Oldalak

2024. augusztus 9., péntek



Aktualizálás - summa summarum -   VII. - lelkigyakorlatok -

1. HÉT - 1, nap .


Ima Loyolai Szent Ignáchoz a jó lelkigyakorlatok végzéséért 

Isten, ki szentséges neved nagyobb dicsőségének terjesztésére vitézkedő Anyaszentegyházadnak Szent Ignácban új segítséget adtál, engedd, hogy az ő támogatása és követése által jó lelkigyakorlatot végezhessünk, és úgy harcoljunk itt e földön, hogy vele együtt méltók legyünk győzelmünk koronáját a mennyben elnyerni, a mi urunk Jézus Krisztus által, Ámen! 



A gyakorlat menete:


1. Lecsendesedünk, hogy kilépjünk a rohanásból és befelé figyeljünk. Csukd be a szemedet, és a gyakorlat végéig tartsd csukva.” „Észleld a testedet: lábadat, ahogy érintkezik a talajjal; a testedet, ahogy érintkezik a székkel; az orrodat, ahogy be- és kiáramlik rajta keresztül a levegő.”


Első hét


Részletes és naponkénti lelkiismeretvizsgálás 

Magában foglal három időpontot és kétszeri önvizsgálatot
Az első időpont reggel van. Mindjárt felkelés után tegyük fel magunkban, hogy gondosan őrizkedni fogunk attól a meghatározott bűntől vagy hibától, amelyből megjavulni és jó útra térni akarunk.
A második időpont ebéd előtt van. Kérjük Istentől, a mi Urunktól azt, amit kívánunk, ti. a kegyelmet, hogy visszaemlékezzünk, hányszor követtük el azt a meghatározott bűnt vagy hibát, és hogy a jövőben megjavuljunk. Utána végezzük el az első vizsgálatot, számon kérve magunktól azt a meghatározott külön hibát, amelyből megjavulni és amelytől szabadulni akarunk. Menjünk végig minden órán vagy időszakon, a felkelés órájától kezdve a jelen vizsgálat órájáig és pillanatáig . Majd tegyünk újra elhatározást, hogy a második vizsgálatig, amelyet végezni fogunk, megjavulunk.
A harmadik időpont vacsora után van. A második önvizsgálatot ugyanúgy végezzük, áthaladva minden órán, az első vizsgálattól kezdve a jelenlegi másodikig.
Itt jegyzem meg hogy mindezen önvizsgálatok , gyakorlatok ! ; tehát nem csak olvasni kell , hanem tevőlegesen gyakorlatozni .


A lelkigyakorlat első hetének gyakorlatai először arra vezetik a lelkigyakorlatozót, hogy az Istentől elidegenedett, bűnös világ részeseként ismerje meg magát. Ebben néhány alapvető teológiai és biblikus megfontolás, valamint a bűn természetének gyakorlatias megértése segít.
Megállunk a hely (térdeplő) előtt, ahol elmélkedni akarunk. Röviden a jelenlevő Istenre gondolunk, jelenlétébe helyezkedünk, jóságára, irgalmára gondolunk, bűneinket megbánjuk, javulást ígérünk, atyai gondviselésére bízzuk magunkat, imádására térdet hajtunk és letérdelve elvégezzük a bevezető imádságot. a.) Kérjük Istent, fogadjon szent színe elé, tűrjön ott meg és adjon kegyelmet, hogy haszonnal töltsük el az elmélkedés idejét;

1. nap
Első gyakorlat: Elmélkedés a hármas bűnről

Az előkészítő imán és két előgyakorlaton kívül három fő pontot és egy imabeszélgetést tartalmaz.

Előkészítő ima: Kérjek kegyelmet Istentől, a mi Urunktól, hogy minden szándékom, cselekedetem és tevékenységem tisztán az isteni Felség szolgálatára és dicsőítésére irányuljon.

Első előgyakorlat: a színhely kialakítása. Itt meg kell jegyeznünk, hogy a látható dolgokról való szemlélődésben vagy elmélkedésben, mint amikor pl. Krisztus Urunkról szemlélődöm, aki látható, a színhely kialakítása abban áll, hogy képzeletben látom azt az érzékelhető helyet, ahol szemlélődésem tárgya található. Érzékelhető helyet mondok, mint pl. a templomot vagy a hegyet, ahol Jézus Krisztus vagy Boldogasszonyunk található, aszerint, hogy miről akarok szemlélődni. A nem érzékelhető tárgyról, mint itt a bűnökről való elmélkedés esetén, a színhely kialakítása úgy történik, hogy képzeletben látom és szemlélem lelkemet, ebben a romlandó testben bebörtönözve, és ezt az egész összetett lényt a siralomvölgyben, mintegy vadállatok közé száműzve; az egész összetett lényen értem a testből és lélekből álló embert.

Második előgyakorlat: Kérjem Istentől, a mi Urunktól azt, amit kívánok és óhajtok. A kérés feleljen meg a szóban forgó tárgynak; vagyis ha a szemlélődés a feltámadásról szól, kérjek örömet az örvendező Krisztussal; ha a szenvedésről, kérjek fájdalmat, könnyeket és gyötrelmet a meggyötört Krisztussal. Ebben az elmélkedésben kérjek megszégyenülést és megalázkodást, látva, hogy milyen sokan kárhoztak el egyetlen halálos bűn miatt, én meg hányszor megérdemeltem annyi bűnömmel, hogy örökre elkárhozzam.
Megjegyzés: Minden szemlélődés vagy elmélkedés előtt végezzük el az előkészítő imát, változtatás nélkül, és az említett két előgyakorlatot, esetenként változtatva a szóban forgó anyag szerint.

Elmélkedés a három lelkitehetség alkalmazásával (akarat , emlékezet , képzelőerő vagy fantázia)  
az első, második és harmadik bűn fölött.
Idézzük fel emlékezetünkben a három fő bűnt , mert manapság már főleg a fiatalok körében ez nem annyira nyilvánvaló , tehát :

1. Lucifer és angyalainak lázadása , amely bűnnek a következménye lett a kiűztetésük a menyországból .
2. Az áteredő bűn : Ádám és Éva annak ellenére ettek a tudás fájának almájából , a kísértés nyomán amely Lucifer eszközölt a kígyó képében , hogy ez tiltva volt . Az Úr ezek után megátkozta őket : „Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Tövist és bogáncskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek füvét. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel.” (I. Móz. 3:17– 19) {SR 39.3}
Az emberi fajnak ezen időtől fogva szenvednie kellett Sátán kísértéseitől. Ádám osztályrésze az állandó fáradságos munka és aggodalom lett, a boldogító és vidám munka helyett, amelynek eddig örvendett. Csalódást, bánatot és fájdalmat kell azóta elszenvedniük és végül el kell múlniuk. Porból lettek és újból porrá kell válniuk. {SR 40.2}

3. az ember aki pokolra kerül a harmadik bűn, vagyis akárkinek külön bűne fölött, aki egy bűn miatt kárhozott el, és számtalan sok más bűne fölött, akik kevesebb bűn miatt, mint amennyit én követtem el, jutottak a kárhozatba.

Az előkészítő ima és két előgyakorlat után magában foglal három fő pontot és egy imatársalgást (kollokviumot).

Az előkészítő imádság : a szokásos = Az előkészítő ima abban áll, hogy kegyelmet kérek Urunktól, Istenünktől, hogy minden szándékom, cselekedetem és működésem kizárólag az ő isteni Felségének szolgálatára és dicsőítésére irányuljon.

Első pont: Irányitsam emlékezőtehetségemet az első bűnre, amelyet az angyalok követtek el, majd az értelmemet, gondolkodva rajta, azután az akaratomat. Ezt az egészet azért akarom emlékezetembe idézni és megérteni, hogy jobban szégyenkezzem és megalázkodjam, amikor az angyalok egyetlen bűnével összehasonlítom az én oly sok bűnömet. Míg ők egyetlen bűn miatt jutottak a pokolba, én hányszor megérdemeltem azt annyi bűnömmel. Mondom, idézzem emlékezetembe az angyalok bűnét, hogy ők, jóllehet kegyelemben voltak teremtve, hogyan nem akarták szabadságukat arra használni, hogy Teremtőjük és Uruk iránt tisztelettel és engedelmességgel legyenek, hanem kevélységbe estek, és ezért hogyan jutottak a kegyelem állapotából a gonoszság állapotába és zuhantak az égből a pokolba. Így kell tovább az értelemmel a részletekbe mind jobban behatolni és az akarattal az érzelmeket mind jobban megmozgatni.

Második pont: Tegyem ugyanezt, vagyis irányítsam a három lelki képességet Ádám és Éva bűnére. Emlékezetembe idézem, milyen hosszú ideig vezekeltek ezért a bűnükért s mekkora romlás sújtotta miatta az emberi nemet és mily sok ember jut a kárhozatra. Mondom, idézzem emlékezetembe a második bűnt, ősszüleink bűnét: Miután Isten Damaszkusz környékén megteremtette Ádámot s a földi paradicsomba helyezte és csontjából Évát megalkotta; bár meg volt tiltva nekik, hogya tudás fájáról egyenek, ők mégis ettek róla, és ezzel bűnbe estek. Majd - megfontolom -, miután állatbőrbe öltöztek, a paradicsomból kiűzettve hogyan éltek az elvesztett eredeti ártatlanság nélkül egész életükön át sok munkában és vezeklésben. Így fontolgassak tovább az értelemmel mindegyre részletesebben és használjam az akaratot a már említett módon.

Harmadik pont: Hasonlóképpen elmélkedjem a harmadik bűnről, azaz bárki olyannak egyéni bűnéről, aki egyetlen halálos bűn miatt jutott a pokolba; és számtalan sok ember kevesebb bűn miatt, mint amennyit én követtem el. Mondom, tegyem ugyanezt a harmadik, egyéni bűnre vonatkozóan. Idézzem emlékezetembe a Teremtője és Ura ellen vétkező ember bűnének súlyosságát és gonoszságát. Értelmemmel fontoljam meg: azzal, hogy vétkezett és a végtelen Jóság ellen cselekedett, mennyire igazságosan jutott az örök kárhozatra. Fejezzem be az akarat tevékenységével, a már említett módon.
Imabeszélgetés: Képzeljem magam elé Krisztus Urunkat, a keresztre szegezetten. Megkérdezem: mi bírhatta rá, hogy Teremtő létére emberré legyen, hogy az örök életből az ideigvaló halálba lépjen, hogy így meghaljon bűneimért. Ugyanígy magamra tekintve, kérdezzem meg: - mit tettem én Krisztusért? - mit teszek Krisztusért? - mit kell tennem Krisztusért? És ahogy Őt így keresztre szögezve magam előtt látom, engedjek szabad folyást érzelmeimnek. 
 - Az imabeszélgetés valódi beszélgetés: ahogyan a barát beszél barátjával, vagy a szolga az urával, hol valami kegyet kér tőle, hol valami elkövetett rosszról vádolja magát, hol ügyeit közli vele, hogy tanácsot kérjen. Mondjak el egy Miatyánkot.

Az elmélkedés során hasznos ha a , már megtárgyalt részt átolvassuk -  Aktualizálás - summa summarum III. - https://gasztropusztitas.blogspot.com/2024/07/aktualizalas-summa-summarum-iii.html


Az elmélkedést befejező imák:

I. Krisztus lelke 

Krisztus lelke, szentelj meg engem! 
Krisztus teste, üdvözíts engem! 
Krisztus vére, ittasíts engem! 
Krisztus oldalából kifolyt víz, tisztíts meg engem! Krisztus kínszenvedése, erősíts meg engem! 
Ó édes Jézus, hallgass meg engem! 
A Te sebeidbe rejts el engem! 
Tőled elszakadni ne engedj soha engem! 
A gonosz ellenségtől oltalmazz engem! 
Halálom óráján szólíts magadhoz engem! 
Színed elé hadd járuljak! 
Szentjeiddel hadd áldjalak mindörökké,
Ámen!  

II. Szent Ignác felajánló imája 

Fogadd, Uram, összes szabadságomat, fogadd emlékezetemet, értelmemet és teljes akaratomat! Mindenem, amim van s amivel bírok, a Te ajándékod: mindezt viszont Neked ajánlom fel s egészen a Te szentakaratodra s rendelkezésedre bocsátom! Egyedül a Te szeretettedet add nekem szent malasztoddal, s akkor elég gazdag leszek és ezenkívül egyebet sem kívánok, Ámen. ( egyszer naponta.) 

Visszapillantás (reflexió) módozata részletesen: 
1.Önvizsgálat: Kiterjed az előkészületre: elvégeztem-e a szokásos előimát? Isten létébe való helyezést és a két előgyakorlatot? lekötöttem-e emlékezetemet, eszemet, akaratomat? arra az igazságra irányítottam-e, amely a legjobban meghatott? Felindítottam-e megfelelő érzelmeket magamban? Tettem-e gyakorlati, most mindjárt végrehajtandó jó feltételt? Elimádkoztam-e a végén a befejező imát (colloquiumot)? Sikerült-e az elmélkedés? Ha igen, adj hálát! Ha nem, keresd okát és kerüld is a jövőben, de bánd is meg hanyagságodat: Mea culpa … – 


Öt érzékünk lelki alkalmazása (applicatio sensuum) 
Tárgya: mint a szemlélődésé, amelytől abban különbözik, hogy az értelem és akarat kevésbé erőltető foglalkoztatásával olyképp szakaszt és köt csokorba innen is, onnan is erényvirágokat, mint aki egy virágos kertben vagy a mezőn járva, itt is, ott is megpillant és fölszed valami szép virágot, hogy vele otthonát – lelkét – felékesítse. Az alázatos, egyszerű, hitből élő lelkek kedves imamódja ez. Legalkalmasabbak erre Betlehem, az egyiptomi futás, Názáret történetei s Krisztus szenvedésének s feltámadásának egy-egy részlete. 
I. Bevezetés: három előgyakorlattal, mint a szemlélődésnél. 
II. A megfontolás maga mintegy öt érzékünket végigjártatja – képzeletben – az eseményen s mindegyikkel észrevétet valami vonzót s követendőt. Pl. Jézus rejtett életénél Názáretben: 
1. a látás odafigyel – mintha jelen volnék a szent család házában – Szent Józsefre … a Szent Szűzre… a gyermek, az ifjú Jézusra … mikor imádkoznak … dolgoznak … pihennek … az emberekkel érintkeznek …, az angyalokra, akik szerető csodálattal tekintenek a szent családra …, a mennyei Atyára, akinek kedve telik szent Fiában … Arcukról, a szent személyeknek minden mozdulatából tanulhatok valamit. Nem akarok-e én is ilyen lenni? … Mit, hogyan fogok tenni ezentúl?  
2. Hallásommal mintha édes szavaikat hallanám …, Szent Józsefét, mikor rendelkezik, oktat… Szűz Máriáét, mikor tanít, imádkozik … Jézusét, mikor készséggel engedelmeskedik …; társalgásukat, amelyből alázatosság, szerénység, szeretet, a lelkek üdvének vágya, stb. sugárzik ki… Hallgatásukból, csöndes imájuk és példájuk általi apostolkodásukból is tanulok… 
3. A szaglóképesség mintha erényeik jóillatát szívná be: engedelmességük-, alázatosságuk-, … szeretetük-,… megelégedettségüket… Krisztus jóillatának kell nekem is lennem Szent Pál szerint (2Kor 2,15); mint a virágokkal telt mező illata, melyet az Úr megáldott (Ter 27,27): az imádság, mint a tömjénillat, száll föl (Jel 5,8) … Mit kell tehát tennem s kerülnöm? 
4. Ízlésemmel mintha érezném, mily édes az Úr (Zsolt 33, 9) … ízlelem édes lelki békéjüket, belső örömüket, mely Istennel való egyesülésük, gondviselésében való megnyugvásuk, indulataik fölötti uralmuk gyümölcse … ízlelem fájdalmuk keserűségét is, amelyet szívüknek az emberek, a magam vétkei, hálátlansága, érzéketlensége, kevélysége … okoznak. Mit kell tehát tennem s kerülnöm? … 
5. Tapintásommal – leborulva nyomdokaik után, – tisztelettel megcsókolom lélekben a földet, a házat, az eszközöket, amelyek erényeik tanúi és eszközei…, amelyeket érintésükkel, 18 PPEK / Manréza imakönyv szenvedésükkel megszenteltek (pl. Jézus keresztjét)… Ebből is tanulok: mily tisztelettel kell a szentáldozásban az Úr szent Testét érintenem, mikor hozzám jön. 
III. Befejezés. Csokorba füzöm a leszakasztott erényvirágokat, elhatározásaimat, s bemutatom Jézusnak, Szűz Máriának …, áldásukat kérem … 







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése