Aktualizálás - summa summarum V.

Az élet úgy van megszerkesztve hogy , aki meg akarja tartani elveszíti azt .  Az életet elvehetik? Igen. Mi az, amit nem vehetnek el? Az üdv. Már a tényből egymagából kitűnik, hogy bármit is hiába veszek birtokba, nem lehet az enyém, mert elszámolással tartozom. Aszerint, hogy helyesen, vagy hamisan számolok el, vagyok részes a jóban és a rosszban. Teremtésekor az ember  élete nyílt volt, nem volt semmije, amit elvehettek volna, csak üdve, de azt sajátmaga játszotta el. Az ember abban a csávában van, hogy tudja mit kell és kellene tennie, de sejtelme sincs arról, azt, amit tud, miképpen kell megtennie. Azt, hogy mit kell csinálni, a kinyilatkoztatás megmondja. Hogyan kell megtenni? Nem tudja senki. A szó adva van. A nehézség a megvalósítás.

Olyan módszerre van szükség, amely az ige hatalmát a gondolat válságán keresztül a tett erejébe tudja átvinni.

A cél a tudatosan megtisztított életrend . Az egyetlen cél a kinyilatkoztatás igéjének beváltása. az egyetlen, amit az ember tehet, önmagát a tökéletes tisztaság állapotába emeli. A tökéletesen tiszta embernek olyan kisugárzó ereje van, hogy maga körül a homályt átvilágítja , - aura .

A kiindulás az, hogy az emberben a szándék megvan. Mint ahogy a legtöbb esetben tényleg meg is van. De nem a szándékon múlik.

Az ember létezése közvetlenül nem a kozmosszal, hanem Istennel kapcsolódik. Ezért az ember nem a kis világ, /mikrokozmosz /hanem a kis Isten / mikrotheosz /.

Az egész szentírást azzal a lélekkel kell olvasni, amellyel írták és ennek segítségével kell gyakorlatozni .

 Lelkigyakorlat alatt értünk bármely lelkiismeretvizsgálást, elmélkedést, szóbeli és elmebeli imát és más lelki működést, amint azt a továbbiakban kifejtjük; amint ugyanis testi gyakorlatok a sétálás, járás-kelés és futás, úgy lelkigyakorlatoknak nevezzük lelki életünk minden olyan tevékenységét, amely a lelket előkészíti és képessé teszi arra, hogy kiirtsa önmagából az összes rendetlen hajlamát és miután azokat kiirtotta, keresse és megtalálja Isten akaratát abban, hogy életét a lelke megmentésére rendezze be.

Általában, főként a félreértett keresztény dogma alapján mindenki a bűnös testről beszél. Az ilyesmi teljesen hibás. A testnek bűnt elkövetni nincs is módja, mert létezése nem morális, hanem élettani körben folyik le. A test rongáltságát betegségnek hívjuk. A bűn morális defektus. Elkövetésére csak a szellem képes. Az első bűnt kezdetben a szellemvilágban a fény angyala / Lucifer / követte el, és a bűn azóta is mindig csak a szellem színvonalán érthető. A bűn a szellemvilág szentségének beszennyezése.

Ugyanaz a megtörtség, ami a szellemvilágban a bűn, a lélek világában az őrület. Az őrület a lélek normális voltának megbomlása és megzavarodása ,  ... a lélek éberségének és érzékenységének és világos látásának elvesztése, a megvakulás és a süketség és az eltompulás. A lélek őrülete a lélek homálya. Aluszékonnyá válik, kába, irányt és célt veszt, tévelyeg, rögeszmék szállják meg, képzeleg, valóság érzéke elvész, a másik lélekkel való kapcsolata meglazul és meg is szakad. Ha a bűn a szellemvilág megzavarodását idézte, az őrület a humánum világát bontotta fel. Az őrült nem tud közösségben élni. Amióta a lélekben az őrület uralkodik, az államok és a népek és a nemzetek és a fajok és a rendek viszályban élnek. - lásd zsidó - palesztin viszály , vagy keresztény - muszlim - viszály és  a most aktuális ukrán - orosz viszály , stb. - ; de ez a viszály tapasztalható a nyugateurópai balliberálisok és a keleteurópai nemzeti szuverének között is .

A test betegsége, vagyis ugyanaz a rongáltság, ami a szellemvilágban a bűn, a lélekvilágban az őrület, a testi világban a betegség. A betegség csíráját nem minden esetben lehet a szellemben, vagy a lélekben keresni. Gyakran az őrület, vagyis a bűn csírája a testben van. De, ami a testet megtöri, az sohasem bűn és sohasem őrület, hanem mindig a betegség.

De a három egy, ami most már csaknem magától értetődik, és e hármat egymástól elválasztani nem ajánlatos.

A megrongált létezés kérdésvilágát a maga teljességében először BÖHME fejtette ki. BÖHME-nél a bűn, az őrület és a betegség egymást abban a hierarchikus rendben fedi, amely rendet azóta elfogadottnak lehet és kell tekinteni azért, mert kielégítőbbet e tárgyról eddig mondani senki sem tudott.

Az összes határok érvénytelenek, ezt ,kell mondani ezek után, éspedig a következő indokolással: - a létezés rongáltságának hármas természetéről tudni lényegbevágó tudás. Miért? Mert a primordiális egészség helyreállítása (reintegráció) is hármas, éspedig:

- esztétikai

- logikai és

- morális feladat.

E hármas párhuzamos tevékenység más szinten fedi az érzéki (testi), az értelmi (lelki), és az erkölcsi (szellemi) tevékenységet. Senki sem lehet szellemében bűntelen, aki lelki világában nem értelmes, és testében nem egészséges.

Határt vonni azonban, különösen oly értelemben, ahogy azt az európai filozófia (tudomány, vallás) alapján megszokták, nem lehet és nem is szabad, mert végül is a szellem világa a lélek és a test világát is átsugározza; a lélek a szellemet és a testet is minősíti és formálja; a test a lélek és a szellem világát is megalapozza.

A lélek a test morálja, de a test a lélek bázisa. A szellem a lélek morálja, de a lélek a szellem bázisa. A szabadság a szellem morálja, de a szellem a szabadság bázisa.

Ha most valaki a megtett útra visszatekint, nehézség nélkül belátja, hogy az összes határok valóban érvénytelenek. Lehetetlen a létezés bármely szféráját elkülöníteni anélkül, hogy az ember egyúttal azt ne fosztaná meg először is moráljától, másodszor is bázisától. Ugyanaz a kapcsolat és viszony, amely a test és a lélek között fennáll, áll fenn a lélek és a szellem között is (a lélek a szellem bázisa, vagyis teste). De ugyanaz a viszony áll fenn a szellem és a szabadság között is (a szellem a szabadság bázisa, vagyis teste). Ezért, ha a test törvénye a lélekben van és a lélek törvénye a szellemben van, a szellem törvénye a szabadságban van.

BÖHME volt Európában az egyetlen gondolkozó, aki a létezés egységéből (az összes határok érvénytelenségéből) indult ki. BÖHME azt mondja: a létezés rongáltsága ontológiai defektus s így nemcsak az helytelen (egyszersmind egészségtelen és immorális), hogy az ember a totális törést egyoldalúan a bűnből vagy az őrületből vagy a betegségből magyarázza. Mert ha valaki a bűnből indul ki, a reintegráció súlyát a szellem területére helyezi; ha valaki az őrületből indul ki, a reintegráció súlyát a lélek területére helyezi; ha pedig a betegségből indul ki, a reintegráció súlyát a test területére helyezi. A reintegrációnak mindhárom esetben tökéletlennek kell lennie. Senki sem válhat a szellem területén éppé, aki ugyanakkor az épség helyreállítása érdekében a lélek és a test területén is ne tenne erőfeszítést. A határok érvénytelenek. Azzal, hogy az ember a rongáltság természetét félreismeri, az épség helyreállításáért folytatott művét is a legnagyobb mértékben veszélyezteti. Tudomásul kell tehát venni, hogy ontológiai defektusról van szó, és a defektus totális létünket érintette és érinti. Részletek helyreállításának művelete tökéletesen céltalan. A reintegráció munkájának arra a pontra kell irányulnia amely ponton a defektus történt. Ez a pont nem a szellemben és nem a lélekben és nem a testben van, hanem a létezés középpontjában. E közép pontról csak akkor van módom tudomást szerezni, ha a három részre tagolt létezést ismét össze rakom és a három rész között levő határvonalat eltörlöm. Ezúttal az alkímiára ismét, ha csak néhány szóval is, utalni kell. Az alkímia három princípiumból indul ki. A három princípium (három kezdet éspedig három örök kezdet: ewiger Anfang, mint BÖHME mondja) a sal, a sulphur és a merkur. E három kezdet, az európai test-lélek szellem egységének nem pontosan felel meg. De nem felel meg pontosan a hindu hagyomány három princípiumának, a tamasz-radzsasz-szattva egységnek sem. Nem felel meg, főként azért, mert az alkimista koncepcióban (principiumokban) a sal karakterisztikuma éppoly testi, mint amilyen lelki és szellemi; a sulphur karakterisztikuma szintén lelki-szellemi-testi, és ilyen a merkur karakterisztikuma is. / SAL: (latinul "só"), Paracelsus használata szerint az egyik világalapanyag (ahogy a » sulphur és a » mercurius). A Sal nem a mai értelemben vett konyhai sót jelenti, hanem a testiség, a "megfoghatóság", a szilárdság elvét, ugyanakkor a mercurius az intelligenciát (spiritus), a sulphur pedig a természet energiáját (anima) jelöli. Allegorikusan kockaként (bizonyára a kősó kristályformája miatt), illetve négyzetként leegyszerűsítve ábrázolják a Sal-t. [Biedermann, Hans – A mágikus művészetek zseblexikona /  Kár lenne most azon vitatkozni, hogy mely princípiumok helyesebbek. Amit e percben különös hangsúllyal ki kell emelni, az, hogy BÖHME a test-lélek-szellem egységét az alkimistáktól erősen befolyásolva olyan ontológiai totális összefüggésben látja, hogy az embernek a doktrínák test-lélek-szellem megkülönböztetését nincs is alkalma megvonni. BÖHME a létezés egészében gondolkozik, s ezzel minden úgynevezett filozófián túl ahhoz az eredeti gondolathoz csatlakozik, amely csak a szent könyvekben (a kinyilatkoztatásban) jut kifejezésre, sehol másutt.

Az univerzumban rendet teremteni, mert már magának a kiindulásnak döntő jelentősége van. BÖHME szerint a helyzetet nyugodtan ilyen módon is meg lehet fogalmazni: ...

A bűn, őrület és betegség egymástól nem választható el. A bűn azonnal kihat a lélek világára is, és a lélekben őrületet teremt, de kihat a test világára is, és a testben betegséget teremt. A kezdet szempontjából egyik sem előzi meg a másikat. Mi volt az első defektus? A bűn? Az őrület? A betegség? Egyik sem. A principális defektus a szellem területén mint bűn (a szellem megromlása), a lélek területén mint őrület (a lélek megromlása), a test területén mint betegség (a test megromlása) jelentkezett. Ha most a létezés eredeti építését helyre akarom állítani, a rossz kezdetből hiába indulok ki, eredményt nem fogok tudni elérni, erőfeszítésem hiábavaló és munkám kárba vész. Reintegráció (PÁL apostol metanoiának mondja, BÖHME és az alkímia transzmutációnak nevezi) ilyen módon nem hajtható végre. Ezen az úton a realizálás (realizálódás, megvalósulás, megvalósítás) lehetetlen.

BÖHME érdeme volt, hogy ebben a zűrzavarban rendet teremtett.

Miből kell kiindulni?

A kinyilatkoztatásból.

Miért?

Mert ha az ember nem a kinyilatkoztatásból indul ki, okvetlenül már valamely rongáltságból kell kiindulnia. A kinyilatkoztatás szava létezésünkben az egyetlen valóság, amelyet a törés nem érintett, vagyis, amelyet sem a bűn (szellemi törés), sem az őrület (lelki törés), sem a betegség (testi törés) nem ért el. A kinyilatkoztatás a szellem és a lélek és a test megzavarodása fölött áll, s amikor az ember a realizálás (transzmutáció, metanoia) módját és lehetőségét keresi, bázisnak és fundamentumnak csakis a defektusmentes szót tekintheti. Helytelenül járok el, ha a héber hagyományt fogadom el, és a realizálást a bűn likvidálásával kezdem. A kezdet rossz. Helytelenül járok el, ha a hindu hagyományt fogadom el, és a lélek területéről indulok el, és a realizálást az őrület (a lélek megzavarodásának) kiirtásával kezdem. A kezdet rossz. Helytelenül járok el, ha a görög testedzőket, vagy a modern tudományt fogadom el, és a test területéről indulok el, és a realizálást a betegség likvidálásával kezdem. A kezdet rossz. A középen kell kezdeni. Efelől kétségek voltak és állandóan kétségek vannak.

De tudjuk, hogy a zűrzavarban BÖHME rendet teremtett.

A spiritualizmus a szellem világának, a materializmus az anyag világának felel meg. Mi azonban abban a világban élünk, amelyben a szellem és az anyag egybeolvadt. Ennek a világnak neve természet. Vagyis középhely. Teremtmény. Vagyis: lény. Szelleme is van, lelke is van, anyaga is van, de ő maga sem nem szellem, sem nem anyag. Megnyilatkozik a szellemvilágban, megnyilatkozik a lélekvilágban is, megnyilatkozik az anyagvilágban, de valódi helye a természet.

Végül is le kell számolni azzal a botor balhittel, hogy : 

- először: a fontos az élet  mert a fontos nem az élet, hanem az üdv;

-másodszor: az élettervet (üdvtervet) az ember készen kapja, nem , mert az élettervet (üdvtervet) mindenkinek magának kell megcsinálnia;

-harmadszor: az életterv (üdvterv) elkészítése észszerű munka , mert azt  az imagináció teremti.

Nem lenne helyes ezt az alkalmat a princípiumokról (kezdetekről) szóló metafizikai fejtegetésre felhasználni. Aki eziránt érdeklődik, BÖHME műveiben úgyis mindent, ami lényeges, megtalál. Ezúttal csak ennyit:

A szellemnek hatalma van

az anyagnak tömege van,

a léleknek értelme van;

a szellemnek ereje van,

az anyagnak súlya van,

a léleknek alakja van,

a szellem tevékenysége a hatás,

az anyagé a tehetetlenség,

a léleké a szemlélet;

a közép: az imagináció.

Szellem, anyag, lélek nincs külön. Mint ahogy nincsen külön értelem, érzelem és akarat, és nincsen külön bűn, betegség és őrület. De éppen mert nincs külön, a három világnak van közepe.

Ez az érzékfölötti hatalmak (akaratok, erők, dünameisz, ahogy PÁL apostol mondja) helye.

Az imagináció ez a képzelet (képesség,képzés). Az élet az imaginációban készül.

Éppen ezért az imaginációban a kinyilatkoztatás szavain kívül semmi másnak helye nincs.

Az ember azzá válik, amit életképzeletével varázsol. Mert ez a beváltás helye.

Az életképzeletről nem mondhatom, hogy érzelem vagy értelem, vagy akarat külön, mert érzelem is, értelem is, akarat is;

- nem mondhatom, hogy ez a betegség, vagy a bűn,vagy az őrület székhelye, mert székhelye és középpontja a betegségnek is, a bűnnek is, az őrületnek is, hiszen az ember itt képzi, vagy itt nem képzi üdvét;

  Az imaginációban válik az egész létezés állandóan esedékessé

E helyen azonban azt a felvilágosító megjegyzést kell tenni, hogy senki se higgyen abban a primordiális paradicsomi (édenkerti) helyzetnek helyreállításában, amelyből az első ember lehullott, és amelyről a vallások oly sokat szeretnek beszélni.

A mágikus ige a kinyilatkoztatás !

Kinyilatkoztatás tágabb értelemben véve minden szentkönyv, az Upanisádok, a Tao-te king, a Lun jü, a tibeti és egyiptomi halottak könyve, Zarathustra gathái, a Védák, az Ótestamentum, szűkebb értelemben véve a kinyilatkoztatás az Evangélium. Ez a mágikus ige, az alkimisták elnevezésében az arkanum.

A kinyilatkoztatás / az Evangélium / , a paradicsom (amely a kezdetek kezdetén volt) helyreállításáról soha sem beszél, ellenben igenis beszél Isten országáról, amely ha a világ száma betelik, az idők végén elkövetkezik. Ez az Apokalipszis Új Jeruzsáleme . A két üdv között a különbség az, ami a kezdet és a vég, vagyis a Kert és a Város, ami az Egyén és az Emberiség között van. A paradicsomi üdv az emberi lét megtörésében elveszett, és visszahozhatatlan, és mögöttünk fekszik, és a romlás helyrehozhatatlan. Isten országának üdve (az Evangélium) a megváltásban a feltárt kapu, amely előttünk fekszik és ennek megvalósításában az édenkerti üdv meghatványozódik.

A kinyilatkoztatás természetére  a következőket   lehet mondani: 

- a létezés megrongálódásáról mindenkinek, bármilyen homályos, érzületszerű, vagy még ennél is bizonytalanabb tudomása van. A bűn, az őrület és a betegség ténye minden embert kényszerítően figyelmeztet arra, hogy a szellem, a lélek és a test megzavarodott. Éppen ezért nincsen természetesebb, mint e zavart helyrehozni (reintegrálódni), s ezért lehetőleg a morál, az értelmi világosság és az egészség szabályai szerint élni: az üdv (az épség) csak így szerezhető vissza. A reintegrálódás (realizálódás) azonban teljes reménytelen vállalkozás lenne, ha a földön ne akadt légyen olyan mérték, amely szerint azt végre tudom hajtani.

Mindazok azonban, akik ezen az egészen közkeletű gondolatmeneten csak egy lépéssel is túl akartak menni , ... felteszik azt a kérdést hogy a megzavarodás , a bűn miképpen keletkezhetett akkor, amikor minden gondolkozó és hagyomány és metafizika és filozófia és vallás egyhangúan megegyezik abban, hogy a Teremtő (Isten) lényében ilyesmi, hogy bűn és őrület és betegség nincs, vagyis, hogy az ő létezése szellemileg és lelkileg és testileg is intakt. Ha benne nem volt és nincs, hogyan kerülhet akkor abba, amit sajátmagából teremtett? 

Amikor BÖHME a megzavart létezés értelmének kérdését fölvetette, ismét a kinyilatkoztatásra utalt, de a kinyilatkozatatásnak az előbbinél mélyebb értelmét tárta fel. Nem rettent vissza attól, hogy a természetben dolgozó infernális erők eredetét a Teremtőben keresse és azokat kivétel nélkül mind meg is találta. Szenvedély, harag, düh, méreg, sötét izzás, keserű marcangolás, vak erő, tomboló indulat, mind jelen van. Ezt a világkört BÖHME a sötét jeges tűz körének nevezi (höllisch kalt Finsterfeuer). Az Ótestamentum azt mondja, hogy az Isten haragja. Ez a sötét tűz azonban nincsen külön a sugárzó meleg fénytől, a gazdag virágzásétól és tenyészettől és a szeretet jóságától és az örömtől. Annyira nincs külön, hogy ami a meleg fényt (Lichtwelt) táplálja, az a sötét tűz, s ami a szeretet örömét táplálja, az a haragvó és emésztő düh, úgy, hogy a kettő szüntelenül egybejátszva (inqualieren) mágiájával a teremtést (Wunderwelt) létrehozza.

Értsük meg jól. A harag és indulat és sötét szenvedély a Teremtőben (és az első teremtésben, vagyis az első természetben) egyáltalában nem negatív, mert semmi sem negatív, ami helyén van.

A sötétség minden pontja átvilágítva,

- a harag az utolsó mozzanatáig szelídséggé változtatva,

- az indulat türelem,

- a fagy sugárzó meleg,

- a kietlenség gazdag virágzás,

- a mélység fény.

BÖHME igazán nem pietista, és nem ijed meg attól, hogy a Teremtőt nem kenetteljes hajbókolással hirdeti meg, esetleg meg fogja sérteni és még üdvét is kockáztatja. Nagyon jól tudja, hogy a valósággal való szembenézésben mélyebb tisztelet és hódolat van, mint a nyálas és gyáva kenetben. Az embernek van szelleme. A szellem pedig, mondja PÁL, mindent felkutat, még Isten örvényeit is (to gar pneuma panta hereuna kai ta bathé tou theou). És végül is Isten a teremtést nem csinálta titokban, és nincs takargatnivalója. Nézze meg mindenki, ha tudja.

A létezés az emberben akkor tört meg, amikor a katasztrófában az ember a teremtésben kapott helyét elvesztette és a sötétség világába zuhant. A teremtésben az embernek kijelölt a helye, a természet (teremtett világ) ura (mikrotheosz - kis Isten) volt. Az ember azonban (szabadságát félreértelmezve) azzal nem elégedett meg. A Teremtőtől megkívánta azt az egyedül a teremtői hatalom számára lehetséges feladatot, hogy a sötét mélységek világát a fény világával összevesse, és a kettőt egybejátszva mágiájával, teremtést (Wunderwelt) hozzon létre. Más szóval és röviden: Isten akart lenni. Azok az erők azonban, amelyekkel csak az isteni hatalom bírt, nem engedelmeskedtek, de nem is engedelmeskedhettek neki, mert az ember magában nem volt képes a sötétség emésztő szenvedélyeivel szemben önmagában szüntelenül a sugárzó szeretet fényes melegét fölkelteni és ébren tartani. Ezért az embert a sötét hatalom lerohanta. A létezés az emberben ekkor tört meg, a teremtésben helyét elvesztette és a sötétség világába zuhant.

Miben és hol volt és van a Teremtőnek az a hatalma, amellyel a sötét harag világát markában tartva, azt örökké s minden pillanatban a sugárzó szeretet varázsvilágává tudja tenni? A válasz: ez a hatalom a mágikus Igében (Logosz), a testet öltött fényben, a szóban, Isten fiában van. Az Ige (szó, Logosz, szeretet, Krisztus) az, akivel a Teremtő a mélységeken uralkodik. Az egyetlen hatalom, akinek az abyssus engedelmeskedik, mert engedelmeskednie kell, mert a létezés legmagasabb hatalma az Igében van. Ez az, amit az Evangélium (főként MÁRK és PÁL) exousziának (főhatalomnak) nevez.

A kinyilatkoztatás pedig nem egyéb, mint ennek az igének kinyilatkoztatása. Annak az Igének, a kinyilatkoztatása, amely a sötétségen és a haragon és a mérgeken és az indulatokon és a dermesztő fagyos sivárságon és keserű önemésztésen és a szenvedélyes dühön és a tomboló örvényeken főhatalmával uralkodik. Ezért a mágikus Ige a kinyilatkoztatás (és ezen kívül semmi más) amely a mélységeken uralkodik.

A kinyilatkoztatás szava az, amely ... végül is az egyetlen, amelynek meggyőző hatalma (értelme) minden időben és helyen érintetlenűl fennáll, mert a kinyilatkoztatás az eredeti és ép létezést számunkra jelenvalóvá teszi, leírja, ábrázolja, megmutatja, fenntartja, sőt azt az utat, amelyen ez az eredeti és ép (szellemben bűntelen - tiszta, lélekben őrületmentes - éber, testben nem beteg - egészséges) létezés számunkra elérhető, feltárja és megnyitja.

A megváltást kereső tudja, hogy az aranykori lét nem helyreállítható (reintegráció ebben az értelemben jelentőségét elvesztette), hanem a megváltás világát kell megvalósítani (realizálni), és a megváltás világának embere nem a kezdeté, hanem a végé, ez pedig az istenember (Krisztus).

A realizálás nehézsége a következő: gondolataink és tetteink között szakadék van. Az ember tudja, mit kell tennie, de sejtelme sincs róla, miképpen kell megtennie azt, amit tud.

A legeslegelső feladat: látni. Beatrice DANTÉnak a mennyország legfelsőbb szféráiban az mondja: "...a látást kell tartanunk alapnak a boldogságra, nem a szerelmet, mely csupán a látásból fakadhat". Az üdv alapja a látás. Az éberség a látásból él, mint ahogy az őrület a látszatból (májá, káprázat).

BAADER mondja: élni csak az odaadás emelkedett hőfokán lehet, és, aki nem akar enthuziaszta lenni, okvetlenül fantaszta marad.