Oldalak

2023. augusztus 8., kedd







  Pillanatfelvétel



Andrea dell
Andrea della Robbia: Szent Ferenc és Szent Domonkos találkozása

A két kortárs szent isteni indíttatásra radikális Krisztus-követésnek szentelte életét, amelynek példájára mindkettőjüket tömegek kezdték követni. Életútjukban rengeteg párhuzam található, de leheletnyi eltérések is felfedezhetőek. Egymásra tekintésük pótol minden prédikációt, hiszen sorsközösségük folytán szavak nélkül is értik egymást.
Az „igazi felüdülés nem csak fizikai és lelki pihenésből ered, hanem amikor megnyílunk az egymás közti testvéri találkozásnak”. - Ferenc pápa

Küzdelem a spirituális világiasság és a klerikalizmus ellen

A spirituális világiasság egyfajta „kedves, udvarias” kísértés, de emiatt még alattomosabb.
Ez akkor történik, amikor hagyjuk magunkat elbűvölni a mulandóság csábításaitól, a középszerűségtől és a rutintól, a hatalom és a társadalmi befolyás kísértéseitől.
És ha felismerve el is utasítjuk, előbb-utóbb más és más módon álcázva magát, visszatér.




A klerikalizmus mindennapi ellenszere, hogy feltekintünk a megfeszített Krisztusra

Ebben áll a világiasság és a klerikalizmus mindennapi ellenszere: feltekinteni a keresztre feszített Jézusra, minden nap rászegezni a szemünket, aki kiüresítette magát és megalázta magát értünk mindhalálig. Elfogadta a megaláztatást, hogy kiemeljen minket bukásainkból, és hogy megszabadítson a gonosz hatalmától.
Virrasszunk tehát éberen a klerikalizmussal szemben – kérte a pápa. Segít ebben Péter apostol, aki a hagyomány szerint a halál pillanatában megalázkodott fejjel lefelé, hogy ne maradjon az ő Ura magasságában. Pál apostol is óvva int bennünket, „aki Urának, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartott, érte mindent elvetett, sőt szemétnek tekintett, csakhogy Krisztust elnyerhesse és hozzá tartozzon” (Fil 3,8).....Forrás: P. Vértesaljai László SJ/Vatican News


Szent Domonkos imamódjai


Imádság közben nem csupán gondolataink és szavaink segíthetnek kifejezni mindazt, amit mondunk Istennek, hanem testtartásunk is; azaz testestől-lelkestől fordulunk az Úrhoz. Szent Domonkos emléknapján ismerkedjünk meg az ő kilenc imagyakorlatával, és lépjünk ki ezek által rutinunkból, fedezzünk fel új, Isten felé vezető utakat.

Első imamód – meghajlás


Szent Domonkos az oltár előtt alázattal hajolt meg, mintha Krisztus valóságosan és személyesen is jelen volna. Így állt ott lehajtott fejjel, hogy alázattal hódoljon Krisztus, a fő előtt, miközben saját csekélységét Krisztus magasztosságának fényében szemlélte, és teljesen átadta magát e hódolatnak.

- Második imamód – arcra borulás


Szent Domonkos gyakran úgy imádkozott, hogy arcra borulva teljes hosszában nyúlt el a padlón.Ekkor mélységes bánat járta át a szívét, és felidézte az evangélium szavait, amelyeket gyakran hangosan mondott: „Istenem, irgalmazz nekem, szegény bűnösnek!” (Lk 18,13)

Harmadik imamód –  vezeklés

Ugyanabban az értelemben és az előbb leírtak folytatásaképpen felkelt a földről és vaslánccal ütlegelte magát mondván: „Jobbod erősen tartott, / Jóságod naggyá tett engem.” (Zsolt 18,36) 

Negyedik imamód – térdelő és álló helyzet váltakoztatása

Imája még bensőségesebbé és intenzívebbé vált, ami a láthatóan élénkebb, mégis méltóságteljes taglejtésekben mutatkozott meg, ehhez jött még, hogy közben gyakran felkelt és újra letérdelt.

Ötödik imamód – álló helyzetben

Szent Domonkos néha egész testében kiegyenesedve, magát kihúzva az oltár elé állt,...Olyankor kezét úgy tartotta maga előtt, mint egy nyitott könyvet és olyan áhítatosan és elmerülve időzött így, mintha valóban olvasna Isten jelenlétében....Ezután Domonkos kezét szorosan egymáshoz illesztette, és így összetéve szeme elé tartotta teljesen magába mélyedve.

Hatodik imamód – kitárt karral

Szent Domonkos gyakran imádkozott úgy, hogy ima közben karját széttárta, testével mintegy keresztet formálva, és közben azon igyekezett, hogy lehetőleg rendületlenül szálfaegyenes tartású maradjon.

Hetedik imamód – nyújtózó testhelyzetben

Gyakran úgy is lehetett őt látni, amint teljes magasságában az ég felé nyújtózkodott, karját feje felett a magasba nyújtva kezét összekulcsolta, vagy lazán szétnyitotta, mintha valamit az égből akarna elfogadni.

- Nyolcadik imamód – ülő testhelyzetben

Miután keresztet vetett magára, nyugodtan ült egy felütött könyvvel a kezében; így olvasott, és hagyta, hogy az olvasottak gyengéden megmozgassák a kedélyét, hassanak lelkületére.

- Kilencedik imamód – gyaloglás közben


Domonkos a következő módon imádkozott,... mindenekelőtt, ha magányos környékre érkezett; itt teljesen átadta magát az elmélkedésnek, sőt a szemlélődésnek....Miközben egyedül, magányosan lépkedett, járás közben imádkozott.



Keto táplálkozás : á lá dr. Tóth Leonárd , mondhatni , mint a gyógyulni vágyó diabéteszes , túlsúlyos szerzetesek .



Gyors ebéd a mai napra:
szalonna, tarja, káposzta, répa. Zsíron lepirítva, fűszerek: só, bors. Mi legyen a körettel?
Mi pár tükörtojásra gondoltunk.-https://www.facebook.com/profile.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése