejedelemsége már a 960-as évek első felében véget ért. Feleségül vette Saroltot, az erdélyi gyula, Zobor lányát. Apja halálát követően, 972-ben megörökölte a fejedelmi címet. A bihari dukátust így Koppány kapta meg. 972-ben jelezte megkeresztelkedési szándékát I. Ottó német-római császár felé. A keresztségben az István nevet kapta Szent István vértanú után, míg öccse a Mihályt. Ottó egyúttal Gézának királyi, míg Mihálynak hercegi címet adományozott. A feszültség enyhítése érdekében Géza lemondott az Enns és Traisen közti területekről, majd megtiltotta a törzsfőknek, hogy csapataikkal külföldön portyázzanak és fosztogató hadjáratokat kezdeményezzenek. Géza megkereszteltette fiát, Vajkot, aki keresztségben szintén az István nevet kapta. Sarolttól még négy lánya született: Judit, Ilona, Sarolta és egy akinek neve nem maradt fenn az utókor számára Géza volt az a magyar uralkodó, aki elsőként állandó szálláshellyel rendelkezett, székhelye Esztergom volt, amelyet ő alapított Székesfehérvárral együtt. Saroltnak adta Veszprémet, így innentől fogva a veszprémi birtok mindig királynéi birtok volt. 996-ban letelepedtek Pannonhalmán a bencés szerzetesek, és megkezdődött a nyugati kereszténység szerveződése a magyarok körében. Létrejött a veszprémi püspökség is.. Géza udvarába a zűrös bajor szomszédság miatt fogadott be a közeli bajor területek helyett sváb földről jött lovagokat, mint Hont és Pázmány, Orci lovag, Vecelin lovag. Utódjául a keresztségben István nevet kapó Vajkot jelölte, aki Gizellát, IV. Henrik bajor herceg (a későbbi II. Henrik német-római császár) húgát vette nőül. Uralkodásának legfontosabb momentuma élete utolsó döntése volt, amellyel az ősi szokásokkal szembe fordulva fiát, Istvánt jelölte utódjának. A hagyomány szerint ugyanis a család legidősebb férfitagja, Koppány örökölte volna a hatalmat, ő azonban le akarta rombolni a nyugati típusú keresztény állam alapjait, ezért Géza gyermekét választotta. Géza nagy hangsúlyt fektetett a politikai házasságokra, hiszen gyermekeit ennek megfelelően házasította ki – több ismert leánya volt, akik Bátor Boleszláv lengyel fejedelem, majd király, Gabriel Radomir bolgár cár, Orseoló Ottó velencei dózse, a thüringiai gróf valamint egy kabar főembernek, Aba Sámuel apjának a feleségei lettek – István pedig magyar király lett.

9 - Szt. István - 969–980 között – 1038. augusztus 15. (69 éves kora körül)

- magyar király ; Vajk néven született, az István nevet a keresztségben kapta. 1000 karácsonyán vagy 1001. január 1-jén királlyá koronáztatta magát, ezzel létrejött a Magyar Királyság.

István király II. Szilveszter pápától kapott apostoli áldást és koronát (amely nem azonos a Szent 1Koronával).* Persze a pápa akkortájt az Istvánnal és Gizellával közel egyidős III. Ottó német-római császár engedélye nélkül nem adhatott volna ilyen támogatást. Az akkori világ csodájának tartott Ottó azonban Gizella harmad-unokatestvére volt, így támogatta István királlyá emelését.

* Mindez azonban konkrét bizonyítékot nélkülöző spekuláció csupán. Minden egyes felségjelvény létrejöttében és formálódásában oly mértékben kapcsolódik a kor ideológiájához és politikai történethez, hogy ezektől elválasztva, csupán formai megközelítéssel nehezen érthető meg. - https://gasztropusztitas.blogspot.com/2024/07/az-igazsag-reszletekben-lakozik-ii.html

A házasságban két (vagy három esetleg négy?) fiú született, akik közül Ottó kiskorában elhunyt (ő valószínűleg a császár után kapta a nevét), Imre viszont felnőtt, s a királyi pár (többek között) Szent Gellért püspökre bízta a nevelését. Imre azonban 1031. szeptember 2-án máig tisztázatlan körülmények között egy vadászbalesetben elhunyt.**

HOMÁLYOS PONTOK SZENT ISTVÁN HALÁLA KÖRÜL

István miként halt meg, nem tudjuk. Krónikáink – ha nem is tüzetes és szakszerű pontossággal – számos királyunk haláláról, halálának módjáról beszámolnak. Itt semmi. Puszta üresség. Olyasfajta üresség, szóvirágokba burkolózás, mintha ki akarnának kerülni valamit, Dante szavaival élve, "itt a szó, mintha félve kerülné (önnön) repülését". Kézai: "Szent István király... a boldogságos szűz fogantatásának napján az úrhoz költözött".

"Minekutána pedig az Úr Szent István királyon irgalmasságát megsokasította – írja Kézai – s uralkodása alá vetette sok nemzet népét, elhatározta, hogy az ország koronáját letéve evilág pompáiról lemond, és a világi gondoktól szabadulva, egyedül Isten szolgálatára szenteli magát, s föltette magában, hogy az ország koronáját fiának, Imre hercegnek fogja adni... Midőn ezért a szentséges atya a kormány vezetésének gondját szentséges fiára szándékozik vala bízni, a herceg hirtelen halállal meghala."

** A Hildesheimi Krónikából azt is tudjuk, miként halt meg: vadászaton vaddisznó (vadkan) végzett vele. Ami furcsa, hogy nem ismert halála helyszíne és annak körülményei. Feltehetőleg a bihari Igfon erdőben történt, mivel a magyar királyi családtagok mind ott vadásztak. Ebben az erdőben épült fel emlékére a Szent Imre-apátság épülete. A kor szokása volt, hogy a szentek halálozásának vélt helyszínére építettek templomot, tehát a feltételezés megállhatja a helyét. A másik érdekesség a halálával kapcsolatban. hogy a németekkel való hadakozás egyik oka volt, hogy ha német uralkodói család kihalása esetén, női ágon Imre lett volna ott is az örökös. A váratlan békekötés a győri csatát követően arra engedhet következtetni, hogy az akkori ellenség gondoskodott arról, hogy Imre ne vegye át a magyar trónt. Egyes feltételezések szerint nem egy vadkan, hanem egy „vadkan nemzetség” néven rendelkező besenyő ölte meg.

Kérdés: miért nem írják meg ezt a magyar krónikák? Miért tartózkodnak attól, hogy akár egyetlen szóval is utaljanak rá, miként halt meg'! Mintegy cserében mindkettő kihangsúlyozza, hogy a trón várományosa hirtelen halállal halt meg, s azt is, hogy mindez közvetlenül azután történt, hogy Szent István lemondott javára a trónról. Krónikásaink tehát összefüggést látnak a két esemény között. Ne tegyünk úgy, mint aki nem ért a szóból.

1031. szeptember 8-ra már ki volt tűzve Imre herceg koronázásának napja, s az ország rendjeit is egybehívták. Már javában folytak a koronázási előkészületek, mikor – alig hat nappal előbb, 1031. szeptember 2-án – a törvényesen kijelölt új király váratlanul elhunyt. A lemondás hátterét nem ismerjük, de

a/ Imre herceg úgy fizikailag, mint szellemileg, erkölcsileg ép és egészséges.

b/ Mindenben alkalmas az uralkodásra; apja méltó utódjának ígérkezik.

c/ Krónikási jellemzése alapján bizonyosra vehető, nincs semmilyen örökölt vagy szerzett szervi baja.

d/ Nem volt hajlamos a könnyelműsködésre.

Halálának körülményei tehát sehogy sem illeszthetők be életének rendjébe. Következésképp: minden jel egyöntetűen arra mutat, hogy összefüggésnek kell fennállnia Imre trónutóddá történt kinevezése, illetve a koronázási előkészületek és Imre herceg halála között.

Székely István Chronicá-ja: "Imre a Szent István fia meghala, kin az ó attyafia oly igen bánkódék, hogy emiatt halálos kórságba esék."

Krónikásainkból világosan kiütközik a tény: Imre herceg halála és Szent István betegsége között szoros összefüggés van: egyik a másikból következik. Vagyis: Szent Istvánt ugyanaz az erő dönti le lábáról, amely Imre herceget megölte. S ez már további töprengésre szolgáltathat okot.

"Mikor Szent István azt megismerte volna, hogy ő abból fel nem támadhatna (t.i. betegségéből: nagy kérdés; miből ismerte fel, méghozzá teljes bizonyossággal, hogy a testét emésztő halálos kórra nincsen ír?),azon kezde gondolkodni, kit hadna halála után a birodalomra. Ennek okáért nagyhamar elküldé a Buda nevű szolgáját Nitrába, hogy onnan Vazult, az ő rokonját hamar alá hozná, hogy minek előtte meghalna, annak előtte királlyá tenné. Vala pedig a Vazul igen szép effiú, kit a Szent Estván az ó vádoltságáért Nitrába a tömlöcben tartott volt. Mely dolgot a Buda megjelenté a királyné asszonynak, ki azonhelyt Buda előtt a Sebust a Nitrában bocsátá, ki a Vazulnak mind a két szemét ki tolja és a fülét ólommal beönté."

A király most már nem királyi tanácson dönt Vazul utódlásáról, mint feltehetően az Imre herceg esetében, hanem titokban a szolgáját küldi el Vazulért. Az áruló Buda azonban a királynénak jelenti a királytól kapott megbízatást. Mindkét tény arra világít: baj van Szent István uralkodói szuverenitásával: a király e tények szerint nem rendelkezik kellő hatalommal akaratának végrehajtására; Buda egyébként nem merné jelenteni a dolgot a királynénak, mint holmi felsőbb szervnek az alulról jövő intézkedést. A királyné haladéktalanul cselekszik, félelemtelenül keresztülhúzva a király intézkedését; lóhalálában küldi emberét, Sebust a nitrai tömlöcbe (Budának természetesen esze ágában sincs őt megelőzni), s az Vazult megvakítja, megsüketíti: alkalmatlanná teszi az uralkodásra. És még egy árulkodó nyom, még egy bizonyíték: Szent István semmit sem tesz e borzalmas bűntény megtorlására. Budának és Sebusnak tőle nincs mit félnie. Márpedig lehetetlen, hogy a nagy király tétlenül tűrné ezt, ha módja volna a cselekvésre, kivált, amikor – ki tudja, milyen célzattal és szándékból?! – az iszonyúan megcsonkított Vazult amúgy véresen elébe vezetik. (Buda és Sebus csak Aba Sámuel uralkodása alatt nyeri el szörnyű, de méltó büntetését.) "Látta Szent István király, milyen nyomorúságosan megcsonkították, keservesen sírni kezdett, de nyomta a betegség terhe, és így nem adhatta meg a gonosztevőknek méltó büntetésüket."

A király sírása – tehetetlenségének jele. A Képes Krónika indoklása nyilvánvalóan tarthatatlan, hiszen nem magának a királynak kellett volna végrehajtania a büntetést, neki – ha a hatalom a kezében volt – elég lett volna szólnia.

Szent István azonban mégis megtalálta a cselekvés módját, méghozzá nagyon sajátos formában. Cselekvése minden bizonnyal titkos és – világító erejű: azt bizonyítja, hogy Szent István levonta a két előző tragédia tanulságát. A Vazul elleni rémtett után – "Magához hívta... unokaöccsének, Szár Lászlónak a fiait, Andrást, Bélát és Leventét, azt tanácsolta nekik, fussanak, amilyen gyorsan csak tudnak, hogy megóvják életüket és testi épségüket. Ezek megfogadták a szent király bölcs tanácsát, és Csehországba futottak a bajok és fájdalmak színe elől." Lehet-e egy pillanatig is kétséges a látó szem előtt a történtek jelentősége és értelme'? Vagy túlságosan is nyílt minden ahhoz, hogy látni tudjuk?

A két kijelölt trónutód már a sírban, Szár László fiai külföldre futottak a rájuk lecsengő veszedelem elöl. Világos hát, hogy most maga a király következik.

Bármi történt is légyen, óhatatlanul felmerül a :

cui prodest? (ki

nek használt, kinek állt érdekében?) problémája.

"Gizella királyné pedig elhatározta Budával, gonosz csatlósával – olvashatjuk a Képes Krónikában -, hogy a királyné atyjafiát, a német – helyesebben: velencei – Pétert teszik királlyá; az volt a céljuk, hogy Gizella királyné kénye-kedve szerint cselekedhessék és Magyarország – szabadságát elvesztvén – akadálytalanul a németek alá rendeltessék. Péter  atyja, Vilmos pedig Zsigmond burgundi királynak volt az öccse; Szent Zsigmond megöletése után azonban a császárhoz ment, a császár pedig a velenceiek fejévé tette, és Gertrud nevű húgát adta hozzá feleségül: ettől nemzette Gizella királynét. Gertrud halála után Vilmos Szent István húgát vette feleségül, ettől nemzette Péter királyt." Orseolo Péter Velencéből jött Szent István udvarába, s ott egy napról a másikra a királyi testőrség parancsnokává emelkedett. És Orseolo Péter lépett Szent István örökébe. Véletlen-e vajon, hogy Pétert röviddel halála előtt megvakították?

10 - Péter , ragadványneve: (Orseolo) Velencei Péter - 1011 körül – 1046 vagy 1059

- magyar király 1038 és 1041, valamint 1044 és 1046 között. ; Apja Orseolo Ottó velencei dózse, anyja nevét nem lehet biztosan tudni, az írók felváltva Gizellának, Ilonának vagy Máriának nevezik ? Belharcokkal teli uralkodása alatt Magyarország formailag a Német-római Birodalom hűbéresévé vált, és megalapozta a császárok későbbi igényeit. Az egyik legnagyobb áruló , a gyilkosságok árán trónhoz jutó , jellemtelen bűnöző . Szt. István király unokaöccse,  mivel döntéshozatalai során mellőzte a magyar főurakat a saját, külföldi híveivel szemben, 1041-ben elűzték az országból.

1045-ben Péter jelképesen átadta az országot III. Henrik német-római császárnak, végül 1046-ban András herceg elfogatta és megvakíttatta.

NÉMET PÉTERT MEGÖLIK A MAGYAROK

Szent István halála után tehát a vérszerződés akkor még elevenen élő rendelkezéseit kijátszva egy jövevény idegen kalandor, a velencei-német Petrus Urseulus (1038-1041; 1044-1046) kerül sötét machinációk, mindmáig feltáratlan nemzetellenes összeesküvések és orgyilkosságok révén a magyar trónra. Ez a magyarság és Magyarország vesztére törő áruló király körül a hamisítások és hazugságok évezredes köde terjeng: az Árpád-házhoz való homályos harmadízigleni, ellenőrizhetetlen rokoni kapcsolódásai is közönséges hamisítások, amelyeket a bitorló legalizálása érdekében koholtak. Ez az ország titkos gyarmatosítása jegyében, az ország törvényeinek kijátszása útján hatalomra került király, kit a nép közönségesen Német Péternek nevezett, xenokrata (idegenuralmi) gőgjében arra vetemedett, hogy nyíltan meghirdette Magyarország tönkretételét és a magyarság kiirtását, minden erkölcsi törvényt felrúgott. Megszűnt az emberi jog, helyét átvette a nép- és magyarellenes erőszak. Hóhéruralma ellen, mely a hazánkba betódult idegen kalandorokra, "lovagokra", magyargyilkolásban edzett idegen zsoldosokra és árulókra támaszkodott, ismételten felkelt a magyar nép, s három éven át tartó terroruralma után trónját megdöntötte. Péter ekkor fővédnökéhez, a német császárhoz futott és német sereggel tört be az országba, hogy Székesfehérvárott aranyozott lándzsa képében hűbérül nyújtsa át III. Henrik német császárnak az országot. De második királysága sem tartott soká, a nemzet szabadságharca szétverte vazallus hadait s az áruló király gyáván megfutott, de a végzetét nem kerülhette el. Kézai krónikája tudósít Péter futásáról. Beszámolójának külön érdekessége, hogy megírásakor – 1282-1283 táján – miként ő maga utal rá – még elevenen élt a szájhagyományban Péter gyűlöletes alakja és bukása. Péter "_.titkon embereket külde, hogy foglalják el Fejérvárt; de terve kitudódván, a magyarok mindenhol kezdének lázadni, egyszerre öldökölvén a németeket és olaszokat, még az asszonyoknak, gyermekeknek és azon papoknak sem kegyelmeztek, kiket Péter tett vala prépostokká, plébánosokká és apátokká. S miután Péter Fejérvárba nem mehetett be, futásnak eredve Mosony felé mene, hol, mint mondják, sereg indula ellene. Eltérve tehát onnan is, sietve Fejérvár felé lovagolt, mert a polgárok izenték vala, hogy jöjjön vissza s a várost neki adják. S amint Fejérvár körül egy faluba érkezett, a sereg hirtelen körülvevé, hol is fogságba jutván szemeit kiszúrják. S jóllehet életben marada, lelke fájdalmában életét végezvén Pécsett temetik el".

11 - Sámuel , ragadványneve: Aba Sámuel - 990 vagy 1009 körül – 1044. július 5.

- magyar király ; I. István király húgának férje, az Aba nemzetség tagja. Az első választott magyar király. A ménfői csata során vesztette életét. 1041-ben a magyar főurak körében összeesküvés és lázadás tört ki Orseolo Péter ellen, és Aba ispánt, keresztény nevén Sámuelt választották meg maguk közül királynak. Péter azonban időben elmenekült az országból korábbi ellensége, III. Henrik udvarába. Henrik a Magyar Királyságban kitört trónviszályt arra próbálta meg felhasználni, hogy visszavágjon az 1030-ban elszenvedett veszteségekért és Magyarországot a Német-római Császárság hűbéresévé tegye, ezért támogatta Pétert a trón visszaszerzésében.

Harmadik Árpád-kori királyunk (Aba Sámuel 1041-1044) meggyilkolásának közvetlen előzménye az 1044. évi ménfői csatavesztés; erről számol be – ugyancsak szájhagyományok alapján – a Képes Krónika: "Mondják, Aba király győzelmet is nyert volna, de azok a magyarok, akik barátsággal maradtak Péter király iránt, földre dobták zászlóikat és megfutottak. Azt is mondják a németek, hogy mielőtt megütköztek, égi jelként ritkás köd szállt le, majd Isten heves szélvihart támasztott, s ez szörnyű port vitt a magyarok szemébe; mondják ugyanis, hogy a pápa úr már előbb kiátkozta a magyarokat, amiért királyukat, Pétert megfosztották méltóságától. Sokáig és keményen folyt a csata, végre a császár, Isten segítségében bízván (értsd: az árulók átállásában), győzelmet aratott. A vesztes Aba király pedig elmenekült a Tisza felé, és egy faluban a magyarok (értsd: áruló főurak), akiknek uralkodása alatt ártott, az Öregbarlangban kegyetlenül legyilkolták." Miként a szövegből világosan kitetszik, az új isten, a pápa és az árulók együttesen, összefogva törnek az országba betört idegen hadak ellen küzdő, tehát önvédelmi honvédő harcot folytató magyarokra s mindezt a népáruló hóhérkirályért. A csata alakulása kezdetben (az isteni beavatkozás ellenére) a magyaroknak kedvez, már-már Aba Sámuel javára dől el az ütközet, mikor az árulók csapatai átállnak az ellenséghez. (Érdekes módon a kereszténységre térítés és az idegenek beözönlése óta mérhetetlenül elszaporodtak az országban az árulók.) A Krónika azonban a sorok közé rejtett titkos üzenetet is közvetít felénk, amelyből az derül ki, miként tekintett a magyarság a galádul meggyilkolt Aba Sámuelre: "Tetemét a falu mellett templomba temették; néhány esztendő múlva kiásták a sírból: SZEMFÖDELET ÉS RUHÁIT ROMLATLANUL TALÁLTÁK, SEBHELYEI BEGYÓGYULTAK." Vagyis, a néphit szerint: Aba Sámuel szent király volt, akin még holtában sem fogott a rontás.

12 - I. András , vagy Endre , ragadványneve: Fehér András 1015 körül – 1060 decembere (45 éves kora körül)

- magyar király ; Taksony fejedelem dédunokája, ( Vászoly ) Vazul herceg fia. 1046-ban a Vata-féle lázadás során megdöntötték Orseolo Péter király uralmát. Nevéhez fűződik a Tihanyi alapítólevél kelte is. Első Endrét, népies nevén Katolikus Endre királyt (1047- 1060), / Szár László három fia közül a legidősebbet ? ha igaz mert Szár László , Vazul testvére volt ,  Egyes középkori krónikaírók, arra irányuló törekvésükben, hogy elhallgassák a későbbi Árpád-házi királyoknak az első szent királlyal szembeszálló hercegtől való származását, azt sugallták, hogy a közös ős valójában nem Vazul, hanem László volt. / hatalmas népmozgalom, nemzeti szabadságharc - amelynek célja az Árpád-ház uralmának visszaállítása emeli a királyi székbe. Az egész országot megmozgató, fegyverbeállító és Péter áruló uralmát elsöprő össznépi szabadságharc fő követelései: a nemzet ősi szabadságának, őshagyományának és ősvallásának visszaállítása, az ország fölötti hatalmat kisajátító idegen fegyveres kalandorok és papok eltávolítása. Katolikus Endre azonban a későbbiek során  a katolikus restauráció érdekében pálfordulást hajt végre, megtagadva a nemzet követeléseinek teljesítését. A kitörő népharag élére testvéröccse, Béla herceg áll, s Endre még idegen – főleg német – fegyveres segítséggel sem képes fenntartani uralmát: a testvérháborúban Béla seregei győzedelmeskednek. Így ismétlődik meg, rövid időn belül harmadszor, a már vázolt történés: vesztett csata után menekül a király: a második és a harmadik Árpád-kori király után a negyedik király is. Kiújul a polgárháborús küzdelem, az ádáz testvérharc, a helyzet ismétlődik, a hatalmon levő király uralmát megdöntik, s ilymódon teremtődik újra az alkalom a király megölésére, és ismétlődik a király halála is. A Képes Krónika szerint Katolikus Endre halála gondatlanság folytán következett be:

Az alábbi családfa Vazul felmenőit és utódait ábrázolja.

Árpád

Ménrót (a)

Zolta

lánya

Taksony

egy "kun" nő (b)

Géza

Mihály

egy bolgár hercegnő (c)

I. István

egy Tátony nembeli nő

Vazul

Szár László

Premislava (d)

Levente (e)

I. András (e)

I. Béla (e)

Bonuzló vagy Domoszláv

Salamon

későbbi Árpád-házi királyok (1074-től)

"Isten segítségével Béla herceg nyert győzedelmet, a német majdnem mind odaveszett, vezéreik fogságba estek. Az András királlyal levő magyarok látván, hogy Béláé a győzelem, elhagyták András királyt, és átálltak Béla herceghez. András király Németország felé futott, de el nem menekülhetett: a mosoni kapunál ugyanis elfogták. Es mivel a Bakony erdejében, Zirc nevű udvarházában gondtalanul tartották, meghalt." Ez a "gondtalanul tartás" mint halál-ok, természetesen nem fogadható el, márcsak azért sem, mert legkevesebb annyit jelent, hogy a király éhenhalt börtönében; ez pedig csak szándékos gondatlanság lehet.

A középkori hagyomány szerint ő volt az utolsó király, aki Attila kardját őrizte. Katolikus vagy Fehér András volt az, aki az Árpád-ház uralmát másodszor is megalapította Magyarországon. I. András királyunk ragadványnevei mögött a középkori magyar történelem sorsdöntő háborúi állnak.

I. András (1046-1060) egy olyan kritikus időszakban került trónra, amikor fennállt a veszélye, hogy Magyarország a német császár hűbéres államává válik. Ez Szent István életművének kudarcát jelentette volna, aki mindvégig az ország függetlenségének megőrzésére törekedett. (Még akkor is, ha az egyébként méltán népszerű rockopera ennek az ellenkezőjét sugallja.)

Szent Istvánt egy méltatlan utód, Orseolo Péter követte a trónon, majd pedig az ellene lázadó Aba Sámuel. De hogy került a képbe a számkivetett András (Endre)? Az ő apja Vazul volt, István király lázadó unokaöccse, akit István alkalmatlanná tett az uralkodásra. Vazul fiai a lengyel fejedelem udvarában találtak menedékre, ahol Béla hősi hírnévre tett szert, és még a hercegnő kezét is elnyerte. (Béla „Bajnok” ragadványnevének történetéről a következő részben lesz szó.) Levente és András azonban elunták, hogy öccsük hírnevének árnyékában éljenek, és orosz földre indultak szerencsét próbálni.

Azonban aggasztó hírek érkeztek hozzájuk szülőföldjükről. A magyarok elűzték a zsarnokként uralkodó Pétert, aki a császárhoz futott segítségért. 1044-ben III. Henriknek az ölébe hullott a lehetőség, amiért az elődei is annyit küzdöttek: a magyar király kész volt hűséget esküdni neki, ha a trónra segíti. Nem is habozott a segítségére sietni. Péter és Henrik seregei 1044-ban Ménfőnél döntő vereséget mértek Aba Sámuel hadaira, Henrik pedig a magyar trónra emelte vazallusát. A császár a kereszténység diadalát ünnepelte e felett a pogány horda felett. Egy ideig úgy tűnt, az ország sorsa végleg eldőlt, és Magyarország is betagozódik a birodalomba.

Egyetlen vártalan fordulat azonban szépen keresztülhúzta Henrik és vazallusa számításait. Akárcsak egy filmben. Mikor a nagyhatalmú Henrik császár magát a kereszténység, és úgy általában fél Európa urának érezve sütkérezett a dicsőségben, a határon megjelent a két számkivetett: András és Levente. És velük együtt egy lázadó, pogány tömeg.

Talán nem meglepő, hogy az országot leigázó német hadak, és a császár „Krisztus földi helytartósága” miatt a függetlenségi harc átmenetileg keresztényellenes színezetet kapott. Endre azonban látta, hogy az ország nagy része már keresztény, de ők sem kérnek Péter és a németek uralmából.

A lázadás végül letaszította a trónjáról István méltatlan utódját. András azonban nem hagyta, hogy elmeneküljön az országból, és ismét segítséget kérjen a császártól. Péter, aki Magyarországot Nyomorországnak nevezte, megvakított, összekaszabolt roncsként végezte.

Endre mindössze három püspököt tudott megmenteni a lázadók dühétől. Ők voltak azok, akik 1047-ben Székesfehérváron, Szent István sírjánál helyezték fejére a koronát. Ekkor kapta a Fehér és a Katolikus melléknevet. Hiszen Fehérváron koronázták meg, és ő vezette vissza a népet a katolikus hitre. Katolikus András megtiltotta a keresztényüldözést, sőt megparancsolta a népnek, hogy hagyjanak fel pogány szokásaikkal.

13 - I. Béla , ragadványneve: Bajnok Béla ; 1015 körül – 1063. szeptember 11. (48 éves kora körül)

- magyar király ; I. András király testvére. Az 1061. évi székesfehérvári országgyűlés során leverte az utolsó pogány lázadást az országban. Halálát a ráomló trón okozta 1063-ban Dömösön.

Sohasem veszített csatát. Kiváló katonai képességeiről tett tanúbizonyságot a párviadalok során és a hadvezetésben is. Uralkodóként is a jelentős királyok közé tartozik.

Szerfölött különös módon halt meg I. Béla (1060-1063), aki rövid, alig hároméves uralkodása alatt sikeresen munkálkodott a közjólét emelésén és kifelé is megerősítette a magyar állam tekintélyét. Székesfehérvárra összehívott országgyűlésére azonban a parasztság nagy tömegei vonultak fel, s a hatalmas néptömeg az ősi szabadsághoz, alkotmányhoz, hitvalláshoz való visszatérést követelte; a királyi csapatok rájuk törtek és sokakat leöldöstek közülük; Székesfehérvár tetemekkel volt borítva. Béla királyt pedig nemsokkal ezekután, a német császár elleni hadikészülődés közben – micsoda félelmetes jelkép ez! -: agyonverte a saját trónszéke. A Chronica Hungarorum változata szerint: "A legkegyelmesebb Béla király pedig, amikor uralkodásának harmadik évét betöltötte, királyi birtokán, Dömösön – trónszéke összeomolván testét összetörte, és gyógyíthatatlan betegségbe esett. Félholtan a Kinisiva patak mellé vitték némely fontos országos ügyek miatt, itt aztán elköltözött a világból." A szöveg nem világos, és a többi krónika sem teszi csöppet sem világosabbá.

Heltai Gáspár krónikája szerint: "Mikoron a Gemes várasba ment volna, és ott a nyári palotában ülne, leesék a palota és mind elrontá az ö székit, és annyira törte el a királyt is, hogy halálra megbetegedék bele". De Heltai itt már igazított a régebbi krónikás szövegeken, amelyek világosan két részre tagolják a királyt ért szerencsétlenséget:

a/ összezúzódott, 

b/ gyógyíthatatlan betegségbe esett. 

Ez utóbbi elkülönülni látszik az összezúzódástól, s úgy tűnik, királyt egyszerre két csapás érte: összetörte magát, ugyanakkor valamiféle gyógyíthatatlan betegségbe is esett.

IV. Henrik 1063-ban sereggel jött Magyarországra, hogy sógorát trónra segítse. Béla súlyos sérülten kelt hadra megvédeni királyságát: a krónika egy talányos tudósításából annyi derül ki, hogy Dömösön összeomlott trónszéke. A félholt király a németek ellen vonult, de a Répce patak tájékán 1063. szeptember 11-én kilehelte lelkét. Fiai – Géza, László és a már itthon született Lampert – reménytelennek látván helyzetüket, Béla végső nyugalomra helyezése után Lengyelországba menekültek.

Ami a balesetet illeti, nem lehet kétséges: a véletlen baleset okozta halál egyrészt pontosan irányított, másrészt pontosan időzített volt; időzített, mert éppen akkor következett be a "trónszékomlás", amikor a király rajta ült, s irányított, mert pontosan a király fejére zúdult a baj, senki egyébnek nem esett baja.

I.Béla 1063. szeptember 11-én  halt bele sérüléseibe, így sikeresnek ígérkező uralkodása csupán 3 év után véget ért, a bevonuló német csapatok pedig könnyedén megszerezték a koronát Salamon számára.

14 - Salamon , 1053 körül – 1087 márciusa (34 éves kora körül)

- magyar király ; I. András király és Kijevi Anasztázia királyné fia. 

I. Béla fantasztikus halála valójában a már 1058-ban megkoronázott Salamonnak (1052-1074), I. Endre fiának és III. Henrik német császár vejének nyitott utat a magyar trónra. Salamon ekkor a hatodik életévében jár. Húsz esztendő múlt el mindössze Szent István halála után, s azóta nem kevesebb, mint négyszer cserélt gazdát a trón. I. Endre hatalmát 1063-ban dönti meg testvéröccse, I. Béla. Salamon ekkor a tizedik évében jár. Trónigényét I. Bélával szemben nem érvényesíti, de Béla három évi uralkodás után, 1063-ban már halott. "Salamon király pedig, amikor Béla király halálát hallotta – írja Thúróczy –, apósához a német császárhoz futott, és kérte, hogy állítsa vissza neki Magyarország királyságát." Thúróczy teljesen világosnak tetsző szövege azonban titkokat rejt: elég, ha Salamon életkorára gondolunk: tízéves gyermek az, aki a magyarországi politikai helyzetet felmérve és az eshetőségeket átlátva az országon és határokon át a német császárhoz fut, hogy tőle kérjen fegyveres segítséget ellenfelei katonai legyőzésére? Ez a nyilvánvalóan képtelen feltevés arra jó, hogy felfedje a szöveg eltakarta háttértényezőket, a felszín mögött tevékenykedő és az eseményeket irányító láthatatlan erőket: Salamon mögött egy céltudatos hatalmi erőcsoport működik, az szervezi meg az egész akciót, a menekülést és az idegen katonai intervenció kieszközölését: e tény pedig rávilágít ennek a szemünk elöl gondosan leárnyalt hatalmi csoportnak a beállítódására, s magától értetődő az is, hogy valójában nem a gyermek Salamon, hanem a maguk uralmának érvényesítéséért tülekszenek, magát a királyi gyermeket pedig, aki mindezt felfogni sem képes, tehetetlen bábként viszik magukkal. Nyilvánvaló, hogy ez az arctalan hatalmi klikk nemzetietlen vagy nemzetellenes, idegenérdekű elemekből áll, akiknek mit sem számít az ország és népének sorsa, szenvedése, csupán saját önző érdekeik gátlástalan kielégítésével, álcázott hatalmuknak a megőrzésével törődtek, bármilyen országos pusztulás, köznyomor legyen is ennek az ára .

Salamon király tehát a császárral együtt minden nehézség nélkül bejött a király nélkül maradt Magyarországra, és nyugodtan bevonult a királyi székhelyre, Fehérvár városába – folytatja Thúróczy –, és itt egész Magyarország papsága és népe a legnagyobb tisztelettel fogadta. A császár pedig beszédet tartott a magyarok egész gyülekezete előtt vejének, Salamon királynak érdekében, és a köztük megújított békét esküvel és hitének lekötésévei erősített meg. "Salamon királyt pedig dicsőségesen megkoronázva, ATYAI TRONUSARA ÜLTETTE egész Magyarország egyetértése és helyeslése közben. Maga a császár pedig, miután Salamon király BŐKEZŰEN MEGAJÁNDÉKOZTA MAGYARORSZÁG GAZDAG KINCSEIVEL, szerencsésen visszatért hazájába."

Mellőzzük a (századunk szomorú gyakorlatából) jól ismert kirívótorzításokat ("egész Magyarország" = sebtében összecsődített, kivezényelt tapsoncok; az ország papsága = a főpapság kollaboráns csoportja), s szorítkozzunk a lényegre. Mintha ismétel né magát a történelem: jelentéktelen eltérésekkel megismétlődik a magyarság tizennégy évvel ezelőtti tragédiája: a német császár ismét fegyveres haddal tör Magyarországra, és ismét egy elűzött, trónja fosztott királyt hoz és ültet a fegyverek erejével Székesfehérvárott az ország nyakára és ismét hűségesküt tesz a magyar királya német császárnak: húsz éven belül immár másodszor Szent István halála óta, s ha jól számolunk, két évtizeden belül a német császári hadak negyedszeri bejövetele ez abba az országba, amelynek hatalmát azelőtt egész Európa rettegte s amelynek földjére ellenséges had, ellenséges katona még álmában se tehette a lábát. Hozzá kell tennünk: minden esetben az idegenbefutó, az ország és népe ellen idegen fegyveres segítséget kérő magyar királyok hívására. Ez az a gyakorlat, amibe a gyermek Salamon mintegy belenevelődik.

Való tény, hogy a német császári hadak 1058. évi behívásáért ó maga, a tehetetlen és tudatlan gyermek, mint akarat- és ítéletképtelen bábkirály nem tehető felelőssé, ezt a gyakorlatot azonban a továbbiakban ó maga is elfogadja, és további pályája során gátlástalanul él vele, mint aki számára a maga hatalmi ambícióin kivül nincs már semmi, s mindenkor kész ennek érdekében az ország függetlenségét, egységét, jólétét, hatalmát, magyarok tömegeinek életét odavetni. Viharos élete során újra meg újra ismétlődően pusztító idegen hadak élén tör az országra, de a magyarok szerencséjére mégsem sikerül hatalomra jutnia, mert ezesetben megismétlődne az áruló Orseolo Péter rém uralma. S hogy mindez valóban így van, és hogy Salamon az elvetemültség mélységibe süllyedt, azt tán legszemléletesebben Thúróczy alábbi szakasza tanúsítja. Géza megkoronázása után ismét a német császárhoz fut, hogy saját hazája elleni fegyveres beavatkozásra bírja. "Salamon király pedig országa elvesztése miatt panaszkodott a császárnak, mondván, hogy erőszakosan űzték ki országából, és ezzel nemcsak őt, HANEM A CSÁSZÁR BIRODALMÁT MÉG INKÁBB SÉRELEM ÉRTE. És azt mondogatta: HISZEN TIÉD MAGYARORSZÁG, TIÉD A KIRÁLYSÁG, MIVEL TE TETTÉL ENGEM KIRÁLLYÁ; AZ ÉN URALMAM ALATT ENNEK AZ ORSZÁGNAK LEGSZEBB JAVAIT FELSÉGEDNEK AJÁNDÉKOZTUK ÉVI ADÓBAN HÁLÁS SZÍVVEL, ÉS TÉGED SZOLGÁLTUNK RENDELKEZÉSED SZERINT. Most pedig mindezeket megtagadják tőled azok, akik birodalmad romlásán mesterkednek. Gyere hát Magyarországra, ALJ BOSSZÚT ELLENSÉGEIDEN A RAJTAD ESETT SÉRELEMÉRT, ÉS VEDD VISSZA MAGADNAK AZ ORSZÁGOT." A hazaárulásnak tömény sűrítménye Salamonnak ez a nyilatkozata, s nem kevésbé az, hogy ily módon veszi rá a német császárt Magyarország megtámadására. Ráadásul még érvei is Magyarország ellen koholt szemenszedett rágalmak, mert nem igaz, hogy a nemrég még hatalmas Magyarország a német birodalomhoz tartozott és német hűbértartománnyá süllyedt: a magukat a kereszténység fügefalevelével álcázó titkos hódítók valóban ezt akarták elérni, de hiába volt minden agyafúrt mesterkedés, áruló-özönöltetés, politikai méregkeverés, – a magyarság – habár megrontva, félrevezetve, életidegen útra kényszerítve – újra meg újra lerázta magáról a ráerőltetni próbált nyílt idegen igának minden formáját, ha a titkos belső diverzióval szemben nem is volt ellenszere. Csupán ott marad fenn némi kétely: írható-e mindez egyedül Salamon rovására, vagy az őt irányító titkos erőcsoport felelős elsősorban mindezért? Láttuk, hogy Salamon – akárcsak számos más Árpád-házi királyunk –bábkirály. Bábkirályként indul: kezdeti életkora vitathatatlanná teszi ezt. De vajon meddig maradt bábkirály, meddig maradt árnyékkormányzatának irányítása alatt? Salamon megítélésében rendkívül fontos, ám bajosan tisztázható kérdés ez. Bizonyos azonban, hogy ember, növény, állat kilétét, milyenségét jelentősen meghatározza a talaj és környezet, amibe beleszületett, belenőtt; az indíttatás gyakran embernél is egész életpályáját meghatározhatja; még szilárdabb formálója uralkodók létének az őket körülvevő politikai szövevény, és ez jobbára tágabb léptékű, mint az emberélet, történelmi korszakokon át fennmaradhat, nemzedékről nemzedékre öröklődhet. Az efféle hatalmi csoportosulás ugyanis, a hatalom látható jelképe, az uralkodó személye mögé rejtőzve, hatalmát kisajátítva olyan képződménnyé válhat, amely éppen rejtett és csoportos jellege folytán alkalmas a további növésre. A gyors királycserék sem oldják fel ezt a hatalmi struktúrát - a bábkirály vagy túszkirály, illetve a láthatatlan, titkos kormányzat intézményét – s az korról korra átnőhet évtizedeket behálózó politikai. folyondárként. Salamon király esetében abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy öntörvényű, önmagában is teljes bizonyítóértékű logikai bizonyítékainkat történelmi bizonyítékkal egészíthetjük ki. Thúróczy krónikája ugyanis, Salamon király gonosz "tanácsadójáról" Vid ispánról szólva, a következőket mondja: "Vid, úgy irányította a királyt, mint tanítómester a tanulót, A KIRÁLY EGYÁLTALÁN NEM JOG SZERINT, DE VALOJÁBAN AZ Ő ALATTVALÓJA VOLT." Márpedig Salamon ekkor már nem gyermek, hanem felnőtt ember. Az időpont ugyanis, amelyhez Thúróczy ezt a megjegyzést fűzi, az országban dúló polgárháborúnak abban a szakaszában történik, amikor Salamont detronizálják és Gézát koronázzák meg Magyarország királyának, azaz 1074 táján, Salamon pedig ekkor már a huszonkettedik életévét tölti. Az ő esetében tehát nem következik be az a törvényszerűnek mondható lázadás, amit a felnőtté érés önállósulási igénye hoz magával, s ami rendszerint a bábkirály életébe kerül, vagy fogságra vetésével, túszkirállyá tételével végződik. Vagyis Salamon, miként ezt a sötétlelkű Vid ispánhoz való alárendelt viszonya tanúsítja – és egész későbbi életpályája is ezt látszik alátámasztani –, eggyéolvad rabtartóival és fenntartás nélkül követi azok parancsait. Egész életpályája a hatalomért megszállottként folytatott küzdelem jegyében telik el. Kész bárkivel, bármilyen erőcsoporttal összefogni hazája ellenében. Minden lehetőséget megragad a hatalom megszerzésére. Seregeket szervez, seregeket bíztat fel, hol itt, holott bukkan fel, betör az országba, várakat foglal el, majd külföldre menekül. Kísérletet tesz Géza, majd Szent László meggyilkolására: ez utóbbi kísérlete után kimenekül az országból és 1087-1088 táján nyomtalanul eltűnik. Végnapjairól és haláláról, eltűnéséről ellentmondásos hiedelmek, legendák keletkeznek. Mi történt vele? Nem tudni. Az utolsó, nagy valószínűséggel hitelesnek elfogadható történelmi nyomok szerint Salamon – Kutesk kun király seregével – mégegy betörési kísérletet tesz koronája visszaszerzésére, de Szent László szétveri őket ("Salamon király pedig Kuteskkel együtt futva úgy menekült, mint tépett tollú kacsák a keselyű karmai közül."), majd a kunokkal betört Görögországba, de itt is katasztrofális vereséget szenved. A Képes Krónika regényes beszámolója szerint "Amikor a kunok meglátták a páncélosok sokaságát, nagyon megijedtek és sietni kezdtek, hogy átkelhessenek a Dunán, mielőtt az ellenség körülzárja őket. Minthogy ezeknek nem volt páncéljuk, könnyebbek lévén gyorsabban haladhattak. Salamon és emberei meg a többi páncélos csak lassabban követték előresiető társaikat, mert fegyverzetük súlya akadályozta őket. Tél volt, sűrűn havazott, tele lett szemük hóval, és a sűrű hófúvásban nem láthatták társaikat, akik előresiettek. Eltévedvén bolyongtak hát a pusztaságban. De az ellenség is a sarkukban volt s üldözte őket. Eljutottak egy üres és elhagyatott várhoz. Bementek és ott maradtak egész nap meg éjszaka is. Az ellenség pedig mindenfelől körülkerítette a várat. Az ostromlottak látták, hogy éhen fognak veszni, és inkább azt választották, hogy harcolva halnak meg, semhogy éhen pusztuljanak. Kora hajnalban kirontottak hát az ellenségre, s elpusztítóikkal együtt pusztultak el; és sokan elestek azok közül is, akik őket pusztították. Salamon király pedig alig tudott megmenekülni kevesedmagával; és könnyedén átkelt a Dunán, minthogy be volt fagyva. S amikor egy nagy berekhez érkezett, azt mondta embereinek, álljanak meg egy kis időre, hogy a lovak erőt gyűjthessenek. Ő maga pedig letévén pajzsát úgy tett, mintha rögtön visszatérne, és bement a sűrű sötét erdőbe, otthagyta mit sem sejtő embereit, és nem is mutatkozott SOHA TÖBBÉ." Soha többé! Tehát itt tűnt el rejtélyesen és végérvényesen, itt foszlott el végképp minden nyoma. Ki ne tudná, ez máskor is megesett, megesik: valaki bemegy a rengeteg sűrűjébe, és soha többé nem kerül elő. Mi történhetett vele? Fenevad támadt rá? Emberevők kapták el és főzték meg bográcsban? Öngyilkos lett? Katonatársai közül gyilkolta meg valaki? Mindez csak puszta találgatás, nem visz közelebb a titokhoz. Érdekes módon maga a krónika is ellentmond önmagának, mert sorait folytatva Salamon végnapjainak és halálának egy másik változatára tér át: "A sok csapás megtörte, és meglátogatta őt az üdvözítő lélek; és ezektől a csapásoktól nem lett keményebb, és nem küzdött tovább az Isten jogos igazsága ellen, hanem amikor megérezte az irgalmas Isten büntető kezét, vétkeire gondolván följajdult és – amennyire a méltányos emberi gondolkodás megítélheti –, töredelmes szívvel vezekelve bánta meg bűneit. Csakugyan szerencsés kényszerűség, amely a jobbra ösztönöz, mert valóban szükségszerű, hogy akit a világ gyűlöl, az Istent szeresse. íme, Salamon király nemes teste, királyi gyönyörök közt nevelkedve, most porban és hamuban fekszik meggyötörve, és aki eddig földi javakért harcolt, már csak égiekre törekszik. Egész életét zarándoklásban és imádkozásban, böjtben és virrasztásban, munkában és könyörgésben töltötte. Egyszer még látták Hungáriában Kálmán király idején, de nyomban elrejtőzött, és soha többé nem mutatkozott." SOHA TÖBBÉ! – másodszor is: e csupán kegyes szólamokat tartalmazó s alighanem a hívók jámborítását szolgáló kis ellen történet is ezzel végződik. Miután azonban senki sem tűnhet el úgy kétszer egymás után, hogy senki soha többé ne láthassa, észszerűbb, ha az első eltűnési változatnál kötünk ki végérvényesen, s ezen az sem változtat, hogy a krónikás szerint Polában állítólag egy időben állott Salamon királynak valamiféle emlékoszlopa. Marad a meghökkentő történet: szőrén-szálán eltűnt egy koronás király. Se rejtély felderítésére a jelek szerint jelenleg nincs lehetőség. Mégis engedtessék meg egy zárómegjegyzés: nemcsak Salamon tűnt el, hanem – és ez talán még furcsább – a kétségkívül nála levő tárgyak s királyi voltának minden bizonnyal magával hordott bizonyítékai is. Mert lehetetlen, hogy bárhova vetődött légyen, ne tartotta volna magánál ezeket az ereklyéket, bizonyosságokat, s halálával ezek is nyomtalanul eltűntek. Hova lettek? Ki(k)nek a kezébe kerülhettek?

Folytatás következik . 

Összegezve : az ebben a részben felsorolt 14 uralkodó + 1 / Imre herceg - aki csupán 6 nappal a megkoronázása előtt , halt meg / , tehát 15 közül 8 halt meg természetellenesen :

-Álmos (76) - rituálisan feláldozták , vagyis megölték vélhetően szkíta szokás szerint

-Szt. István (62) - betegségnek álcázott feltehetően lassú méreg

-Szt. Imre (kb. 30) - vadászbalesetnek álcázott gyilkosság

-Péter , /Orseolo/ (kb. 48) - fogságban halt meg  megvakított , összekaszabolt roncsként

-Sámuel , /Aba/ (kb. 54) - a Ménfői csatában  árúlás során galádul meggyilkolták

-I. András , /Katolikus Endre/(kb. 45) - halálra éheztették börtönében

-I. Béla , /Bajnok Béla/ (kb. 48 ) - halálát a merénylet során ráomló trón miatt

-Salamon , (kb.34) - vesztett csata után menekülés közben eltünt egy erdőben

A bejegyzés 

https://maghon.weebly.com/uploads/2/0/0/3/20035969/grandpierre_k_endre__magyarok_titkos_tortenete.pdf 

könyve alapján készült , egyes részeinek a kölcsönvételével és az ide másolásával .