Oldalak

2024. augusztus 25., vasárnap


Aktualizálás - summa summarum - 

  XIII. - lelkigyakorlatok -

2. HÉT . 1. nap


 1. nap

Első gyakorlat: 

Első szemlélődés: a megtestesülés 

Ez magában foglal előkészítő imát, három előgyakorlatot, három pontot és egy imabeszélgetést. 
Az előkészítő ima a szokásos. 
Első előgyakorlat: Lelkem elé idézem azt a történetet, amelyről szemlélődnöm kell, amely itt abban áll: hogyan szemlélik az isteni Személyek az egész föld színét és kerekségét, amely tele van emberekkel, és látván, hogy mindnyájan elkárhoztak, hogyan határozza el a Szentháromság az ő örökkévalóságában, hogy a második Személy emberré legyen az emberi nem megváltására, és hogyan küldte el, mikor az idők teljessége elérkezett, Úrnőnkhöz Gábor arkangyalt. 


Luca_Rossetti_Trinità_
Chiesa_San_Gaudenzio_Ivrea

A bűn miatt nemcsak az ember, hanem a Föld is a gonosz hatalmába került, és a megváltás tervének ezt kell helyreállítania.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16).

A megváltás tervének az ember megváltásán túl volt egy tágabb és mélyebb célja. Krisztus nemcsak ezért jött a földre; nem csupán azért, hogy e világ lakói úgy tekintsék Isten törvényét, ahogy kell. Krisztus azért is jött, hogy a világegyetem előtt igazolja Isten jellemét. Nagy áldozatának ezt az eredményét – és hatását más világok értelmes lényeire, csakúgy mint az emberre – a Megváltó előre látta, amikor közvetlenül keresztre feszítése előtt így szólt: „Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme: És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok”.

Krisztus cselekedete – hogy meghalt az ember megváltásért – nemcsak elérhetővé tette az embernek a mennyet, hanem az egész világegyetem előtt igazolta, hogy miért bánt Isten és "Fia" a lázadó Sátánnal úgy, ahogy bánt; valamint biztosította Isten törvényének örök érvényűségét, és bemutatta a bűn lényegét és következményeit.
Aki a Fiát adta értünk, az megadja a lehetőséget, hogy éljünk az üdvösség ajándékával, éljünk a megváltással, hogy éljünk és tudjuk fölfedezni újból és újból, milyen nagy volt a mi megváltásunk ára. A megváltás misztériuma megtapasztalásának, fölismerésének, a benne való elmélyülésnek a kulcsa az Isten ajándéka: a hit, amit ajándékul kapunk, amit ő ad, hogy jól ismerjünk és a reményünket el ne veszítsük, hogy ismerjük a megváltás misztériumát, és mindazt, ami számunkra ebből következik. Megkapjuk a hit ajándékát, ami megadja az elköteleződést az embert végtelenül szerető Isten felé.

A „lényeget”, vagyis azt, : hogy hogyan lehet, és hogyan kell Krisztust a lehető legjobban, legközvetlenebbül és legkevesebb „föltűnéssel”, vagyis a legalázatosabban követni, tehát szeretni, úgy kellett előadni, napról napra apródonként fölolvasni, hogy mindenki megértse a közösségben.
Ezért századokon át, a legkorábbiaktól a késő középkorig a keresztény tanítás, életbölcsesség, aszkézis és misztika (szeretetre való gyakorlatok és a szeretet szent „művészete”) könnyen érthető, különösebb fáradság nélkül megjegyezhető, annak a tiszta forrásvíz édességével csobogó későközépkori szövegeit írták. Mert hogyan indulhat el ma a halandó Krisztus követésének azon az útján, amelynek már több mint ötszáz éves kalauza sem volt egyéb, mint egy még korábbi, legalább Szent Ágostonig visszamenő gyakorlatnak a formulákba foglalása (vagy formuláinak összeírása)? 
Krisztus követésének forrása sem Ágoston vagy Bernát vagy bárki, akinek az eredeti, a magyarnál még kifejezőbb nevén Imitatio Christit a középkor  tulajdonította, hanem maga Krisztus, akinek a követését, pontosabban „utánzását” a Zsinat éppen nem újonnan szabályozni, hanem fordítva, az eredetihez közelíteni, formalisztikus elemektől megtisztítva a közvetlenül hiteleshez hozzáigazítani akarta.  A keresztény élet lényege, maga a kereszténység, a keresztény mivolt nem más, mint Krisztus „követése”, sőt a szó legteljesebb értelmében „imitatio Christi”, Krisztus utánzása, aminek egyetlen valóban járható útja és egyetlen hatékony módszere van: a szeretet. 

A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. - Lukács evangéliuma Lk. 1

Gábor, Gábriel héberül., Gávri-el 'Isten embere' Gábor,  A Szentírásban angyal, az Egyház hagyományában főangyal. Az Ószövetségben Gábriel magyarázta meg Dánielnek látomása (kos, kecskebak) értelmét (Dán 8,16-26) és a 70 év (vö. Jer 25,11; 29,10) jelentését (évhétprófécia). Az Újszövetségben először Zakariásnak jelent meg, s tudtul adta János születését (Lk 1,11-20) és az Úr színe előtt állónak mondta magát (1,19; vö. Tób 12,15). Hat hónappal később ő hozta Máriának a megtestesülés hírét :  «Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.»” (Lk.1,26-38) 
Gábriel  egy "főangyal" arkangyalnak Biblián kívüli források nevezik, amelyek szerint teljhatalma van az Édenkert, a kígyók és a kerubok fölött , a Szodomát és Gomorát elpusztító angyalok neve Gábriel és Uriel voltak és szerepel a Paradicsomból való kiűzetés során is . A Magyar Koronázási Palást rekonstrukcióján is ott szerepel alakja, csakúgy, mint a Szentkoronán, ami mutatja önálló tiszteletét is. Gábriel arkangyal őrködik Budapest fölött is a Hősök tere obeliszkjén.
Ezért van az, hogy a Boldogságos Szűz Máriához nem akármelyik angyalt, hanem Gábor főangyalt küldte Isten: úgy illett, hogy erre a szolgálatra főangyal jöjjön, hiszen a legfontosabb üzenetet hozta.

Fra Angelico – Angyali üdvözlet


Második előgyakorlat: A színhely kialakítása. Itt lássam a világ nagy terjedelmét, a földkerekséget. ahol oly sok és annyiféle nép lakik. 



Hasonlóképpen nézzem meg tüzetesen Boldogasszonyunk házát és szobáját, Názáret városában, Galilea tartományban.
Az észak-izraeli várost 77 ezer fő lakja, többségében muzulmánok és keresztények. A Szent Család életének meghatározó helyszínén ma is számos látnivaló felkereshető.
 Milyen volt Názáret Jézus idejében ? A régészeti bizonyítékokon kívül találtak egy szöveget is, amelyet 670-ben Adomnàn apát írt, Ebben az apát megemlít egy templomot, ahol egykor az a ház állt, amelyben az Úr nevelkedett.


A lakás több szobából állt, az egyik teljes magasságában fennmaradt, a másiknak az egyik fala mellett lépcső emelkedett.


Názáret Virágvasárnapon napjainkban




Évszázadokkal Jézus kora után e ház és a két szomszédos sír köré épült a templom, mely a 8. században használaton kívül került, de amelyet a 12. században újjáépítették. A bizánciak mind a sírokat, mind a házat mozaikokkal díszítették, ami arra utal, hogy különleges jelentőséget tulajdonítottak neki.


Angyali üdvözlet temploma Názáretben  

Az isteni kinyilatkoztatás helyén először csak egy kis kápolnát húztak fel, majd olasz ferencesek kezdeményezésére indult el a templom építése, mely a térség egyik legnagyobb kegyhelye lett.

Harmadik előgyakorlat: kérem azt, amit elérni akarok. Itt kérnem kell az Úr mélységes ismeretét, aki érettem emberré lett, hogy őt jobban szeressem s kövessem.

Első pont: Látom a különféle személyeket, mégpedig először azokat, akik a föld színén vannak, öltözetük és viselkedésük nagy változatosságában: egyesek fehérek, mások feketék; egyesek békében vannak, mások hadakoznak; némelyek sírnak, mások nevetnek; az egyesek egészségesek, mások betegek; egyesek születnek, mások meghalnak stb. Azután szemlélem és megfigyelem az isteni Személyeket, amint királyi széken vagyis isteni Fölségük trónján ülnek, és hogyan nézik az egész föld színét, terjedelmét és kerekségét és látják az összes nemzeteket, amelyek nagy vakságban sínylődnek, és látják hogyan halnak és hullanak sorra a kárhozatba. Harmadszor látom Úrnőnket és az arkangyalt, aki őt üdvözli; és végül magamba tekintek, hogy hasznot merítsek ebből a szemléletből.








Leonardo da Vinci : Angyali üdvözlet 1472

Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus.

Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.


Második pont: Hallgatom, amit az emberek a földön beszélnek: hogyan beszélnek egymásközt, hogy esküdöznek és káromkodnak stb. Hasonlóképpen azt is, amit az isteni Személyek mondanak, vagyis: „Váltsuk meg az emberi nemet!” Azután pedig, hogy mit mond az angyal s Úrnőnk; majd végül magamba tekintek, hogy hasznot merítsek az említett személyek minden szavából.




Charles-Théodore Frère , Jeruzsálem és környéke , 1837.

Harmadik pont: Végre megfigyelem, mit művelnek az emberek a földön, vagyis hogyan ütik, gyilkolják egymást és mennek a pokolba stb. Azután megfontolom, mit cselekszenek az isteni Személyek, vagyis megvalósítják a megtestesülést stb.; hasonlóképpen, mit tesz az angyal és Úrnőnk, ti. az angyal teljesíti a küldetésének szerepét, és Úrnőnk megalázza magát és hálát ad az isteni Felségnek; majd magamba tekintek, hogy hasznot merítsek mindebből. 





A mennyei Atya terve az, hogy elküldi Fiát a földre, aki majd megváltja az embereket. Máriával pedig az a terve, hogy ő legyen a Fiúisten Anyja. Az isteni terv megvalósulása az ő feltétlen engedelmességüknek köszönhető. A Fiú, Jézus mindenben azt teszi, amit az Atya kíván tőle s ugyanígy Mária is. Mindketten egész életüket Isten szolgálatába állítják.


Gábor szerepe: a hívatottaknak Isten terveit hírül vitte. Názáretben Máriánál megjelenve a Megtestesülést jelentette be. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt n evezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!”
Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: „A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.”
Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott.

Az elmélkedés végén imabeszélgetést kell végeznem és meggondolom, mit kell mondanom a három isteni Személyhez vagy a megtestesült örök Igéhez vagy Atyánkhoz és  kérem azt, ami arra jobban segít, hogy kövessem, utánozzam ami Urunkat, aki értem az imént emberré lett. 
Elmondom a Miatyánkot.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése