Aktualizálás - summa summarum - 

  XXXII. - lelkigyakorlatok -

3... HÉT . 15. nap .

Szemlélődések Krisztus életéből :

A  BETÁNIAI  VACSORA

Amikor Jézus Betániában Lázárral együtt a leprás Simon házában vacsorázik , odament hozzá egy asszony. Alabástrom edényben drága illatos olajat hozott, s ahogy ott ült az asztalnál, a fejére öntötte. Ennek láttára a tanítványok bosszankodtak: „Mire való ez a pazarlás? Hisz jó pénzért el lehetett volna adni, s az árát a szegények közt szétosztani.” Jézus észrevette, s így szólt hozzájuk: „Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hisz jót tett velem. Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek. Amikor az illatos olajat testemre öntötte, a temetésemre tette. Bizony mondom nektek, ahol a világon csak hirdetni fogják az evangéliumot, mindenütt megemlékeznek majd arról is, amit ez az asszony tett.”

Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz, és így szólt: Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt? Azok pedig harminc ezüstöt fizettek neki. 

Ettől fogva kereste az alkalmat, hogy elárulja őt.

Első előgyakorlat. Jézus ünnepélyes bevonulása Jeruzsálembe közvetlen oka volt elfogatásának és kínszenvedésének. 

Az utolsó napokat szenvedése előtt arra használja, hogy végső kísérletet tegyen a hitetlen zsidóság megtérítésére. Azért a legmegrendítőbb példabeszédekben szól hozzájuk. Ez egyúttal az az idő, amikor a pogányság zsengéi már közelednek hozzá. Hellének kérik bevonulása napján, hogy láthassák Jézust. Jézus lelkében is megnyílnak a jövő perspektívái, látja a népeket, amint feléje jönnek, de előbb még át kell esnie a nagy harcon, a "beata passio"-n, a keserves és mégis oly boldogságos szenvedésen. Ezek a gondolatok és érzelmek töltik el őt a megváltás nagy napjának előestéjén, a napokban, melyek az utolsó vacsorát megelőzik. Ez az elmélkedés készít fel minket is a kínszenvedés megragadó elmélkedéseire. (Mt. 21, 33 kk.; 22, l kk.: 25, 31 kk.: Jn. 12, 20-36.)

I. Pont. Az utolsó meghívás. 

Krisztus király az utolsó napok példabeszédeiben földi királyhoz, családatyához, gazdához, vőlegényhez hasonlítja magát. A családapának két fia van ; az egyik engedelmeskedik, a másik nem. A szőlőgazda elmegy a távolba és küldi szolgáit, hogy beszedjék a termést, de a művesek megkövezik őket, és még végül fiát is, akit hozzájuk küldött, megölik. A király menyegzőre hívja országának nagyjait, de ezek megvetik hívását. A vőlegény jön a lakodalomra, de az oktalan szüzek késlekednek. Az úr elutazik és kiadja pénzét szolgáinak, hogy kamatoztassák, de némelyek kényelmesen hevertetik a kapott talentumot. Végre az utolsó ítélet megrendítő leírása, ahol Krisztus mint király és bíró jelenik meg, zárja le a szeretetnek és a lelkek iránti buzgalomnak e végső harcát és erőfeszítését, hogy népét megtérítse. . . "Hasonló a mennyek országa egy királyi  emberhez, ki menyegzőt szerze fiának." (Mt. 22, 2.) Isten a király, Krisztus a vőlegény. Menyegzője az eljegyzés az emberi nemmel és az Egyházzal. Szolgái által meghívja a hivatalosokat, de ezek még ki sem mentik magukat, hanem egyszerűen nem törődnek a meghívással, és az egyik majorjába, a másik meg üzlete után megy, A többiek megfogják szolgáit, bántalmazzák és megölik. (Mt. 22, 2-6.) Hasonlókép cselekednek a művesek, akikhez a szőlőgazda elküldi szolgáit, hogy a termést beszedjék. Az egyiket megverik, a másikat megölik, a harmadikat megkövezik. A szőlőgazda más szolgákat küld, többet, mint első alkalommal. Ezekkel is ugyanúgy cselekszenek. Végre saját fiát küldi, mert azt hiszi, hogy őt csak meg fogják becsülni. De ezt is megragadják, kivetik a szőlőből, és megölik. (Mt. 21, 33--40.) - A szőlőgazda ismét az Isten, szolgái a próféták és apostolok, fia az Úr Jézus. A szőlő művesei az emberek, a zsidó nép, az összes lelkek. Mit fog cselekedni a szőlő ura a művesekkel ? "A gonoszokat gonoszul fogja elveszíteni, és szőlőjét más műveseknek adja bérbe, kik beadják neki a termést a maga idején." (Mt. 21, 41.) A király pedig elküldi hadait és elveszíti a gyilkosokat, kik szolgáit megölték, és városukat felégeti. Azután pedig elküldi szolgáit, hogy az utakról és sövényekről egybegyűjtsék az embereket, akiket csak találnak, és beteljék a lakodalmas ház vendégekkel. (Mt. 22, 7-10.) Mindez a zsidó nép elvetését és a pogányok meghívását jelenti. De jelenti általában Krisztus bevonulását a lelkekbe is, jelenti hívásának követését, jelenti országának befogadását. Krisztus jön hozzánk saját személyében, jön felebarátunk személyében, jön sugallatai által, jön örömben és szenvedésben, jön kegyelmeivel és megpróbáltatásaival, jön szentségeiben, jön magában a szentségek szentségében, a legméltóságosabb Oltáriszentségben. - Hogyan fogadom Krisztust? Hogyan fogadom Őt felebarátomban, az szegényeiben, a szenvedőkben? Mentegetem-e magam, mikor nekik szolgálnom kellene? Elutasítom-e, igazságtalanul elnyomom-e őket? Milyen szolgáim, béreseim lakása, ellátása, bére? Mennyire hasonlók a régi farizeusokhoz a mai kapitalizmus vezéremberei, akik "megeszik az özvegyek házait" (Mt. 23, 14) és "elviselhetetlen terheket kötözgetnek és raknak az emberek vállaira" (Mt. 23, 4), és kamat- és árú- és bérrabszolgaságban tartják őket! Visszatartanak-e földi dolgok, érdekek, ragaszkodások, emberi tekintetek, hogy tökéletesen kövessem Jézus hívását, az sugallatait? Kivonom-e magamat a kereszt és  az áldozat követelései alól, az apostoli  élet, a lelkek gondozása és segítése tövises és önfeláldozó munkája alól? Elébe helyezem-e saját érdekeimet Krisztus országa érdekeinek? Visszatart-e család, vagyon, önakarat, tisztelet, hogy egészen az országának terjesztésére szenteljem magamat? Ne szóljon nekem is Jézus megrendítő szava: "Mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és oly népnek adatik, mely meghozza annak gyümölcsét." (Mt. 21, 43.) A modem pogányoknak pedig, akik megölik Isten küldötteit és elvetik az országát, szól Jézus másik szava: "És aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ráesik, szétmorzsolja azt." (Mt. 21, 44.) Krisztus a szegletkő, az a kő, mely a hegyről leszakad és szétzúzza Nabukodonozor szobrát. (Dán. 2, 34.) Ezekhez szól majd a király az ítélet napján, akik országát, helyetteseit, testvéreit be nem fogadták: "Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre. Mert éheztem és nem adtatok ennem ; szomjúhoztam és nem adtatok nekem italt." (Mt. 25, 41-42.) Vágyódtam odaadástok gyümölcsei után, szomjúhoztam a ti igazságitokat, mezítelen voltam testvéreitek személyében, fogoly voltam földi helyetteseimben, országom szabadsága meg volt kötözve, idegen voltam a pogányok és hitetlenek előtt, és ti nem fogadtatok be, meg kötöztétek apostolaimat, megöltétek küldötteimet, fogva és leláncolva tartottatok engem helyetteseimben, éhezni és szomjazni hagytatok testvéreimben. Azoknak pedig, akik befogadták őt, kegyesen és jóságosan fogja mondani: "Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot. Mert éheztem és ennem adtatok; szemjúhoztam és innom adtatok; idegen voltam és befogadtatok." (Mt. 25, 35.) Amint részetek volt keresztemben és küzdelmemben, úgy részetek lesz győzelmemben és dicsőségemben is. Csak őrizzem meg a menyegzői ruhát, nehogy a belépő király kérdezze: "Barátom! hogy jöttél ide be menyegzői ruha nélkül?" (Mt. 22, 12.) Ez a menyegzői ruha a Jézushoz való hasonlóság ; "mert akiket Isten eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia formájához." (Róm. 8, 29.) Jézusom, Királyom, a te ruhádat akarom viselni, a te eledeleddel akarok táplálkozni, a te italoddal akarok megelégedni, veled együtt akarok dolgozni nappal és virrasztani éjjel, veled akarok küzdeni és szenvedni, téged akarlak követni, hogy "ahol te vagy, ott legyen a te szolgád is." (Jn. 12, 26.)

II. Pont. Jézus lelke a kínszenvedés előestéjén. 

Jézus bevonulásakor Jeruzsálembe hellének jönnek, istenfélő pogányok, akik szintén Jeruzsálembe mentek imádkozni, és kérik Fülöpöt, vezesse őket Jézushoz. "Uram! látni akarnók Jézust." (Jn. 12, 21.) Mily megható ezeknek a pogányoknak a vágya. Hasonló Zakeus vágyához, aki a fügefára mászott, hogy Jézust lássa, mikor áthalad. De nem mernek egyenesen Jézushoz fordulni, pártfogót keresnek a Betszaidából származó Fülöp apostolban, akit valószínűleg ismertek. De Fülöp sem mer egyedül Jézushoz menni, magával viszi Andrást, az "elsőszülött" apostolt, akit Jézus elsőnek hívott meg, és különösen szeretett. Ők ketten lépnek Jézus elé és eléje adják a hellének kérését. Ez a közvetítés jelentősége a természetfölötti rendben is. Mily bizalommal kell lennünk Isten választott szentjeihez, az égi pártfogókhoz ! Isten adta őket nekünk, hogy ha bűntudatunk és gyarlóságaink ismerete lesújt, az közbenjárásukban bizakodjunk. - De mily kegyelemteljes kiválasztás, ha mi is közvetítők lehetünk Jézus és a lelkek közt! Mily magasztos hivatás a papi, az apostoli hivatás' Azonban minden ember lehet, ha nem is hivatásos, mégis tényleges közvetítő Isten és a lelkek közt. Minden szülőnek, minden nevelőnek és tanítónak, minden elöljárónak közvetítőnek, apostolnak kell lennie. Az lehet a testvér is, a gyermek és jóbarát is. Sőt az igazi lelki barátság ép abban áll, hogy a lelkek egymásnak Istent, Jézust, adják és közvetítik. "Jézus felelé: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia." (Jn. 12, 23.) Jézus lelke előtt elvonul ebben a pillanatban a jövő képe. Látja a népek sokaságát Isten hegye felé közeledni (Iz. 2, 2-3), látja a pogányokat jönni távoli országokból, Sába és Tarzis tartományaiból (Iz. 60, 1-6j 71. zsolt.) arannyal és tömjénnel, látja a "pártusokat, médeket, elamitákat, Mezopotámiának, Judeának, Kappadociának, Pontusnak, Ázsiának, Frigiának. Pamfiliának, Egyiptomnak és a Cirene körüli Líbia részének lakóit, a Rómából való jövevényeket, zsidókat is, prozelitákat is, krétaiakat és arabokat" (Csel. 2, 9-11), amint az első pünkösdi napon hallgatják apostolainak szavát és megtérnek az országába. Es Jézus lelke szent vágyban és lelkesedésben felemelkedik.

Második előgyakorlat. Hallom Jézust, amint mondja: "Hacsak a földbe esett gabonaszem el nem hal, egymaga marad; ha pedig elhal, sok termést hoz." (Jn. 12, 24-25.) 

De alighogy istenemberi lelke szent ihlettel felemelkedik, máris egy másik kép áll lelke előtt: a "beata passio", a boldogságos szenvedés, mely már oly közel van, és  melynek meg kell előznie a nemzetek  megtérését. "Nem ezeket kell-e szenvedni a Krisztusnak és úgy menni be az Ő dicsőségébe?" (Lk. 24, 26.) Azért mondja Jézus a szent meghatottságnak örvendező és mégis a fájdalom szelíd érzésétől áthatott oly isteni és mégis oly emberi megnyilatkozásával: "Bizony, bizony mondom nektek: hacsak a földbe esett gabonaszem el nem hal, egymaga marad ; ha pedig elhal, sok termést hoz." (Jn. 12, 24-25.) "Még be kell teljesedni az Írásnak: " És a gonoszok közé számíttatott." (Lk. 22, 37.) Jézus látja az Olajfák hegyét, Annás és Kaifás ítélőszékét, a tömlöcöt, melyben elfödték arcát és kicsúfolták, Pilátus praetoriumát, az ostorozást, a koronázást, az "Ecce homo" jelenetét, a keresztutat és Golgotát - mindennek még előbb be kellett következnie, és már oly hamar! Ez megrendíti szentséges Szívét. De ezek mögött látja a lelkek sokaságát, akik közelednek, hogy igyanak az élő vizek forrásából és megteljenek a kegyelem árjaiból. mely szentséges oldalából, Szívéből patakzik. "Azért, mert lelke szenvedett, lát majd és jóllakik. Ha életét bűnért való áldozatul adta, hosszú életű ivadékot lát majd, s az Úr akarata az keze által teljesül." (Iz. 53, 10-11.) De tekintete ráesik apostolaira és tanítványaira is, minden követőjére és minden hívére. Nemcsak neki kell meghalnia, hanem azoknak is meg kell halniuk. Csak akkor hozhatnak termést. Ez az alaptörvény országában. Azért folytatja: "Aki szereti életét, elveszti azt; és aki életét gyűlöli e világon, örök életre őrzi meg azt." (Jn. 12, 25.) Az apostolok is gabonaszem voltak, melynek a földben el kellett halnia, és mily bő termést hoztak l A vértanuk vére volt a kereszténység magja. A katakombákból nyílik meg a perspektíva Szent Péter bazilikájára. Szimbólum ez, hogy abból a meghalásból. abból a vérből, abból a szenvedésből, abból a szeretetből, abból a szellemből, abból az áldozatból, melynek szimbóluma a katakombák kertje, abból nőtt nagyra és magasra az Egyház. Megelevenedtek a vértanúk porai és felépítették Szent Péter kupoláját, életre kelt az elhalt mag, és sárga lett a láthatár a megérett vetés kalászaitól. Nekünk is magnak kell lennünk és meghalnunk; meg kell halnunk az önszeretetnek, meg kell halnunk a világnak, hogy Krisztus gabonája legyünk és termést hozzunk. Termést saját lelkünkben, termést mások lelkében. Ez a kereszt és az áldozat misztériuma. A természetben is a halálból nő ki az élet. Igy kell felfognunk a testi halált is. A sírok, a temető, Isten szántója, melyből egykor örök életre kelnek ki azok, akik Krisztust hűséggel követték. Azért mondja tovább Jézus: "Aki nekem szolgál, engem kövessen ; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is." (Jn. 12,26.) Ez a Krisztus országáról szóló elmélkedés alapgondolata: Oly része leszen a győzelemben, amilyen része volt a fárad almokban ; követve engem a szenvedésben, kövessen a dicsőségben is. (Lelkigy. könyv.) "Ha valaki nekem szolgál, meg fogja azt tisztelni az Atya." (Jn. 12, 26.) Jézus lelke megrendül. Ő is. ember és érzi az áldozat és a szenvedés súlyát. "Most az én lelkem megrendült; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától." (Jn. 12. 27.) Úgy beszél már most, mint majd nemsokára az Olajfák hegyén fog imádkozni: "Múljék el tőlem e pohár." (Mt. 26, 39.) De most is azonnal hozzáteszi: "De hiszen azért jöttem ez órára. Atyám! dicsőítsd meg nevedet." (Jn. 12,27-28.) Amint az Olajfák hegyén is hozzáfűzte: "Mindazonáltal ne úgy legyen, amint én  akarom, hanem amint te." (Mt. 26, 39.) Dicsőítsd meg nevedet az én szenvedésem és halálom által, hiszen azért jöttem e világra, azért jöttem ez órára. Ez az én vágyam és örömöm, még ha természetem visszaborzad is a szenvedés és a halál gondolatára. Erre szózat jött az égből, mely Jézus lelkét megerősítette: "Meg is dicsőítettem, és újra meg fogom dicsőíteni. " (Jn. 12, 28.) Igy erősítette Isten Jézust az Olajfák hegyén is az angyal által, aki feltárta előtte mennyei Atyjának dicsőségét és a lelkek örök üdvösségét, akiket szenvedése és halála által meg fog váltani. Jézus megerősödik a szózat által, mely nem is annyira érette, mint mérettünk jött az égből: "Nem érettem jött e szózat, hanem tiértetek." (Jn. 12, 30.) És most ismét a jövőbe lát isteni tekintete ; azért mondja . Én pedig ha felemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok." (Jn. 12, 33.) Ez a nagy Király trónra emelése a kereszten, ahonnét végigtekint a föld összes országain. Ez a kereszt diadala a lelkek fölött. A végleges győzelem az övé lesz örökre. Igy indul meg a nagy Király a kereszt diadalútján, hogy legyőzze és összetörje sátánt és a világot. "Királlyá lett az Úr ! Ujjongjon a föld, örvendezzék a temérdek sziget!

Harmadik előgyakorlat. 

Kérem a kegyelmet, hogy megértsem Jézus tanításának legbensőbb lényegét: a kereszt szeretetét és az áldozat jelentőséget az Ő országának megalapításában és terjesztésében, és egész lélekkel leghűségesebb tanítványai és barátai sorába szegődjem.

Felhő és homály van körülötte, igazságon és jogon emelkedik királyi széke. Tűz halad előtte s köröskörül felperzseli ellenségeit. Villámai beragyogják a föld kerekséget, láttára megrendül a föld. Viaszként olvadoznak a hegyek az Úr előtt, az egész föld Ura előtti igazságát hirdetik az egek, dicsőségét látják mind a nemzetek." (96. zsolt.) "Kérd tőlem, és neked adom a nemzeteket örökségedűl, s a föld határait osztályrészedüL" (2. zsolt.) "Mondjátok a nemzeteknek, hogy az Úr országol a fáról." [Liturg.] Imádság. Uram és Királyom, Jézus Krisztus, élő Isten Fia! Te megkezded nagy hódító utadat a világ megváltására, megkezded utadat a Golgotára, hogy megütközzél a világ fejedelmével és hatalmát széttörjed. Ime, nagy Király, a te szolgád követ téged a csatába. Ez volt lelkigyakorlatom e részének feladata, hogy meginduljak a te tökéletes követésed útján és segítsek neked meghódítani a lelkeket. Megyek veled az élet küzdelmébe, megyek veled a szenvedésbe, megyek veled, ha kell, Golgotára. Megkezdem elmélkedésemet kínszenvedésedről, hogy szenvedésed és halálod által megerősödve, örökre bátor harcosod és halálig hű követőd, barátod és jegyesed legyek. Ámen.