Ázsiába mennék , de nem akárhova , hanem Japánba .

Mindig is vonzott a japán életmód , a japán építészet , a zen , az ikebana és a bonsai iránt .

A japán étrend elsősorban a kalória-, fehérje- és zsírbevitelben különbözik a nyugati étrendtől ,  a növényi fehérjék egyértelmű túlsúlya az állati fehérjékkel szemben, az állati fehérjék jelentős részét a haltermékek rovására fogyasztják, és fontos helyet foglal el a rizs.

Japánban hagyományosan nem létezik a nyugati értelemben vett reggeli, ebéd és vacsora éles elkülönítése. Inkább egyszerűen étkezések vannak, amelyek összetétele hasonló lehet a nap bármely szakában. Egy reggeli étkezés során ugyanúgy megjelenhet rizs, leves, hal és zöldség, mint este. Ez a fajta következetesség segít stabilan tartani a vércukorszintet, és elkerülni az esti túlevést, ami a nyugati kultúrában gyakori.

A japán étkezési kultúra egyik alappillére a mértékletesség, amelyet a Hara Hachi Bu elve foglal össze. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy az ember csak addig eszik, amíg körülbelül nyolcvan százalékig érzi magát jóllakottnak. A japánok nem eszik magukat teli, nem törekszenek a „telehas” érzésre, hanem éppen ellenkezőleg az fontos számukra, hogy az étkezés után könnyűnek és energikusnak érezzék magukat. Ez a tudatos önkorlátozás az egyik oka annak, hogy Japánban alacsonyabb az elhízás aránya, és hogy a lakosság várható élettartama a világon az egyik legmagasabb.

Az adagok mérete szorosan kapcsolódik ehhez a szemlélethez. A japán étkezések során több kisebb tál kerül az asztalra, amelyek együtt alkotnak egy teljes értékű étkezést. Rizs, leves, egy fehérjeforrás és néhány zöldséges köret harmonikus egységet alkot. Ez nemcsak táplálkozási szempontból előnyös, hanem vizuálisan is kiegyensúlyozott élményt nyújt.

Étkezési etikett Japánban :

A japán étkezési etikett elsőre bonyolultnak tűnhet, valójában azonban egyetlen alapelvre épül: tisztelet az étel, az alapanyagok és az étkezőtársak iránt :Az étkezés előtt elhangzó „itadakimasu” kifejezés nem puszta udvariassági formula, hanem köszönet mindazoknak, akik részt vettek az étel elkészítésében, beleértve a természetet is. Az étkezés végén a „gochisousama” kifejezi az elégedettséget és a hálát.

Az evőpálcikák használata különösen fontos szerepet kap. Nem illik a pálcikát az ételbe szúrni, nem szabad vele mutogatni, a tál fölött hadonászni vagy másnak átadni ételt pálcikáról pálcikára. Ezek a szabályok részben temetési rituálékhoz kapcsolódnak, ezért a mindennapi étkezésben kerülendők. Amikor nem használjuk, a pálcikát pálcatartóra helyezik, ezzel is jelezve a rendet és a figyelmet.

A tálakat gyakran kézbe veszik evés közben, különösen a rizses és leveses edényeket, ami a nyugati szokásokkal ellentétben Japánban teljesen természetes, azaz nem illetlenség, hanem a praktikum és a tisztelet jele.

A leves szürcsölése sem illetlenség, hanem elfogadott, sőt sokszor a megelégedettség jele, különösen ramen vagy soba fogyasztásakor.

Az ételt nem hagyják meg a tányéron, mert az pazarlásnak számít, ugyanakkor a túlevés sem elvárt. A mértékletesség és a figyelmesség minden étkezési helyzetben jelen van, legyen szó otthoni vacsoráról vagy éttermi élményről.

Az első szembetűnő szabály a kis adagok mérete , a megszokott méretű tányérokat kis méretűre cseréljük . A kis tányérokba egyszerűen fizikailag nem lehet nagy adagot tenni. Az első héten az adagok mennyiségét 1/5-ödével, a következő héten 1/4-ével csökkentjük. Így 3-4 hét alatt különösebb erőfeszítés nélkül a szokásos adagot a felére tudjuk csökkenteni.

A második szabály a frissesség és a szezonalitás

Minél frissebb a főzéshez használt termék, annál több hasznos és szükséges anyag van benne a szervezet számára. A japánok pedig köztudottan nagyon tisztelik annak a terméknek a frissességét, amelyből főzni készülnek.

A japánok asztalán ennek vagy annak a terméknek a jelenlétéből félreérthetetlenül megállapítható az évszak, anélkül, hogy a naptárra kellene nézni, mert a japánok ízlése tökéletes összhangban van a természettel. Rendszerint csak olyan élelmiszert használnak, amelyet az adott időszakban a legzamatosabbnak és ennek megfelelően a legfrissebbnek tartanak. Például mindenki tudja, hogy késő tavasszal különösen jó a fiatal zöld tea, a bambuszrügy és a lazac. Ősszel pedig a legjobb, ha makrélával és az első matsutake gombával készült ételeket tesznek az asztalra.

Nem titok, hogy a szezonban felhasznált zöldségek sokkal egészségesebbek. Japánban is az évszak nagyban meghatározza az ételválasztást. Általában pontosan azt használják, ami a mezőn vagy az ágyásokon érik. Kevés japán vesz például üvegházi epret, mert pontosan tudja, hogy a szezonban sokkal finomabb és egészségesebb. Ezenkívül a japánok inkább az ilyenkor fogott halat fogyasztják.

Japánban az ételválasztást az évszak és az éghajlati övezet mellett az időjárás is befolyásolja. A forró nyári napokon a japánok igyekeznek olyan ételeket enni, amelyek hűsítő érzést keltenek. A frissesség érzését pedig véleményük szerint olyan finomságok adják, mint az angolna, a polip és a kagyló. Ezenkívül a különféle gyümölcskocsonyák is hűsítő hatásúak. A forró nyári napokon pedig a szigetlakók a nabe hideg változatát, a shabu-syabut eszik.

Ősszel a japánok szívesebben fogyasztanak sült gesztenyét, hajdinalisztből készült tésztát és gombát.

Késő ősszel sashimit fogyasztanak – csíkokra vágott nyers halat és 36,6 Celsius-fokra melegített szakét. A hideg téli időszakban a japánok szeretik a melegítő nabe-t. Ezt a főzeléket közvetlenül főzés közben, közvetlenül a forrásban lévő edényből öntve fogyasztják . Így télen hideg – hús, hal és melegítő italok és levesek, a nyári hőségben hideg levesek, frissítő tengeri élőlények, hideg ramen tészta és saláták.

A harmadik szabály a termék természetes, eredeti típusához való közelség.

A japán konyha abban különbözik az európai vagy akár az ázsiai konyhától, például a kínaitól, hogy nagy tiszteletet tanúsít a termékek eredeti megjelenése iránt, amelyeknek a legfrissebbnek és lehetőleg a legjobb minőségűnek kell lenniük.

A helyi szakácsok igyekeznek megőrizni a halak és zöldségek megjelenését, hogy a főzés után vizuálisan önmaguk maradjanak, azt az illúziót keltve, hogy semmi sem történt velük.

A negyedik szabály a vitaminok és ásványi anyagok megőrzése.

Nagyon fontos, hogy hogyan készítjük el az ételeket. Ez nagyban meghatározza, hogy az étel mennyi energiával töltődik fel, és milyen előnyökkel jár. A japánok úgy főznek, hogy a vitaminok és ásványi anyagok jól megmaradnak. Fontos, hogy a megfelelő hőmérsékletet válasszuk meg. Fontos a speciális vágás is, például a zöldségek esetében. A japánok tudják, hogyan kell ezt úgy csinálni, hogy a zöldségek ne csak jobban nézzenek ki, de gyorsabban is főjenek meg. És mint tudjuk, minél kevesebb időt tölt a főzéssel, annál több vitamin és ásványi anyag marad meg a termékben.  Itt és saláták retek „daikon”, és uborka- sárgarépa szobrok az asztalon. A japánok vadon termő növényeket használnak, mint például a bojtorjángyökér „gobo”, gyógynövények, algák, amelyek vitaminokat és ásványi anyagokat juttatnak a szervezetbe. Egyszóval van mit tanulni.

A japán gasztronómia fejlődése szorosan összefonódott a történelemmel. A japán konyha fejlődésére nagy hatással volt a sintoizmus és a buddhizmus. A sinto hagyomány szerint minden természeti elemnek lelke van, ezért az alapanyagok tisztelete alapvető. A buddhizmus évszázadokra háttérbe szorította a húsfogyasztást, így a növényi alapú ételek, a rizs, a szója és a tengeri alapanyagok váltak meghatározóvá. Még a modern, nyitott japán konyhában is ezek a hagyományos elemek adják a japán étkezés alapját.

A Heian-korban kialakult udvari étkezési szokások, majd a szamurájkultúra fegyelmezettsége és egyszerűsége mind hozzájárultak ahhoz a letisztult stílushoz, amelyet ma is a japán konyha védjegyének tekintünk. A nyugati hatások csak a 19. század végétől jelentek meg erőteljesebben, de a japán ételek még ezekkel együtt is megőrizték egyedi karakterüket.

A japán konyhaművészet egyik legfontosabb alapelve a „washoku”, amely az UNESCO szellemi kulturális örökségének része. A washoku nem csupán receptek gyűjteménye, hanem szemléletmód: az ízek egyensúlya, az öt szín és az öt íz harmóniája, valamint a szezonális alapanyagok használata. Ezen belül számos irányzat létezik, mint az izakaya stílus, amely a hétköznapi, közösségi étkezések hangulatát idézi. A japán gasztronómia esztétikai csúcsa a kaiseki, amelynek menüje az évszak történetét meséli el – minden fogás mérete, színe, tálalása és sorrendje tudatosan megtervezett. Nem a bőség, hanem a finom részletek dominálnak, és az étkezés lassú, meditatív élménnyé válik.

A sushi, a ramen, a tempura és a soba mind külön világot képviselnek, saját szabályrendszerrel és hagyományokkal. A sushi talán a legismertebb japán étel a világon: eredetileg tartósítási módszer volt, mára azonban a kifinomultság szimbólumává vált. A ramen szintén globális sikertörténet, amely Kínából indult, de Japánban formálódott igazi nemzeti étellé. A tempura könnyedsége, a tonkatsu ropogóssága vagy az okonomiyaki laza, városi hangulata mind azt mutatja, mennyire sokszínű a japán gasztronómia. Ezek az ételek nemcsak Japánban, hanem nemzetközi szinten is meghatározóak, és ma már a világ nagyvárosaiban is autentikus formában találkozhatunk velük. Népszerű japán ételek>>

A japán gasztronómia esztétikája nem áll meg a tányérnál – a boltok polcain sorakozó, gyönyörűen becsomagolt élelmiszerek is a kultúra részei. Japánban az ajándékozás szerves része az étel, ezért a csomagolás legalább olyan fontos, mint a tartalom, nem csupán marketing, hanem a fogyasztó iránti tisztelet kifejezése. Egy egyszerű édesség vagy rizses étel is műalkotásként jelenik meg, amely tiszteletet fejez ki a megajándékozott felé. Ez az igényesség a mindennapokban is megfigyelhető, és hozzájárul ahhoz, hogy a japán ételek ne csak ízükben, hanem látványukban is különlegesek legyenek. Japán receptek>>

Japán ma a világ egyik legmeghatározóbb gasztronómiai nagyhatalma és különleges helyet foglal el a fine dining világában is. Tokió rendelkezik a legtöbb Michelin-csillagos étteremmel a világon, de Kiotó és Oszaka is kiemelkedő gasztronómiai központ. A Michelin-kalauz Japánban nem csupán a luxuséttermeket értékel, hanem az apró, néhány férőhelyes helyeket is, ahol a séfek egyetlen étel tökéletesítésére teszik fel az életüket, legyen szó sushiról, kaisekiről vagy yakitoriról. Ez a maximalizmus a japán konyha egyik legfontosabb jellemzője.

A japán gasztronómia tehát egyszerre tradicionális és modern, helyi és globális. A hagyományok mély tisztelete mellett folyamatos innováció jellemzi, miközben megőrzi azt a filozófiát, amely az egyszerűséget, az egyensúlyt és a természet közelségét helyezi előtérbe. Ez az a szemlélet, amely miatt a japán konyha világszerte inspirációként szolgál, és amely miatt generációkon átívelően is releváns marad.

Ide fogok érkezni,...itt csak leszállni lehet , körülnézni , egy kicsit gyönyörködni a természetben , a korlátnak támaszkodva , ... a peron nem vezet sehová ... aztán megvárni a következő vonatot , ... Míg nyugaton az esztétikát inkább filozófiai fogalomként kezelik, addig Japánban a mindennapi élet szerves részének tekintik. A japán esztétika fontos elemei között szerepel az ember és a természet kapcsolata, valamint az élet átgondolt megközelítésének hangsúlyozása.

A tiszteletadás és az udvarias köszöntés a japán ember alapvető tulajdonsága , ...