A gondolat
A gondolat , megfoghatatlan relytély , de létezik , hiszen mindenki gondolkozik , ... és vannak gondolatai , még akkor is ha nem akarja . Rudolf Steiner, az antropozófia megalkotója szerint a gondolat a gondolkodás eredménye. A gondolkodást az ember szelleme, individuuma használja - fizikai agytól független módon! - a lét megismerésére. E szellemi tevékenység eredménye a fizikai agyban tükröződve: a gondolat. Maga a gondolkodás a hétköznapi tárgyi tudatban nem tudatos, hanem csak a gondolat, azaz amit az agy a tudatba reflektált. Az agy szerepe tehát a tudatosításban van. Amennyiben az agy bizonyos mértékig aktív szerepet játszik bizonyos gondolatok tudatba vetítésében a gondolkodó individuum akarata nélkül, az az antropozófia* szerint nem gondolkodás, hanem asszociálás vagy kényszerképzetek felmerülése.
* Az antropozófia , / magyarul : az emberi bölcsesség / , amit a mai tudomány létezőként elismer (amelynek a lényegét azonban nem ismeri), sok egyéb, fizikai érzékszervekkel és eszközökkel nem érzékelhető dolog, folyamat is valóságosan létezik, sőt érzékfeletti módon megfigyelhető.
A Rudolf Steineri megfogalmazás az már filozófia , ...
... az antropozófia tényként fogadja el egy érzékfeletti világ létezését, éppen úgy, ahogyan a modern tudomány és a modern emberek tényként fogadják el a fizikai világot, annak lényeit és eseményeit. Maga az antropozófia pedig egy olyan megismerési út, mely úton haladva az ember megismerheti ezt az érzékfeletti, szellemi világot, annak lényeit, folyamatait és eseményeit.
Rudolf Steiner szerint : ... minden emberben van egy rejtett intuitív képesség, mellyel a szellemi világot láthatja , e látásra a koncentrált meditáció vezet el .
Tehát a gondolatnak van köze az antropozófiához , de nem kell túl gondolni , mert az már pszichológia , maradjunk csak a szimpla gondolatnál .
225 éve, 1800. december elsején született :
Vörösmarty Mihály :
GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN
Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
"Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait."
Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény - véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gúnyaiból készült lapon regél.
Irtózatos hazugság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.
Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? - Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sóhajtson a hír nemzetére.
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a szív égő romja mellett,
Hogy tévedt, sújtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nem ismert érdem hősei,
Kiket - midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette - csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek - s e megkorhadt szivekkel,
Rossz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt - a jók a rossz miatt -
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez "ember!" advák örökűl -
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
És mégis - mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden cseppjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövűlnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!
1844 vége
E summás gondolatok után , visszaemlékezve Vörösmartyra , aki egy unalmas könyvtári felolvasáson tartózkodva , megírta költészetének egyik csúcsteljesítményét , a könyvek halmazának látványa csak ürügy volt számára hogy töprengő világnézeti kérdéseit megválaszolja .
A gondolat eredménye a gondolkodás és ezzel azonos értelemben használatos a tudat és a szellem . A tudat az agy legmagasabb rendű, csakis az emberre és állatokra jellemző funkciója, amelynek lényege, hogy célszerűen visszatükrözi a külső tárgyak tulajdonságait és kapcsolatait, megtervezi a cselekvést és következtet annak majdani eredményére. Képes valamely fokig világosan észlelni a saját létünkkel kapcsolatos jelenségeket . A gondolatvilág kapcsolatban áll a tudatosság felébresztésével , nemcsak a világban való józan jelenlét érdekében , hanem a magasabb szellemi értelemben a tudatosság a legerősebb páncélzat a megtévesztő manipulációkkal szemben .
Egyesek a vallásban nem képesek mást látni mint a tömegmanipuláció egy körmönfont eszközét . Ha egy vallás , valóban vallás és nem egy tradicionális gyökereit megtagadó szekta , vagyis célja a religió eredeti értelme szerint , visszavezetni egy magasabb tudatállapotba , akkor annak semmi köze a negatív manipulációhoz . Ép ellenkezőleg , működése az evilági illúziói közt szendergők felébresztésével kapcsolatos . Sokan akik vadul tiltakoznak a megtévesztés különféle formái ellen , képtelenek tudatosítani azt hogy az ember fejében kavargó gondolat zsarnoksága minden külső megtévesztés veszélyét felülmúlja . A reklámügynökök , a szemfényvesztő messiások , a manipulációs technikák , az AI , a számítógépes játékok , a megrontó ideológiák , jönnek és mennek . A gondolatok ugyanakkor folyamatosan jelen vannak és teljesen hatalmukba kerítik az embert . Ha megfigyeljük , láthatjuk hogy mennyire képtelenek vagyunk uralkodni a gondolatainkon , pl. a lelkünkbe gázolnak . Ha fizikailag fáj valami , ha tévedtünk , kritikát kaptunk , vagy rossz döntést hoztunk és emiatt bánkódunk , ... álmatlanul forgolódunk , vagy ha történik valami rossz egy szerettünkkel , vagy csak aggódunk érte . A gondolat e teljesen megfoghatatlan , anyagtalan valami , ... hirtelen ránk telepedik és képtelenek vagyunk kikerülni szorításából . Ez nemcsak ilyenkor történik , a helyzet normál állapotban is hasonló , legfeljebb nem annyira feltűnő . Hogy ha pl. egy akármilyen tárgyra gondolunk és próbálunk nem elkalandozni , csak azt a tárgyat figyelni , minden mást kizárni . Néhány másodperc múlva , máris a napi teendőkön , egy ismerőssel való találkozáson , a készülő rakottkrumplin , stb. , fog járni az agyunk . Ha nagyon elszántak vagyunk és újra próbálkozunk az eredmény hasonló lesz , ... csak pár pillanatnak kell eltelnie és az összes hülyeség eszünkbe jut , és minden gondolat úgy lép fel hogy rendkívül foglalkozni kell vele , nem hagy nyugodni . Uralkodik rajtunk , kiderül hogy nem tudunk nemet mondani , kiderül hogy erre képtelenek vagyunk . Ha rövid időre ellent is tudunk állni , más alakban újra visszatér és megint eltéríti a figyelmünket . Azaz nem vagyunk urai a gondolatainknak , hanem ők uralkodnak felettünk. Tehát gondolatfüggők vagyunk , ... szerencsére vannak megoldások arra hogy ezen valamilyen szinten felülemelkedjünk . Ezek a keleti jógagyakorlatok és a buddhista meditáció , ám ezekbe nem lehet csak úgy egyszerűen belevágni hogy na most én meditálok , hétköznapi értelemben az embereknek nincs mentális erejük . A valós gyakorlat korábban megvolt de elveszett .
Először ellazuló gyakorlatokkal kell kezdeni és csak azután jöhet a koncentráció , az imagináció , ... Kezdésként , .... nyugalomban , teljes csendben ügyelve hogy senki se zavarhasson , egy tárgyra összpontosítunk , ha észrevesszük hogy elkalandozik a gondolatunk , azonnal visszairányítjuk a figyelmünket a tárgyra . Fontos hogy az objektumot olyan éberséggel figyeljük mint egy ragadozó aki épp elejteni készül a zsákmányát . Alternatív koncentrációs gyakorlat lehet egy ima , pl. a Miatyánk , mantraszerű ismétlése , amellyel megakadályozhatjuk más gondolatok beszivárgását , ... de ez sem fog egyből menni , ez is nagy kitartást igényel . ...rendkívül összetett a dolog .
A másik megoldás , amit László András * , hangoztat és hangsúlyoz hogy szellemi témákat kell elővenni és azokról aktívan , uraltan gondolkodni . Ebben az esetben a gondolatokat nem kiiktatjuk , hanem helyette átvesszük felettük az irányítást . A nem intenzíven gondolkodó ember az nem tudja átalakítani a gondolkodását , ha nem teljesen az , ... akkor inkább mágus mint teremtő .
* László András (1941–2024) vállaltan szélsőjobboldali ezoterikus magyar filozófus, teológus, buddhista pap (1978–1983), Hamvas Béla mellett a tradicionális létszemlélet legismertebb magyarországi képviselője, a hazai tradicionális iskola megalapítója és szellemi vezetője.
Egy újabb lehetőség az az amit Ramana Maharsi * javasol , aki azt mondta hogy ha feltesszük a kérdést hogy kinek a számára jelenik meg a gondolat ? ; ...
*Bhagaván Srí Ramana Maharsi (1879 – 1950), az egyik legismertebb modern kori indiai bölcs, advaita mester, szatguru.
... az akkor automatikusan el fog tűnni , mivel ekkor nem a gondolati produktumra , hanem azok forrására irányítjuk a figyelmünket .
Ott van aztán Dogcchen * a gondolatokat figyeljük , és csak azok születését próbáljuk megfigyelni , ...
* Dzogcsen (Tibeti: ་, Wylie: rdzogs chen '‘Nagy befejezés’ vagy ‘Nagy tökéletesség’), más néven atiyoga (legnagyobb jóga), a tanítások hagyománya Indo-tibeti buddhizmus .
... ha le tudunk rájuk csapni megjelenésük pillanatában , azon nyomban felszabadulnak és nem alakul ki kötődés az irányukba .
Ezek csak töredékes információk , átütő eredményt akkor lehet elérni ha tanulmányozod és napi rendszereséggel végzed őket .
A gondolatok uralása a metafizikai megvalósítás egy kiemelt állomása . vagyis nem egy végcél , hanem egy nélkülözhetetlen közbülső cél . a szellemi úton .
Horváth Róbert , (1971. – ) magyar vallásfilozófus, szakíró, szerkesztő és fordító, a hazai tradicionális iskola egyik legismertebb szerzője, gondolkozója , a Magyar Hüperión főszerkesztője, az Ars Naturæ ökológiai folyóirat és a Sursum Kiadó munkatársa. Horváth Róbert szerint : A nagyon élesre állított megvalósításcentrikus tradíciók nem központiak . A mai modern ember , a mai elesettsége és lecsúszottsága kellett ahhoz hogy a gondolkozás egy központi megvalósítási módszerként jelenjen meg . A modern mindfulness mozgalmak legnagyobb hibája hogy nem biztosítanak az ember számára metafizikai távlatokat , igy az illúziók alóli megszabadulás feladatát csak részben végzik el .
Több ezer éve tudjuk, hogy a gondolatnak mágikus ereje van, amivel gyógyítani is lehet. Ősi gyógyításunkban a sámánoknak kitüntetett szerepük volt, és primitív népeknél még ma is van. A sámánok olyan képességgel rendelkeznek, amelyet földi halandó nehezen tud elképzelni. Honnan van ez az erejük? Miért nincs nekünk hasonló képességünk? A válasz egyszerű: elkényelmesedtünk, és nem gyakoroljuk . Mindenkiben megvan ennek a képességnek a csírája, amit kellő gyakorlattal kifejleszthetünk, ha hiszünk benne. Miért kell hinni? Azért, hogy képes legyen elhárítani azokat a belső akadályokat, gátakat, amelyek lehetetlenné teszik ezeknek a képességeknek a kifejlődését. A látnokok is rendelkeznek egy speciális képességgel. Közkézen forognak történetek, amelyben valaki megérzett, vagy megjósolt valamilyen közeli vagy távoli jövőben bekövetkező eseményt, ami többnyire be is következett, és aminek pontos magyarázatát még ma sem tudjuk. Ismert, hogy közösségek együtt gondolnak bajba jutott társukra, imádkoznak érte, és a gondolat energiájával gyógyuláshoz segítik a rászorultat. Pl. Laár András gyógyulása a kizáródott hátgerinc sérvből , a buddhista hívők közös imájának hatásaként .
A mai evidenciákra kihegyezett orvostudomány ezekkel a dolgokkal nem tud mit kezdeni . A csodák kategóriájába sorolja, és mint ilyent, kiönti a fürdővízzel együtt a gyereket is. Az élet titka abban rejlik, hogy meg tudjuk-e tanulni, hogyan használjuk ki gondolatainkat , hogy az fejlődésünket segítse , ne pedig a visszafejlődésünket. Ez a „titok” egyáltalán nem titok ma , mert 2500 évvel ezelőtti tanítóink, Buddha és Jézus is ezeket tanította.
Azt , hogy a gondolatnak mekkora energiája van, nem tudjuk mérni. Az agy működésével kapcsolatos számos működés paramétereit képesek vagyunk regisztrálni, de ma még nem tartunk ott, hogy a gondolat teremtő erejét meg tudjuk mérni. Ha valamilyen kísérlet révén mégis sikerül láthatóvá tenni, akkor az eredményt rendszerint általános kétkedés veszi körül.
Induljunk ki abból, hogy gondolkodásunk az agy teremtménye, és azon belül is a parányi idegsejtek játszanak elsődleges szerepet benne. Ezek az idegsejtek áramot termelnek, és un. „hírvivő” kémiai anyagokat választanak ki. Ezt az áramot burkolt vezetékeiken akár két méterre is veszteség nélkül juttatják el. Itt egy speciális szerkezeten keresztül átkapcsolnak az izomrostra, és azt mozgásba hozzák. Ez az idegrendszer működésének az alapja.
Ahol áram van, ott mágnesesség is keletkezik, tehát gondolataink keletkezésekor az idegsejtek működése alatt elektromágneses hullámok keletkeznek. Ezeket ma már mérni is tudjuk. Az elektromosságot EEG-vel (elektroencephalográf), a mágnesességet MEG-gel (mágneses elektroencephalográf) mérni és láttatni is tudjuk. Az elektromágneses hullámokról tudjuk, hogy fénysebességgel, akadálytalanul terjednek, ezek szerint gondolataink is fénysebességgel, akadálytalanul terjednek.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyetlen gondolatunk egy másodperc alatt hétszer megkerüli a földet. Ahogy az egyes hangoknak más a frekvenciája, úgy a gondolatainknak is más az elektromágneses rezgési frekvenciája, tehát a gondolataink megfelelő frekvencián üzenetet küldenek a környezetünknek, miközben a saját testünk is érzékeli, átveszi ezeket a rezgéseket.
Az aura , Walter John Kilner (1847-1920) sötét üveglapon át erős fénybe nézett , majd egy halványabb lapocskán keresztül egy amputált betegre, és akkor egy halvány derengő fényvonalat látott a páciense körül, amelyik három részre különült el. A test közvetlen közelében egy sötét 2,5 mm-es szalagszerű sáv haladt, ami nem követte az amputációt. Ezen kívül egy 5-10 cm-es csipkés, barázdált burok, a belső aura található, amelyik a beteg helyeken veszített élénkségéből. Legkívül pedig egy halványodó 10-13 cm-es burok volt, ami leghívebben követte a beteg területeket. Amikor az orvos megkérte betegét, hogy gondoljon szeretettel egy rokonára, akkor az aurája lágy zöldes színű lett. A haragot, félelmet érző ember aurája összeszűkült, torzult, és amikor megnyugodott, az aura is lecsillapodott, visszanyerte eredeti formáját, színét.
A belső aura még azelőtt változásokat mutatott, mielőtt a betegség egyáltalán elkezdett tüneteket produkálni. A testünket körülvevő energiamező már előre jelzi, hogy a szervezet állapotában negatív folyamat indult el. A szívmegállást követően, a halál beálltával az aura nem azonnal hagyja el a testet, ez két órától akár hat napig is eltarthat. Amíg az aura jelen volt, a test nem indult bomlásnak.
Dr. Leonard Ravitz kimutatta, hogy jelentős felszíni Volt-beli különbségek voltak azoknál, akik jól érezték magukat, szemben azokkal, akik rosszul. A nők felszíni feszültsége ovulációkor megnőtt. A hasfal polaritása megváltozik évekkel a méhdaganat növekedése előtt. Kirilian az élőlényekről készített fotókon észrevette azok szélén a furcsa, a körvonalat kísérő ragyogást, az aurát.
Sejtjeink élnek, állandóan lüktetnek, pulzálnak, miközben fényt árasztanak, un. biofotonokat . Ez biztosítja az egész test körül az aura fényjelenségét. A mérések azt mutatják, hogy az általuk kibocsátott energia mennyiségét, minőségét tudatunkkal, szándékunkkal, gondolatainkkal képesek vagyunk befolyásolni. Akaratunkkal, gondolatunkkal még a saját átörökítő anyagunkat, a DNS-ünket is felülírhatjuk (Gariaev, 2011). A víz szerkezetére is befolyással vagyunk. Ezt Masaru Emoto (2007) megfigyelései és fagyasztott kristályokról készített fotói bizonyították. Szervezetünk mintegy 70%-át víz alkotja, amit gondolatainkkal képesek vagyunk befolyásolni. Nem mindegy, hogy rendezett vagy rendezetlen szerkezetű víz áll a sejtjeink rendelkezésére.
A gyógyító gondolat tükre: az aura
Az auránk színe, intenzitása napközben állandóan változik. Jelentős különbség van a biofoton kibocsátásban a meditáló és nem meditáló emberek között. Érzelmeink is nagyban befolyásolják, hogy mennyi és milyen minőségű hullámot árasztanak ki szervezetünk sejtjei. Ha valaki koncentrál arra, hogy minél több biofotont bocsásson ki szervezete, akkor a belőle áradó hullám azonnal megváltozik. Ez rögtön visszahat a testére is, sejtjei, légzése harmonikusabbá, a sejtanyagcsere erősebbé válik.
Ebből következik, hogy a szándék irányította gondolattal az egyének ideiglenes zavarokból, de akár súlyos betegségekből is meggyógyíthatók (Erős, 2014). Ezzel megtalálták az öngyógyítás tudományos alapjait. A különböző gyógyítók, kézrátétellel biofotonokat juttatnak saját szervezetükből a beteg személybe, annak kóros rezgését harmonizálják a saját egészséges rezgésükkel, és elindítják a gyógyulást. Az öngyógyításnál az ember maga készteti saját sejtjeit magasabb, helyes rezgésszintre, ami miatt viszont az immunrendszer rákapcsol, és a szervezet elkezd regenerálni.
Gondolkodásunk energiája megváltoztatja a testünket körülvevő energiaköpenyt, az auránkat, ami percről percre változó mintázatú, mégis személyiségünket hűen tükrözi. Az auránk olyan, amilyenre gondolatainkkal, szándékainkkal színezzük (Erős, 2014). Az auránk a spirituális ujjlenyomatunk, ezért ügyelj gondolataidra, urald gondolataidat!
Visszatérve a gondolathoz , van itt még egypár aspektus amit ki kéne tárgyalni , vagy meg kéne világítani , annyira amennyire számomra lehetséges vagy tudom .
Dr. Guseo András pszichiáter, de ő sem a hétköznapi értelemben , ugyanis úgynevezett „funkcionális” orvoslást végez , ami nem a tünetek legyógyszerezésére szorítkozik, hanem az okok feltárására. Kiemeli a gondolatok erejét, amikről azt mondja, hogy a beteg gondolatok beteggé tesznek, és ne járjunk állandóan gondolatban a betegségünk körül, mert csak elmélyítjük, és kiemeli a pozitív gondolkodás szerepét. Dr. Guseo András nyomán :
Mi a gondolkodás?
Az idegsejt rövid és hosszú nyúlványaival ad és fogad ingerületeket, amelyeket áram közvetít. Ugyanakkor a végződéseken a nyúlvány kiszélesedik, és benne apró hólyagocskák vannak, telve kémiai hírvivő anyagokkal Ezek az áram hatására szétrobbannak, kiszabadul belőlük egy kémiai anyag, amelyik a sejtközötti résen áthaladva bekötődik a másik sejt kialakított fogadó helyeire, amire azok megnyílnak, és beengedik az ingert közvetítő anyagot. Ezt a szerkezetet hívjuk a szinapszisnak.
A gondolkodás nem más, mint agyunk elektromágneses és neurokémiai gépezetének működése. A különböző agyterületekhez más-más funkciók köthetők. Ennek feltérképezése az 1800-as évek közepén kezdődött, és a 20. században fejeződött be. Kezdetben a neuroanatómusok és neuropathológusok jártak az élen a kutatásban, ma az elektrophysiológusok, pszichológusok és a funkcionális MR-rel és PET-tel, SPECT-tel dolgozók.
Ma már nem vágjuk fel az agyat azért, hogy lássuk, mely terület károsodott, mint tettük azt még 40 évvel ezelőtt is, hanem valamelyik számítógépes „szeletelő géppel” vizsgáljuk meg, hogy az adott gondolati művelet mely terület aktivitásfokozódásával jár együtt. Erich Richard Kandel 2000-ben fiziológiai Nobel-díjat kapott vizsgálataiért, amelyben azt mutatta meg, hogy a lélek, a gondolkodás változásai az agy szerkezetének változásait jelentik (1998). A tanulás hatására az idegsejt új nyúlványt növeszt, amivel kapcsolatot alakít ki más idegsejttel. Ez a kapcsolat annál tartósabb, minél többször megy át rajta az áram, azaz, minél többet gyakorolunk.
A gondolat nyelve .
A lelki problémáink megoldása nem más, mint egy korrekciós tanulás, amelyben a korábban megtanult megoldásokat újra tanuljuk. A tanulással tehát az agy szerkezetét változtatjuk meg. A fentiekből egyértelműen kiolvasható, hogy korábbi merev tanainkat, amelyek bizonyos agyterületekhez bizonyos funkciókat kapcsoltak, át kell értékelnünk, mert az agy örökké változik. Ez azt is jelenti, hogy ha egy központ megsérül, a funkcióját a szomszédos területek átvehetik.
Az elektromos áram a gondolat nyelve, amivel az idegsejtek távoli társaikkal kommunikálnak. Ennek az áramnak az erőssége az idegszálakban a vezetés során nem csökken. Ha az idegsejtben az áram termelése eléri a kisülés küszöbét, akkor az áram elindul. Ennek a nagysága független a sejt nagyságától, és a minden vagy semmi törvénye alá van rendelve. Független attól is, hogy milyen érző ingerület keltette, látás, szaglás vagy hallás; csupán abban különböznek, hogy más pályarendszereket ingerelnek.
Többszöri vagy erősebb inger hatására a jelvivő felfelé halad, és a magban elindít egy fehérjeszintézist, ami fél óra múlva visszajön, a sejtet új nyúlvány képzésére ingerli, ami új kapcsolatot teremt a szomszédos sejttel, és az információt ide raktározza el. Ez a memória raktározásának alapja.
Sok vizsgálatot végeztek már annak megállapítására, összefügg-e a lelki egészség és a testi állapot. Tartósan fennálló, feszültségekkel, stresszel, frusztrációval teli élethelyzetekben, válságban megszaporodnak egyes betegségek, mint a rák vagy a fertőzések, az ellenálló képesség testi és lelki értelemben egyaránt csökken. A betegség, az élet legnegatívabb eseménye olyan, mint egy beavatási szertartás .
.Nem véletlen, hogy a gyógyítás évezredeken keresztül szakrális tevékenység volt. Olyan szerzetesek gyógyítottak, akik elmélyüléssel, meditációval, lelki gyakorlatokkal, és harcművészetekkel is foglalkoztak. Nem véletlen az sem, hogy azt mondjuk, küzdünk az életért, harcolunk az egészségért, legyőzzük a betegséget.
A régi társadalmak felkészítették tagjaikat arra, hogy az életben problémák, nehézségek várnak rájuk. Nem gondolta senki azt, hogy neki egy egész, hosszú életen át jár a boldogság, gazdagság, egészség, siker. Ezt csak mostanában hiszik az emberek. A régi törzsi társadalmakban a beavatási szertartásokon tudatosan felkészítették a törzs tagjait az életben várható nehézségekre. Akkoriban a közösségben élő gyermekeket próbára bocsátották, például kizárták az erdőbe, ahol a magányt, félelmet átélve és legyőzve a gyermek felnőtté vált, elindult saját fejlődésének útján.
Amikor az ember komolyan megbetegszik, vagy elveszít valakit, aki számára fontos volt, éppúgy végigjár egy lélektanilag törvényszerű lélektani folyamatot, mint a beavatási szertartás ifjú résztvevője.
Ma a megpróbáltatások váratlanul, villámcsapásként érnek minket .
Amikor az ember eljut odáig, hogy belássa, nem véletlenül történik mindez vele, letisztulnak a gondolatai, értelmet talál a szenvedésben, megszabadul a félelmektől, szert tesz arra a lelkierőre, amely szükséges ahhoz, hogy elindulhasson a belső fejlődés, a gyógyulás felé.
A félelem és stressz állapotában alulműködik az immunrendszer, romlik a keringés .
Ha azonban megszűnik a félelem , a depresszió , megteremtődik a szervezet öngyógyító folyamataihoz szükséges állapot, elkezd működni a jobb agyféltekei intuíció, az ember egyszer csak rájön arra, mit kell tennie.
A külvilág hatásai agyunkra kémiai ingerként hatnak, változásokat okoznak, kölcsönhatások millióit indítva el.
A következmények:
-emésztési panaszok,
-migrénes rohamok,
-ízületi fájdalom,
-kedvetlenség ,
-depresszió ,
-melankólia,
- szexuális zavar,
- lelki instabilitás,
- alacsony konfliktustűrő képesség.
Nem mindegy, hogy körülményeink, anyagi helyzetünk romlására hogyan reagálunk. Képesek vagyunk-e mozgósítani tartalék energiáinkat, alkalmazkodni az új helyzetekhez, vagy kezünket széttárva megadjuk magunkat.
dr. Guseo András , pszichoterapeuta : az alvás alkalmával az agy 20%-ot zsugorodik és megnyílnak a nyirok erek és azon keresztül az egésznapi szenny kitisztul az agyból , kijön , kimosódik , felfrissül , ... ha nem tud kitisztulni akkor a salak feldolgozásra kerül ... arra kell vigyázni hogy naponta legyen 1-2 normál székletünk és ehhez rostdús táplálék és mozgás kell ! ... pozitív gondolattal meglehet gyógyulni , negatív gondolat megbetegít . ... a nevetésnek jótékony hatása van , ...
4 pillér : alvás , mozgás , táplálkozás és érzelmi egészség egyensúlya , Péter Attila : Túlélni c. könyvében .
Nagyon szoros összefüggés van a táplálkozás és az agytevékenység valamint a betegségek kialakulása és gyógyítása között . Közismert az agy-bél tengely , vagy a nervus vagus , azaz a bolygóideg , testünk legnagyobb paraszimpatikus idege , motoros és érző ideg. A bélben található vagus idegrostok 90%-a afferens (érzékelő). Amikor eszünk , a gyomorban lévő nyúlványok és kémiai receptorok érzékelik az étel mennyiségét és összetételét. A gasztrointesztinális vagális afferens neuronok küldik ezt az információt az emésztőrendszerből az agyba. Ezután az agy feldolgozza ezt az információt, és a vagális efferens (motoros) rostok segítségével szól a bélnek, hogy indítsa el az emésztést. Azt is jelzi, hogy jóllakott, ha eleget evett. A vagus ideg szabályozza a glükóz termelését és tárolását, valamint az inzulin kiválasztását a vércukorszint kezelése érdekében. Az akut gyulladásos reakció elengedhetetlen az immunrendszer működéséhez, de a túlzott vagy krónikus gyulladás számos egészségügyi problémát okozhat. A vagusideg egyik kritikus szerepe a gyulladás szabályozása az immunválasz során. A vagusideg diszfunkciója gyulladást és egyéb, betegségekhez vezető problémákat okozhat :
- Rossz bélrendszeri egészség és emésztési problémák
- Irritábilisbél szindróma
- Gyulladásos bélbetegség
- Elhízás
- Kettes típusú cukorbetegség
- Reumás ízületi gyulladás
- Egyéb autoimmun betegségek
- Krónikus gyulladás
- Magas vérnyomás
- Szívritmuszavarok
- Alvászavarok
- Hangulati és szorongásos tünetek
- PTSD
- Beszéd- és nyelési problémá
Az ilyen állapotok kezelése az okoktól függően változik. Néhány általános terápia azonban segíthet a tünetek javításában. Ezek közé tartoznak az életmódváltás, az étrend megváltoztatása és a táplálékkiegészítők. Az orvosok bizonyos állapotokat olyan eszközzel tudnak kezelni, amely apró elektromos impulzusokat küld a vagusidegnek.
Az egészségtelen életmódbeli tényezők is vezethetnek a vagus ideg diszfunkciójához. Ezek közé tartoznak:
- Krónikus stressz
- Rossz étrend
- A testmozgás hiánya
- Alkoholfogyasztás
- Dohányzás
Itt kell mérlegelni az ételintolerancia /ami nem összetévesztendő az allergiával /, hatását az idegrendszerre . ... Az a kb. 1,5 kg barna anyag ami a beleinkben van , / a mikrobiom , a mikroorganizmusok által alakított ökológiai rendszer / ez tisztán baktériumokból áll , kb. 500 000 család él , az egyedszám az 5x ,10x , meghaladja a szervezetünket felépítő összes sejtnek a számát , ... tehát minden egyes testi sejtünkre legkevesebb 10 vagy annál több baktérium jut , és ezek dirigálnak ! ... Enélkül nem tudnánk élni , ha ezek nem segítenének minket , ... Az elmúlt 100 évben , több mint 80 000 mérget állítottak elő , aminek csak az ezrelékét vizsgálták meg , hogy van-e egészségkárosító hatása , ennek ellenére használjuk . A legveszélyesebbek a glifozát - amit antibiotikumként engedélyezték -, és írtjuk a bélbaktériumokat: ...
https://www.youtube.com/watch?v=buDKji_T398 ... a bélbaktériumok rendbe tételére van egy viszonylag új módszer : a széklet transzplantáció , de mindez nem veszélytelen . Sok év kell még hogy ezt hiba nélkül lehessen alkalmazni mert olyan sokrétű a rendszer , olyan sok hibával hogy ezt még nem tudjuk rendbe tenni . Azok a betegek akik gyomorműtét vagy epehólyag műtéten estek át és átvágták a nervus vagust , azok eredendően immunisak lettek az Alzheimer kórra . ... Rájöttek hogy az Alzheimer kórt többek között sokrétű anyagcsere problémák okozzák , amik a bélrendszerben , az emésztőrenszerből eredendezhetőek ... Az Alzheimer kór első kezdő tünete a székrekedés , ... ennek az elfordulása az időskorú embereknél igen gyakori , ...
A paraszimpatikus és a vagus ideg stimulációját jógával, nyújtással és meditációval érhetjük el.
A paraszimpatikus idegrendszeri működés létfontosságú a magas vérnyomás megelőzésében, a szívritmus szabályozásában és a stresszkezelő képességünk támogatásában.
Dr. Guseo András gondolati receptje : én döntöm el hogy bizonyos stresszre reagálok vagy nem , ... úgy döntök hogy emiatt most én nem idegeskedem és jól érzem magam , és mosolyogni kell egy percig , ... A mosollyal kapcsolatban van egy automatizmus amelyik az érzelmi központot áthangolja és három órára pozitív működésűvé teszi , ... és itt alakul a stresszreakció , pontosan akkor amikor begerjednék , ...és stresszelnék , akkor leállítom a stresszreakciót egy mosollyal .
A gondolatátvitel valóban létezik , ennek a bizonyitéka a '30-as években elvégzett Vasziljev kísérlet . A föld alatt egy ólommal kibélelt kamrát készítettek Szibériában és Moszkvában , sikerült hipnotizálni és elaltatni egy embert , majd a hipnotikus álomból felkelteni az irdatlan távolság ellenére . Ennek a késői változata amikor az Apolló 14 űrhajó kapitánya , Mitchell kapitány aki orvos volt egyébként , 250 000 km-re a Föld körül keringő szatellitből választott ki Chicagoban néhány embert , és azokat onnan hipnotizálta , majd fel is ébresztette a hipnotikus álomból .
A rossz , - negatív - , gondolat azt méreg , ha az ember a rosszra , a tüneteire összpontosít , akkor állandósítja azokat . A gyógyulás egészen addig nem fog megtörténni amig nem vagyunk képesek a betegség helyett a jó - egészségre - , létre összpontosítani .
Minden egyes rossz gondolattal megmérgezzük magunkat , ha betegen folyamatosan az állapotodra összpontosítasz , folyton arról beszélsz , a tested újabb beteg sejteket fog létrehozni . A gyógyításhoz tökéletesen egészségesnek kell lássad magadat és a többit pedig bízd az orvosokra . A betegek gyakran elkövetik azt a hibát hogy egyfolytában a problémájukról beszélnek , állandóan a betegség jár a fejükben , és ezzel azt meg is valósítják . Ha mindig úgy gondolkodsz ahogy korábban is , akkor ugyanazt kapod mint korábban . Ideje hát lebontani ezt a nem produktív mintákat és gondolatokat . ...A sejtek a környezettől függően alakulnak , a környezet határozza meg hogy mivé alakul . Egy magyar kutató fedezte fel hogy az őssejtek azzá alakulnak ahová mennek , ... ez az epigenetika . ... Bruce Lipton-nak a membrán és a ... membrain érdekes metaforája szerint : a membrán az a sejtet határoló hártya , ő azt mondja hogy membrain , ... a brain pedig az agyat jelenti . Tehát a sejthártya éppen úgy működik mint az agy , ... az élet titkát szerinte nem a kettős spirál rejti /DNS/ hanem a sejthártya egyszerű elegáns működése . Mivel a környezettel való intelligens kölcsönkapcsolatokért a sejtmembrán a felelős , ezért ez a sejt agyává avatja . A sejthártya kapukat és csatornákat tartalmaz amelyek félvezetőként működnek és hol áteresztenek , hol nem és amit csináltak , arra emlékeznek . Bármely időpillanatban több százezer kapcsológomb , fejti ki a tevékenységét a sejtmembránokon . A sejttevékenységet nem egyetlen kapcsológomb határozza meg , hanem valamennyi együtthatása egy adott pillanatban . Ma már molekuláris szintű evidenciánk van arra hogy a gondolat hogyan hat a testünkre . Mindenkinek vannak emóciói , amelyek összekötőhidat képeznek a gondolat és a test között . Ennek a helye pedig a limbikus rendszer amely az agy központjában , félkör alakúan helyezkedik el , kétoldalon egymással tükör szerűen párhuzamosan , aminek a végén van a mandulamag , az amigdala , ami az emócióknak a központja .
És az emócióink itt indulnak útjukra , az itt végződő idegsejtek termelnek egy hormont ami bekerül a véráramba és amely igen intenzív érzelmeket képes kiváltani. Nem hivatalosan az amigdala által kiváltott reakciókat "harcolj vagy menekülj"-nek nevezik, ami az idegrendszerrel együtt evolúciós szempontból a túlélést fenyegető veszélyekre adott természetes fiziológiai reakció. Az ilyen reakciók által okozott stressznek a hatására pedig az immunrendszer kapcsol be . A stressz az csak egy inger arra hogy védekezni kell , és a védekezést pedig az immunsejtek végzik . Ha sikerül az amigdalában a stressz indulásakor megakadályozni a stresszhullámot , - márpedig erre van módszer - , akkor ki lehet oltani az immunreakciót . ... Az emócióink hihetetlen gondokat tudnak okozni , ... az agy vegykonyhájában történik sok minden . Ha megváltoznak az emóciók , akkor megváltoznak molekuláris szinten minden sejt által érzékelt információ . Ez a megváltozott információ eljut a sejt magjába , ahol a genetikai vegykonyhában új molekulák termelésére kap a sejt parancsot , amelyet kiválaszt a környezetébe , vagy a sejtnek parancsot ad és a sejt újabb nyúlványt indít el .
A placebo effektus az is a gondolatnak az eredménye . ... A diagnózis a halálos , nem a betegség , amikor valakit megjelölünk egy halálos vagy krónikus betegség diagnózisával , még a legjobb szándékunk ellenére is betápláljuk a tudatalattijába a félelmet , ami a szervezet stresszreakcióját állandóan aktiválja , ami jelentősen hátráltatja , megakadályozza a szervezet spontán gyógyító aktivitását . Ez történik akkor amikor a tablettákhoz ragaszkodok , mert a tablettákat beveszem és akkor : majd a tabletta meggyógyít és a szervezet felmondja a / öngyógyító / szolgálatot .
A prebiotikumoknak * óriási jelentősége van napjainkban , kimutatták róluk hogy befolyásolja a stresszmegoldó képességünket .
* A prebiotikumok számomra egy relytély volt , kiderült hogy
olyan emészthetetlen rostok, amelyek táplálják a bélflórában található jótékony baktériumokat, segítve ezzel az emésztést és az egészség megőrzését.
Ezek a rostok táplálják a bélben élő jótékony baktériumokat, segítve azok szaporodását és aktivitását, ami hozzájárul a bélflóra egyensúlyának helyreállításához és fenntartásához. A prebiotikumok nem élő mikroorganizmusok, hanem emészthetetlen tápanyagok, amelyek a probiotikumok táplálékául szolgálnak, és csökkentik a káros baktériumok számát is. A prebiotikumok természetes forrásai közé tartoznak a különböző zöldségek, gyümölcsök és hüvelyesek, amelyek gazdagok a prebiotikus rostokban. Amikor prebiotikus rostot fogyasztunk, az sértetlenül halad át a gyomron és a vékonybélen, ellenállva az emésztőenzimeknek. Csak a vastagbélbe érve kezdődik meg a fermentációs folyamat, ahol a bélbaktériumok „munkába lendülnek”. Pl. lencse , csicseriborsó , spenót , brokkoli , lenmag , chiamag , cikória , fokhagyma , hagyma , póréhagyma , zöldbanán , zabtöret , spárga , articsóka , shimei gomba , kivi , kelkáposzta , lóbab , mangó , stb.
A nevetés az gyógyítani képes , a természetes önjavító mechanizmusok csak akkor működnek ha a szervezetben nincs stressz . Egy sejt nem tud egyidőben nőni és harcolni , a nevetés hatására a szervezet ellazul , relaxálódik és aktiválja az öngyógyító erőket , ezután a szervezet megteszi a magáét . A bibliában is benne van : Legyen nektek a hitetek szerint ! Ha hosszú időn keresztül félünk valamitől , akkor megvan a lehetősége hogy szinte elősegítjük annak a valaminek a bekövetkeztét . S a bibliában így szerepel : Mert rám szakad amitől rettegtem és amitől féltem osztályrészem lett . Jób könyve 3/25 . A biblia adja a megoldást is , amiben nagyon hiszünk megtörténik : Legyen nektek a hitetek szerint .
Dr. Tóth Lénárd szakgyógyszerész, fms szakértő
Jó, ha tudjuk, hogy az emlékezetkiesés nem csak az időseknél fordul elő. Majdnem mindenki él meg időszakosan memóriazavart:
-nem jut az eszünkbe valaminek a neve
-nem emlékszünk rá, hová tettünk valamit.
-el kell gondolkodnunk azon, hová parkoltuk le az autónkat.
-felérvén az emeletre, elfelejtjük, miért is mentünk fel.
-valami viszonylag jelentéktelen dologra nem emlékszünk, amit valaki közölt velünk
Az emlékezetünk működését egyébként számtalan dolog befolyásolja, ilyen a stressz, depresszió, vagy akár csak a nem megfelelő minőségű és mennyiségű alvás. Így gyakran, aki aggódik memóriazavarai miatt, annak valójában nincsenek.
Számos gyógyítható állapotban is megjelenhetnek a demenciához hasonló tünetek, így például a vitaminhiányos állapotok, pajzsmirigy-betegségek, az alvási apnoe, a fertőzések, például az agyvelőgyulladás és az agyhártyagyulladás, a daganatok és a gyógyszerek mellékhatásaiként jelentkező tünetek.
Dr. Guseo András : a táplálkozás és az autizmus összefüggéseiről , a gluténre van egy érzékenység ami nem a cöliákia , de abban a pillanatban amikor a szervezetbe glutén kerül , azt a szervezet átalakítja egy morfinszerű vegyületté , gluteomorfinná amely lekötődik a homloklebeny morfinkötő helyéhez , és megváltoztatja a viselkedést . Ugyanezt tudja csinálni a tej is , a tejben lévő kazein mert azt is az emésztés során kazeomorfinná alakítja a szervezet és ez ugyanígy befolyásolhatja a viselkedést . ... Az összes krónikus betegség gyulladásos hátterű , mert ha gyulladás van a szervezetünkben , akkor a sejtjeinkben az energiát adó mitokondriumok , - sejtenként 1000-2000 db. van belőlük - , ezek termelik az ATP -t és ezek nagyon figyelnek a gyulladásra , és ha ezt észlelik befejezik az energiatermelést és várakozásra állnak át , ezt hívják a sejt veszélyhelyzetének , amit a mitokondriumok nagyon pontosan érzékelnek és ezt nemcsak a gyulladás tudja kiváltani hanem különböző mérgek is , többek között a glifozát . Ma nincs olyan ételünk amiben ne lenne glifozát , ... Ételintolerancia vizsgálat során kiderült hogy a tej és a tejtermékek problémásak amelyeknek olyan összetevői vannak mint a túrónak a kazein , ami azután bekerül a sajtba és különböző egyéb termékekbe is . Van egy másik alkotóeleme és ez pedig a tejbe lévő zsírcseppeknek a vékony borítóhártyája és ennek a hártyának a fehérjéje az egy butirofillin , és ha ennek megnézzük az aminosav szerkezetét és összevetjük a mielinhűvely alkotójának az aminosav szerkezetével , - ez 150 különböző aminosavból megfelelő sorrendbe rakódik össze és alkotja a fehérjét - , és összehasonlítjuk a kettőt akkor 47 %-ban azonos a fehérje szerkezete a butirofillinnek a mielin hüvelyével . Csak öt azonosság elegendő és ha ez a fehérje kikerül a bélből , - márpedig minden további nélkül kikerül ha pl. glutént fogyasztunk - , ...
Alessio Fasano mutatta ki azt hogy ha glutént fogyasztunk akkor a glutén hozzátapad a bélfal sejtjeinek a belső felszínéhez akkor ez a sejt , egy olyan enzimet fog termelni amit zonulinnak neveznek , ... A zonulin a bélhámsejtekből felszabaduló fehérje, mely a sejtek közötti kapcsolat meglazításával teret enged a tápanyagoknak és a molekuláknak, ami egy természetes folyamat része. Előfordulhat azonban, hogy a rés nagyobb a kelleténél, így azon olyan – nagyobb méretű – fehérjemolekulák is átjutnak, melyeknek nem lenne szabad. Ezen molekulák véráramba kerülését követően immunreakciót váltanak ki a szervezetből. A bélhámsejtek között adott esetben kialakult túl nagy réshez nagyban hozzájárulhat a glutén . A glutén egyik alkotóeleme, az úgynevezett gliadin megemeli a zonulin szintet a bélben, ami a sejtek közötti kapcsolat erőteljes meglazulását eredményezi. A sejtek közötti térbe így könnyedén bekerülhetnek egyes molekulák. Az általuk kiváltott immunreakció a bélhám szerkezetében károsodást idéz elő, melynek köszönhetően gyulladt és átjárható lesz. Ezt a jelenséget nevezzük áteresztő bél szindrómának.
Ha a butirofillin egyezik a mielinhűvely szerkezetével , akkor ez a sejt ha mielinhűvellyel találkozik akkor rátámad és gyulladás formájában a mielinhüvelyt oldani fogja és ez létrehozza a sclerosis multiplex nevű betegséget .
Emelett a tejfehérjének , a kazeinnek , a molekuláris összetétele nagyon hasonlít a hasnyálmirigy szigetsejtjeinek az összetételére és arra is rátámadhat és ez inzulinhiányt , azaz cukorbetegséget okoz . ... A leggyakoribb antigének ( azok az anyagok amelyek az ellenanyagok termelését indítják be ) , a tojásfehérje , a kazein ,a tejtermékek és a glutén , emellett lehet még egyéni érzékenység is .
A negatív gondolatok , negatív hullámai elérik a mikrobiont és a baktériumokat is , és bizonyos hullámhosszra bizonyos baktériumok reagálnak , mások nem és amelyik reagál az visszaszól , hiszen a baktériumok is tudnak elektromos áramot előállítani , ott is van mágneses tér és küldik vissza az elektromágneses üzenetet . ...
Az ember agya csak 1–1,5 kg, de a benne található mielinhüvelyes idegrostok hossza 150–180 ezer km (az Egyenlítő hosszának többszöröse), és sejtjei több kapcsolódási ponttal rendelkeznek, mint ahány csillag van a Tejúton.
A gondolat sebessége , ...
Az emberi test érzékelő rendszerei, beleértve a szemet, a fület, a bőrt és az orrot, másodpercenként egymilliárd bit sebességgel gyűjtenek adatokat a környezetünkről.
A bit a számítástechnikában az információ alapegysége, egy tipikus wifikapcsolat másodpercenként körülbelül 50 millió bitet dolgoz fel. Az agy több mint 85 milliárd neuronnal rendelkezik, amelyek egyharmada a magas szintű gondolkodásban vesz részt. A kutatók most megállapították, hogy az agy ezeket a jeleket másodpercenként csupán körülbelül 10 bit sebességgel dolgozza fel. A friss eredmények azt mutatják, hogy az ember viszonylag lassú gondolkodó, és nem képes több gondolatot párhuzamosan kezelni . Érdemes hozzátenni, hogy valójában a másodpercenkénti 10 bitre csak a legrosszabb helyzetekben van szükség, és az idő nagy részében a környezetünk sokkal lassabb ütemben változik.
A gondolatolvasás , ...
A gondolatolvasás egy agyi letapogatás és az így kapott adatok mesterséges intelligencia által történt elemzése, majd szöveggé alakítása után vált lehetségessé Fotó: cottonbro studio / Pexels (illusztráció)
A The University of Texas at Austin egyetem munkatársai már két évvel ezelőtt kifejlesztettek egy olyan, mesterséges intelligencián alapuló dekódert, amely az emberi agy letapogatása és némi betanulás után képes volt viszonylag magas pontossággal szöveggé alakítani az emberi gondolatokat. Ezt sikerült most továbbfejleszteniük úgy, hogy jelentősen lerövidítették a dekódolás idejét, ami a korábbi 16 óra helyett most már alig egy óra alatt lehetséges. Ezzel az eljárási módszerrel szerzett adatokat a folyamatosan tanuló mesterséges intelligencia elemzi, majd egy nagy nyelvi modell alapján képes az információkból érthető szöveg megfogalmazására. Ráadásul az eljárás nem csak a hallott beszéd, hanem néma videók és képzeletbeli történetek esetén is működik, így igen széleskörűek a gyakorlati alkalmazás lehetőségei is. A gondolatokhoz és ezek kifejezéséhez való hozzáférés új ajtókat nyit a neurotechnológia előtt, különösen azok számára, akik nehezen vagy egyáltalán nem képesek a beszédre, vagy annak megértésére .
Na de ez , amihez a AI kell az még nem az igazi ! Az igazi az amit Jézus is tudott , na meg egyes keleti bölcsek .
Egy új kutatás egészen meglepő eredményre jutott: a tudósok szerint minden ember agyában ott rejtőzik a telepatikus képesség.
Pl. pusztán a gondolat erejével tudunk tárgyakat mozgatni , lebegtetni vagy a kanalat meggörbíteni és azt is tudjuk előre hogy kihív a telefonon . Állítólag ez a képesség minden agyában ott rejlik csak egy szűrő blokkolja ezt .
A kanadai Baycrest Health Sciences kutatói felfedezték, hogy az emberi agy bizonyos részei, különösen a homloklebeny, működésük során elnyomják az úgynevezett pszi képességeket. A pszi gyűjtőfogalom alatt olyan jelenségeket értünk, mint a telepátia (elme-elme kapcsolat), a tisztánlátás (távoli vagy jövőbeli események érzékelése), a prekogníció (előérzet), vagy a pszichokinézis (tárgyak mozgatása gondolati úton). A kutatók egy nem invazív technológiával, az ismétlődő transzkraniális mágneses stimulációval (rTMS) kikapcsolták ezt az agyi „szűrőt”, és megfigyelték, hogy a résztvevők pszi képességei megerősödtek , azoknál, akik a bal oldali lebeny területet érintő kezelést kapták, a pszi képességek látványosan felerősödtek.
A kísérlet során a vizsgálati alanyok képesek voltak befolyásolni egy véletlenszám-generátor (REG) eredményeit, vagyis gondolati úton eltérítették egy számítógépes nyíl mozgását. A bal középső homloklebeny az agy egyik kulcsfontosságú területe, amely a döntéshozatalért, a figyelem összpontosításáért és az ösztönös késztetések elfojtásáért felelős. A kutatók most arra gyanakodnak, hogy nem csupán az irracionális késztetéseket, hanem a telepatikus képességeket is elnyomja.
Amikor a gondolatolvasás témáján belül ha a hazugságok tettenéréséről beszélünk előtérbe kerülnek a mentalisták, illuzionisták , ... Egy kutató, Kang Lee úgy fogalmaz, hogy : „a hazugság alapja, hogy én tudom, hogy a másik nem tudja, amit én tudok.” A gyakorlatban a hazugságvizsgálat kapcsán már évtizedek óta használják a poligráfot. Ez a segédeszköz többnyire a hazugságtól keletkező érzelmek, fiziológiai reakciókban való manifesztációját méri, ...
Napjainkban az amerikai hadsereg kutatói a szintetikus telepátia kifejlesztésén dolgoznak, ahol a katonák gondolatok kiváltotta agyhullámait szenzorok rögzítik, majd beszéddé alakítva továbbítják azt egymás felé vagy a megfelelő helyre . A telepátia gyakran megihleti a fikciós művek és a sci-fik szerzőit, sok esetben földönkívüli lények, szuperhősök és szupergonoszok rendelkeznek a telepátia képességével.
Az ember öt organikus érzékszervével (látás, hallás, ízlelés, tapintás, szaglás) tájékozódik a világban. Van azonban egy hatodik "érzékszervünk" is, a tudatunk. Ezt nevezik hatodik érzéknek is . A parapszichológia elnevezést használjuk az okkult tudományok régi meghatározása helyett. Az állítólagos pszichés jelenségek (érzékeken kívüli észlelés, telepátia, prekogníció, tisztánlátás, pszichokinézis, pszichometria) és más paranormális jelenségek és képességek tanulmányozása.
Edmond Bernard megállapítja, hogy a metafizika, a parapszichológia és a pszichotronika nem tekinthető külön tudománynak, hanem három, egymástól csak árnyalatokban különböző megközelítése ugyanannak a diszciplínának. Az emberek zöme rendelkezik paranormális képességekkel; az érzékszerveken túli észlelés (ESP) és a véletlen-befolyásolás (mikro-PK) kísérletileg mindenkinél kimutatható. Mai ismereteink szerint e sajátos – eleve adott, tehát nem közvetített – képességek a tudat változása (pl. hosszú böjtölés) nyomán felszínre jutnak és alkalomadtán hatékonnyá válhatnak. A parapszichológia témakörébe tartoznak többek között a következő jelenségek:
- 1. ESP-érzékelés (érzékszerveken túli észlelés) vagy másképp hatodik érzék:
- Telepátia (gondolatátvitel)
- Clairvoyance (tisztánlátás)
- (jövőbe látás)
- Látomás
- Jóslás és prófécia
- egyéb, a legtöbbek által nem érzékelhető aspektusok észlelése (pl. auraolvasás)
- 2. Paranormális képességek:
- Telekinézis
- Testen kívüli élmények
- Halálküszöb-élmények
- Reinkarnáció (lélekvándorlás)
- Bilokáció (két helyen egy időben)
- Paranormális gyógyítás
- Radiesztézia stb.
- 3. Parajelenségek
- Kísértetjárás
- Levitáció
- Poltergeist
- Materializáció
A tudományos parapszichológiát Európában és az USA-ban egyetemeken és főiskolákon is oktatják, illetve kutatják, jellemzően privát szervezetek és magánadományok támogatásával.
A tudat , ... az agy legmagasabb rendű funkciója amelynek lényege , hogy célszerűen visszatükrözi a külső tárgyak tulajdonságait és kapcsolatait, megtervezi a cselekvést és következtet annak majdani eredményére , az ember által készített robotok ilyen irányú fejlődését a mesterséges intelligencia kutatása vizsgálja. A tudat emberi fogalom . A tudat legszélesebb értelmében általában a szellemmel, a gondolkodással azonos értelemben is használatos a köznyelvben. Az „öntudat” az éberséget jelenti, ami szükséges a tudatos lelki működéshez.
A „tudatalatti” lélektani fogalom, ami a tudat értelmi középpontján kívül eső lelki folyamatokkal, a tudatalatti vagy a tudattalan jelenségeivel foglalkozik , bár közöttük nincs merev határvonal.
A tudatalatti jelenségei a tudati tevékenységhez tartoznak, de olyan a háttérben zajló folyamatok, amelyek nem vesznek részt közvetlenül a figyelem középpontjában álló jelenségek értelmezésében.
A tudatos elmével szemben a tudatalatti soha nem alszik, soha nem pihen. Olyan létfunkciókat irányít, mint például a légzés és a szívverés szabályozása. Mindazt ami életünk során történik velünk, tárolja, amelyek hipnózis vagy önhipnózis során újra felidézhetők .
Sigmund Freud szerint a lélek belsejében található a tudattalan tartomány, amely nem hozzáférhető a tudat számára; akadályoztatva van, elfojtott tudattalan csak bizonyos technikák, pl. hipnózis révén. Az elfojtott vágyak összessége. Ezeknek a vágyaknak az a jellemzőjük, hogy nincsenek alávetve az idő hatalmának: ha egyszer egy vágy megjelent a tudattalanban, akkor az örökre megmarad, még akkor is, ha a lelki élet már túlhaladt rajta.
A gondolkodás az emberi megnyilvánulás egyedi formája. Fogalmak közvetítésével valósul meg. A beszéd a gondolatoknak szavakkal való kifejezése, megértés eszköze. A nyelv az emberek közti érintkezés legfontosabb kifejezőeszköze. Jelek, szavak rendszere, amely a nemzetek történelmi fejlődése során alakult ki.
Mindazt, amit teszünk vagy mondunk, megelőzi egy gondolat, egy szándék. Ez még akkor is így van, ha ezt a megelőző gondolatot, szándékot nem tudatosítjuk. A halállal nincs vége létünknek, csak a testi életünk ér véget , a lélek többé nem ragaszkodik hozzá, hanem elhagyja. Tehát a halál és a halhatatlanság is egy olyan világban létezik, amelynek nincsenek időbeli-térbeli határai, ... a halál sem létezhet hagyományos értelemben , ... az anyagnak és az energiának van részecske- és hullámtermészete is, attól függően, hogy hogyan észleli a tudatunk .
A lélek a testtől független , halhatatlan esszencia , amely az emberi létezés alapvető része, és különböző vallási, filozófiai és tudományos megközelítésekben jelenik meg.
A magyar nyelv értelmező szótára szerint az egyik jelentése a lélek szónak, (lélektan) „az érzékelés, emlékezés, képzelet, gondolkodás, értelem, akarat stb. jelenségeinek és folyamatainak összefüggő egésze, amely a központi idegrendszer bonyolult folyamatain alapul.
Az ember szellemének és lelkének fogalma vagy ellentétben áll egymással, vagy a kettő gyakran átfedésben van egymással és ontológiai prioritással bír a test fölött.
A lélek mint psziché a szellem és a test kapcsolatát valósítja meg. E kapocs a halállal feloldódik, a test elmúlásával a psziché is elmúlik, de a szellem megmarad (ezt a vienne-i zsinat miatt sokan szintén léleknek nevezik, de hogy megkülönböztessük a pneuma-t * ( πνεῦμα ) a psziché-től (ψυχή), célszerűbb külön szót alkalmazni mert a Biblia is külön szót használ).
*Az Újszövetségben is az ember Istentől ajándékozott, Isten szuverén rendelkezésétől függő benső elevenségét jelöli, amelynek mély dimenziói egyre világosabban kirajzolódnak a gondolkozásban , ... az ember Istentől kapott "pneumatikus" adománya az, amely Isten színe előtt megigazulttá és ezért az "élet" szó mélyebb értelmében élővé teszi őt. ... Isten lelke nemcsak a hithű emberekben van erőteljesen jelen, hanem kozmikus jelenlétével a világegyetemet is betölti . ... Pál – apostoli öntudata szerint az isteni Lélek birtokában – nyomatékosan emlékeztet az isteni Lélek jelenlétére és működésére minden megkereszteltben. A pneuma ragadja ki a megkeresztelteket a bűn és a halál birodalmából. A Szentlélektől eredeztethető az ima kezdeményezése és megvalósulása. A Szentlélek a megváltás reményét ajándékozza azoknak, akik a Szentlélek "zsengéjének" birtokosai.
A lélek mások szerint az a fajta pszichológiai létforma, amely az öntudat állapotából építkezik. Az öntudat pedig abból merítkezik, amit az élőlény az életében megtapasztal. Így a lélek működése felöleli a viselkedés minden elemét: a közvetlen megismerő folyamatokat, az érzelmeket, az észlelést, a figyelmet és a közvetett megismerő folyamatokat, a kognitív funkciókat, azaz a tanulást, emlékezést, gondolkodást, képzeletet.
A lélek, csakúgy mint a szellem, a szellemi és érzelmi megtapasztalások középpontja (Jób 30:25; Zsoltárok 43:5; Jeremiás 13:17).A lélek és a szellem összekapcsolódnak, de elválaszthatók egymástól (Zsidók 4:14). A lélek az emberi lét esszenciája; ezek vagyunk mi. A szellem az ember azon része, amely összeköt bennünket Istennel.
A lélek , az a részünk, mely tele van fájdalmakkal, félelemmel, kétségekkel, elfogadással, szeretettel, elégedettséggel és mindenféle érzésekkel. Az a részünk, aki a működtetője, a mozgatója , az éltető ereje lehet a lényünknek , ezek a csakrák .Itt az érzelmi blokkok, gátak, akadályozhatják a tiszta megéléseinket és a tiszta érzések kiteljesedését. Ezáltal az elakadásokat, a gátakat, az életútról való elkanyarodást is okozhatják, nem utolsó sorban pedig a fizikai testre történő negatív hatással elváltozásokat, betegségeket és különböző kórságokat okozhatnak. Hiszen lelkünk a működtetőnk, a katalizátorunk, Ő adja az élet sava-borsát, a keserűt, de az édeset is. A gátak, a blokkok, legtöbbször gyerekkorból származnak, de sok esetben egy trauma, egy egyedül megélt sokk hatás is okozhatja a gócot. Megdöbbentő lehet, hogy nem csak jelen inkarnációban, de előző életekből is származhatnak.
Míg a szellem, a teremtő, a létrehozó, a határozott, az irányító , hívhatjuk tudatnak, énnek , aurának vagy asztrál testnek .
A szellem alapfunkciója az intuíció - az a fajta ismeretszerzés vagy felfogóképesség amelyet nem tapasztalatszerzés vagy tanulás előz meg hanem Isten szellemétől , vagy a szellemvilágból hirtelen jövő megragadása a valóságnak amely vonatkozhat úgy a látható mint a láthatatlan világra , vagy annak egy részére . A másik funkciója a közösséget teremtő , fenntartó képesség , amikor egy másik szellemi lényt , személyt érzékel és vele kapcsolatot létesít , átéli hogy egy másik személy jelenlétében van . Az ember átéli hogy Isten jelenlétében van , vagy azt is hogy a gonosz szellem jelenlétébe kerül . A harmadik funkció pedig az ítélőképesség , aminek a legismertebb megnyilvánulása a lelkiismeret amit valójában szellemi ítélőképességnek kellene nevezni . A léleknek is három funkciója van : az értelem , az érzelem és az akarat .
A lélek és a szellem, együtt van, együtt létezik, egymást kiegészítve, de mégis kicsit más minőségben. A lélek feladata hogy a testet a szellem szolgálatába állítsa , ez a kapcsolat az ember három fő része között és ezzel a kapcsolattal jó ha tisztában van az ember . Hiszen jó ha tudja hogy milyen gondolat , vagy érzelem , vagy információ jelenik meg belül benne és annak mi a forrása . Egy érzés származhat a testből , pl. éhes vagyok , vagy fáradt vagyok , vagy valamilyen ösztönös jelzés , vagy jöhet egy gonosz szellemtől , valamilyen intuíciós sugallat , jöhet Isten szellemétől , de a léleknek is megvan az a saját identitása hogy feldolgoz információkat és azt mondja a test jelzésére hogy most nem és további cselekvésre , nagyobb teljesítményre , kitartásra sarkallja . Tehát többféle forrásból származhatnak az emberben érzések , indulatok , gondolatok és nagyon fontos megtanulni ezek közt eligazodni .
Az hogy a lélekről beszéljünk az önmagában egy tabutéma / a materialisták között /, a lélek energetikájáról , pedig tudjuk hogy vannak különleges erőterek , ... A mitokondriumok hozzák létre ezt a teret , a mitokondriumokban lévő töltések forgása hozza létre körülöttünk ezt az aurát , ezt az erőteret és ezért van az hogy amikor energiát ad át egy gyógyító egy betegnek , pont az az energiaátadás történik meg ennek a spinmezőnek , meg a spináramnak a segítségével . ... Az életnek ez az alapvető , elvehetetlen tulajdonsága hogy a töltés ott forog és ez a markáns különbség az élet és a halál fizikája között .
Nem véletlen az hogy a szenteknél , ahol a mitokondriumok forgása elképesztően erős , nagyon intenzív , azok lebegni tudnak . Ha lélek fizikáját tanulmányoznánk , alapvetően a fizikát kéne először rendbe rakni , ahhoz hogy megértsük hogy hogyan is működik a lélek , egyáltalán az élet , a tudat .
Van egy nagy paradoxon : az élet csak életből jön létre , halott dolgokból nem tudjuk kikutyulni . Az élet , a lélek megértésének a legfőbb akadálya a mi butaságunk , korlátoltságunk , - de ez nem kötelező .
Az orvosoknál ne is említsük azt hogy lelki eredetű betegségek vannak , ne is foglalkozzunk a lélekkel , / habár már az ókorban is tudták az orvosok hogy : mens sana in corpore sano ... / , de nagyon sok olyan betegség van amit nem lehet a lélek fizikája , a lélek és az immunrendszer kapcsolatának a megértése nélkül tovább vinni . .... gyógyítani / ... és egyes vallásokban a papokat úgy hívják hogy lelkész / Ma azt sulykolják belénk / az orvosi hivatalos protokoll szerint / hogy ennyi az élet , megöregszünk szükségszerűen , - mert azért az entrópia csak dolgozik - és aztán meghalunk és vége és utána semmi. De ha tudjuk hogy van lélek , és tudjuk hogy van hipertér , akkor tudjuk hogy van mennyország és +, - , együtt van a pokol is . Onnantól kezdve nagyon kiterjed a világlátásunk és elkezdünk gondolkozni hogy végül is ha ez a lelkünk megmarad és leszakadhat erről a testről ami aztán megy a sírba , hát hogy éljünk mi ? ; mibe érdemes gondolkozni ? ; mi legyen az életcélunk ? ; mire figyeljünk oda amíg élünk ? Értsük már meg hogy van lélek , ennek van fizikája , ez megérthető , ... bár ha a nem sinusodiális differenciál egyenleteket nem is tudom levezetni és megoldani , ....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése